Szolnok Megyei Néplap, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-02 / 27. szám

1982. FEBRUÁR 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A viaszhenger üzenete szemérmetes Erzsók kocsmájában Amikor néhány évvel ez­előtt előkerült eev lanDanaó viaszhenger, amely Kossuth Laios hangiát örökítette meg. szenzációszámba ment a fel­fedezés. A rádióban elhang­zott beszédréseletet hallgatva senkinek sem az iutott az eszébe, hogy miiven gvönge minőségű a felvétel, a hen­ger értékét az adta meg. hogy fönnmaradt Kossuth hangya. A Kodály és B-rtók nép­zenei. nénraizi gyűjtéseit őr­ző viaszhengerek fölbecsül- hetetlen muzeális és kultúr­történeti értéke sem vitás A film elterjedésének hőskorá­ban. a ma már primitívnek számító eszközökkel történő hangrögzítésnek köszönhet­jük. hogy kiemelkedő szemé­lyiségek — közöttük például Lenin — hang iát. beszédét hallhatjuk. Egv-egv híradó, riport vagy játékfilm kópiája a hangosfilm megszületését követő időkből — nagy ér­ték! A harmincas és negyve­nes évek Sistergő, sercegő gramafonlemezei vagy a rá­dió archívumában őrzött lakklemezek között pótolha­tatlan értékek egész sora ta­lálható: politikusok. írók. költők, művészek hangjai. A magnetofon megjelenése hazánkban az ötvenes évek idejére esik. Űj szakasz kez­dődött el a hangrögzítésben. Lehetővé vált. hogv a kor­szerű technika mindmáig használatos — állandóan tö­kéletesedő — hangrögzítő eszközeivel és módszereivel kiváló minőségű és nagv idő­tartamú felvételek készül­hessenek. Ahogyan terjedt hazánkban a magnózás. aho­gyan egyre több készülék iu­tott iskolák, intézmények és magánosok tulajdonába, olyan mértékben gyarapodott a korabeli, sokszor nagv ér­tékű fölvételek száma. Visz- szatérő feladattá, ió szokássá vált például, hogv a KISZ- fiatalok. valamint az úttörők szalagra vették a munkás- mozgalmi veteránok, a téesz- alapítók. a kiemelkedő '-'’vé­ri iségek. közéleti személyisé­gek. művészek, népművészek emléket. Azt hiszem, eddig még soha. senki nem szedte szerbe-számba azt a ha­talmas szellemi értéket, amely az elmúlt évek. évti­zedek során összegyűlt és — sajnos — részben meg is semmisült, mert nem volt — és ma sincsen — összefogó központja, vagy szervezete a hangfelvételek nyilvántartá­sának és megőrzésének. A kampányfeladatok elmúltával rendszerint letörölték még az archív értékű, pótolhatatlan emlékezéseket. társadalmi, politikai, szellemi eseménye­ket is. Ez a gazdátlanság má­ig tartó probléma. Igaz. a technikai lehetőség kitágulásával növekedett az arra hivatott intézmények, szervek gyűjtőmunkája. A Munkásmozgalmi Intézet, a Hadtörténeti Múzeum, a me­gyei pártbizottságok irányí­tása alátt működő pártarchí­vumok. a különféle tudomá­nyos intézetek, egyetemek, iskolák, de különösen a rá­dió és a televízió, a szaktár­cák. valamint az országos hatáskörű intézmények hang­stúdiói már gazdag és nagv értékű gyűjteményekkel ren­delkeznek. A bai csupán az. hogy e gyűjtemények hozzá­férhetősége meg sem közelíti a levéltárak, a múzeumok, a kiállító csarnokok, a könyv­tárak közreadó tevékenysé­gét. A gyűjtést végző intéz­mények nem mindig töre­kednek a közkinccsé tételre, megelégszenek azzal, ha föl­használják az anyagot saját tudományos munkájukhoz. Nem egv esetben kifejezet­ten nemzeti értékekről van szó. amelyek a múlt és a je­len valóságát, legúiabbkori történelmünk fordulatait, né­pünk alkotó munkájának, úi rendszert építő közösségi erő­feszítéseinek. küzdelmeinek krónikáját örökítik meg a hangdokumentálás sajátos eszközeivel, azaz: az embe­rek lelkében, gondolkodásá­ban. tudatában végbemenő folyamatok kitapintásával. Ezek közreadása, széles körű megismertetése a nemzeti önismeret elmélyítését is iól szolgálhatná. Nem is beszél­ve arról, amit jelentenek az utókor számára. Az elmondottak után adó­dik a kérdés: hol é- ki tart­sa nyilván az országszerte pvűlő hangdokumentumok Milyen szervezeti formát le­hetne adni a már összegvű i- tött anvag tartalmi és techni­kai minősítésének, szelektá­lásának. rendszerezésének védetté nyilvánításának má­solásának s végül: közreadá­sának. Mindenütt vannak ma már művelődési házak, közpon­tok. és igen sok helven mű­ködnek magnósklubok. Jó lenne — első lépésként — legalább ezeket valamikép­pen összefogni, tartalmilag és szakmailag irányítani. S innen lelhetne maid tovább­lépni. Taar Ferenc Úttörővezetők találkoztak Vasárnap Debrecenben be­fejeződött a pedagógusjelölt úttörővezetők háromnapos országos találkozója. A 21 ha­zai tanár- és tanítóképző főis­kola mintegy 250 hallgatója elsősorban az úttörővezetői munka gyakorlati kérdései­vel ismerkedett. Előadásokat hallgattak meg, iskolákba látogattak, bemutatókat tar­tottak, bizonyították egy­más előtt, hogy jártasak a mozgalmi tevékenységben is. A Debreceni Tanítóképző Főiskolán megtartott talál­kozó résztvevői kicserélték tapasztalataikat a főiskola mozgalmi kérdéseiről is. Vers­és prózamondó verseny Vasárnap befejeződött Kőszegen az észak- és nyu­gat-dunántúli szövetkezetek dolgozóinak kétnapos vers- és prózamondó versenye. A háromévenkénti találkozók sorában az idei volt a ne­gyedik, amelyen — úttörők­től fejkendős nénikig — öt megyéből 50 versenyző vett részt. Valamennyien kétszer léptek dobogóra, az egyik előadott mű — a kiírás ér­telmében — népköltészeti al­kotás volt. Agrártörténeti kiállítás A Homok hősei cím­mel nyílt agrártörténeti kiállítás vasárnap Ceglé­den, a Kossuth Múzeum­ban. A kiállításon egye­bek között bemutatják az ősi táj hagyományos életét, a legeltető rideg állattartás és a kisvízi halászat eszközeit. A ké­sőbbi idők, a XIX. szá­zad végének nagy szőlő­telepítési hullámát ábrá­zolják a korabeli kézi- szerszámok és a borké­szítés különböző eszkö­zei, közöttük egy robosz­tus faprés. A látogatók betekintést nyerhetnek — nagyméretű fotók segít­ségével — a mai nagy­üzemi szőlőtermesztés titkaiba is. A szolnoki Kereskedelmi Szakközépiskola klub iában tizenévesek gyülekeztek. A széksorok hamarosan megtel­tek. iónéhánvan álltak is. vaev pedig a földön ücsörög­tek. Vártak __ Tenvérnvi h elynél alig nagyobbat fog­lalt el a színpad, azaz a já­téktér. amelVen ütött-kopott asztalok, székek, egv felfor­dított láda — jelenlegi sze­repét tekintve pult —. eav kétágú tótra, valamint kan­csók. kannák, poharak jelez­ték szemérmetes Erzsók bi­rodalmát. a kocsmát, ahol Petőfi Sándor A helység ka­lapácsa című művének for­dulatos cselekménye játszó­dik. Simon István átdolgozá­sában. Megkezdődött az előadás. A Szigligeti Színház művé­szei a közismert vígeposz 45 percbe sűrített keresztmet­szetét adták elő nagy siker­rel Ivánka Csaba rendezésé­ben. Néhánvan a közönség so­raiból: — Érdekes élmény volt az előadás. Megelevenedett a mű. emberi arcot kaptak a szereplők... — Ekkora hatása egyetlen egv magyar órának sem le­het. A tankönyvek, a leírt szó nem pótolhatja az élő beszédet, a játékot, amit lá­tok. hallok, ha akarok még bele is szólhatok ... — Tavalv. iitt az iskolában láttam a Rómeó és Júliát, a Tartuffe-öt és az Antigonét. Azóta a Szigligeti Színház valamennyi előadását meg­nézem. Az iskolaszínház egvik ala­pítója. ..kitalálója” Sebestvén Éva színművész: — A korábbi iskolaműso­rok adták az ötletet az isko­laszínházi előadásokhoz. Űgv gondoltuk ugyanis, hogv a rövid, művekből kiragadott jeleneteknél izgalmasabb, ér­dekesebb és hatásosabb le­het. ha a teljes darabról ke- resztmetszatet kapnak a diá­kok. Arra is rájöttünk, hogv gyakorlatilag minden mű le­rövidíthető úgv. hogv a lé­nyeg. a mondanivaló ne szenvedjen csorbát, sőt ép­pen ez váljék világosabbá a gyerekek előtt. A tananyag­hoz kapcsolódóan elkészült a Rómeó és Júlia, a Tartuffe. az Antigoné és A helység ka­lapácsa 45 perces változata. Ezeket Szolnok tíz középis­kolájában mutattuk be. illet­ve mutatjuk be ebben a tan­évben is. Annak, hogv a me­gye más területeire is eljus­son az iskolaszínház, csak pénzügyi akadályai vannak. A színészek úgv vélem vál­lalnák az utazást.­Noha nem könnyű létre­hozni ezeket a produkciókat. A szereplők a színházi pró­bák közti szünetekben, sok­szor ebéd vagy vacsora he­lyett is próbálnak, készülnek az iskolaszínházi előadásokra s hozzá kell tenni, a hivata­losan megállapított felléoti- dí.iuk töredékéért játszanak. A köszönet: a taps. S az eredmény sem cse­kély. A színházi élmény ele­venebbé. élőbbé teheti a tan­anyagot. Azok a diákok, akik látták az előadásokat köze­lebb kerülhetnek az iroda­lomhoz. s nem utolsósorban: a színházhoz. Az iskolaszínház követke­ző bemutatója Kertész Ákos: Névnap című darabja lesz. 4| * Felvételeinken: jelenetek A helyséé kalapácsa előadásból Csodálatos bajtárs volt 7 A nagy szerelem negyven éves korában jött el Mar- * lene Dietrich életében. Jean Gabin 1941-ben, a német csa­patok által megszállt Franciaor­szágból érkezett Hollywoodba. Spa­nyolországon keresztül menekült. Marlene tanította angolul. Francia ételeket is főzött neki, és a bará­tainak. Boldoggá tette, hogy ezek­nek a gyökértelen francia férfiak­nak, köztük René Clairnek és Jean Renoirnak főzhetett. Ezzel is a honvágyukat igyekezett csillapí­tani. Marlenet. ellenállhatatlanul von­zotta Jean Gabin gyámoltalansága. Éjjel-nappal anyáskodott felette, törődött a szerződéseivel, a háztar­tásával. Jóban, rosszban vele volt, szerette és csodálta. Még ma is lel­kesedik: „Tökéletes férfi volt. Szí­nészi tehetsége az egész világon is­mert. A zord külső és a kemény tartás csak megjátszott. A legér­zékenyebb férfi volt, akit ismerek, és a végletekig féltékeny. Jó volt, és megértő, olyan, akiről minden nő álmodik”. Jean Gabin hollywoodi tartózko­dása nem tartott sokáig. De Gaulle-hoa akart csatlakozni, és harcolni. New York közelében egy sötét kikötőben búcsúztak el, és esküdtek örök barátságot egymás­nak. Marlene írja önéletrajzában, hogy sokan még ma is megkérdezik tőle Németországból levélben: Ha ön német volt, és ahogy ismételten hangsúlyozza, alapjában véve ma is az, — hogyan lehetséges, hogy az amerikai hadseregbe ment. amely Németország ellen harcolt? „Fele­lősnek éreztem magam azért a há­borúért. melyet Hitler okozott — vallja. Segíteni akartam olyan ha­mar befejezni ezt a háborút, ami­lyen gyorsan csak lehet. Amikor Japán megtámadta Amerikát, min­dent felszámoltam, eladtam az ék­szereimet, és vártam á parancsot. Amerika akkor fogadott be, ami­kor a hitleri Németországgal le­számoltam. (Marlene Dietrich 1939 őszén kapta meg az amerikai ál­lampolgárságot.) Nemcsak elfogad­ni kell, hanem adni is.” Marleni“ egyik megbízatása a há­borús kölcsönkötvények, a „Bond”- ok eladása volt. Gyárakat kellett látogatnia, hogy meggyőzze a munkásokat meghatározott összeg adományozására, amit aztán a fi­zetésükből vontak le. Ezek a kör­utazások nagyon fárasztóak voltak, hat-nyolc fellépés is jutott egy nap­ra, néha éjjel is. Marlene azonban fáradhatatlan volt. Egyedül egy­millió dollárt gyűjtött. Egy éjszaka Washingtonba, a Fehér Házba hívatták. Roosewelt elnök várta, amikor Marlenet be­vezették az ovális terembe. Majd leereszkedett a székére, Marlenere nézett világos szemeivel, és azt mondta: Hallom, mit tesz ön azért, hogy eladja a kötvényeket. Hálá­sak vagyunk önnek ezért. Később, amikor az akció véget ért, Marlene szép köszönőlevelet kapott a Pénzügyminisztériumtól, és ezzel, minden el volt intézve. (Az egy csöppet sem zavarta a minisz­tériumot. hogy amikor véget ért a háború. Marlene Dietrichet hátra­lékos adó miatti követeléssel lep­ték el. Évekre volt szüksége, míg ezt az adósságot kifizette. Csődbe jutott, de ez akkor már senkit sem érdekelt Amerikában.) 1944 elején Marlene Dietrich ma­gára öltötte az amerikai hadsereg egyenruháját, és katonai gépen a frontra repült. Amerikai katonák előtt lépett fel Észak-Afrikában és Olaszországban. Utána Franciaor­szágba utazott, egyenesen a frontra, és a legelső vonalban bátorította a katonákat. A harcoló hadosztályok­kal együtt, érkezett Németországba. Mindenki csodálta a bátorságát. „Attól nem félek, hogy megöl­nek, Sír” — mondta a tábornok­nak, mielőtt a frontra indult — „csupán attól félek, hogy foglyul ejtenek. Az európai hadszíntéren, ha elfognak, mint árulót, kopasz­ra nyírnak, megköveznek, és lóhoz kötve hurcolnak végig az utcá­kon ... Ha kényszerítenének, hogy a rádióban beszéljek, kérem, ne higyje el, amit mondok”. A tábor­nok végighallgatta, majd zakója zsebéből egy kis revolvert vett elő, amit ezekkel a szavakkal nyújtott át Marlenenek: Tessék, használja ezt, és nem kell megadnia magát. Kicsi, és kifogástalanul lő. A háború folyt tovább. Jeepekkel utaztak egyik harcoló egységtől a másikig, naponta négy-öt show-t csináltak, többnyire a szabadban. Énekeltek, tréfákat adtak elő, ‘ kis jeleneteket játszottak el, bűvész- mutatványokat csináltak. Egymás mellé állítottak két teherautót és kész volt a színpad. Ha elkezdett esni, játszottak tovább, amíg a ka­tonák kitartottak. Csodálatos bajtárs volt — emlé­keznek Marlene Dietrichre volt ka­tonatársai. Nem sokkal a németek nagy vérveszteséggel meghiúsított Ardennek-offenzívája után, Mar­lenet más amerikai katonákkal együtt a szövetségesek ejtőernyős vadászai szabadították ki egy kat­lanból. James Savin, Amerika ak­kor legfiatalabb tábornoka mentet­te meg Marlene Dietrichet.. Egy nap parancsot kapott, hogy jelentkezzen a hadsereg-főparancs­nokságon. A tábornok így fogadta: „holnap német földre lépünk, és ön ahhoz az egységhez tartozik, amely elsőként fogja átlépni a határt. Be­széltem erről Eisenhowerrel, és mindketten azon az állásponton va­gyunk, hogy jobb lenne, ha ön visszamaradna, és a front mögötti kórházakban játszana. Ez nagyon komoly dolog. A náciknak ínyére lenne, ha a kezükbe kaparinthat­nák önt”. Marlene először megdöbbent. Majd kért, könyörgött, mindent megtett, hogy meglágyítsa a tábor­nok szívét, aki végül megengedte neki, hogy Németországba men­jen, azzal a feltétellel, hogy állan­dóan két „testőr” kísérje. (Következik: HOVA TARTO­ZOM?) ovo h ' W --rÉmW 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents