Szolnok Megyei Néplap, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-14 / 86. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Havas Gertrud néhány hét­tel ezelőtt két szolnoki fel­lépés között. Bölöni Kiss Ist­ván így szólt: „Hívnak, jö­vünk, játszunk, mert nagyon kell a játék .. (E fotók Havas Gertrud és Bölöni Kiss István egyik utolsó szolnoki fellépésén ké­szültek.) Véget ért az amatőr- film-fesztivál Ünnepélyes eredményhir­detéssel véget ért vasárnap Miskolcon a diósgyőri Vasas Művelődési Központban megtartott hús zonk ilencedifc Országos Amatőrfilm-feszti- vál. A seregszemlét többez­ren tekintették meg és a pénteki, valamint a szomba­ti vetítési napokon a tágas csarnokban igazi fesztivál hangulat uralkodott. A kö­zönség és a filmszakma kép­viselői előtt összesen 45 al­kotást vetítettek le, amelyek között. a néhányperces ani­mációs filmtől a hosszabb, mintegy fél óráig tartó já­tékfilmig. a hazai amatőr- film-készítés valamennyi fon­tosabb ágazata szerepelt. A zsűri aranydiplomát nem adott ki. a levetített ver- senyfilimek közül 5 ezüst-, 3 pedig bronzdiplomát kapott. Ezüstdiplomát kapott A kiváló áruk fóruma című film, alkotója Nagy Gyula. (Kazincbarcika) A happe­ning, alkotója Hajdú József, (Miskolc) Az eastern blokk tangó, alkotója Nagy László Gábor, (Budapest) A máso­dik számú film, alkotója Pinke Miklós, (Székesfehér­vár) és A kortünet ’81, al­kotója Baják András (Szom­bathely). Az említett díja­kon kívül több intézmény, szervezet és vállalat is aján­lott fel díjaikat a legjobb filmek alkotóinak. Az amatőr-filmfesztiválon szép sikert ért el az egyet­len Szolnok megyei alkotás. Az Űt, tiltótáblákkal című filmslossza — készítői: Kar­dos Ernő és Kardos Tamás — a Magyar Televízió díját nyerte el. A KISZ KB a filmről több kópiát készít­tet.. ezeket a nyár; amaltőr- filmes táborokban bemutat­ják. „Nagyon kell játék../9 Űj szerzemények kiállítása Ezekben a napokban állít­ják össze az immár hagyo­mányos, A hazai közgyűjte­mények új szerzeményei cí­mű kiállítást a Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeum szak­emberei. Ezen a tárlaton azokat a megvásárolt, a mú­zeumnak ajándékozott, illet­ve a régészeti ásatások során napvilágra került műtárgya­kat állítják ki, amelyekhez az elmúlt esztendőben jutot­tak hozzá a hazai közgyűjte­mények. A tárlatra többek között a Magyar Nemzeti Galériából, a Szépművészeti, az Iparmű­vészeti, a Néprajzi és a Ter­mészettudományi Múzeum­ból, az Országos Levéltárból, az Országos Széchényi, a Fő­városi Szabó Ervin és a Gor­kij Könyvtárból, továbbá több vidéki múzeumból ér­kezik több mint 400 kiállítási tárgy. Ezek a világ minden tájáról származó emlékek több évszázadot fognak át. Találhatók közöttük római kori amforák, az 1260-as években kelt oklevél, kincs­lelet, szobrok, faragványok. A kiállítást április 22-től tekinthetik meg az érdeklő­dők a Magyar Munkásmoz­galmi Múzeumban. Szoborpark A nagy magyar művészek emlékét megörökítő szobor­parkot alakítanak ki Mohá­cson. A város szívében levő szép liget fái között két ran­gos mester műve áll mór: Varga Imre Radnóti- és Schaár Erzsébet Bartok- szobra. Ide ikerül Kodály szobra, amelyet Borsos Mik­lós formál meg bronzból. Kodály Zoltán szobrát az idén avatják fel. a zeneköl- fő születésének 100. évfordu­lója tiszteletére. A Jiagyiváni művelődési iház négy éve ad otthont az alsó, illetve felsőtagozatos általános iskolai tanulók angol nyelvtanfolyamának. A gyerekek Máténé, Majoros Mária angolta­nárnő vezetésével záróbemutatóra is készülnek. Egy mesét játszanak el angol feldolgo­zásban, és az előadásra természetesen a (szülőket is meghívják. Képünk az egyik foglal­kozáson készült ház két lakójának minden­napi tündéri kalandjait. Havas Gertrud és Bölöni Kiss István, Jászai-díjas bábművészek, az Állami Bábszínház tagjai, számos hazai és nemzetközi sikert aratott produkció főszereplői húsvét vasárnapján tragikus hirtelenséggel távoztak közü­lünk. A bábjátéknak, e csodála­tos emberközi ünnepnek, megszállott, okos mesterei voltak ők, az elkoptatott frá­zis esetükben igaz valósággá vált: nem leereszkedtek, föl­emelték magukhoz a gyere­keket. Sokat szerepeltek Szolnok megye településein is. hiszen amikor idejük engedte két­személyes bábszínházukkal — amelybe belefért a világ — az országot járták. ,,Saj­nos hálistennek a bábozásra megy az életünk” — mondta Mazsolaként, . Manócska- ként ismerte meg őket az or­szág, s a Magyar Televízió nézői után harmincöt or­szágban figyelhették — fel­nőttek és gyerekek — a tök­1982. ÁPRILIS 14. |A tévé képernyője előtt Az elmúlt hét „szenzáció­ját”, fájdalmas érdekességét egy dokumentumfilm szol­gáltatta. A valóság ugyanis kamerák jelenlétében talán még sohasem szólalt meg oly kendőzetlenül és meztelenül, mint ahogyan a kedd este lá­tott Helybenjárás-ban. Mi­csoda indulatok, sötét, fékez- hetetlen erőknek kellett ott dolgozniok a film alanyaiban — vetődhetett fel mindenek­előtt a tárgyilagos nézőben —, ahol még a technika „to­lakodó” jelenléte sem tudta emberi mérsékletre inteni az ádáz ellenfeleket, hogy or­szág világ előtt se szégyell­jék kiteregetni mocskos lel­ki szennyesüket, már-már oly módon, hogy szinte a képer­nyő is „belepirult” a gát nél­küli, otromba szitkozódás hallatán. (Nem is beszélve a jobb érzésű nézőkről.) Helybenjárás Egy asszonyt halálba ker­get a férj és szüleinek, már­mint a férj szüleinek ostoba gyanúsítgatása, öngyilkossá­got követ el. Hátramaradt kicsi gyermekét a gyűlölködő apa egyszerűen nem vállalja, később azonban feltehetően anyagi érdekből a gyermek jogos apjaként követeli ma­gának a magától először rú­tul eldobott kisfiút, Józsikát. Követeli vissza az elhunyt édesanya szüleitől. Meg is kapja, bírói határozattal. Majd újabb fordulat: az apa látogatni sem engedi a ná­luk növekvő Józsikát. Legfel­jebb az utcáról szólhatnak hozzá, a kerítésen át a távo­li Gyomáról Jászszentandrás- ra érkező (a történtek szín­helye) nagyapa és a sógorék, akik' akkor pótolták a kis­gyermeknél az elveszett édes­anya melegét, amikor a leg­jobban szorult rá. Dióhéjban a tények. A dokumentumfilm azonban — helyesen — nem is ezeknek a tényeknek a fel­tárására törekedett elsősor­ban, hisz azok már úgyis be­fejezett dolgok, hanem azo­kat akarta megmutatni, akik a tragédia fő vétkesei, s eb­ben van döbbenetes hatása, s talán mondhatni felfedező ereje is, hisz aki látta a Helybenjárást, a már-már kö­zépkori sötétségről valló mai cirkuszt, a családi gyűlölség poklát, benne a lélekpusztító indulatoktól túlfűtött embe­reket, szinte hitetlenkedve kérdezhette: hát ilyen még létezik, létezhet 1982-ben? Nos, ez a dokumentum - film minden naturaliz­musa ellenére, nyelvi drasztikuma dacára is igen fontos emberi lényeget fejezett ki sajátos, némi túl­zással, tipikus falusi ellenté­tek világát tárta fel: a gyű­lölködésnek olyan forrásait, forrásvidékéit, amelyekből gyakorta buzog elő még nap­jainkban is nemtelen indu­lat, oktalan háborúskodás, a lélek fenekére lerakodott és ott ragadt erkölcsi szenny, erkölcsi iszap. Lehangoló, de ugyanakkor mozgósító erejű dokumen­tumfilmet tett le képernyő- asztalunkra Borenich Péter forgatókönyvíró és riporter, alkotó társaival egyetemben. „Vigasztaló” voít benne, hogy mindannak! amit lát­tunk, televíziós feltárásának a közösség, _a halálba kerge­tett asszony munkatársainak felháborodása, tiltakozása szolgált alapul, ők írtak ugyanis huszonhalan hívó le­velet a televíziónak. Ez az egyetlen mozzanat is jelzi a filmben, hogy az egészséges társadalom megveti az effé­le embertelenséget, más kér­dés, hogy miként tudná meg is akadályozni hasonló tragé­diák bekövetkezését. Ezt a gondolatot persze számon kérni a filmtől, úgy gondo­lom, nem illik, hisz nem állt az alkotók szándékában ilyen irányban is kiterjeszteni az érdeklődés körét. Egyébként voltak pillanatok, különösen a nagy. ,.összecsapási” jelenet, amikor úgy tűnt, mintha ma­guk az alkotók is „megbénul­tak” volna, csak nézték a ku­tya-macska komédiát (avagy tragédiát) nyilván ők sem akartak hinni a szemüknek és a fülüknek. A filmet nézvén velük együtt mi, nézők sem. A Helybenjárás — bizony mon­dom — felért egy pokoljárás­sal, olyan pokol tárult fel előttünk, melyben az ostoba­ság, a megátalkodottság, a maradiság táplálja a földi gyehenna tüzét. A filmet Pe­ták István szerkesztette, For- ray Tibor fotografálta és Fa­zekas Lajos rendezte. Másfajta dokumentumfil-r met sugárzott hétfő este a te­levízió Pannonhalma, 1944 címmel; felemelőt, mer-t az emberség hatalmáról szólott. Arról a belső parancsról, amely a józan . embert kell, hogy vezérelje mindig, ami­kor bajba jutott társain se­gíteni kelletik. A magyaror­szági bencések * központja, Pannonhalma, hogyan vált a háború kellős közepén a bé­ke szigetévé, az üldözöttek mentsvárává — erre szolgált bizonysággal Gábor Pál do­kumentumfilmje, aki egykori szemtanúk és résztvevők megszólaltatásával, szigorúan a tényekre támaszkodva ké­szített filmet a példás ember­ségről, elkerülvén, hogy ne­tán túlzott rokonszenvből glóriát rakjon hajdani taní­tómestereinek feje köré (ő is itt tanult, ebben a szerzetesi iskolában). Ha valaki e film után elhalad a magas domb­ra épült, a tájat uraló kolos­tor épület mellett, bizonyára most már az is eszébe jut: 1944-ben és ’45 ben néhány hónapig azi embertelenség tengerében az emberség szi­gete volt ez a hely. Röviden Amiről a pesti Broadway mesél — azaz Nagymező ut­cai neves mulató- és szóra­koztatóhelyek századunk el­ső felében, különböző kísér­letek a kabaréval, a könnyű műfajjal, a kor hangulatába ágyazva. Mindez két részben. Sok-sok jelenettel és sok-sok szereplővel, jó színészekkel. Helyenként jó humorral is. Visszapillantás a múltra, ar­ra, hogyan szórakoztak és szórakozhattak eleink. Isme­rősek és ismeretlenek a múlt­ból. (Egyiküket, másikukat szívesen láttuk volna viszont hozzáférhető archívfelvétele­ken is, nemcsak szellemüket megidézve.) Egy-egy valóban kacagtató bohózat, de elég sok ma már múzeuminak tű­nő poros részlet is a tarta­lomban. Szombathy Gyula viszont, mint tárlatvezető ra­gyogóan tette a dolgát. Egyé­niségére szabott szerepben mindvégig csillogott-villogott. Mindenesetre a mai néző a látottakból tudomást szerzett arról, hogy az idősebb nem­zedékek miért is emlegetik még ma is nosztalgiával a „hajdani szép időket”. A két­részes mese kellemes időtöl­tés, s még némi ismereteket is gyűjthettünk belőle ma­gunknak. VM Emlékezés Kapoli Antalra Kapoli Antal Kossuth-dí- jas fafaragóra emlékeztek hétfőn hajdani falujában, a Szigetvár közelében levő So- mosvhárságyon. Megkoszo­rúzták a dunántúli pásztor­művészet kiemelkedő alak­jának a tanácsháza falán elhelyezett emléktábláját, maid a temetőben levő sír­emlékén helyeztek el koszo­rút és virágot. A megemlé­kezésen részt vettek a nép­művész Szigetváron és kör­nyékén élő unokái is. A Kapoli-napok programja tegnap Szigetváron folytató­dott. Megkoszorúzták szob­rát és megnyitották a fara­gásaiból rendezett kiállítást Néprajz, és népzenekutatók idézték fel a híres pásztor- művész alakját életét és munkásságát.

Next

/
Thumbnails
Contents