Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-02 / 51. szám

XXXIII. évi. SI. sz. 1982. március 2., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Lengyel párt- és kormányküldöttség utazott a Szovjetunióba A delegációt Wojciech Jaruzelski vezeti Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások A KAEV mezőtúri gyárának ebben az évben közel 60 millió forintos szerződése van a Hajdúsági luarművekkel. Ennek keretében gyárt — a kénünkön látható PYE—160 típusú hid­raulikus présgépen — 320 ezer darab lábtámasz-alkatrészt a Minimat és a Midimat mosógépekhez Egy órával előbbre Március 28-tól nyári időszámítás 210 milliós megtakarítás MÁV: 3-as számú menetrendkiegészítő Kesergés helyett Közismerten nincsenek irigylésre méltó anyagi hely­zetben a községek, a nagy­községek. az apróíalvak. Az intézmények fenntartásához, működtetéséhez szükséges Dénzt a költségvetésre meg­kapják. de település fejlesz­tésre már nem. vagy csak kévés forint iut az állam pénztárcáiéból Igv néhány helyen megmaradnak a pa­naszkodásnál: a sok nincs még foldozásra sem elegen­dő. nemhogy falucsinosításra is. maradna belőle! Szeren­csére ilyen ..panaszkodó” ta­nácsi vezetők egvre keveseb­ben vannak. Gyarapodik azoknak a köz­ségeknek. falvaknak a száma, ahol nem csak sóhaitozmak. hanem tesznek is azért, hoev a település szépségén, rende­zettségén. közirítézménveinél ne látszódiék sem egv. sem két. sem több szűk esztendő. Kunmadarason például minden évben megrendezik a községi tanács a szocialista brigádvezetők fórumát. Ott tájékoztatják a meghívotta­kat a soros községpolitikai feladatokról, maid a résztve­vők sokszorosított nyomtat­ványokat kapnak, amelyeket elvisznek a munkahelyükre, a brigádjukhoz, aztán közö­sen döntenek arról, mi mó­don segítik a községcsinosí­tást: árkokat ásnak, a iátszó- teret hozzák rendbe, esetleg valamelyik gyermekintéz­ménynek készítenek udvari iátékot. vagy egv óvoda, is­kola nyári tatarozását vállal­ják. Mindezt ráíriák a lapokr ra. amelyeket néhány nao múlva visszaadnak a tanács vezetőinek. Ma reggel hivatalos láto­gatásra lengyel nárt. és kormányküldöttség utazott a Szovietunióba. A delegációt Woiciech Jaruzelski. a LEMP KB első titkára, mi­niszterelnök vezeti. A var­sói repülőtéren a küldött­séget Henryk Jablonski. a lengyel Államtanács elnöke és más ma°asrangú tisztség­viselők búcsúztatták. Katonai tiszteletadással köszöntötték Moszkvában, a vnukovói repülőtéren a Lengyel Népköztársaság párt. és állami küldöttségét, amelv tegnap délben érke­zett hivatalos látogatásra a szoviet fővárosba. Kelendőek külföldön a ti­szafüredi Háziipari Szövet­kezet fűzből készült bútorai és lakberendezési tárgyai. Az idei esztendőben például ter­mékeinek több, mint 90 százalékát, az ARTEX Kül­kereskedelmi Vállalat köz­reműködésével, tíz nyugat­európai országba exportál­ják. A modern lakásbkban kedvelt berendezési tárgya­kat elsősorban az NSZK- ban. Olaszországban, Hollan­diában és Svájcban vásá­rolják szívesen. Az üzletkö­tők szerint a keresettség oka, hogy napjainkban, a mű­anyagok világában valósá- ságos nosztalgiahullám ta­pasztalható a természetes alapanyagokból kézi munká­val készített bútorok iránt. Ezt az igényt elégíti ki a Az ünnepi díszbe öltözött repülőtéren a lengvel ven­dégeket elsőnek Leonvid Brezsnvev. az SZKP KB fő­titkára. a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke köszöntötte. Megjelent a nárt. és állami küldöttség fogadására az SZKP KB Politikai Bizott­ságának több tagia: Jurii Androoov. Konsztantvin Csernvenko. Andrei Gromi- ko Nvikolai Tvihonov. Dmitrij UsZtyinov. Ott volt Konsztantvin Ruszakov. a KB titkára, továbbá Nviko­lai Talizin miniszterelnök- helvettes. a szoviet kormánv számos tagia. az SZKP KB tiszafüredi szövetkezet: egye­di termékeiknek egy részét — a két-hároméves vadkelé- sü fűzeket — a Tisza árte­rületéről gyűjtik össze. Emellett a folyamatos ter­melés érdekében 1975-ben 76 hektárnyi területen saját fűztelepet alakítottak ki, ahonnan a nemesített fűz­vesszők kerülnek a műhe­lyekbe. A kiválogatott fűz­botok, fűzvesszők és fűz­háncsok főzés és tisztítás után válnak alkalmassá a megmunkálásra. A hajlékony faanyagokat a kosárfonás ősi mesterségének szakmai fortélyait felhasználva bo­szorkányos ügyességgel for­mázzák a kívánt alakúra és méretűre. Minden egyes munkafázist egy-egy dolgozó végez, és a kézi „szalagrend­több felelős munkatársa. Megjelent a vendégek foga­dásáig Nvikolai Ogarkov marsai' a Szovjetunió hon­védelmi miniszterének első hejvette.se és több más mi­niszterhelyettes. A lengvel küldöttséget sze­retettel köszöntötték a re­pülőtéren a szoviet főváros lakosságának képviselői. Wojciech Jaruzelski Leo­nvid Brezsnvev kíséretében lépett el a három haderő­nem egységeiből álló dísz- alakulat. arcvonala előtt, kö­szöntötte a fogadására meg­jelenteket A LEMP KB el­(Folytatás a 2. oldalon.) szer” végén sorban szület­nek a natúr és fehér színek­ben fénylő asztalok, fotelok, gombaülőkék, tükörkeretek, üvegfonatok, tálcák és kosa­rak. Bár hagyományos ter­mékeiket — békési pálcás asztalok és fotelok — veszik legjobban, a szövetkezet a fűzbútorok készítésében ke­resi az új utakat. Ennek je­gyében D ragon Us Márta iparművész tervei alapján fűzvesszőből már elkészül­tek egy korszerű gyermek­bútor mintapéldányai. A rendkívül könnyű, s így a gyermekszobában szükség szerint bármikor átrendezhe­tő elemes bútorból a külföl­di és a házai megrendelések­nek egyaránt rövid időn be­lül eleget tesznek. Idén március 28-tól szep­tember 25-ig tart a nyári időszámítás. Ezúttal is szom­batról vasárnapra virradó éjjel állítják egy órával elő­re az órákat. Azzal, hogy a lakosság te­vékenysége jobban igazodik a napfényes órákhoz, mint­egy 35 ezer tonnányi kőolaj­jal egyenértékű villamos energiát lehet megtakarítani. Ez csupán az ország másfél napi teljes energia-felhasz­nálásával egyenlő. Ám az említett olajmennyiség vi­lágpiaci ái'on 6—6,5 millió dollárba kerül, s ez forintra átszámítva már mintegy 210 milliós megtakarítás. Hazánkkal eg.y időben tér át a nyári időszámításra Auszti-ia és Csehszlovákia. A Szovjetunióban április 1- től, Romániában pedig egy- héttel később állítják előre ugyancsak egy órával az időt. Jugoszlávia megtartja a „téli időszámítást”. Mit jelent mindez a vasúti köz­lekedésben? Amint a MÁV- nál elmondták: a Csehszlo­vákia és Ausztria felé köz­lekedő vonatok menetrendje lényegében nem változik, a Szovjetunió és Románia irá­nyába. közlekedők azonban az órák előre állításának arányában késnek majd mindaddig, amíg keleti szom­szédaink is át nem állnak a „nyárira”. Jugoszlávia me­netrendet módosít. A MÁV- nál kisebb módosításokkal á hármas számú menetrend­kiegészítő lép életbe Brezsnyev válasza a japán íróknak (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSUNK A 2. OLDALON) Üzlet és nosztalgia Fílzbútorok exportra Tiszafüredről Vagy egv másik gyakorlat: Tiszaszentimrén például hét­végekre szervezik egv-eev ta­nácstagi körzet társadalmi munkáját, mivel akkor az el­járók is otthon vannak. íev készül a volt. úgynevezett Samu kastélyban az öregek bentlakásos hetes napközije, és így látnak el műúttal né­hány belterületi, poros utcát. Nagvivánban közismert, hogv ezek a kakasszóval kelő. szorgos emberek egv-eav ün­nep előtt miiven szénen rendbe hozzák a házakat, a portákat, az utcákat. Tisza- roffon és Tiszafüreden a ta­nácstagi beszámolókon — a szomszédok. ,az utcabeliek je­lenlétében — nvúitiák át az illetékeseknek a ..Tiszta ud­var rendes ház” táblákat azoknak, akik az átlagosnál is többet dolgoztak saiát kör­nyezetük rendbentartásáért. Igv teremtenek kedvet má­soknak is a tá’-sadalmi mun­kához. Persze az ötletek tárháza végtelen. Bács-Kiskunban például akció kezdődött: ..Üt- cafásítás kajszival” címmel. A megye községei, falvai ed­dig több mint 60 ezer barack­csemetét igényeltek. Az út melletti gyümölcsül teté^-e van már példa a megyénk­ben is. hirdetve, hogv a fa­lu- és községcsinosításnak kevés pénzből is számtalan változata lehetséges. D. SZ. M, Erőműtelep A vezérlőközpontból irányítható és áttekinthető a télén mű ködése A martfűi Növénvolai- evár erőtelepe látja el a gyár termelő üzemeit ipari gőzzel. A három, hulladék napraforgóhéi. illetve szükség esetén gáztüzelésű kazán mind­egyike 15 tonna 27 bár nyomású. 380 C-fokos gőzt szolgáltat óránként. Eddig a nagy gőznyomást energiaveszteség árán csökkenteni kellett a kü­lönböző termelési folya­matokhoz. Ennek kikü­szöbölésére állítottak he egv 3.5 MW-os turbinát, amelv elvégzi a nyomás­csökkentést, és ezzel egy­idejűleg e'ektromos ára­mot termel. üzemére Március első heteiben kerül sor a turbina hatnapos próba-

Next

/
Thumbnails
Contents