Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-08 / 106. szám
T r ■ — ■ r . ■ ■ I ■ A —■ 1982. MÁJUS 8. . ______ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 E preskerti Szobor születik A Magyar Képzőművészeti Főiskola úgynevezett Epreskertié a századforduló óta ad otthont festő- és szobrásztanulóknak, mestereknek. Az Epreskert műteremházak és szobrok hangulatos ligete Budapesten a Bajza utcában. Jelenleg itt tanulnak és dolgoznak a szobrászrestaurátorok, a díszlet- és jelmeztervezők is. Pillanatkép az Epreskertből ÚJ nevelési módszer Játékmester a tanító néni Rendhagyó vizsga a jászberényi főiskolán Viszi a Verseghy Házhoz megy a könyv Nemes kezdeményezést indított el Szolnokon a Verseghy Ferenc megyei Könyvtár. Munkatársai felmérték, hány olyan személy él városban, aki ágyhoz kötött beteg, mozgássérült, vagy idős kora miatt gátolva van a közlekedésben. A kapott címeket személyesen sorra felkeresték és felajánlották önzetlen szolgálataikat, kívánságra házhoz szállítják az óhajtott szépirodalmi műveket, kalandregényeket vagy más olvasnivalókat. A 600 személynek eljuttatott kívánságlapokból rövid idő alatt 130 érkezett vissza a könyvtárba, de várják, hogy ezek száma tovább nő. A könyvtár a patronált személyeket tiszteletbeli olvasókká avatja, kívánságaikat messzemenően teljesíti. A várost a jelentkezők száma és elhelyezkedése alapján körzetekre osztja, s a kölcsönzött könyveket egyelőre mikrobusszal szállítja majd ki. A könyvtár a mozgalom sikeréhez kérte a városi KISZ-bizottság segítségét is, a fiatalok közreműködése még élőbbé, aktívabbá teheti a kapcsolatot a könyvtár és az olvasók között. A házhoz megy a könyv akciót a megye más településein is fokozatosan az útjára indítják. Ha összeállítanánk egy listát, amelyen a nagyon elfoglalt, az idővel állandóan harcban álló emberek szerepelnének, H. Tóth János igencsak az elsők között lenne. Sokadszori kísérlet eredményeként sikerült találkoznunk. Pár napja még államvizsgára készült, azóta az agrártudományi egyetemen megszerezte a műszaki tanári oklevelet — jeles eredménnyel, államtitkári dicsérettel —, ami harmadik diplomája. A tanulásra a munka és a társadalmi megbízatások elvégzése után volt csak ideje. A karcagi szakmunkásképző intézetben tanít, osztályfőnök, a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet kihelyezett tagozatának vezetője. Tizenkét esztendeje irányítja a város pávakörének és citerazene- karának munkáját, hat éve vezeti a temetési kórust, három hónapja próbál a szakmunkástanulók vegyeskarával. „Tősgyökeres karcagi vagyok. Apám ízig-vérig földet szerető kunsági parasztember volt. Sokat köszönhetek neki. őszintesége, becsületre tanított a kitartást az A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán az országban elsőként indult drámajátékvezetői képzés. A nyolc harmadéves tanítójelölt — Szaszkó Edit, Zazravecz Éva, Dobi Judit, Molnár Márta, Takács Katalin, Dudás Gabriella, Dómján Ildikó és Juhász Katalin — vizsgán is számot adtak tudásukról. Ez a vizsga azonban nem olyan volt, mint általában a vizsgák. A hallgatókkal szemben nem szigorú tanárok ültek, hanem játékra mindig kész gyerekek. Játszottak is. Ök valószínűleg nem is sejtették, hogy az alkalmi pódiumon ,a mesejáték díszletei között álló „kistanítóné- nik” a nevelés, a tanítás egyik módszerét gyakorolják velük. Többek között ezért is vezethet sikerre a módszer alkalmazása; a gyerekek nem úgy érzik, hogy minduntalan tanítani, okítani akarják őket, a játék fo-» lyamatában sajátítják el a számukra fontos ismereteket. Játszani pedig szerétnek. A játék nagyon alkalmas arra, hogy kibontsa, formálja személyiségüket, megmozgassa fantáziájukat. A közös játék „karmestere” persze a tanító néni. A drámajáték alkalmazása megkönnyíti számára a kapcsolatfelvételt, a kapcsolattarakaraterőt tőle örököltem. Azt mondta, a kun ember akkor is mondja meg igazát, ha utána kap a fejére. Gyerekkoromtól megszoktam a földmunkát, de azért boldog voltam, amikor iparos szakmát tanulhattam, tűziko- vácstanulónak iratkoztam be Szolnokon.” Kitanult kovácsmesterként Karcagon kezdett dolgozni, majd Jelentkezett a gimnáziumba, azt elvégezve pedig felsőfokú technikumba. Huszonkét éves volt, amikor azzal kopogtatott be a zeneiskolába, hogy zongorázni szeretne megtanulni. A nehéz kalapácsokhoz szokott kezek nem könnyen barátkoztak a könnyed koppintásokat igénylő billentyűkkel. Kitartó gyakorlások árán ál- tak át az addig szokatlan mozdulatokra. Először óraadóként dolgozott a szakmunkásképzőben, majd státuszt kapott. Ez újabb tanulást kívánt, elvégezte a pedagógiai szakot, közben művészeti oktatói bizonyítványt is szerzett, amely zenei együttes vezetésére jogosította. „A népdal,' a népzene szere tétét otthonról- hoztam magammal. Apám tanított tást, a közlést — a nevelés fontos tényezői — ezáltal a gyermekek személyiségének formálásált, az átadandó ismeretek elsajátíttatását is. A jászberényi leendő tanítónők jó „karmestereknek” bizonyultak. Néhány perc alatt megtalálták az épp odaillő „hangot” a gyerekekkel, akik ezen az „órán” egy percig sem ültek hátra tett kézzel; cselekvő részesei voltak a rendhagyó vizsga minden mozzantának. Kovács Andrásné jászfénysza- rui pedagógus munkáját is dicséri mindez, hisz a tanímeg citerázni, furulyáim. Ezek az élmények belém ivódtak, s bár rengeteg dolgom volt, 1970-ben mégis elvállaltam a pávakor és a zenekar vezetését. Az alapító tagok közül egyedül maradtam, de a mostani gárda már nagyon jól összeforrott. A tizenévesek találnak témát, megbeszélni valót az idősebbekkel, énekelni meg mindannyian szeretünk, így semmi akadálya nem volt, hogy jó közösség szülessék a csoportból. A sok plusz munkát azért vállalom, mert bízom abban, hogv a dalkör, a vegyeskar szereplésével egy-egy ünnepséget, a város egy napját színesebbé, emlékezetesebbé varázsolhatjuk. Ezeket az örömöket keresem a tanításban is. Igyekszem minden növendéket alaposan megismerni. Sajnos, erre nagyon kevés az idő, de meg kell ragadni minden alkalmat a tanulók személyiségének feltérképezésére. Ha a diák bízik a tanárban, érzelmileg kötődik hozzá, akkor segíthet a pedagógus, hogv a tanulásban, a szakma elsajátításában, a munkaiján, a fiatal a legjobbat nyújtsa. tóképző gyermekeknek játszó „Pitypang” színpadából három év alatt ő teremtett gyermekekkel játszó színpadot, egy olyan közösséget, amelynek tagjai hajdan pedagógusként is folytatni szeretnék a képzőben elkezdett munkát. Kicsit úttörőmódon is, hisz Magyarországon a drámajátékkal való nevelésiek még nincsenek hagyományai, nincs szakirodalma, széles körben még' nem elfogadott, nem ismert módszere ez a nevelői munkának. Képünkön: jelenet a vizsgából. A mesebeli három kívánság közül én gyakran egy- gyel is beérném. Jó lenne egy héten át, minden nap nyolc órát aludni. Amikor nagyon elfáradok, az a tudat ad erőt, hajt a munka után, hogy várnak rám a tanítványok, a kórustagok. Ogy gondolom, az igazán nagy dolog az, ha az ember a közösségért tesz, személyiségének legjavát nyújtja. Ehhez természetesen állandóan „égni’), újat alkotni kell. Mindez sok energiát emészt fel, de nagyon kellemes közérzetet biztosít.” Kép és szöveg: Fekete Sándor Megszállottja a népzenének Tizenkét éve vezeti a karcagi pávakört Falutörténet, kérdőjelekkel Ki őrzi meg, ki menti át az unokáknak a magyar falvak történetét? Például a Baranya megyei Levéltár kétségtelen, hogy feladatánk tekinti a maga eszközeivel. Szerző-kutatói munkaközössége hat éve dolgozik egy megyei helytörténeti lexikon összeállításán: az első kötet pár év múlva megjelenik. Veszprémben már elkészült egy ugyancsak megyei helytörténeti lexikon, s hasonló törekvésekről tudunk Zala és Vas megyében is. A települések legfontosabb gazdasági, néprajzi stb. adatanyaga, rövid története több megyében így hozzáférhetővé válik. Egy lexikon speciális feladatkörén belül. De ott, helyben, ott ki meséli tovább, ki jegyzi fel, mi történt a faluban 1914-ben, 19-ben és később, legalább a nagy történeti sorsfordulók. környezetében ? A tanácselnök? (Nem hatásköre.) A pedagógus? (Melyikük?) A plébános úr? Ö már inkább... A parókiákon vezetik az ún. „História domus”-t. Van, ahol több évszázadra visszamenően és napra készen, hiteles adatokkal jegyzik fel: mi történt a faluban. Vagy a honismereti szakkörök? Van belőlük az országban legalább félezer. Megyénként működik belőlük 30—40, s vannak ifjúsági (iskolai) szakkörök is. Itt már lehet némi remény, bár a helytörténeti adatok gyűjtése náluk sem rendszerezett. nem is várható, s a munka általában a szakkörvezető érdeklődési körétől függ. Vagy az egykori néptanító?... Létszámuk gyérül, erejük fogytán. Van, aki nekilátott közülük, hogy összegyűjtse, feldolgozza legalább azt a három-négy évtizedet; amit szemtanúként ismer és szentesíthet, amit a faluja népével együtt, sorsukkal azonosulva megélt. Az ilyen falu szerencsésebb, mert legalább néhány tucatnyi gépelt papíron — (kedvtelésből?) társadalmi elkötelezettségből? — meg van írva a legfontosabb adatokkal, nevekkel és eseményekkel, hogy milyen is volt az a falu például a két világháború között. Nagy kár, hogy bizony kevés ilyen „krónikás” akad. Az utóbbi tíz évben Baranya megyében tanácsi rendelet alapján mindenütt rendszeresen jegyzik, és évente összeállítják a községek krónikáját. Ezzel nincs baj, s egyszer, ha korszakká rendeződnek az évtizedek, majd csak lesz valaki, aki megírja községeink újabb történetének egy új fázisát. Persze, legkevésbé sem kiadásra szánt kéziratokról van szó. Inkább 15—20 gépelt oldalnyi összefoglalásokról, amiket 4—5 példányban eljuttatnak a legfontosabb helyekre, illetve megőriznek a község dokumentumai között, ötven-száz év múlva eme összefoglalásoknak igen becses értékük leheti Ahogyan pótolhatatlan értéke lehetne a most negyven-ötven évvel ezelőtti falutörténeti sum- mázatnak is — ha lennének ilyenek. Hiszen története minden magyar településnek van. Némelyiké 2—300 évre,.a másiké az Árpád-korig, esetleg Pannóniáig vagy még korábbra is visszanyúlik. Ezt az időszakot általában kellően megvilágította a tudomány. Vallanak a kövek, a csontok, a barázdából kiömlő pénzesköcsögök; a várhegyek. a romok, a középkori s újabb kori birtoklevelek, periratok és okmányok a levéltárakban. Sajnos, helytörténeti léptékekben jóval kevesebbet tudunk arról, mi is történt X. vagy Z. faluban a múlt százacf végén? Hogyan élt a nagybirtok szorításában; milyen volt gazdasági és társadalmi rétegezettsége; hogyan vészelte át a válságokat, hányán „tántorogtak ki” az Újvilágba megélhetésért? Milyen volt a falu nyelve, kultúrája; szokásvilága, viseleté; hogyan különült el. vagy miként fért össze a sváb, a bosnyák, a szerb, a sokác, a horvát, a román; vagy a szlovák paraszt a magyarral? Hány embert vittek el a frontokra tizennégyben; ki maradt özvegy-árván; ki lett vöröskatona, odaért-e a fé? hérterror lincselő öldöklése; mi volt az a „bolettás világ”; hogyan változott szerkezetében, életében, szokásaiban a falu a negyvenes évekig? Volt-e KÁLÓT. KALÁSZ, Szívgárda; milyen volt a leventemozgalom? Volt-e iparosegylet, gazdakör, olvasókör, műkedvelő színjátszás, Gyöngyösbokréta, ezüstkalászos tanfolyam, szabadművelődési előadás a téli estéken? Ki volt a falu tanítója? Föl- véssük-e, felírjuk-e a nevét valahová? Volt-e SS-tobor- zás vagy szembeszegülés vele a faluban? S a legújabb korszakok: hogyan szabadult fel a falu, s indult új élete felé? Kitelepítések, népmozgalmak ; székelyek, csángók, szlovákiai magyarok; negyvenes évek. ötvenes évek, tsz-szervezések .. . Kik vetették meg és milyen erőfeszítésekkel a mai mezőgazdaság alapjait? Följegyzi-e nevüket valaki? Megannyi kérdés ... Egyszer szólni kellene már, s szembenézni őszintén mindennel, ami történt, ott helyben is. És számot adni az objektív tények ismeretében, hisz ez a korszak ma már — história. S ha nem teszi meg valaki? Lassan mindent elmos á feledés, a homályosuló emlékezet. S ha „stószban” maradnak az egyébként felelősséggel a múltból jövőbe tekintő áldozatos jóakarat írott vagy íratlan helytörténeti cédulái, akkor a magyar falvak túlnyomó részében egyszerűen kiesnek történeti korszakok. Felelősség ez? Igen, mindenképpen. Korunk felelőssége. A mienké, akik ma élünk, s kisebb-na- gyobb mértékben emlékszünk a szülőfalu közelebbi múltjára. Mert ötven-száz év múlva az utókor, közelebbről pedig már az ezredforduló is ránk kérdez majd. S mi még csak ott tartunk, hogy mi is kérdezünk: ki őrzi jneg, ki menti át ott, a helyszínen a magyar falvak történetét? Anélkül, hogy válaszolni tudnánk rá. WE A teljes életmű KONDOR-KIÁLLÍTÁS A Magyar Nemzeti Galéria 1982-ben megrendezi Kondor Béla gyűjteményes kiállítását. Egyben a művészet- történészek összeállítják. a Munkácsy-díjas művész életmű-katalógusát is. Ezért a Galéria kéri mindazokat, akiknek birtokában van Kondor Béla-rajz, grafika vagy festmény, telefonon jelentkezzenek a Nemzeti Galéria mai magyar osztályán, a 160-170 számon, a 110-es melléken, s ezzel járuljanak hozzá Kondor Béla teljes életművének megismeréséhez, illetve megismertetéséhez.
