Szolnok Megyei Néplap, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-10 / 84. szám

Szolnok megye múltjából

1982. ÁPRILIS 10.

10

Húsvéti népszokások Szolnok megyében

Pirostojást festő asszony

Karcagi kikapos menyecskék

és odavaló boszorkányok

A magyar néprajztudomány egyik hatalmas összefoglaló munkája, a Magyar Népzene Tára Jeles Napok című kötete, amelyben elsősorban Bartók Béla és Kodály Zoltán évtizedes munkájának eredményeképpen végigkísérhetjük az egyes napokhoz fűződő népszokásokat. Húsvéttal kapcsolatos énekes népi szokásról ez a könyv sem tud. De vannak még másféle élő népszokások, amelyeket érdemes feljegyezniTalán legismertebb közülük Szolnokon a kolompolás: Húsvét előtti héten a gyerekek estefelé összegyülekeznek és tülkölve, kolompol- va, edényeket ütögetve járják az utcákat. A kolompolás csökevényes formája egykori népszokásunknak, ma már nem is tudja senki, miért is csinálják.

A pirostojás-festés is szokásban van megyeszerte- Rendszerint piros, kék. vagy tarka színre festik a tojásokat, de régebben előfordult Szolnokon, hogy tojásfestő asszonyokhoz vitték el.

Húsvét napján pedig nemcsak a fiatal gyerekek, hanem a felnőtt férfiak is lo- csolkodni jártak. Már korán reggel bezörögtek az 5—10 éves apró legénykék. három —négy együtt, nagy „otko- lon.yos” üveggel a kezükben a lányos házakhoz. Az élel- mesebbje néhány soros versikét is mondott. Rendszerint benne van a következő néhány sor is:

„Arra kérjük az anyját,

Adja ide a jányát,

Hogy rózsavízzel meglocsolhassuk!”

Először a lányokat, majd aztán az asszonyokat öntözték meg a szagos vízzel. Viszonzásképpen virágot ' — nárcisz, jácint, tulipán — tűztek a ruhájuk bal mellére, s adtak a fiúknak 1—2 piros tojást is. Ezt azonban a gyerekek nem sokra tartották. Láttam már Szolnokon, hogy mikor már minden zsebük tele volt vele, egymást dobálták meg pirostojással. Üjabban csokoládétojás stb. jött szokásbaA nagyobb legényeket az öntözéskor meg is vendégelték a szokásos sonkával, tojással. vagy kocsonyával és borral.

Előfordult, hogy a húsvéti öntözésnél kúlvizet használtak. Érdekes szokása volt Szolnokon a Jászkürt utcában lakó Bencsik Gyula asztalosnak. Az utcai ikerítésen kidugta a fejét, és ha asz- szony vagy lány jött arra. kis pohár vízzel öntötte nyakon őket. S amikor méltatlankodva rászóltak. ..Napunk lton ma" — válaszolta. El is kerülték azután messzire a háza környékét,

Kisújszálláson a század- forduló tájékán — mesélte id. Papi Lajosné — húsvét vasárnapján még tamburás bálákat rendeztek kint a tanyákon. Hogy fel ne törjék a szoba földjét, fellocsolták és förekkel lehintették. Húsvét másnapján a legények csoportba verődve vagy ■egyenként mentek a lányokhoz locsolkodni. Beköszöntek a lányos házhoz:

— Nénémasszony, szabad-e a lányát meglocsolni? — szavakkal kértek engedélyt a locsolásra. A lány anyja ekkor szabadkozott:

< — Nincs itthon, vagy alszik még. A legények akkor az udvarban elbújtak- Az anya pedig bement a lányához. Nem szólt semmit egy darabig. Tett-vett a szobában. S egyszer csak rászól a lányára: — Rozka, te! Hozz be egy veder vizet! Rozka pedig megfeledkezve a locsolkodásról, a kútra szalad. Az udvarban lesben álló legények elkapják akkor a lányt és a kút mellett méglocsolják. Van, akit jobban, vederrel, bögrével, van akit kevésbé locsolnak meg, attól függ... Az öntözés után megvendégelik a legényeket, és azok mennek a következő lányos házhoz.

Sokféle módja van az öntözésnek. Az idősebbek közül sokan megcsinálják, hogy elmennek látogatóba. Elbeszélgetnek, majd meg- vendégelés közben mintha megszomjaznának, kérnek egy pohár vizet a lánytól vagy asszonytól. Azzal végzik azután a locsolkodást- Húsvét keddjén régi szokás szerint a lányok locsolták meg a legényeket. Persze nem szagos vízzel vagy kölnivel, hanem jó friss kút- vízzel. Ezt nemcsak az öregek mesélik, hanem megörökítette ezt a szokást Vágó Pál festőművész is a múlt század végén készült festményén A ..húsvéti öntözés” című képén egy ötlovas parasztszekér vágtat égy jászsági falun keresztül, a kerítés mögül pedig a fürge lányok vödör vizet zúdítanak a nyakuk közé. A lovak megriadva rántják félre a kocsi rudat, a legények nehezen tudják megfékezni az ijedt lovakat, amin a lányok jót nevetnek.

Kaposvári Gyula

Archaikus díszítőelemek reneszánsz kompozícióban

Lévai Zsigáné híres-nevezetes tojásszedő asszony volt ezelőtt. Cifra Katinak is hívták, mert tarkán-nyalkán járt, nagy divatozó volt. Volt olyan szája, akire azt kinyitotta, az iszkolt előtte, mert senki vele nem versenyezhetett. Úgy káromkodott, mint a záporeső, léfőzte akármelyik férfiembert. Csúnya, íertelmes nyelve volt. A Szentesi Tóth háza mellett lakott. Egyszer, hetivásár alkalmával, valami viueiá ember, valami nagy dalhamodott kopecjéle, egy szép új százforintost húzott elő a bukszájából, osztón megropogtatta.

Azt mondja neki Cifra Kati: — Azt a vadonatúj

bankót meg nekem adhatná, hallja-e!

, Osztán rákacsintott a nagy fene emberre. Az meg azt mondja: — Nem bánom, rögtön a magáé, ha kötésig íelíogódzik!

De már akkor volt néző bőven, mert nem csendben folyt ez az egyezség. Cifra Kati nem bánta. Kapta a rokolyáját, köröskörül íelfo- gódzott. De megjárta az ember, mert bugyi volt az asszonyon, osztán nem látott az ember semmit, se az oda csődült népek. Így aztán csak az övé lett a száz- forintos bankó. De hát igencsak adott ö azért egyebet is a nagy embernek.

Bikás Tóthné volt a Lé- vainé társa, ketten együtt űzték a tojáskereskedést. Egyformák voltak. Egyszer azt mondja neki egy nagy hosszú fattyú (Pernyés-zugi volt, hirtelenében nem jut eszembe a neve, pedig kár, mert nagy kopcihér volt az is). Na csak akárki volt, azt mondja Bikásnénak:

— Nekem is van két tojásom, megvenné-e?

Azt mondja rá: — Meg • én, hocci csak, jó lesz kotló alá! Osztán már nyúlt is érte, de a legény elfordult. Mindenki nevette. A fiú meg azt mondja, hogy: — Majd elviszem estére.

— Hozzad hé. akkor mindjárt fészekben is teheted!

Nem restelltek azok a szót, egy ne se.

A Péntekhalma nevezetes hely volt. Itt, ezen a halmon táncoltak a boszorkányok. Ügy táncoltak, hogy összevetették a hátukat, seggüket, karjukat meg egymásba öltötték. Még gyermekkoromban hallottam, hogy Szent György éjszakáján aki ide kimegy, azt úgy megtáncoltatják, hogy a lápét is kifújja.

A Pernyés-zugon Lábó Sára nénit emlegették ezelőtt, mint akitől mindenki félt. Puskás Sándor volt az ura, aki juhász volt. Az is sokat tanult tőle. Kanördög volt. Nyűvessé tette Vákán- ték birkáját. Ha őkelme ment, már féltek a juhászok, hogy vájjon mi kárt tesz a nyájban. Mer végig nézte csak, osztán megesett a baj.

Lábó Mári a nénje volt. Ennek meg Paszuly Széles Ferencnek hívták az urát, csősz volt a Szívós temetőben. Már mint fiatal menyecske tudákos volt akkor is. Cs. Rácz Jancsit ez rontotta meg. Rávette a iattyút, hogy tanulják. Az meg rálett, aztán elkezdte tanulgatni tőle a tudományt, mert úgy tett, hogy milyen jó lesz, ha majd elsajátítja a boszorkányi mesterséget, osztán megfincolhat akárkit.

Igenám, de mikor már a vastagját- kellett volna tanulni, maga is megijedt! A lucaszékét már nem merte megcsinálni. Csakhogy nem olyan könnyű ám megreti- rálni, amint ő azt elgondolta! Az affélék nem kön.y- nyen eresztik el, akit egyszer körmük közé kaparintottak. Csúnyán megkínozták a iattyút.

Éjszakánként a hasára ültek, kifejték. Még nyerget is tettek rá, osztán egész éjszaka lovagolták, egyik a másik után, köröskörül a város alatt. Csintalan faty- tyú volt mindig, de úgy el- nyütték, jártányi ereje is alig maradt már.

Egy este jön kifelé az ólból. hát repül utána a lóvakaró, kengyel, nyereg, kö- "töték, minden ... így jöttek

rá az apjáék, hogy mi a baja. De már akkor' úgy ösz- szetörték, hogy három hétig lepedőben forgatták. Sokba került míg meggyógyult. Szidtak az apjáék: — Hát kellett neked ilyet csinálni, te! . . .

Elvitték Kenderesre, ott lakott egy híres doktor: Szemes László. De mikor meglátta, csak ránézett és azt mondta: a kezét se teszi rá, vigyék vissza, aki megrontotta, az gyógyítsa!

Elüzentek Lábó Móriért, az meg hívta a fiatal bábát, Sáfrány Julcsát is. Ketten osztán este elmentek Cs. Rá- ezékhoz. Mári néni kiadta a parancsot, hogy a fattyának fordítsák fonákára a gatyáját. Vitt is valamit, osztán azt fokhagymával együtt betette a Jankó párnája alá, osztán az kilenc napig valami kis ruhában ott volt, az ágy fejénélmeg egv nyirág seprű. A csirkö- les seprűt meg fejével felfele az ajtóba állították.

Az ajtószemöldökbe kést, villát vertek, kölest szórtak az ajtóba, meg a házelébe, míg azt fel nem szemelget- te a boszorkány, addig nem tudott bemenni, ők meg addig gyógyítottak. Három napig működtek Jankó körül. Az első nap már magától felült, osztán enni kért. így gyógyult meg.

Lévai Zsigáné fia: Zsiga a Morgó átellenében járt egy menyecskéhez. Az ivóból leste, mikor megy el hazulról az ember, akkor osztán ment a helyére. De egyszer elvétette, alig ment be, már vissza is jött az asszony ura. A fiút hamarjában a sifonba állította, osztán nem is tudott onnan kijönni, amíg az ember el nem ment hazulról. Sokáig avval a nótával ingerelték a többi legények, hogy:

A hajnali csillag ragyog,

Én imeg a sifonban vagyok. Jaj istenem, de szégyenlem, Hogy reggel kell haza

[mennem.

Szűcs Sándor

összeállította: dr. Selmeczi László

Az ördöngős Nyakó dudás

Mese, mese máskos. fekete nadráaos. — így kezdte meséiét valamikor — vaav hetven éve — Rebeka néném. özvegy Hadas Sándorné. Jóságos, szelíd öreg arca még most is előttem van. bár gyakran hallott meséire már csak halványan emlékszem. Kár. hogy nem jeavezte fel senki, pedig bizonyára érdemes lett volna. Mesélt ő Ár- avélus királyfiról, a zöldsüúegű boszorkányról, az öreg- banyáról meg a kislányáról, s más efféléről.

Tudott Rebeka néni olvan csodálatos históriát is nem eavet. amiről nemcsak ő állította komolyan, hoav valóban megtörtént. Később, felnőtt koromban hallottam ezt komoly emberek szálából is. Valamiféle bűbáios tudománnyal rendelkező, ördön- aős vaav garabonciás emberekről szólott, akik valami csodálatos dolaot vittek véghez sokak szemeláttára.

Az eavik ilven tudományos ember volt Túrkeviben Nva- kó nevű dudás. A mai napig fennmaradt róla néhánv história. Még talán el is hiszi, aki elmondja, hoev mk mindent tudott. Nvakó. Az bizonyos. hogy Rebeka néném hitte is. amit mesélt róla.

Egvszer — így szólt a mese — lakodalomba hívták Nvakót dudálni, valahova egv ördögárkai (a Csörsz- árok) tanyára. Gyalogosan bandukolt, nyakába akasztott kutvabőr dudáiá'val kifelé a kenderesi úton. A keresztút- nál találkozott egv négvök- rös üres szekérrel. Fiatal béres g verek hajtotta az ökröket. Szóba elegyedett Nyakúval a legény, s megtudta, hogy egviránvba haladnak. Illendően meghívta Nvakót. üljön fel a szekérre. Az öreg dudás előbb vonakodott. Ű

ugyan felülné, de a dudáját nem bírják el az ökrök.

— Ugyan már. — szólt mosolyogva a legény. — csak ültön fel bátyám! Ne tréfáljon !

Nyakó a biztatás után fel is ült. s a bőrdudát fellökte a szekérderékba. A legény megbiztatta az ökröket, de bizony azok meg sem bírták mozdítani a szekeret. Hiába csapkodta őket ostorával. Még a szenteket is lehívta az égből, de az sem használt, a szekér nem mozdult.

— Na. látod ugye megmondtam. hogy nem bírják! De rá se nézz! Maid segítek én mindjárt, szólt Nvakó.

Azzal fogta a bőrdudát és lehaiította a szekérről. Az ökrök azonnal elindították a szekeret. A bőrduda pedig táncolva. ugrálva követte őket az úton.

A másik mese arról szólt, hogy megint lakodalomba hívták Nyakót dudálni. Akkoriban még szegény helyen a lakodalmi taloalávalót nem a ..népi zenészek” húzták. Megelégedtek a bőrduda nve- kergős hangiával is.

Vacsora után vígan iárta a násznép dudaszóra a csárdást kivilágos kivirradtig. Csak Nvakó unta mór nagyon az egyoldalú vigalmat. Tudniillik míg ő keservesen fúita és nvekergette a hóna alatt a súlyos kutyabőrt, addig a többiek valóban vigadtak. Éppen, mikor a gyorscsárdásra került sor. kaota-fogta magát Nyakó. felakasztotta a dudáját a falra. Az vígan szólt tovább, ő maga pedig beállott a táncolok közé. Saját dudájának zenéiére járta a többiekkel a táncot.

Más alkalommal is megismételte Nyakó többször ezt a szemfényvesztő mutatványt. így nem csoda, hogy mint megtörtént valóságot emlegették még pár évtizeddel ezelőtt is. Sőt még ma is akad. aki elhiszi, hogy Nvakó dudás ..szemfényvesztő” tudományos ember volt.

Csak nemrégiben derített világosságot előttem is erre a mesére egv másik Rebeka néni. a százkettedik évét taposó özvegy. Debreczenvi Já- nosné. A régi ió idők emlékei felől faggattam. Elmesélte. hogy úgy 10 év körüli kislány lehetett, amikor ő maga is tanúja volt Nyakó mesterkedésének. A szomszédjukban volt lakodalom, s ő a kemence mögül a sutból nézte a táncot. Nyakó szolgáltatta a zenét nagy. hosz- szúszőrű kutvabőrdudá iával. Egyszer csak táncközben leemelte nyakából a dudát, iól telefújta és hirtelen felakasztotta a falra. A duda tovább szólt a falon, amíg volt benne szusz. Nvakó pedig derékon kapott egv menyecskét, fordult vele kettőt-hármat, míg a duda el nem halkult. Akkor megint levette a dudát a falról és fúita tovább. Ezt többször is megismételte.

Nem volt abban semmi ..szemfényvesztés” vaev ördöngösség.

Rebeka néni. a 102 éves felvilágosult ember bizonyította. hogy Nyaké dudás nem volt táltos, se garabonciás.

Az egyre távolodó idővel arányosan növekvő képzelet varázsolta át az ő ügyeskedését ördöngős. szemfényvesztő tudománnyá.

Dr. Győrffv Lajos