Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
1982. MÁRCIUS 13 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kisújszállás határában tisztítják a Nagykun Tsz öntő. zőrendszerének egyik ágát. A húsz éve épitett csatornát, amely a túrkevei utat keresztezi, első ízben újítják fel II nyertes a vásárló Minilabor a Velemi Tsz-ben Köztudott, hogy az élelmiszeriparban a mennyiségi és minőségi előírások betartása mennyire fontos, és hogy ennek ellenőrzésével jónéhány szerv foglalkozik. A legjobb az, ha a gyártó már menet közben elvégezheti azokat a rutinvizsgálatokat, amelyek alapján még időben változtatni lehet a termékek minőségén. A jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezetben is felismerték ezt, és a már évek óta üzemelő húsfeldolgozó mellé felépítettek egy kis alapterületű, de lói felszerelt laboratóriumot. Az épület 250 ezer forintba került, a felszerelési tárgyak, műszerek 150 ezer forintot érnek. A hiánycikknek számító • eszközöket a szolnoki és a budapesti Húsipari Vállalat, illetve a MÉVI kölcsönözte a szövetkezetnek. A labor egy éve működik, és az eredmény azt igazolja, hogy helyes lépés volt létrehozása. A 32 millió forint termelési értékű húsüzem tavalyi éve nagyon jól sikerült. A húsáruk össizetételét, fehérje- és víztartalmát már előzetesen megvizsgálják, a sorozatgyártás csak kifogástalanul beállított értékekkel Indulhat meg. Régebben gyakori panasz volt vásárlók és elárusítók részéről, hogy sós vagy zsíros volt a hurka, kolbász, nagy volt a víztartalma a töltelékárunak. Ezek a panaszok egy éve gyakorlatilag megszűntek. A környék húsüzemei is élnek a lehetőséggel, hogy már a hatósági vizsgálatok előtt ellenőrizhetik termékeik minőségét. A jászszent- andrási Haladás, az árokszállási Béke, a jászberényi Kossuth Termelőszövetkezet önköltségi áron veheti igénybe az új szolgáltatást, a húsáruk minőségi elemzését. A jászapáti szövetkezet évente 5500—6000 sertést dolgoz fel. összesen 2600 mázsa turistaszalámit, lángolt- és sütőkolbászt, hurkát és kenőmájast, tepertőt és más töltelékárukat állítanak elő itt. A közeledő húsvéti ünnepekre 70—80 mázsa füstöltárut szállítanak a kereskedelemnek. A szolnoki Húsipari Vállalat saját üzleteiben is árulja a választékbővítő jászapáti termékeket, a környék lakosai is innen kapják a friss húsárut. Egyelőre még egyedülálló a szövetkezetiek kezdeményezése az állandó minőségi vizsgálatra, de a vásárlók érdekében is reméljük, hogy minden ellátási körzetben akad majd vállalkozó szellemű kisüzem, amely hasonló módszerekkel biztosítja á megfelelő termékeket. F. E. Vendéglátás kalóriaértékben mérve k Űj akciót indított a Fővárosi Egészségnevelési Intézet. Telefondoktor-szolgálatuk már beivódott a köztudatba, sokan ismerik kis receptfüzeteiket, népszerűek a táplálkozáskuítúrát segítő reklámfilmjeik, sok embernek felkeltette figyelmét az úgynevezett infarktusprogram. Az eddigi tapasztalatokra építve ebben az évhen a vendéglátóipari egységeket szeretnék megnyerni az egészséges étkezés ügyének. Hiszen lassan már közhely- iyé válik, mennyi betegség előidézője lehet a túl tápláltság; a helytelen étkezési szokás. Korunk több népbetegségének, például a cukorbetegségnek, érelmeszesedésnek Is ez az okozója. Ebben az évben újabb szolgáltatással lepi meg az étteremben étkezőket a Fővárosi Egészségnevelési Központ A főváros több kerületében lesznek olyan éttermek, ahol az étlap kímélő menük címszó alatt a diétás ételek ára mellé a kalóriaértéket is feltüntetik. így akár még rendelés előtt kiszámíthatjuk, mennyi kalóriát akarunk fogyasztani, vagyis megtervezhetjük, hogy az egy napra szükséges 2400—3100 kalóriából mennyit kívánunk egy étkezésnél elfogyasztani. A másik újdonság az úgynevezett „zöldasztal” lesz, ami tulajdonképpen salátaasztalt jelent. Vagyis éttermeinkben legyen olyan asztal, ahol a legkülönfélébb alacsony kalóriaértékű és vitamintartalmú saláták közül választhatnak a vendégek. Az ötlet nem rossz, remélhetőleg be is válik. Ha így lesz. talán a vidéki éttermek is kedvet kapnak hozzá. O. É. I A „fröccsös tanú” és a visszakövetelt nyugdíj Megújult a cölöpház a hévízi tófilrdön Befejező szakaszához érkezett az Európa-szerte ismert hévízi gyógyfürdő 1975- től tartó rekonstrukciója. A strandfürdő épülete és a kabinsor után a tó közepén facölöpökön álló — ezerhatszáz négyzetméter alapterületű — főépületet, is újjáépítették. Ez a teljesen fából emelt, fazsindellyel fedett építmény a tófürdő legértékesebb épületegyüttese, amelyben a reumás betegeket gyógykezelik: kupolái alatt ugyanazokkal a gyógyászati szolgáltatásokkal — fürdés, masszázs, iszappakolás, torna, súlyfürdő — várják a rászorulókat, mint a hévízi állami gyógyfürdő kórház fedett fürdőjében. A víz fölé emelt gyógyászati épület első részét már birtokba vették a rászorultak; Hévíz az eddiginél több reumával bajlódó beteget is fogadhat. A hévízi tófürdő újjávarázsolása a tervezett ütemben halad, a felújítások, parkosítások 1983-ban fejeződnek be. Módosult a házadórendelet A Minisztertanács módosította a házadóról és a házér- tékadóról szóló rendeletet. Az 1982. január 1-től érvényes rendelkezések értelmében — az arányos közteherviselés biztosítása mellett — emelkedik az ötszobás és annál nagyobb lakástulajdon, valamint a négy- és többszobás üdülőtulajdon után fizetendő házadó. Az emelés mértéke a szobák száma szerint differenciált. Például egy budapesti ötszobás lakás után az eddigi 910 forint helyett 1500 forint lesz az évi házadó. A kisebb szobaszámú lakások és üdülők tulajdonosait az intézkedések nem érintik. Az új rendelkezés jelentős mértékű adókedvezményt biztosít az olyan lakóépületekre, amelyeknél a tulajdonos áltál eltartott családtagok száma indokolja a magas szobaszámot. A kedvezményt a tanácsi adóhatóságnál kell kérni. Egyidejűleg hatályon kívül helyezték a házértékadó- ról szóló rendeletet. A módosításokat a Magyar Közlöny március 12-i száma tartalmazza. Van aki azt mondja, hogy az évi hairmiinc-negvven nyugdíj per egy mes vében szét sem érdemel. Kétségtelen.. hogy tömegesnek nem mondható, csak éppen szűnni nem akaró jelenségről van szó. Tavaly is ennvi volt. sőt tavalyelőtt is. öt és tíz éve még több. Feltételezem, hogy nem Szolnok megyei kuriózum. Márpedig Szolnok megye csak ea.v a tizenkilenc közül, a kétmilliós fővárosról nem is1 beszélve. De most maradiunk a megyéiben, ahol egy-egv esztendőben általában nyolcezren érik el a nyugdíjkorhatárt. A nagy többségnek természetesen . nem kell pereskedni. kapkodni, hogy bizonyíthatóan össze tudja kaparni a nyugdíjra jogosító tíz évet. Nincs szükség tanúkra különösen olvan tanúkra, akiknek szavahihetőségéhez enyhén szólva kétség férhet. Akiket a hivatali zsargonra nem éppen jellemző szóhasználattal „fröccsös tanúknak” titulálnak a társadalombiztosítási igazgatóságok. Hogv hánv nagyfröccs az árfolyamuk, nem tudom, de azt igen. hogy segléöletükkel felkerekíthető tíz évre a hajdani munkaviszony ideje. sőt. hogy az alaonvugdíi ennyi vaev anv- myi százalékkal emelkedjen. Bizonyára a farsang is növelte a nürnbergi maavar gasztronómiai napok ió hangulatát. Mert az NSZK-nak ezen a táián olvan komolyan veszik a vidám télbúcsúzita- tót hogy. kétnapos iskolai szünetet tartanak és a boltok déliben bazárnak. Jelmezes, álarcos tömeg vigad az óvárosban. még a kocsiban tolt kisbabák arcára is piros szíveket. ezüst, arany pettyeket festenek. Az óváros kaouiában a Patinás Grand Hotel Fontában ezekben a napokban vendégszerepeit a Pannónia Szálloda és Vendéglátói pari Vállalat. A vendégek megkóstolták a gulyáslevest, a báránv- pör kőitek a libamájat, a Gundel-palacsintát — a magyar szakácsok főztiiát — s esténként ízelítőt kaptak a magvar folklórból. A gasztronómiai esték fényponttá azonban nem a gulyás vagy a műsor, hanem a kvíz volt. A vacsora mellé ugyanis tesztlapokat is ..felszolgáltak”. olvan kérdésektovább is gvaraoítbatók a munkával töltött évek. Van kozmetikázás, amelvik soha nem derül ki. de van amelyik túl szembetűnő. A történelemmel élnek vissza, akik — iobb ötletük nem lévén — állítják és tanúkkal bizonvítiák. hoev valamikor ezerkilencszázhuszonkilenc és -negyvenöt között az egymillió mezőgazdasági napszámos és cseléd közé tartoztak. S a tanúk hivatalos helyiségben tett vallomása alapián kiállít iák es pecséttel hitelesítik a cselédkedést igazoló tanácsi, hatósági bizonyítván,vt. Kiderül olykor — ha a nyugdíj jogosultságot elbírálók utána számolnak —. hogy az illető élni élt már azokban az években, amelyekről a hatósági bizonyítvány szól. csak legfeljebb hat-, hétéves veit. Nem értem miért kérnek és fogadnak el még ma is ilyen igazolásokat. Csak azért, mert nincs más. nincs iobb dokumentum? Igaz. meglehetősen foghíjas a munkaviszonyokról ezerkilencszázhuszonkilenc óta őrzött nyilvántartásunk, hiszen átvészelt egy világháborús felfordulást, amikor még &z embereket sem kímélték nemhogv a papírokat. A foghíjas nyilvántartást pótolnák ezek az igazolások ? Miért kel hogv menmvi lakosa van Magyarországnak müven hosszú a Balaton, melyik Budapest legrégibb hídia. s mi a királyok bora. illetve a borok királya A feltüntetett három lehetséges válasz közül kellett a iátékosoknak a megfelelőt kiválasztaniuk, beírniuk — természetesen nyeremények reményiéiben. (A fődíi: magyarországi utazás.) Minden este 20—40 szavazólapot töltötték ki a vendégek. akiknek szabad volt-egy kicsit puskázniuk is. Belelapozhatták a német nyelvű. Magyarországot bemutató pros nektusokba. Így azután nem csoda, hogy amikor az eredményhirdetésre került sor. halomnvi helyesen kitöltött tesztláp közül kellett kihúzni két nyertes nevét. És akit elkerült a szerencse, az másnap úira ellőtt vacsorázni és — iátsza- ni. A gasztronómiai napok, hetek, rendezvények világszerte divatosak, népszerűek. vein erre szükség, ma amikor a legalacsonyabb nvugdíi összegét rendszeres segélyként is megkaphatták azok az idős emberek, akiknek nincs miből megélniük. Ugyanabból a nagykalap- bál” fizeti az állam ezt is. azt is. Értelmetlenek a formális feltételek, amelvek ráadásul csalásra csábíthatják a gyengébb ielleműeket. Minden évben a vádlottak pad iára sodornak néhány embert (legalábbis egy meavláben csak néhányat). A közelmúltban hamis tanúzásért, és hamis tanúziásira való rábírásért tíz hónapi szabadságvesztésre ítélték egyiküket. Előfordult, hogv hatvanezer forint jogtalanul felvett nyugdíjat kelr lett visszafizetnie annak, akiről kiderült, hogv koronatanúja nem mondott igazat. Szélsőséges, kirívó eset A törvény, az igazságszolgáltatás nem ezekben az ügyekben ..demonstrálja” szigorát. Sőt. az ítélkezési gyakorlat legalább olvan humánus, mint nvugdíitörvénvünk. amelytől távol áll hogv olvan feltételeket szabion. amelyekkel megfoszthatta a munkaképes koron túliakat a megélhetésükhöz szükséges anyagiaktól. K. K. és közvetlen gazdasági eredménnyel is járnak. Méghozzá mindkét fél számára. Nürnbergiben a Grand Hotel Penta igazgatója elmondta. ho°v éttermük forgalma — s persze a bevétel — megnőtt A Pannónia haszna, hogy lényegében tőkés exportot bonyolított ie. hiszen nem szívességből. s nem csupán az idegenforgalmi propaganda kedvéért küldte ..csapatát” Nürnbergibe, hanem az üzletért Amiit exportált, az a miagyar ételek know-howia. a magyar szakácsok, cukrászok tudománya. Az idén nyílik meg Budapesten a Déli-oálvaudvar mellett az osztrák hitelből épülő Hotel Buda. amely szintéin a nemzetközi Penta szállodalánc tasia. Nüm- bergben a majdani budapesti Penta dolgozói szerezhettek tapasztalatokat a vendégszereplés tíz naioia alatt a Penta normáiról, szervezeti felépítéséről, rendszeréről. G. Zs. Kihasználták a telet Eredményekben gazdag évet zárt a jászárokszállási zöldség-gyümölcstermelő szakcsoport. Ehhez nagyban hozzájárult az egész éven át rendszeres, ám a téli hónapokban sűrített, színvonalas ^előadások sorozata. Tavaly 11 szakmai ismeretterjesztő előadást hallgattak nagy érdeklődéssel, mezőgazdasági szakírót is meghívtak a találkozóra. Dr. Soltész Sándor, a gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskola tanára Egerből szerzi meg az előadásokat kiegészítő filmeket, amelyek mind a témához kapcsolódnak, és megkönnyítik a ker- tészkedők tanulását. A kerti tervezéstől a permetezőszerekkel szembeni egészségvédelemig, a talaj tápanyag-utánpótlásától a gyümölcstárolásig, a borhibák javításáig sok hasznos ismeretanyaggal gazdagodtak a tagok. Mi a királyok bora? \ budapesti Geodéziai Vállalat méréseket végez Cserkeszőlőn. A mérések célja, fiogy a község belterületi térképén pontosan legyen' megjelölve a vízvezetckrendszer