Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
12 ______________ A tudomány világa R ég! Idők mestersége A szénégetés tudománya Hányszor csodáljuk meg a szurtos-kormos embereket, akik az erdei utak mentén füstölgő kis építészeti remekmű, a boksa tetején állva ügyködnek a kékes füstben. De (jajon gondolunk-e arra, hogy milyen nehéz, nagy tudást igénylő, kemény munka, amit végeznek? Mert ott van mindjárt a hely megválasztása. Sok körültekintést, előrelátást kíván, A boksarakásíra magasabb hely szükséges, mert a hegyvidéki erdőkben a lapos mélyedés rendszerint nedves. A kiválasztott helyen aztán feltépik a gyepet, s* a fiatal fákat, hajtásokat kiirtják. Ügy előkészítik a földet, mint régen csépilés előtt a szérűt. A kijelölt helyen előbb nagy karót vernék a középre! s madzaggal kört húznak köréje, aminek vonalát cö- vekefckel: verik ki. A kör sugarát a boksába rakandó fa mennyisége szabja meg. A kör átmérőjének minden méterére átlagosan öt folyóméter fát számítanák. Az elegyengetett, kitisztított helyen aztán megkezdődik a kupacrakás. Ilyenkor előbb a földbe vermeik két, egymás felé álló vékonyabb hasábfát, tetejüket összekötik, s ehhez; két darab, vékony deszkához hasonló, rövid hasábot élire állítanak, majd az összekötötzött fákhoz ugyanüyet helyeznek. Így aztán az egész egy kis négyzetes üreget alkot, amelyet könnyam gyulladó galy- lyakkal, szenes fahulladékkal töltenek ki. Maid ha kész a boksa, innen gyullad be A boksabél köré állítják a fahasábokat, sűrűn egymás mellé Közben — rendszerint a keleti oldalion — kis nyílást hagynak, ahol majd begyújtják a bolksiabelet. A hasábokat mindig ferdén éllít- gatják, így a boksa alakja szénaboglyára emlékeztet. Ahogy a sorok berakását befejezték, következik a betetőzés vagy hegyezés. Ide rövidre vágott, vékonyabb fákat használnak. Az áitlagos boksát három ember 5—6 nap alatt készíti el. Ezután következik a befedés, Először hullott falevelet szórnak rá, aminek rendeltetése, hogy a később fölhányt földet ne eressze be a hasábok közé. Közben nem feledkeznek meg a gyújtó- lyukróli Hogy el ne tömőd- jék, hosszú rudat dugnak bele. A lapuzás után megkezdik a földelést. Lapáttal körülár- koliják a boksát, az innen kikerülő földet ráhányjják a kupacra, lehetőleg egyenletesen^ körülbelül tíz centi vast- tagOn, Csupán, a tetején hagynak fedetlen részt mintegy 30 centi átmérőjű körben,. hogy gyorsabban begyulladjon majd. Ugyanezt a célt szolgálja az is. hogy a föld színe fölött négy oldalon egy-egy félkör alakú lyukat hagynak. Már csak a begyújtás van hátra, ami rendesen hajnalban történik. Ilyenkor kihúzzák a gyujtólyukból a karót, a végiére hasogatott puhafát kötnek, meggyújtják, s benyomják a boksabélbé. Ha nehezen megy a begyújtást, s nem lenig a tető fölött kékes füst, a szénégető a boksa tetejétől számítva lefelé 70—80 centire mind a négy oldalon egy-egy szelelőnyílást nyit. A begyűjtött boksabélből a tűz először a kupac teteje felé halad, onnan, ég lefelé körösi-körül. Ilyenkor a boksa minden szusszanását figyelik. Amikor látják, hogy a tűz a tetőig ér, felmásznak a boksára, a tetőnyílásra levelet. s földet szómaik. Ha ilyenkor elkésik a szénégető, nagy a kára, mert a fa hamuvá ég. A tetőbefedés után isi állandóan figyelni kell az égést Ha valahol lyukat kap a kupac, mindjárt ki kell javítani. Ha kisebb a baj, bottal ráverik a földet, ha nagyobb, foltozni kell lapuval és földdel. A szénégetés az első nap a legveszedelmesebb. Ilyenkor szállnak el a fából az ártalmas gázok, gőzök, melyek szétvetheták a boksát Ennek megelőzésére nyitják az alsó négy kis ablakot. A második napon, amikor a boksából kiégett, újratöltik a kupac kürtőjét. Felülről megnyitják a tetőt s a bél helyére vékony dorongokat dujg- dosnak. A töltés után újból lefedik a kupacot A boksa ezalatt ég felülről lefelé. A füst mutatja a ■tűz nyomát És ég 10—12 napig, a hőmérséklettől ‘függően. Hűvösben gyorsabban, melegben lassabban. Ha kiégett, két napig érintetlenül hagyják — ilyenkor már nem füstöl, nem gőzölög —, aztán hozzálátnak a bontáshoz. Leszedik a fedőréteget, bontogatná kezdik a szenet ha közben tüzes részhez érnek. félbehagyják a munkát, port szórnak rá. így bontják, bontogatják a boksát napokon keresztül, míg végre szétszedik az egészet. A szétbontott szenet még legalább fél napig hagyják, hogy kihűljön. Csak azután hányják rakásra ahonnét majd elszállítják. Hány nap is telt el közben? Egy a hely kiválasztásával!, öt-hat a boksa építésével. tíz-tizenfcettő az égetéssel, újabb kettő a pihentetéssel, a még legalább hár rom, a bontással. Ez kitesz huszonnégy-huszonöt napot. Közben éjszakai figyelés, állandó éberség. Ugye, nem is olyan egyszerű, mint ahogy látjuk kirándulás, erdő járás közben? Vásárhelyi István n sokhasznú berillium A berilLiumot mind sokoldalúbban használják fel. Szerves savaknak ellenálló — rézzel alkotott — ötvözetei egyre keresettebbek. Üj abban neutronforrást is készítenek a tiszta berilldum- ból, mert alfa- vagy gamma- sugárzás hatására könnyen lépnek iká belőle neutronok. Mivel a röntgensugarakat tökéletesen átengedi a tiszta berillium,, ezért a röntgencsövek ablakait szintén belőle készítik. Ugyanakkor a berillium eddig ismert lelőhelyei sorra kimerülnek, mert legfőbb ásványát, a berillt, drágakőnek; használják ősidők óta. Szovjet kutatók nemrég megállapították, hogy egyes fák, például a fenyők egyes fajai a kérgükben felhalmozzák a beriiliumot, és így indikátorokként nagy segítséget nyújtanak a kutatóknak. Békaméreg Azt már régóta isimeri a tudomány, hogy bizonyos békák bőrrnirígyváladéka az emlős állatokra is hatással van, például megnöveli a szívizom teljesítményét. Ezért az ilyen miirígyitermé- ket — a kínai gyógyászati tapasztalatok alapján — a XVII. és a XVIII. században Európában is felhasznál*-'k a szív gyógyítására. Legújabban csehszlovák kutatók a vöröshasú unka bőrének mirígyváladékában egy olyan alkotórészt — aminosavakból felépülő pepiidet — fedeztek fel, amelynek hatása az ilyen vegyü- letefc közül eddig a legerősebb. A kísérletek során ennek az anyagnak — a bam- beszinnek — móir az egymilliomod grammja is jelentősen megnövelte a kutyák vérnyomását, é® teljesen megállította a vizeletképzést az állatok veséjében. Nemzetközi kilogramm-etalon Sévres-ben A nagy francia forradalom előtt ebben az országban a mértékegységek provinciánként változtak, és ez megnehezítette a kereskedelmet és a mindennapi életet. Az al- kotmányozó nemzetgyűlés 1790-ben megbízta a Francia Tudományos Akadémiát egyértelmű hosszmérték és súly- rendszer kidolgozásával. A hosszúság egységéül a métert a föld délköre negyedének tízmilliomod részét válasz- ‘tották, a tömeg egysége a gramm lett, ennek ezerszerese a kg. A mérések alapjain etalonokat készítettek. Az 1799 decemberi törvény a párizsi Archives Nationa- liesben kiállított méter és kilogramm etalonokat legalizálta. 1837. július 4-i törvény kötelezővé tette a metrikus rendszer alkalmazását egész Franciaország területén. Ez a törvény 1840. január elsejével lépett kötelező hatályba. Az elmúlt század folyamián Európában igen sok állam, így Magyarország is bevezette a méter rendszert. Ez az átállás nem egyszerire történt, hanem az európai országok néhány év, vagy év- tázied eltolódásokkal tértek át a metrikus rendszerre. 1872-ben nemzetközi bizottságot hoztak létre az egységes méterrendszer kialakításával kapcsolatban, harminc állam részvételével. Az 1875- teen megkötött Nemzetközi Mértékegyezményben meghatározott körülmények között őrzik az etalonokat a franciaországi Sévres-ben. Az arlesi aréna Franciaország római emlékekben egyik leggazdagabb városa Arié. amelv az egykori Provence fővárosa volt. Művészettörténészek és nén- raizosok paradicsoma ez a város, amelynek kelvén 1. e. a VII. században már teleoü- lés állt. Augustus császár ideién a krónikák szerint a kereskedelem lendítette fel ezt az ókori települést. A város földiéből a régészeti ásatások során számos értékes műalkotás került felszínre. A párizsi Louvre-ban látható az Arles-i Vénusz- szobor. Az arlesi Pogány Múzeumban őrzik Augustus szobrát. A város fő látnivaló ia a római amfiteátrum, az Aréna. Hossza 136 méter, szélessége 107 méter, befogadó- képessége huszonhat ezer néző. Korinthusi léte dór oszlopok ékesítik, s egv IV. századbeli felirat tanúskodik arról, hogv egv arlesi polgár végeztettél el a szükséges iavításokat annak ideién. Az arlesi arénában, a kő* zéokonban kétszáz házat és két kápolnáit helyeztek el. maid erődítménynek használták. A több mint 1800 éves falak között mániáink- . ban bikaviadalokat rendeznek. tehát a régi római időkhöz hasonlóan, a mlátoet szórakoztatlak. Arlesben található még egv érdekes múzeum, a „Museon Arlaten” — pro- vencei nyelven. A Nóbel- díias Frederic Mistral alapította. Ebben a múzeumban a látogató megismeri Ca- roargwe pusztavidék őrfcunv- hóit, a környékbeli emberek mindennapi életét, földmí- velő eszközeit, halászhálóit. A provencei tamva karácsonyi vacsorájától minden megtalálható itt. ami szemlélteti e vidék ősi népének múltiát. szokásait, kultúráiét és tradícióit. 1982. MÁRCIUS 13. Emberek és a sugárzás A technikai forradalom korszakában az atomenergia é® a radioaktiv izotópok alkalmazása gyors ütemben növekszik. Napjainkban feltételezik, hogy 2000-re az atomerőművek energiatermelése nagyobb lesz, minta világ mai. teljes energiatermelése. A radioaiktív izotópok orvosi alkalmazása a diagnosztikában, gyógyításban és a kutatásban, fel- használásuk egyre több iparágban, például a műanyaggyártásban. a mezőgazdaságban fokozódó ütemben terjed. Ma még nem számottevő. de növekvőben van a lakosságnak az a része, amely kénytelen radioaktív anyagokkal érintkezésbe kerülni, s amelynek védelme fontos közegészségügyi feladat. Természetesen bizonyos mennyiségű sugárzásnak az egész lakosság ki van téve, ezt nevezik természetes háttérsugárzásnak, amelyen a kozmikus sugárzást; a földkéregben. levegőben előforduló radioaktív gázok, kőzeték sugárzását, illetve a szervezetbe beépült természetes radioaktív izotópok sugárzását értik. A Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottság ajánlása alapján elfogadott, hogy 5 rém az az összdózis- érték, amelyet az egyén — életének első 30 évében — a természetes háttérsugárzáson és az orvosi beavatkozáson felül genetikai károsodás nélkül elvisel. A gazdaságilag fejlett országokban azonban a lakosság egésze mesterséges forrásokból is elszenved sugárterhelést. Ezek, együttesen a természetes háttérszennyezéssel, megközelítik, a genetikailag veszélytelennek tekinthető dózisnak mintegy a felét. Foglalkozással járó besugárzást az a dolgozó kap, akj a munkahelyén rendszeresen ionizáló sugárzásnak van kitéve. Ebben az esetben a megengedhető maximális dózist magasabbra határozzák meg, mint a lakosság részére. Alapvető követélmény hogy foglalkozásból eredően életének első 18 évében senki sem' kaphat sugárterhelést, ugyanígy a nők som kaphatnak terhességük megállapítása után. A károsított szövetek regenerálódásának az elősegítésére kedvező, ha a megengedett heti dózisok arányos napi elosztásiban érik a szervezetet. Ha ez nem biztosítható, az1 egyes napokra jutó túl,terhelést egy-egy sugárterhelés-mentes nap közbeiktatásával, vagy a hét többi napján a sugárterhelés csöikkentésével egyenlítik ki az ilyen munkahelyeken. Fontos szabály az is, hogy minden sugárveszélyes munkahelyet, sugárzó anyagot szállító / járművet úgynevezett sugárveszélyt jelző — nemzetközileg előírt — tárcsával kell ellátni, még ákkor is, ha ez a munkahely szabad ég alatt is van, amint azt félvételünk mutatja. Permetezés vírusokkal Az apácalepke, e rettegett erdőkártevő pusztítására bécsi kutatók poliédervírusokkal kísérleteznék. Ezek a vírusok megtámadják! és megölik a lepkék hernyóit. Mégpedig csak az apácalepke hernyóit, a többi élőlényt bántatlanul) hagyják. A kutatók már annyi poliédervírussal rendelkeznek, ameny- nyi elegendő egy mintegy 100 hektár nagyságú terület kezelésére. A vírusokat repülőgépről permetezik szét. Utokeses kávéőrlő A jelenleg használatos forgókéses háztartási kávéőrlőkkel szemben két kifogás is felmerülhet: az őrlemény szemcséi nem egyforma nagyok, és a kávé veszít a zamatából, mivel a kávé- részecskék őrlés közben visszahullanak a forgókésre és felhevülnek. Egy új rendszerű kávéőrlő kifejlesztésével sikerült kiküszöbölni e hiányosságokat. Az őrlőszerkezet hosszú nyelekre szerelt kanál alakú ütőkések-. bői áll, amelyek egy szitafalú tölcsérben aprítják fel a kávét és az őrleményt át is hajtják a nyílásokon. AZ őrölt kávérészecskék a külső gyűjtőtartályba kerülnek, nem hevülnek fel, nem veszíthetnek aromájukból. Az őrlemény szemcséi egyforma nagyok, hiszen a finomságot a könnyen cserélhető alumínium szita nyílásának nagysága határozza meg. Az újfajta. kávéőrlőben erős lég- cirkuláció biztosít ja, hoigy a szitalemez sohase tömődhes- sék el.