Szolnok Megyei Néplap, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-03 / 28. szám

1982. FEBRUÁR 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé képernyője előtt „Kell egy kis áramszünet” Ha nem tudnám, hogy a vasárnapi hosszúra nvúLt kényszerszünet a televízió műsorában a dühöngő termé­szet műve volt — a Kékes­adó meghibásodása miatt órákon át maradt üresen a képernyő —. még azt hin­ném. hogy televíziónknak, va­lamiféle ravasz bosszúia volt mindez; hadd érezzük, mi­lyen is. ha egy unalmas téli vasárnap délután magunkra maradunk! Ráadásul éppen akkor, amikor egy izgalmas kémtörténet peregne a fil­men. a várva várt Bogart-so- rozat talán legérdekesebb darab iát, a Casablancát lát­hatnánk. Bosszúia. hogy így térítsen észre bennünket. Ugyanis hányszor. de hányszor szidtuk, mondván, hogy csak nézi az ember, iopia vele az ideiét, s nem talál benne semmi iót. Mikor azonban műszaki hibából vagy más okból akar nercek­re. órákról ne is beszél iünk, elmegy váratlanul a kén. rögvest elfelejtjük bosszúsá­gainkat. s már csak azért „imádkozunk”, hogy ielenien meg végre valahára mindegy, hogy mi. csak kén legyen, ké­szülékünk elárvult ..ernyő­ién”. Komolyan mondom, ha én a televíziónak lennék, bi­zonyos tervszerűséggel eleve beterveznék a műsorok közé efféle kényszerszüneteket; előfordulásait nem bíznám a véletlenre, a technika ördö­gére avagy a természet sze­szélyére. Mert állítom, egv- egv lélektanilag iól kiszámí­tott ..műsorkimaradás” csak jót tenne a néző és televízió olykor lazulni látszó kapcso­latának. Ilyenkor ugyanis ói­ra és úira rádöbbenünk az igazságra, ami tudatunk mé­lyéig hatol, hogy úgv va­gyunk mi már a tévével, mint az egyszeri ember a fe­leségével; se vele. se nélküle nem tudunk élni. De félre a tréfával, komolyabban szól­va. a műsorszünet miatt ..el­szalasztott” Casablanca meg­ismétlése mindenképpen in­dokolt volna, már csak azért is. hogy a sorozat teljességén csorba ne essék, hiszen ez az egyik legjobb Bogart-film. Kálmán Imre-est Másfél órás parádé a kép­ernyőn — ió és rossz érte­lemben. Tartalmát nézve ugyanis kettősség jellemezte a három televízió, a magvar. az osztrák és a nyugatnémet ZDF Kálmán Imre- estiét. Kiyáló énekesek vonultak fel benne Nicolai Geddával az élen. magas színvonal a mu­zsika megszólaltatásában. Ugyanakkor a körítés, a szín­padon megépített falusi ud­var. az ő~ kellékeivel, műtvúk és valódi szalma együtt, idillt sugárzó házikó népszínmű­vek világát és hangulatát árasztó díszletek, sajnos, igen lehangoló képet nyújtottak, alaposan leszállították a lát­vány értékét. Már-már az le­hetett az érzésünk, mintha a műsor készítői a rólunk alko­tott hamis nyugati kéo hatá­sa alatt igyekeztek volna ele­get tenni a turisztikai elvá­rásoknak. így azután egyik szemünk sírhatott, a másik meg nevethetett. S közben elmerenghettünk azon is. hogy miként is lehetne ezt a valóban kellemes muzsikát a mai ember ízlése szerint szé­pen és elegánsan tálalni, mindenféle érzelmeskedés nélkül egészséges esztétikai normákkal a látványban is. nemcsak a muzsikában. Mert akármilyen fergeteges képi­leg egv finálé, a színes kép­ernyőn valóban pompázott a Kálmán Imre-est farsangi kavalkádia is. de az ember ma már nehezen tudia elfo­gadni és megbocsátani még játékos ötletként is, mondiuk a konfettit lövöldöző díszlet- á"vút és más efféle csacska - ságot a színpadon. Mert ez is rajta volt. Ez a világnak su­gárzott Kálmán-est egyéb­ként ismételten, úira felve­tette: kell az operett, ió mu­zsika ez. csak a ma hullám­hosszán. avas ízek nélkül. Ez úgy látszik még nemcsak itt­hon, de másutt sem nagyon megy. Valahogy nem találják a módiát. Érettségi találkozó Lassan megszokjuk, hogy nemcsak tizenévesekről be­szélünk. hanem huszonéve­sekről is. aztán itt vannak a mai harmincasok, a mai negyvenesek, a mai ötvene­sek stb. Társadalmunkat mintha tizedenként tördel­nénk nemzedékekre. Aztán sajátos problémákkal is fel­ruházzuk őket. bár kétségte­len. egvik-másik korosztály konfliktusait tekintve is hor­doz sajátos vonásokat. Az Érettségi találkozó című do­kumentumfilm a negyven­éveseket vette célba. Az ötlet nem rossz, hogy egy találko­zó alkalmával mutassa be őket. hisz a megtett út felmé­résére gondolatban de akár szavakban is kiválóan alkal­mas egv osztálytalálkozó, ahol ki-ki beszámol; mi tör­tént vele időközben, mire vitte, vagy épp mire nem vit­te. Szántó Erika hajdani osz­tályának tagjait szólaltatta meg. néhány osztálytársát ül­tette a kamerák elé. hogy vallomásra bírja őket. Nem mondom, hogy egv-egv sors. amellyel megismerkedtünk, amely felvillant előttünk, ér­dektelen lett volna. Egyálta­lán nem, külön-külön a be­szélgetések megállják a he­lyüket csak ami a film ere­deti célia lett volna, hogy tudniillik erről a „hétközna­pi nemzedékről adjon jellem­ző képet, azokról a negyve­nesekről. akiknek már nem jutott a „fényes szellők” len­dületéből. csak a mindenna­pi teendők apró lépcsőin lé­pegetve nyílott lehetőség az előrehaladásra, ezzel már adósunk maradt. Láttuk és megismertük Szántó Erika volt osztálytársait, de e nem­zedék tipikus problémái rejt­ve maradtak. Talán nincse­nek is? Ez a film ilyen két­séget is hagyott bennem. V. M. Túri kerámiák négy földrészen A mezőtúri Fazekasok Népművészeti és Háziipari Szövetkezetében elkészült az a kollekció, amelyet a tava­szi frankfurti nemzetközi kerámiakiállításra küldenek. A túri agyagművészek az utóbb; években rendszere­sen részt vesznek a világ egyik nagy seregszemléjén, s ez nemcsak szakmai elis­merés, hanem jó lehetőség is az üzleti kapcsolatok ki- szélesítésére. fejlesztésére. Az 1982. évi kiállításira 150, művészien formált, mázas. írókéval, illetve kar­colással díszített edényt, tá­lat. tányért bögrét, kancsót készítettek a korábbinál gazdagabb választókban. A nagyimúltú nagykunsági fa­zekas népművészet termékei más földrészen is felkeltet­ték az érdeklődést. Ezt iga­zolja, hogy a külkereskede­lem útján az idén először Japánba, az Egyesült Álla­mikba és Ausztráliába is eljutnak a mezőtúri agyag- .edények az ottani kiállítá­sokra. Fotó: Csikós Ferenc Hét év alatt több mint ötvenezer beteget kezeltek kikeres vállalkozás ajarodoatológiai szakrendelő Májusban lesz hét éve, hogy a parodontológiai szakrende­lőt megnyitották Szolnokon, amihez hasonló máig is ke­vés van az országban. A szervező munkát dr. Csordás József csoportvezető főorvos végezte. Kezdeményezésének sikerében igen kevesen bíz­tak, mert az ilyen betegellá­tást ahhoz hasonlították, mintha valaki a tengert akarná duzzasztani egy vö­dör vízzel. Előzőleg a buda­pesti és a szegedi fogászati egyetem kutatóinak közre­működésével háromezer em­berre kiterjedő általános fo­gászati szűrővizsgálatot vé­geztek a szolnoki szakembe­rek. Kiderült, hogy a vizs­gálaton résztvevőknek több mint kilencven százaléka íny-fogágybetegségben szen­ved. Két nézet ütközött és ütkö­zik még ma is az ország né­hány területén. Az egyik azt az elvet képviselte, hogy az íny-fogágybetegségek nagy aránya miatt külön szakor­vosi hálózatot kellene létesí­teni. Mivel erre eleve nincs anyagi fedezet, és főleg elég szakember nincs, nem érde­mes a témával foglalkozni. Dr. Csordás más véleményen volt. Hangoztatta, hogy a körzeti fogorvosi hálózat, a parodontológiai szakrendelés és a Fogtechnikai Vállalat szoros együttműködésével fi­gyelemreméltó eredményeket lehet elérni. A kezdeményezést támoga­tásra érdemesnek tartották a megyében és segítették az üzemek is, — köztük a Ti- szamenti Vegyiművek, a Viz­es Csatornamű Vállalat, a BVM, az ÉPSZER Vállalat, a Tisza Cipőgyár, a Tisza Szálló. A paradontológiai szakrendelő 1,3 millió forin­tos költségének kétharmadát az üzemek állták. 1975. május elsején — a magyar fogászat professzori kara jelenlétében — felavatták, azóta összesen több mint. ötvenezer beteget kezeltek. A szakrendelő munkáját elősegíti, hogy száj- higénikus nővérképzés indult tavaly Budapesten. A rende­lő két középkádere kiválóan végezte el a tanfolyamot. A parodontológiai rendelő (amelyet országos modellnek nyilvánítottak (megszervezé­séért kifejtett munka elis­meréseként a fogászati klini­kák és a fogászati szekció — a megye történetében először — országos szakmai rendez­vényeket tartott Szolnokon. A parodontológiai szakren­delés iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Cseppet sem lát­ványos, hosszú és kemény munka elismerésre méltó eredménye érik be. Mindennek része van ab­ban. hogy a parodontológiai szekció vezetőségébe válasz­tották dr. Csordás Józsefet, a napokban pedig megbízták azzal, hogy áprilisban tart­son előadást az NDK paro- - dontológiai kongresszusán. A szolnoki parodontológia útja tehát egyértelműen fel­felé ívelő. És mit hoz a jö­vő? — kérdeztük dr. Csordás Józseftől. — Az utóbbi évek azt iga­zolják. hogy az íny-fogágy- megbetegedések tömegével fordulnak elő. Rendelőnkbe már csak a körzeti fogorvo­sok kiszűrése útján, a beteg­ség előrehaladott állapotá­ban kerülnek a betegek. A jövőben ezért alapvetően az íny-íogágymegbetegedés meg­előzésére kell fordítani a fi­gyelmünket, gyermekkortól kezdve folyamatossá tenni a szűrést, a gondozást, a keze­lést. Ehhez viszont bővíte­nünk kell a szakgárdát. Saj­nos, ez nem könnyű, hiszen a körzeti fogászati álláshelye­ket például évek óta hatvan százaléknál többre nem si­került betölteni. A segítsé­get. a támogatást eddig sem nélkülöztük, ezért remélem, hogy a jövőben is részünk lesz benne. Mi mindenesetre mindent megteszünk a fejlő­dés érdekében. S. B. Hová tartozom? 8 Marlene Dietrich az ame- , rikai hadsereg századosa­ként tért vissza szülőha­záiéba. Németországba. Nagv meg­lepetésére nem kellett fenyegetés­től félnie. Sőt. az emberek az ut­cán kedvesen üdvözölték, bár hi­vatalosan a másik oldalon állt. Aachenben, egv nagyrészt szétbom­bázott városban az egyik filmszín­házban látszottak. Igen hideg volt, a ház tulajdonosa megkérdezte, hozhat-e egy csésze forró teát? Kollégái óvták Marlene t. hogy ne fogadja el. hátha méreg van ben­ne. Ö azt kérdezte az embertől: „Miért hoz nekem teát? Tudia. hogy én a másik oldalh - tarto­zom”. Az ember nagvot sóhaitott. „Igen tudom, — mondta — de ön a „Kék angyal” is”. És így volt ez egész Németországban. . A tábori színház befelezte a ..tur­nét”, és ahogy előírták nekik, visz- szatértek barakkjaikba, hofiv ie- lentsék: mindent amit parancsol­tak. téliesítettek. Repültek vissza. Utoljára voltak egvütt. de máris elválasztva, mindenki magában, mint a civilek. Nem volt semmi, amin tréfálkozhattak volna, semmi, amin nevetni tudtak volna. A ka­tonák baitársaikra gondoltak, akik nem élhették meg a nácik letepe­rését. A La Guardian repülőtéren tették le őket New Yorkban. A győztesek fogadtatására Mar­lene így emlékezik: „Senki nem volt ott. hogy segítsen nekünk. Mi hurcoltuk a csomagjainkat, tetőtől- talpig végigmértek bennünket, mindannviunknak le kellett adni minden kedves háborús emléktár­gyunkat. Zsebünkben egv cent nél­kül várakoztunk a taximegállóban, és nem tudtuk, hová menjünk. Nem használt, hogy azt mondtuk, egye­nesen a háborúból jövünk. Dolgunk van — mondták. — menietek to­vább!” Végül Marlene kihalászott egv taxisofőrt, és a legnagyobb borra­valót ígérte neki. ha elviszi őket abba a szállodába, ahol mindig la­kott. ha New Yorkban volt. Mivel nem volt egv dollárja sem. aláírt egv biankó csekket. Ott álltak piszkos katonazsákia- ikkal a Saint Regis Hotel elegáns halijában. A háborúnak még nem volt vége, de itt úgy tűnt, mintha nem is tudott volna senki a hábo­rúról. A baitársak elhatározták, hogy még naplemente előtt elbú­csúznak egymástól. Marlene egye­dül maradt lakosztályában. Csen­gett a telefon. Ügynöke figyelmez­tette. hogy ne írion több csekket alá. mert fedezet nélkül maradnak.. Fürdőt vett és ágvba búit. egysze­rűen csak feküdt, és várt — mire? „Elvesztettem a lábam alól a talait — írja visszaemlékezésében. — Hová tartozom? Nehéz az ilven gondolatokkal megbirkózni. A vál­tozások után — először bevándorló voltam, aztán amerikai állampolgár lettem. — ez ismét úi helyzet volt: a visszatérés Amerikába eav olvan országba, amely nem tudia. hoev saját katonái mit vittek véghez. Akkor kezdtem ellenszenvet érezni a „kényelmesen otthon ülő” ame­rikaiakkal szemben”. És Marlene keserves élményei szaporodtak. ..A második világhá­ború, azt hittük akkoriban. — ír­ja, — minden háborúskodás végét jelenti. Visszatértünk, amikor min­dennek vége volt, és nem mással, csak buta megiegvzésekkel fogad­tak bennünket. A férfiaknak csak nyakkendőben szabad egv étterem­be belépni, az ejtőernyős vadász egyenruhájukon lévő kitüntetések ellenére is. New York Utcáin mentem, és nem tudtam elhinni, hogy mindaz, amit nekünk ígértek, hazugság volt. Nem más. mint hazugság! Talál­koztunk az utcán, és összeborul­tunk. A legtöbb régi katonának nem volt állása. Miért éreztem magam felelős­nek? Azért, mert az ardenneki ke­mény napokban, amikor az előadá­sok után beszélgettünk, megígértem nekik, hogy otthon munkaalkalom vár rájuk. Ugyanazokat a remé­nyeket adtam nekik, amelyekben én is bíztam, és meggyőztem őket — szerződésem szerint. El lehet képzelni — írja. — hogv 1945 őszén és telén nem voltam túl­ságosan népszerű. Minél több ka­tona tért vissza a Csendes-óceán­ról. annál kevesebb lett a munka- lehetőség Kimentünk az utcára és tiltakoztunk. Magunkon kívül vol­tunk ! A kórházak tele voltak. Meg­látogattuk a sebesülteket, hogv megnyugtassuk őket, és megígér­jük nekik — mint már olvan sokszor —. hogv törődünk velük. Ugyanazok a hazugságok, ugyanaz a ..gvere táncolj velem” párbeszéd. Keserű, keserű háború utáni ta­pasztalatok. Akkor azt gondoltam, hogy mindenki tudia. mit ielent a bombázás, rombolás, a halál. Az Amerikai Egyesült Államok iól táplált polgárai nem tudták. Nem akarták tudni. A polgárháború óta az amerikaiak nagv-nagv többsébe nem ismerte a háborút. Csak a rá­dióból és az újsághírekből hallott róla. Soha nem esett bomba a fe­lükre. ezért csináltak akkora ügyet abból, ha áramszünet volt. és a te­levízióadás kimaradt. Szomorú tu­datlanság, de olvan kényelmes”. Mindezeket az a Marlene Diet- rich írja visszaemlékezéseiben, aki a háború alatti hősies helytállásá­ért a legnagyobb polgári kitünte­tést. a Szabadsáaérmet. és a fran­cia Becsület-rendet kapta. (Következik: EGY PLÁTÖI SZE­RELEM)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents