Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-30 / 125. szám

1982. MÁJUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Film jegyzet I Szuperexpressz Többszáz kilométeres se­bességgel rohan a szuperex­pressz, olyan gyorsan, ahogy — ezidáig — csak a japán vo­natok képesek száguldani. Ha az olvasó erre kíváncsi, leír­hatjuk, hogy milyen ez a cso­da vonat, de úgy hisszük tu­dományos, technikai maga­zinjainkból sokkal szaksze­rűbb képet kaphatnak az ér­deklődök ... Bár nem lenne indokolatlan ha a Szuperex­pressz krónikása is erről a masináról írná jegyzetét, hi­szen ez a film főszereplője, — tegyük hozzá az egyetlen hiteles szereplője. Szóval ro­han a szupervonat Nippon or­szágában, ráadásul nem is lassíthat, mert ha ezt teszi a derék';,főpilóta” akkor bizony — ha előzőén nem fizetnek ki a terroristáknak kimondha­tatlan nagyságú pénzt — nos, akkor a vonat másfélezernyi utasával felrobban. Katasztrófa film lenne te­hát a javából, a modern kri­mi elemeivel dúsítva, — ha' az lenne. De nem az. Minden tiszteletünk az Ár­nyéklovas, A kopár sziget. A vihar kapujában és más film- történeti értékű japán alkotá­soknak. alkotóiknak, de a Junja Szato rendezte valamit nehezünkre esett végigülni. Ez az a film, amelyre egy percet is kár pazarolnunk. Mindezt nem a műfajnak szó­ló sznobéria mondatja velünk, a jól „megcsinált krimi na­gyon kellemes szórakozás, ki- kapcsolódás lehet. Ellenérzé­sünk tehát nem a témának szól, hanem a megvalósítás hogyanjának. A téma egyébként egy az egyben amerikai adaptáció, bárgyú, amilyenek — általá­ban — a nyugati „kassza fil­mek” sztorijai. Ám mégis van különbség, nem kevesebb, mint az a többé kevésbé ál­talánosítható igazság, hogy a hasonló rendeltetésű amerikai filmek a gyártelep szállítósza­lagján a „tisztes ipar” hagyo­mányai szerint készülnek. Vagyis: vannak akik a kom- merszigények kielégítésére szériában is tudnak elfogad­ható, vagy jó filmeket gyár­tani, vannak akik nem ... Nos, a Szuperexpresszben csak a „főhős” kot le bennün­ket. Nagyon szép ez a vonat, szívesen megnéztük volna a Deltában, vagy a Kisfilmek a nagyvilágból műsorában, — bárgyú piff-puff nélkül. — ti — Válogatás Cannes-ban Tizenöt alkotást vett át "ma­gyarországi forgalmazásra a canne&i filmfesztiválon a MOKÉP. Ezekből tíz a fesz­tivál hivatalos versenyprog­ramján szerepelt, közöttük van a fesztivál szinte vala­mennyi díjnyertes alkotása A Filmglóbusz '83 programjá­ban — a Budapesti Tavasz fesztivál idején — 1983 már­ciusában a nézők már láthat­ják a két nagydíjas művet; Yilmaz Güney „Az út” című török filmjét és Costa-Gavras görög rendező „Eltűntnek nyilvánítva” című 'amerikai alkotását. Ez utóbbi dél-ame­rikai környezetben játszódó, politikailag elkötelezett drá­ma, amely egy baloldali új­ságíró meggyilkolásának kö­rülményeit jeleníti meg. Ugyancsak láthatjuk a leg­jobb rendezés díjával kitün­tetett „Fitzcarraldo” című NSZK filmet, melynek ren­dezője Werner Herzog: a zsű­ri különdíjával kitüntetett „Szentlőrinc éjszakája” című olasz—francia produkciót (rendezte: Paolo és Vittorio Taviani), valamint az „Egy hölgy azonosítása” című olasz filmet, melynek rendezőjét Michelangelo Antonionit, a cannesi fesztivál .35. évfor­dulója alkalmából az egész életművéért nagydíjjal tün­tettek ki. Tegnapelőtt azelőtt Sorsok és emlékek Sistey András: Szibéria melege, Péczely László: A repülőszázad Az 1950-es évekről szóló Tegnapelőtt című legújabb Bacsó Péter-film jászberé­nyi ankétjén hangzott el az a vélekedés, hogy a felnőtt­korba lépő ifjúság kevésbé tájékozott a szülők, nagyszü­lők nemzedékének világáról. Az elmúlt évtizedekben mintha valahogy csökkent volna a családi kommuniká­ciós és mesélő kedv, amely az eleven élmények, tapasz­talatok átadásával gazdagí­taná közösségi életünket, sa­játos tájékozódási pontokat jelentve történelmi-társadal­mi múltunk megismerésé­ben. Ezen tűnődve jutott eszembe akkor, hogy az én serdülőkoromban bezzeg órák hosszat hallgattuk nagyapáink emlékező meséit, történeteit — többek között — első világháborús beszá­molóit. Tudtunk Przemysl váráról, Doberdóról, a piavei csatáról. Talán egy kevésbé ellentmondásos korról, ame­lyet az egyéni felelősségér­zettől felmentve élhettek át (ha átéltek egyáltalában) be­széltek olyan szívesen az ak­kori öregek, s ezért volt olyan sok anekdotikus íz a történeteikben? A választ nekem erre a kérdésre egyértelműen Bis- tey András legújabb könyve (a Bányai Kornélról szóló monográfia és az összelán­colva című elbeszéléskötet után immár a harmadik) adta meg. A Szibéria melege című regény ugyanis egy ilyen el­ső világháborús visszaemlé­kezés — a jászapáti Szikszai Kálmán és társai — történe­teiből íródott. És ezekben a történetekben szó sincs le­egyszerűsített világszemlélet­ről, hanem éppen az átélt történelmi események min­dennapjai során adódó dön­téseikről: hűek maradjunk-e saját emberségünkhöz, ho- gyon tehetjük ezt meg. mi­lyen választási lehetőségeink vannak (nekünk és mások­nak), hogy a szűkebb vagy tágabb emberi közösség hasznára lehessünk? Elve­gyük-e halott bajtársunk pénzét (amikor erre egyez­ség volt), elfogadjuk-e a fo­goly tiszt felkínált rubeleit, vagy — immár fogságba es­ve — a szintén ezzel a lehe­tőséggel számoló orosz kato­náknál váltsuk be magyar pénzünket? A regénybeli példákat még folytathatnám, de mindezzel talán sikerült érzékeltetnem gyermekkori élményeimet és Bistey András írásművésze­tét is. A háborús emlékezé­sek ugyanis éppen az ő tol­mácsolásban nyerik el sajá­tos érteküket, jelentésüket, élvezetes olvasmánnyá és egységes műalkotássá vará­zsolva őket. Annak ellenére, hogy Szikszai Kálmán egyes szám első személyében el­mondott „regénye” — hét év története a katonai behívó kézbesítésétől a hadifogság­ból való visszaérkezésig — a szó hagyományos értelmé­ben aligha van megregénye- sítve. A szerző bizonyára el­vett a gazdag élményanyag­ból, hogy annak csak legfon­tosabb epizódjaiból alakítsa ki művét. A könyvben ezek a rövid epizódok, történések, emlé­kek — külön címszavakat kapva — követik egymást. A minden felesleges nyelvi sal­langtól megfosztott, rendkí­vül tárgyszerűen megfogal­mazott epizódok külön érde­kessége, hogy szinte teljes­séggel nélkülözik az elbeszé­lő érzelmi motiváltságát; az indulatok, a harag, a táma­dás, a nehezen elfogadható valóság elleni kritika éle nélkül fogalmazódtak meg. (Óhatatlanul is Bisteynek azokra az elbeszéléseire em­lékeztetve, amelyekben mint­egy kívülállóként száraz, de pontos tényszerűséggel ír le drámai történéseket.) Ám a szerző, mivel tartózkodik a műbe csempészett minden­féle kommentártól, és az ol­vasóra bízza hősének és a vele, körülötte történteknek megítélését, éppen így ér el erős érzelmi hatást. Annál is inkább, mert a százegyné- hány balladás tömörségű epizód (természetesen a tör­ténések sorrendjében elő­adva) szoros összefüggésben van egymással. Visszatérő •motívumok hálózzák át meg át ezeket az elbeszéléseket: a tisztesség, a közösséghez való hűség megtartása mel­lett a magunk megőrzésé­nek. életben maradásának józan elve. És eközben egy más, új világra csodálkozás színes emlékképei — akár az ópiumszívó kínai „rendha­gyó” pipájának vagy a „ha­las kalácsának leírása, rö­vid töprengés a három fele­séget is eltartó öreg tatárról stb. — teszik emberivé és teljessé ezt az egységessé váló közelképet. Azaz a Szi­béria hidegében annak me­legségét is felfedezni tudó, a sorssal, a körülményekkel megfontoltan hadakozó, azt változtatni és ezért boldog­ságra is képes belső kultú­rájú parasztember világát. Bistey András kisregé­nye — nyilván praktikus okokból — egy kötetben je­lent meg Péczely László egykori vöröskatona vissza­emlékezéseivel. A kiadó vá­lasztását mindenképpen si­keresnek mondhatjuk, hi­szen időben-korban „párhu­zamos életrajzok”-at olvas­hatunk >a két műben. Mind­emellett összekapcsolja őket közös, Szolnok megyei vo­natkozásuk is: amíg Bistey jászsági hősei a távoli Szi­bériában harcolnak vöröska­tonaként, addig Péczely (a regényben Pécsi) és társai legnagyobbrészt a Tisza- parti lövészárkokban. Ci­bakházán, a „vezsenyi-zsák- ban”, Szolnokon védik a ta­nácshatalmat a román inter­venciósok ellen. De folytat­hatjuk a sort a két mű — önként adódó — egyéb jel­legzetességeinek összevetésé­vel is. Péczely A repülőszázad vöröstengerészeinek életé­ben szintén a mindennapok apró történéseit, a különbö­ző emberi magatartások, tet­tek (lélektanilag is hiteles) ábrázolását, leírását tartja fontosnak. Például a hiá­nyos menázsit felfrissítendő egy-egy különleges vacsorá­hoz szükséges ételek beszer­zése és elkészítése éppen olyan visszatérő és fontos esemény regényében, mint Bistey katona- vagy hadifo­goly-hőseinek körében. Mindezek — és a példákat ismét sorolhatnám — nem deheroizálják hőseit, hanem éppen emberi közelségbe hozva őket, teszik teljesebbé (és ezért elfogadhatóbbá) a róluk és e valóban történel­mi korszakról kialakult (ta­nult) élményeinkét, képün­ket. Végezetül hangsúlyoznunk kell, hogy Péczely László műve a Tanácsköztársaság fontos (olykor sorsdöntő) eseményeinek hű krónikája is .A szerző nem utólag meg­fogalmazott naplót vagy ese­ménytörténetet ír. hanem ki­tűnően dramatizálva tapasz­talatait (korabeli dokumen­tumokat is idézve) tengerész­társai és a forradalomhoz hű hadihajósok tevékenysé­gének értékelő-összefoglaló bemutatására is törekszik. Írása tehát mindamellett, hogy sajátosan egyéni színt képvisel a korra vonatkozó szépprózában, fontos doku­mentum. Szolnok megyében és másutt is tanulmányozás­ra érdemes forrásmunka. (Zrínyi 1982.) Arató Antal A napokban kezdődtek, és ma fejeződnek be az általá­nos iskolák­ban a kisdo­bos- és úttö­rőavatások. Képünkön: a szolnoki Csa­nádi körúti is­kola leendő kisdobosai Ott még az ivóvíz is más volt A falusi gyerekeket zár- kózottaibbnak, csöndesebb-1 nek és egy kicsit hátrányos helyzetűnek tartották évek­kel ezelőtt, és tartják még néha most is. A mai falu azon­ban változásával, fejlődésével a korábbiaknál napyobb le­hetőséget ad: gyereknek len­ni fijlun ma mást jelent, mint akár négy-öt évvel ezelőtt is. Ám hogy mit je­lent valójában, arról beszél­jenek maguk a gyerekek: Gyétvai Katalin hetedikes. Kovács József és Szendrei Ibolya nyolcadikos, Uliczki Ildikó ötödikes kenderesi tanulók. KATI „A mj lakásunk nincs messze az iskolától, fél órát kell gyalogolni. De nem unatkozom az úton, mert ahogy elindulunk a hú­gommal. mindjárt csatlako­zik hozzánk egy-két gyerek, és mire az iskolába érünk, tízen is összejövünk. Ilyen­kor mindig megbeszéljük, mi történt tegnap az iskolában, vagy milyen filmet adtak a tévében. Délben a napköziben ebé­delek, utána hazajövök, itthon tanulok. Régebben ottmaradtam a napköziben, de most már nagy vagyok, és a szüleim megbíznak bennem, tudják* hogy nem csavargók el. sőt az ötödi­kes húgom is itthon van velem, én vagyok felelős érte. Amikor este a szüleim hazajönnek a munkából, mindig megbeszéljük, hogy mi történt aznap az iskolá­ban. Tanulás után segítünk, dolgozunk a ház körül, a kertben kapálunk, gyomlá­lunk, öntözünk vagy taka­rítunk a lakásban és az ud­varon. Nálunk otthon min­denki magára mos, így, meg a mj segítségünkkel édes­anyánknak több ideje ma­rad, és néha elmehetnek apával a moziba vagy szó­rakozni is. Elég sokat utazom, az is­kolával is gyakran me­gyünk kirándulni táboroz­ni, a szüleim is elvisznek nyaralni. Sokszor jártam Budapesten, de a városok közül a legjobban Eger tet­szik, mért szép, régi házai vannak és ott a vár is, ami­ről az embernek rögtön eszébe jut „Az egri csilla­gok”, a tőreik időkből való sok emlék. Tetszik Pest is, de az az igazság, hogy elég piszkos meg füstös. Falun jobb a levegő. Az ember szabadabban érzi itt magát, és nem szakad el a termé­szettől. Erről van egy jó történetem is. Az egyik pest, ismerősünk eljött hozzánk, és elhozta a gye­rekét is.. Ez a gyetek még soha életében nem látott ge- reblyét. Nézte nézte a szer­számot, többször is megkér­dezte. hogy mi az, de hiába mondtuk. hogy gereblye, nem akarta megérteni. Az­tán egyszer csak rálépett, és a nyele homlokon ütötte. Azóta ismeri a gereblyét. Szabadidőmben soka* ol­vasok. régebben zongorázni is tanultam, de abbahagy­tam, mert nem nagyon ér­dekelt. Azért a 'magam kedv­telésére mindig tanulok új dolgokat, és próbálgatom otthon a zongorán. Most ép­pen a Für Elise-t tanultam meg. Már egészen jól megy.. JÓSKA „Debrecen mellett Álmos- don születtem, három éves koromig ott laktunk. Aztán Kenderesre költöztünk, az­óta itt vagyunk. Nemigen emlékszem Álmosdra, így olyan, mintha kezdettől fog­va itt laktunk volna. Szere­tem Kenderest, nem is aka­rok elmenni innen. Most az a tervem, hogy Kenderes minden szép épületéről ma­kettet csinálok. Már neki is láttam. Kartonpapírból ki­vágom a formákat és össze­ragasztom. Csak azt hiszem, elés soká fog tartaná, mert a listámon szerepel az isko­la, a kultúrház a tanácshá­za. az ABC és a szakmun­kásképző épülete... Szeretem Budapestet is, mert a Budapesti Honvéd- nak drukkolok, az a csapat pedig fővárosi. Már hatéves korom óta gyűjtöm a képei­ket, a jelvényeikét, a zász­lóikat. Tavaly egy budapes­ti barátom megvette nekem a Honvéd újságot, nagyon örültem neki. Jó lenne min­den évben megszerezni, de itthon nem árulják. Mindig megnézem a focimeccseket a tévében. Nagyon szeretem a „Kapcsolta>m”-ot is, meg szoktam fejteni a közönség- rejtvényt és be is küldöm, de még soha nem . nyertem. Szabad időmben gyakran játszom logikai játékkal, vagy keresztrejtényt fejtek. Egyszer tizennégy rejtvényt fejtettem meg, mindet be- küldtem, de nem nyertem. Úgy látszik, nincs szeren­csém. A szüleim megvették nekem a bűvös kockát meg a bűvös kígyót is. tudják, hogy szeretem ezeket a já­tékokat. öt másodperc alatt kirakok egy gömböt a bű­vös kígyóból, a barátaim közül senki nem tudja ilyen gyorsan. Kedvenc tárgyam a ma­tematika. Logikus, érdekes, meg lehet oldani sok pél­dát, ha az ember odafigyel, meg egy kicsit gondolko­dik...” IBOLYA „Az elmúlt nyáron Zán- kán voltam, az úttörőtábor­ban. Ha lehetne, szívesen laknék ott. Talán azért, mert ott minden a gyerekekért van, a tábor, az épületek, a fák... Amikor ott jártam, háromezer gyerek volt egvütt, sokat játszottunk, is­merkedtünk,“ új dalokat ta­nultunk. Nyaranta nemcsak Zánkárq megyünk innen az iskolából, hanem Káptalan- füredre. Debrecenbe, Salgó­tarjánba Tokajba, Egerbe, mikor hová. Olyan izgalmas, amikor kirándulunk. már hetekkel előtte készülő­dünk. megkérdezzük az osztályfőnökünket, hogy merre van az a város, az a falu vagy az a tábor. és megkeressük a térképen. Az utazás előtti este alig tu­dok elaludni, tízszer js a lelkére kötöm anyukámnak, hogy reggel keltsen fel, ne­hogy elkéssek... Ha befejeztem otthon a tanulást, és segítettem is, annyi programom van. hogy nehéz válogatni. Majdnem mindennap megnézem a té­véhíradót, mert rengeteg érdekes dolgot hallani és látni. Most például már he­tek óta mindig szó esik a Fáik land-sziget ékről. M in­den este várom az újabb híreket, mii történt tegnap óta. Aztán, ha szép idő van, a barátaimmal, a lányokkal, a fiúkkal csapatot alakítunk és focizunk. Érdekelnek a könyvek is. Leginkább fan­tasztikusakat olvasok. Verne Gyula a kedvencem, de tet­szenek a kötelező olvasmá­nyok is. Nyolcadik osztály­ban a Légy ió mindhalá­lt g-ot olvastuk, és. nagyon meghatódtam rajta. mert • Nyilas Mis,! annyira magá­ra hagyott, szegény gyerek volt, mégis megállta a he­lyét. ..” ILDIKÓ „Ha egy idegen Kenderes­re jönne, és megkérne en­gem, hogy mutassam be ne­ki a falut, először az is­kolához vezetném el. Biz­tosan csodálkozna, ha meg­látná a védett fasort, olyan szép. Megmutatnám neki a művelődési házat, a szak­munkásképzőt és a tanács­házát. Aztán elmennénk a gyermekikönyvtárba is. mert oda egyedül is szívesen já­rok. Leginkább Weöres Sándor verseit szeretem, olyan vidám, mulatságos né­melyik ! Azért szeretem ezt a fa­lut, mert itt minden gyerek barátkozik a másikkal. Egy­szer Dunaújvárosban nya­raltunk az egyik rokonunk­nál, egy hétig voltunk ott, Tnlndennap elmentem a ját­szótérre mégsem barátkoz­tam össze senkivel. Aliig vártam, hogy hazajöjjünk. Emlékszem, még az ivóvi­zük sem volt olyan jó, mint gz itthoni. Azért Kenderesről hiány­zik valami: egy uszoda. Jó lenne, ha megtanulhatnék úszni. A tanár , néni azt mondta, hogy egyszer majd tanuszoda is lesz a faluban. Otthon esténként kézi­munkázom szeretek hímez­ni. Az iskolai kiállításon is szerepeltek a térítőim, tag­ja vagyok a kézimunka­szakkörnek. Mozibq is elme­gyek néha. legutóbb a Vuk. ot láttam, olyan aranyos az a kis róka! Színházban még nem jártam soha, biztosan olyan lehet, mint a kültér­ii ázban a nagyterem elől van egy színpad, és mögötte rengeteg széksor. ..” * * ★ A mai. megúiuló falu, lehetőségeivel és korlátáival a szülőhelyhez ragaszkodó, de látni, meeismerni akaró, a világot értelmes kritiká­val szemlélő gyerekek ott­hona. Paulina Éva

Next

/
Thumbnails
Contents