Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
■ Fiatalokról-fíataloknak 1982. MÁRCIUS 13. „Az emberekben él a vágy, hogy barátokra leljenek, társakat szerezzenek, tartozzanak valahová. Olyan közösséghez, ahol hasonlók a gondok, az örömök, ahol megértésre találnak. Mert a baráti ■ szó, segítő biztatás nélkül az eredményeknek igazán örülni, a kudarcokat sérülés nélkül elviselni nem lehet. Neked is tenned kell azért, hogy közénk, a KISZ-esek közé kerülhess.” Részlet a Járműjavító 4. sz. KISZ-alapszervezetének 1957-es agitációs anyagából, amely emléket idéz, és lehet: Történelmi lecke is Bencze Ernő, a megyei tanács vb egészségügyi és szociálpolitikai osztályának személyzeti és oktatási csoport- vezetője, az apparátusi párt- bizottság tagja: — Az én fiatalságom ösz6zefonódott az ifjúsági mozgalommal: 1954 december 1-től 1956 végéig a DISZ Szolnok városi bizottságának titkára voltam, de az ellen- forradalmi események félbeszakították a munkánkat, és a DISZ, mint egységes ifjúsági szervezet 1956 végére megszűnt. A különböző ifjúsági rétegek Szolnokon is létrehozták saját ifjúsági szervezetüket. A munkásfiatalok a MAFISZ-t, a parasztfiatalok az EPOSZ-t, a diákok a Diákszövetséget, az egyetemi fiatalok a ME- FESZ-t. A Járműjavítóban kaptam munkát, újra géplakatos lettem, visszakerültem azok közé akiktől évekkel azelőtt szakmát, emberséget és kommunista meggyőződést tanultam. November 4-e után hozzáláttunk az üzemben a párt újjászervezéséhez. Amikor a hangosbemondóban hallottam: „Bencze Ernőt várják a nagykapunál”, tudtam, hogy a pártirodára kell mennem. Szinte illegális körülmények között kezdhettünk akkor a párt szervezéséhez, hisz sok volt a félrevezetett ember ott is. Azért csak kitudódott, kik a pártszervezők, így aztán nem egyszer találtunk ilyen cédulát az öltözőszekrényünkben: „Reszkessetek jön a MŰK.” Aztán 1957 februárjában én lettem az EPOSZ megyei titkára ___ A sztalos Ferenc, a Járműjavító üzemgazdasági osztályának előadója, pártalap- szervezeti titkár: — Én 1956-ban tüzikovács tanuló voltam itt a gyárban. Már akkoriban is, a megmunkáló osztály hangulata hatással volt az üzem egészére. Talán azért, mert nálunk már a szakma miatt is nagy az összetartás, az egymásra utaltság. Ismeri a mondást: egy kovács nem kovács. Tóth Ernő bácsi lett a párttitkár, ő patronálta a fiatalokat, sokat beszélt nekünk : fiaim a kommunista fiatalok között a helyetek. Pagonyi Zoltán, a törökszentmiklósi szakmunkásképző szakoktatója: — A DISZ megszűnése előtt az ifjúsági szövetség megyei bizottságának munkatársa voltam. Október 24- én azt a feladatot kaptuk, hogy szerezzünk fegyvert, hogy szükség esetén meg tudjuk védeni a pártházat. Tudtuk, hogy a Szabadság- harcos Szövetség raktárában vannak puskák. Elmentünk értük. Rakodtunk már, de körülfogtak az emberek, majdnem megvertek, amikor valaki telefonált a szovjet parancsnokságra segítségért, ök aztán odaálltak egy tankkal. Nem tettek mást, csak álltak,-és az emberek pillanatok alatt szétszéledtek. Az ellenforradalom idején töb- bedmagammal a párt- a fegyveres szolgálat mellett — a fiatalok közé küldött: próbáljunk ellenpropagandát kifejteni, hogy ne álljanak az ellenforradalom mellé. Volt aki meghallgatott bennünket, és velünk tartott, volt aki nem. November 4-e után azt mondtuk: dolgozni kell. Én is a Járműjavítóba mentem vissza, és ott feladatul kaptuk próbáljuk szervezni a fiatalokat. Emlékszem, amikor vége volt a műszaknak, a Tiszaparton órákig vitatkoztunk: hogyan legyen tovább? Bencze Ernő: — 1957 elején már egyre több helyről érkezett a párthoz a fiataloktól kérés, javaslat: jöjjön létre az egységes ifjúsági szervezet. Az MSZMP megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága azzal bízta meg ifjúságpolitikai felelősét, Takács Vendelt, hogy folytasson tárgyalást az ifjúsági rétegszervezetek megyei vezetőivel, volt DlSZ-veze- tőkkel, veteránokkal az ifjúság helyzetéről, az egységes ifjúsági szervezet kialakításáról. E beszélgetéseken úgy döntöttünk, hogy összehívunk egy megyei tanácskozást a szervezet megalakításának előkészítésére. Mi alkkor azt mondtuk: legyen az új ifjúsági szervezet neve Kommunista Ifjúmunkás Szövetség. Egy péntek délelőtt, március 8-án az úttörőházban zajlott a tanácskozás, a megye 20 üzeméből hetven fiatal jött el, és akkor levelet fogalmaztunk meg az MSZMP megyei Ideiglenes Intéző Bizottságához: támogassák elképzelésünket. Március 18-án a megyei pártszerv megvitatta ä megye ifjúságának helyzetét, ugyanezen a napon kapták meg az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága határozatát is Az ifjúság nevelésének néhány kérdéséről, és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakításáról. Akkor a megyei bizottság tagjai úgy döntöttek, hogy a megyében is el kell kezdeni .a KISZ szervezését, és a megyei szervező bizottság tagjainak fogadtak el bennünket: Takács Vendelt, Molnár Györgyöt, Magyar Gyulát, Barna Károlyt, Soós Károlyt, Závodszky Sándort és engem. Egyben feladatul kaptuk, hogy készítsük elő március 21-re a KISZ megalakulását. Pagonyi Zoltán: — Március elején telefonüzenetet kaptam az üzemben: menjek be a pártbizottságra. Csáki István elvtárs hívatott. Egyszerűen megkérdezte, Szolnokon vagy Jászberényben vállalom a KISZ városi titkári teendőket? Szolnoki vagyok, akkor az édesanyámmal laktam, persze, hogy Szolnokot választottam. Az alakuló ülés március 21-én volt, minden üzemből híytunk fiatalokat, de nem jöttek el annyian, mint amennyire számítottunk. Sokan vacilláltak, nem láttak tisztán, féltek is. De mégis megalakultunk, és utána akikkel találkoztam, mindenkinek elújságoltam: a megyében is -létre jött a KISZ nemcsak Csepelen. Asztalos Ferenc: — A KISZ-alapszervezetek alakítására a felhívás március 27-én jelent meg. Az első alapszervezet a Járműjavítóban jött létre, har- mincketten alakítottuk meg, pedig a Munkástanács ellenezte. Azt mondták, legyen KISZ, de az üzemen kívül. A fiatalokkal tisztázni kellett a történteket, megértetni velük: a jövő. útja a miénk. De utánunk sorra a többi üzemben is zászlót bontott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség. Bencze Ernő: — Az első nagy akciónk a május elsejei felvonulás szervezése volt, persze a pártszervekkel együtt. Hetekig kerestünk egyforma kék inget és piros nyakkendőt, de csak tizennyolcat sikerült összeszedni, hát a fiúk abban vonultak a menet élén, együtt a párt veteránjaival. Már hetekkel előbb a Járműjavító kis tanácstermében gyakorolták a közös éneklést, Tímár Gyuszi meg alaki kiképzést tartott nekik. Persze lettek volna többen is, körülbelül százötvenen, de nem tudtunk volna annyi kék inget összeszedni. így aztán a többiek az üzemeikkel vonultak a Kossuth térre. Előtte éjszaka jelszavakat festettünk a városban: „A párt és a KISZ, győzelemre visz”, „Éljen a KISZ”. Nyolc csoport dolgozott egész éjjel, reggel lett, mire végeztünk. Csak éppen annyi időnk volt, hogy hazamenjünk átöltözni. A feleségem, az édesanyám nagyon ideges volt, izgultak értem. Nem éreztünk fáradtságot, nagyon boldogok voltunk. Pagonyi Zoltán: . — Este a Tiszán lampio- nos felvonulást rendeztünk. A fiatalok tutajokat építettek, még a maszek csónakosok, halászok is velünk tartottak. És a Tisza-parton rengeteg ember. Utána Utcabál volt a Kossuth téren, a Bergendy fiúk akkor gimnazisták voltak, ők muzsikáltak a több ezer fiatalnak, idősnek. Amíg élek nem felejtem el azt a napot. Bencze Ernő: — És sorra következtek az akcióink: nyáron Pusztataskonyban nagy ifjúsági találkozót rendeztünk, hétezren jöttek el hívásunkra a megyéből, de ott voltunk augusztus 20-án a kisújszállási Nagykun Napokon is. És közben folyt a KISZ szervezése, és ahol megalakult az ifjúsági szövetség ott kezdeményezésére munkaverseny indult: exportbrigádok, cséplőcsapatok, önkéntes aratóbrigádok alakultak. Létrehoztuk a Jászkun KISZ együttest, amely műsoros esteket adott a fiataloknak. Pagonyi Zoltán: — A megyében KISZ-ter- melőszövetkezetek is alakultak, amelyek aztán később beolvadtak a nagy szövetkezetekbe. Nem egy család volt, ahol kitagadták a fiukat, mert az a téeszt választotta. Nem mondok nevet, Tiszaroffon történt, ennyi elég, mert gondolom a szülők ma már másként gondolkodnak. Bencze Ernő: — 1957 őszén volt a KISZ első konferenciája Budapesten. A küldöttek között én is ott voltam. A Szolnok megyei csoport az Astoriában lakott. Az első reggel kétes egzisztenciájú fiatalok gyülekeztek a szálloda körül, és amikor kiléptünk, provokáltak bennünket. Tán össze is verekszünk, ha a karhatal- misták közbe nem avatkoznak. De az ember el is felejti már a 25 évvel ezelőtti roász eseményeket. Most, hogy kérdez, jut eszembe, egyszer a házmesterünk azt mondta, ledob az emeletről, mert ilyen piszkos kom.mu- nistákra nincs szüksége az országnak. Olyan is volt, hogy valaki leköpött benBencze Ernő Asztalos Ferenc Pagonyi Zoltán nünket... de minek erről beszélni? Pagonyi Zoltán: — Az ember elfelejti a rosszat. Nekünk négy gyermekünk született, a feleségemet azon az 1957-es május elsején ismertem meg. Az én fiaimnak, lányaimnak más feladatot adott a történelem. Szerintem egy a fontos: ne csak az eszüket, a szívüket is adják a végrehajtáshoz. Asztalos Ferenc: — Három évig voltam az első KISZ-alapszervezet titkára az üzemben, aztán párt- alapszervezeti titkár lettem, így ma is erős a kapcsolatom az ifjúsági szövetséggel. S ha el is múltunk már 30 évesek, azért szívünkben fiatalok maradtunk. Varga Viktória Rocktörténelem kezdőknek és haladóknak A haziai nőnkön vv-oiac legúiatoib slágere Sebők János kötete, a Beatlestől az Üi Hullámig. A magvar pookritiika egyik művelőié, művében ..korunk néozené- iének”. a rocknak társadalmi-kulturális értelmezésére mítoszainak. kulisszatitkainak felfedezésére is vállalkozik. miközben részletesen elemzi a műfai körül szerveződő. változó társadalmi-politikai jelenségeket is. A könyv alcíme — A rock a hetvenes években — pontatlan. Igaz. hogy a szerző elsősorban az elmúlt évtized irányzatait, stílusait és képviselőit tárgyalja, mégis elkér ül hetetllén és szükséges volt, hogy visszanyúljon a gyökerekhez, a rock and roll születéséhez, a hatvanas évek ..felfordulásához”, a beat- üesmóniához”. Ernőikül megválaszolatlan maradt volna rockhistóriáiának alapkérdése: hogyan és miért lett a hatvanas évek fennálló társadalmi rendie ellen is lázadó. társadalmi töltetű, türelmetlenséget kiifeiező szükségletzenéiéből a hetvenes évekre politikamentes oro- fitzene. a szórakoztatóipar mérhetetlen nénzióceánia? Sebők János a negyedszázados műfai irányzatainak, együtteseinek, eseményeinek dzsunßelüäbert imponáló biztonsággal vezeti az olvasót, miközben olyan kérdéseket boncol, mint: hogyan lett az ellenzéki kultúrából tömegkultúra. miért váltatta fel a hatvanas évek radikalizmusát a hetvenes évek kiábrándultsága. visszahúzódása, rezignáltsága? Hová lettek a tegnap lázadói, miért költöztek luxuslakásokba, máért söpört végig a ..táncoestis” a világon ? ^ Válaszait a szerző rock- legendákkal. tanulságos karriertörténetekkel. a BeatlesVonzó, változatos programmal Holnapután megkezdődik Forradalmi Ifjúsági Napok — 1982 Az idén negyedszázada, hogy zászlót bontott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, s a jubileum természetesen különleges jelentőséggel kapott hangsúlyt, amikor elkészítették a Forradalmi Ifjúsági Napok idei rendezvénysorozatának tervét, Az előkészületek alapján: a Szolnok megyei események színesek, vonzók lesznek,, minden bizonnyal a fiatalok tömegei kapcsolódnak be a különböző politikai, demonstratív, látványos, szórakoztató, kulturális ési sport- eseményekbe. Az ünnepnapok lényege az a szellemi, érzelmi kötődés a három tavasz forradalmi eszméihez,, amely haladó történelmi hagyományaink vállalásán, az elkötelezett megőrzés-to váblbvi vés szándékán alapul. Holnapután megyeszerte megkezdődnek a történelmet idéző ünnepnapok. A Forradalmi Ifjúsági Napok megyei megnyitó ünnepségét nagyon látványos külsőségek közepette, hétfőn tartják Szolnokon. Délután egy és1 két óra között a 4-es' főúton, a Petőfi úttól a Damjanich szoborig, korhű, jelmezekbe öltözött szolnoki, jászboldog- házi, kőtelkii, abádszalóki, besenyszögi, szenttamási, kengyeli, üllői és tópiószent- mártoni lovasok részvételével lesz felvonulás. A Damjanich szobornál háromnegyed kettőtől a Killián Repülő Műszaki Főiskola fú- vószenekaira 48—49-es katonadalokból álló műsorral szerepéi, majd a 2 órakor a megérkező jelmezes lovascsapat tiszteleg a szobornál. Ezután irodalmi emlékműsor következik, a Szigligeti Színház művészei, és a Varga Katalin gimnázium diákjai előadásában. A Forradalmi Ifjúsági Napokat megnyitó ifjúsági nagygyűlés szónoka Sándor László, a HNF me- gyrii titkára lesz. A március 15-i ünnepségek keretében, a hagyományoknak megfelelően, a középfokú tanintézetek fiataljai, KlSZ-szervek képviselői, úttörőcsapatok megkoszorúz^- zák, virágúkkal ékesítik a város 1848—49-es emlékhelyeit: a Damjanich-emlék- művet, a 633. sz. Szakmunkásképző Intézetnél és az úttörőháznál lévő Petőfi-em- léfctáblát és a Tisza-híd lejárójánál lévő emlékművet. Péntektől, márciusi 19—20 —21-én, a KISZ Szolnok megyei Bizottsága rendezésében nagyszabású ifjúsági fesztivál lesz, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 63. és a KISZ megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére. A fesztivál eredeti módon új szán megyénk ifjúsági, mozgalmi életében: a fesztiválon a megye városainak, járásainak küldöttei vesznek részt. A hálromnapos program első napján — többek között — 100 úttörő dolgozik az- „Értéket teremtünk” akció keretében, a Papírgyár KlSZ-védmökség alatt álló rekonstrukciós építkezésén. Ugyanekkor a megye főiskolásainak vitafórumát rendezik meg a főiskolai mozgalmi életről, s megkezdődik a megyei mozgalomtörténeti konferencia a Politikai Képzési Központban. Hosszú volna felsorolni a háromnapos fesztivál minden programját: annyi bizonyos minden ifjúsági réteg „megtalálhatja” az érdeklődésének megfelelő eseményt, sportolhatnak, szórakozhatnak, játszhatnak. Hogy csak néhány „csemegének” ígérkező rendezvényt emeljünk ki: 19-én este nagyszabású művészeti kavalkád lesz: a megyei művelődési központban, pol- beat, folklór, diapor ama, színjátszó és képzőművészeti bemutatóval. Másnap sportol a fesztivál; kocogással, vidám túróval, vízivetél- ketíővell S hogy a művészetek is szóhoz jussanak: ezen a napon, népművészeti kirakodóvásár tar tátik a Megyei Művelődési és Ifjúságii Központ előtti téren. A szolnoki Tanácsköztársaság emlékmű koszorúzása 20-án délután lélsz, ezt a KISZ 25 éves jubileuma tiszteletére rendezendő emlékülés követi. Utána a KISZ Központi Művészegyüttes gálaműsora következik. Természetesen nemcsak a megyeszékhely fiataljai igyekeznek feli- és megidézni a három tavasz hevét, szellemét. Karcagon — többek között — műveltségi vetélkedőt rendeznek, Kunszentmártoniban több sportágban felszabadulási emlékversenyeket, Tiszafüredről, március 15-én jubileumi staféta indul, amely április 4-én ér Jászfényszaruba, a FIN megyei rendezvénysorozatának záróeseményére. Tiszaföld- váron mozgalmidal versenyt. Kunhegyesen fiatal amatőrök munkáiból álló tárlatot rendeznek. Egyszóval: gazdagnak, tartalmasnak ígérkezik a Forradalmi Ifjúsági Napok Szolnok megyei eseménysorozata, amelynek „hőfokát” majd a résztvevők lelkesedése, aktivitása adja meg. Sz. J. sztori, az Elvis Preslev-mi- tosz számunkra eddig ismeretlen adalékaival soékeli meg. Eközben mearaizolia a rockzene fejlődésvonalait, ízekre szedi a rock ásas-bo- gas családfáját, belopakodik a színfalak möglá: mesél a ..meHtartónélküliek” zenéiéről. a „hímipáva” John Travoltáról. az Abba-blaibló- ról. a szintetizátor-sámánokról. bemutatja a banki es vek és hang jegyek összefonódását. a hangkalózokat, az alkimista menedzsereket. S teszi mindezt kellemes, odafi "■"elésre késztető hang- vételiben. sokszor humorral, sajátos jelzőkkel fűszerezve. Nagyon kellett mór ez a könvv. A Zeneműkiadó a legjobbkor kezdi feltölteni a rockzenei kiadványokban, szűkölködő könyvpiacot, és Sebők könvve kezdőknek és haladóknak is hasznos olvasmány. S mivel a szerző az elmúlt években gyakran foglalkozott a hazai rook- műfai történetével is. A Beatlestől az Üi Hullámig megjelenése után, várjuk tőle a riélgóta hiányolt magvar rocktörténet megírását is. Csontos Tibor