Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. MÁJUS 29. lArcképvázlatl • • Oregapám is iparos volt Tulajdonképpen egy japán kakas, meg egy jókora magyar kakas az oka, hogy Stan- ga István gyerekfejjel Rimaszombatról Martfűre került. Öregapja — a nyakas felvidéki iparos ugyanis nagyon szerette, ha udvarán tyúkok kapirgáltak. Volt közöttük szép, színes tollú japán csibe, kakas is. A szomszéd bádogosmester — aki fiát erre a szakmára tanoncaént befogadta, — hatalmas kakasa egyszer alaposan megtépázta' a kis japán jószágot. A legidősebb Stanga begurult,, kiment a piacra, s megvette a legerősebb magyar kakast. Hazavitte, s ráengedte a szomszéd nagyerejűére. Lett olyan kakasviadal, hogy a századforduló kisvárosi közönsége aligha látott különbet életében. A bádogosmester azonnal rászólt a Stanga gyerekre: „Pista fiám, szedd össze a holmidat, men’ háza, nem kellesz tanoncnak". Stanga István édesapja így elszegődött az akkor már hatalmasodó Bata tőkés egyik javítóműhelyébe, s igazi suszter lett rövidesen. Háromlábú széken, kis asztalkánál ko- pácsolta a rossz bakancsokat. Ez a suszter Stanga, nem volt rest tanulni. Alapos mestere lett a szakmának, s 194:1- ban azt is vállalta; kis családjával együtt Martfűre, a magyarországi gyárba települ. A fia akkor épp tíz éves volt. .. A hatalmas gyárudvaron a hátsó traktusba települt a gumigyár. A formatalp műhely mögött a laboratórium. Kicsiny irodája éppen meglelt Stanga Istvánnak. A gumi- tehcnológiai osztály vezetője osztrákokkal tárgyal. Amint végeznek, szívesen vállalja a beszélgetést. A telefonok elöl azonban nem tud menekülni, s minduntalan csodálni kell; fejből „vág” számokat, anyagokat, festékek viselkedését, — mindent, ami . szóba kerül. Azt mondja, bár betöltötte a negyvenkilencedik évét. neki még nem kell papír, ami foglalkoztatja, minden az eszében van. Egyébként meg ismerős ő „itthon”. Egyszer látta a munkakönyvét, 1954- ben, amikor Szolnokon kiállították. Aztán behozta a gyárba, s azóta jó helyen van. Magyarországi első iskojá- jának Tiszaföldvárt Vállalja. Gimnáziumi érettségi után járt ugyan másfél évig Szegedre, aztán otthagyta a vegyészetet — hogy egész életében vegyszerek között éljen tovább, s később tanuljon Debrecenben. Pontosan nem is vegyészet, amit csinál. Gumi. Egyszer, amikor jó újí-^ tása után váratlanul pénzt kapott, vett magának — potom pénzért még akkor — egy zöld köves gyűrűt. Pár nap múlva bosszankodott: a kő' elveszett. Csinált helyébe gumiból, s befestette szép zöldre. Csak akkor vitte ékszerészhez, amikor a fia kimondta az ítéletet: „Apu mindent gumiból akar megoldani”. Következésképp ,nem tanult volna érte, s nem vállalt volna annyi munkát se. És nem újított volna. Ha jól összeszámolnánk, négy millió forint körüli lenne a haszon, ami a Stanga-újítá- sokból idáig a Tisza Cipőgyárat gazdagította. És Stanga Istvánt is. Volt az életében olyan újítás, amiért húszezret fizettek, s volt amiért kétszáz forintot. Bár munkavédelmi újításoktól kezdve cipőgyártásig sok minden „terheli”, azért a gumis újítás a legtöbb. Egy gumist — aminek mégis köze van bőrhöz, mindenhez — gyorsan elmond. A gyári futószalagokon valamikor is, most is rekának hívják a pléhdobozt. amiben a készülő cipőalkatrészek re- szorttól-reszortig vándorolnak. Nos, ezek a dobozok gyakran bajt csináltak, felsértették a bőrt, olykor a tü- zőnő kezét is. Stanga két társával addig kísérletezett, míg megcsinálták a pléhdobozt — gumiból. Alapos próbának vetették alá: -a gyárudvaron ráállítottak egy nehéz teherautót is. — bírta a terhet, „kiugrott" épségben. Nos. ezért az újításért nem valami sok pénz járt, de a cipőipar mindaddig használta, míg a régi futószalagok járták egyhangú útjukat a műhelyekben. Stanga István korántsem mondhatja magáról, hogy csak a munkája érdekli. Nyitott. újért lelkesedő ember volt mindig. A leginkább a könyvekhez maradt hű. Bármilyen fáradt, ha jó könyv van a kezében, le se teszi éjfél felé se. Pedig: a gyári munkarend szerint reggel hatkor kezdődik a munka. Neki nem gond. Nem húzza csörgőre a vekkert, akkor ébred. amikor elhatározza. S ha három órányi ideje marad alvásra, az is elég, bár volt már úgy, hogy erős hét után szombaton délután engedélyezte magának vasárnap délig az alvást. A könyvek után a kocsija következik. Sose volt nagy- pénzű. de „mindig megbecsült, ki ne felejtse!” ember a gyárban, s 1977-ben vett először kocsit. Skoda S—ludast. És most is azzal jár. Alighanem míg a fia el nem végzi a főiskolát Egerben, kocsit nem „újít”. Azazhogy, mégis: azt mondja, közlekedési rendőr kérdezte meg a közelmúltban : ugye, most festette át az ötévest? Nem, dehogy is festette, az még az eredeti. Csak vigyáz rá, tudja a titkát... Sok titok tudója. A nyugodt, szép életnek, családban, s gyári közösségben egyaránt. Tulajdonképpen sose szeretett egyedül alkotni. Az újításokban is mindig van társa, sokszor nem is egy. Az osztályán — ahol receptkészítő technikusok és üzem technológusok munkáját irányítja — úgy alakította a szellemet, hogy nyugodtan mehet külföldi konferenciára, tapasztalatcserére, rend van. Pedig a receptkészítés fontos munka. Ha a recept jó, zavartalan « termelés, ha akadozó, bizonytalan, áll a műhely. Az üzemtechnológusok munkája se könnyebb. És azt már ki se számoljuk, mit jelent, ha „elszúr", elszúrna valaki egy receptet. Úgy is van elég gond, mindig jobbat, szebbel kell csinálni. A cipőipar nem művészet — mégis hány vásárló tud gyönyörködni, vagy bosz- szankodni egy-eg.y cipő láttán . . . Stanga István sok gyári, minisztériumi kitüntetés után. most az újítók tanácskozása előtt a Parlamentbe volt hivatalos. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta. Utána ott volt egy emlékezetes fogadáson is, s végigjegyezte az országos tanácskozást. A Tisza Cipőgyárban majd’ ezer újító dolgozik. Őket képviselte, választott küldöttük volt. Bejárta Európát, rangosnál rangosabb szakmai tanácskozásokon, kiállításokon, tapasztalatcseréken vett részt. Beszél szlovákul, s ha az ősök, az iparos nagyapa, a suszterből lett néhai gyárigazgató édesapja valamikori földjén jár, ott is csak tanul, érdeklődik. Nem tudom elképzelni, hogy eljön az idő, amikor Stanga István nem gondolataiba merülve járja megszokott útját Martfűn. Mint ahogyan ő se tudja már elképzel-, ni az életét a Tisza Cipőgyár nélkül. Azt hiszem, az ilyen emberekre mondják, hogy hűséges. — S — Képünkön a hölgy kezében az egykori római cserépedény magyar változata, a „Warma" látható, egyike a Herendi Porcelángyár városlődi üzemében évente készülő nyolcvane'zcr terméknek. A városlődi majolika — az üzem festett bögréi, kancsói és más edényei — nemcsak a magyar háziasszonyok körében közkedveltek, hiszen a mintegy félezer fajta termék cgy- harmadát fejlett ipari országokba exportálják Mindenki rájön egyszer: az egészségnél nincs nagyobb boldogság. Azazhogy mégis van: a visszakapott egészség a legnagyobb öröm. Csakhogy, mire idáig elérkezik az ember, megszenvedi az igazságot. Ki így, ki úgy. Az mégis bizonyos tannak ~Boldog betegek A-z öreg, kenetlen liftajtó csupódása nagyon ismerős. Hallani az utolsó, nyitott ajtajú kórteremben is: megjön, valakit elvisz. És az ajtóban feltűnik Gyula, a hatalmas vállú, izmos karú — különben vékonypénzű — műtős. Spórolósan ráérős járással megáll egy ágy előtt, s mondja a már jól ismert szöveget: — Tessék kimenni dolgára, aztán íelszállunk ;i limbó- hintóra, megyünk az operába. A beteg sóhajt, eligazítja magán a kórházi ingecskét, kisiel. aztán üggyel-bajjal felkapaszkodik a hintóra. Végigfekszik rajta, s csodálkozik, honnét került oda percnyi pontossággal, s jókora fecskendős tűvel a nővér. A csodálkozással együtt szúrás jár, s a hintó elindul. Liftajtó nyikorog, a kórteremben egy-két beteg megnézi az óráját. Megbízatásuk van, a beteg kíváncsi, meg akarja tudni, meddig volt a műtőben. Csitrik Ez a két lány jól összetalálkozott. Két nap telt el, s már olyan vidámak, mintha semmi se történt volna. Állandóan nevetgélnek, vihán- colnak. Már úgy, ahogy egy vakbélgyulladás látható, tapintható nyomaival lehet. Igazuk is van. mi egy alig pár centis vágás a tizenhat- lizenhétéves testen. Persze diéta van. dehát semmi baj, a fiatal gyomor kibírja. Fülükre szorítják a rádiót, jó zenél keresnek, aztán egykét sebtében odavetett szó után kacarászás. A jókedvet nem csillapítja a szomszéd ágyról összehúzott szemöldökkel figyelő nagymama- korú asszony egy-egy közbe- s/.ólása se. Még annak is örülnek, amikor a pár napos, parányi műtét után friss fiatalasszony megtér délelőtti sétájáról, s csak úgy, mellékes megállapításként közli: — Van egy férfi vakbeles, a bátor körszakállas. Az nem nyomta sokáig az ágyat, már sétál a folyosón. Jóképű, kár, hogy nem magasabb egy kicsit: Van. aki sóhajt — a hasonló korúak egyre gondolhatnak?-az idősebbek megütköznek, s magukban kimondják az ezerszer kimondottak Micsoda világ, min jár az eszük . .. A két csitri megérzi a várható . kórtermi felhőátvonu- lást. s a vihar elől gyorsan magárarángatott köntössel a folyosóra, indul. Hátha nekik se árt egy kis séta . . . A folyosón pedig igazi kórházi férfihálóingben jól meguyirt hajú fiatalember rója a métereket. A csitrik nézik, aztán — ki tudja, hogyan. mikor — elkezdődik a . oeszc’lgetés — K'skatona is van — mondják, amikor visszajönnek a kerterembe. Az a há- lóinges, rövid hajú gyerek. Már délután hoznak neki pizsamát, mert az ingben nem mer leülni! Kirobban a nevetés. A ragasztott hasúak fogják a sebet. Mosolyogni lehetne csak. mert különben fáj a vágás helye. A lányok észreveszik a nevetésben megbújó kis, fájdalmas ' nyögéseket, s to-’ vábmennek: — Már ezután többszörösen felvágottak vagyunk! Egy ápolónő benéz, látja, semmi baj. csak kitört a hancúr. s megy tovább. Holnap ebből a kórteremből kettőt műtenek. akkor majd csendet, rendet parancsol az élet. addig lehet. Az ósszehqzoft szemöldökű rnár mérges. Óvatosan elhagyja az ágyát, nagy gonddal megfésüli a haját, s — hpvá mehetne? — kilép a folyosóra. Megáll a legközelebbi kórterem ajtajánál, benéz egyszer-kétszer. belehallgat a beszélgetők szövegébe. aztán sétál. Oregurak Ezen az emeleten gyorsan cserélődnek az ágyak. Hely kevés Van, meg egyébként is: aki ideérkezik, rendszerint rendíthetetlen elszántsággal (?), de főleg alapos kivizsgálásról tanúskodó papírokkal jön. Ez a végrehajtás helye, s innen már „rosz- szabbik fele” nélkül távozik mindenki. A 'százkilós, hatalmas nyugdíjas is így járt. Azon még nevetett, hogy Gyula segítséget hívott: műtét után kelten emelték le a limbó-hintóról. Azon már nem derült, hogy pár napig cudarul érezte magát. Föl se kelt. Különben a férfiak szeretik az ágyat. Amíg egy nő vígan sétál , három-négy nappal a műtét után, a férfi az ágyban forgolódik legfeljebb. Ez különösen a dohányzás ellenségeire jellemző. A százkilós körmére lassan ráég a cigaretta. A parányi csonkot alig fogják vastag ujjai, de azért csak mondja a magáéi: — Nem szeretem a kórházi kosztol. Ez meg, amit most én kapok, egy ötéves gyereknek is kevés lenne! Nem baj. délután jön a hazai, addig már csak kibírom. — Már megint enne, ugye? — áll meg mellette a szikár öregember. — Kérem, a fegyelemnél nincs fontosabb! Ha nem szabad, nem szabad, ezt tudomásul kell venni! Nem értem, mit sírnak örökké az evés miatt! A százkilós nem felel. Elnyomja a csikket, s mikor a szikár továbbmegy, már csak magának mondja: —■ Megnézlek én téged kél- három nappal a műtét után! A gyomrod dörömbölni fog! Majd akkor beszélj a fegyelemről! S a köntös zsebéből méla undorral kekszdarabkákat eszeget vagy fél óráig. Elnézi, amint a takarítónő körül settenkednek páran. Lehelne már ideje kávéfőzésre. igazán. És mégis. Amikor váratlan látogatója termoszt húz elő, s orrát megcsapja a kávé kesernyés, ismerős aromája. mély lélegzetet vesz. s párat kortyol a termosz tetejéből. A kimaradt kockacukrot pedig dehogy dobná el. — Jó lesz estére, altató után — nevet. Nagymamák Késő éjjel a tizenegy beteg felriad. Gyula, a műtős pakol a kórteremben. Izmos karja megfeszül, amíg a nagy asztalt átfogja, s viszi a folyosóra. Helyébe ágyat hoznak, s hófehér arcú. eszméletlen öregasszonyt rá - a műtőből. Reggelig igencsak halkan, de jönnek-mennek az ápolónők. A beteg injekciókat kap. száján vizes géz, homiokát sűrűn lemossák. Szenved, s íélrebeszélős álmában kisunokáit hívja. Mindenki komoran várja a virradást. Van. aki el se hiszi. reggelig megél az öregasszony. Aztán reggelre kis szín van az arcán, s mosolyogva szól is: — Engemet az éjjel hoztak* ugye. kedveseim? Még este tíz órakor néztem a tévét. biztosan jól emlékezem! Az ember legszívesebben mondaná: nagy utat járt meg ázóta. nagymama, még az a jó.; hogy szerencsésen visszaérkezett. Helyette azonban úgy kell tenni, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. — Drága jó doktor úr — a reggeli vizitnél már nagymama beszédes — mondaná már meg, mi bajom is volt nekem? És ez a nagy kötés, vagy mi, mit takar? A drága jó doktor úr — frissen borotvált, csupa egészség ember — leül nagymama ágya szélére, s halkan, elvégre ez kettejük ügye. elmond valamit. Nagymama megnyugszik, s arca még simább, letagadhatna a két hetesből valamit. Délután aztán úgy meséli kórházi élményeit a gyerekeinek, mintha mindent pontosan tudna. Pedig érzi. jobb így. az effajta tudatlanság lehet boldogság is. A mellette lévő ágyon már gyógyuló nagymama fekszik. Egy beteg délelőtt távozott, így ismét tizenegyen vannak. Délután már a kel nagymama megbeszélte a legközelebbi kétnapos ünnep menüjét is. A csitrik a sarokban néha fülelnek, s rengeteget vihognak. A két öregasszony ugyanis szakadatlanul süt-főz. Ez a világuk. — Jaj, tejfölös csirkepap- rikás — sóhajt bele egy epés, aki már hazakészülődik. tudja, neki sokáig tart még a diétája —. ha tudtam volna előre, dehogyis jövök.. . Aztán mély sóhaj: dehogynem jöttem volna . .. Nagyüzem A beteg javulóban sokat lát, tapasztal. Például azt: a kórházban minden nap egyforma. Mintha az ápolóknak, orvosoknak nem is lenne se szombatjuk, se vasárnapjuk. És ha az élet meg a mentő úgy hozza, műtét van szombatról vasárnapra virradóra is. Vasárnap éppúgy előkészítik a műtétet. mint hétköznap. Legfeljebb a keserűsó miatt a látogatók percekre üres ágy mellett üldögélnek. Az orvosok jókedvűek, kedvesek, s végtelenül türelmesek. Mégis, olykor halkabb a szavuk, s egy-egy ágynál hirtelen összenézés, szemvillanás sejteti, haragszanak — a betegségre. Ilyenkor mintha még nagyobb lenne a türelem. Eszti. a betegségében is tündöklőén szép kun .madonna egy vizit után sírvafakad: — Én egy kis takarítónő vagyok, és jön ez a nagytu- dású gyönyörű szál orvos, leül az ágyam szélére, s azt mondja: „Csókolom, a műtét előtt beszéljük meg.” Hát nekem csókolom? A beteg is mondja, kiváltképp, ha készülődik haza. Olyankor tele van kis vibráld ókkal. örömökkel, s a boldogság szemmel látható még a pakolászásán is. Meghallgatja a tanácsokat, megfogadja a diétát, elgondolkozik a kímélő életmód lehetőségein. S nem mondja ki, de hiszi, bár semmit nem hagy itt. a betegsége valahol mégis elmarad tőle. Akik még nem mehetnek, kicsit irigyen nézik a készülődök Elgondolják, rájuk még hány nap vár. Mégis, a várakozás és a gyógyulás együtt jár. Az se baj. ha otthon még hetekig kell tétlenkedni. — Csak egészség legyen — búcsúzik a távozótól a kis öregasszony, s ennék jobbat soha. sehol ne kívánjanak az embernek. A betegségtől szabaduló- nak. a kicsit újjászülető boldognak. ** Sóskúti Júlia
