Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-06 / 4. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JANUÁR 6. 1982. JANUÁR 6., SZERDA BOLDIZSÁR NAPJA A Nap kél: 7.32 —, nyugszik: 16.08 órakor. A Hold kél: 13.25 —, nyugszik: 3.15 órakor. Megerősödik a szét VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: átmenetileg kevesebb, majd ismét egyre több vonuló felhőzet, többfelé eső, záporeső, az időszak vége felé hózáporok megélénkülő, majd megerősödő, legtöbb helyen viharos lökésekkel kísért nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között. Veres Péter Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1897. január 6-án született Balmazújvárosban, és 73 éves korában, 1970 áprilisában hunyt el Budapesten Veres Péter Kos- suth-díjas iró, publicista, politikus. Nagyszülei pásztorok és uradalmi cselédek voltak; nyolcéves koráig anyjával és fnosto- haapjával a Hortobágy folyó partján, egy Vókonya nevű tanyán élt. Négy évet járhatott csak iskolába Balmazújvároson; 1909-től már dolgoznia kellett, s volt cseléd, kisboj- tár, napszámos, alkalmi mező- gazdasági munkás, részesarató, vasúti pályamunkás. Korán bekapcsolódott az alföldi agrár- szocialista mozgalmakba. A Tanácsköztársaság idején a balmazújvárosi földosztó bizottság, a munkástanács és a községi direktórium tagja volt. A Horthy-rendszer idején a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségében tevékenykedett, s részt vett a szociáldemokrata párt balmazújvárosi szervezetének alapításában. A parasztsággal, s a földkérdéssel foglalkozó írásai 1930-tól jelentek meg rendszeresen a baloldali haladó lapokban. A Nemzeti Parasztpárt egyik szervezője, a felszabadulás után elnöke volt, aki a párt centrista csoportjához tartozott, s támogatta a Baloldali Blokkban az együttműködést a kommunistákkal. Fontos közéleti funkciókat töltött be; nagyhatású írói, publicisztikai tevékenysége is a felszabadulás után terebélyesedett ki. Szilveszterkor nyílt Túrkevén a Rákóczi kisvendégló Szilveszterkor már a Rákóczi kisvendéglőben is ünnepelhettek a túrkeveiek, hiszen az áfész december utolsó napján nyitotta meg új üzletét. A 276 négyzet- méter alapterületű kisvendéglőben több mint száz vendéget tudnak egyszerre, kulturált körülmények között kiszolgálni. A kisvendéglőt az áfész saját kivitelezésében, sok társadalmi munkával alakították ki. A szövetkezet azt tervezi, hogy hamarosan bevezeti az előfizetéses étkezést, amely elsősorban a környéken lakó idős embereknek kedvez majd. A Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat takarítónőt keres reggeli-esti elfoglaltsággal. Érdeklődni; Szolnok, Kossuth tér, I. sz. Irodaház, I. emelet 8. Gyermekgyilkosság Gyermek ellen az utóbbi években elkövetett egyik legkegyetlenebb bűntettre derített fényt példás gyorsasággal a Pest megyei Rendőr- főkapitányság Susán Károly r. alezredes vezette életvédelmi alosztálya. Elfogták Cegléden a súlyos bűntettel gyanúsított, többszörösen büntetett előéletű, foglalkozás nélküli Nyíri Mihályt. Bállá Mihályné ceglédi lakos, a MÁV dolgozója december 28-án este fél 8 körül ért haza munkájából. A családi ház ajtaján benyitva feltűnt neki, hogy nem ég a villany az épületben, de a sötétben is kirajzolódott előtte; otthonában idegen járt, feldúlta a fiókokat, feldöntötte a bútorokat. A megriadt asszony akkor még azt hitte, hogy kisfia — korábbi megbeszélésük szerint — a nagymamánál tölti az estét, s ezért rögtön a rendőrségre rohant. Az azonnal kiszálló rendőrök alaposan szétnéztek az épületben, és ekkor derült ki, hogy nemcsak betörtek a házba, hanem tűz is pusztított. Az anya szobájában pedig az ágyban, takaró alatt léitek rá a> súlyosan megégett, eszméletlen kisfiúra. A szobában rábukkantak egy füzetre, amelyre a kisfiú ráírta Nyíri nevét. Az 1981 júliusában négyévi börtön- büntetés után szabadult Nyíri Mihálynak december 23-án kellett volna megkezdenie újabb, egyéves, börtönben letöltendő szabadságvesztését, amelyet lopásért szabtak ki rá. Nyírinek azonban esze ágában sem volt börtönbe vonulni, s december 29-én, a déli órákban Cegléd egyik utcáján fogták el. Megtalálták nála azt a kulcsot, amelyet Bállá Mihályné a kisfiának adott, hogy zárja be az ajtókat, ha elmegy a nagymamához; és Balláék lakásából származó több használati tárgy is előkerült. Több napos makacs hallgatás után, a terhelő bizonyítékok súlya alatt megoldódott Nyíri nyelve. Beismerő vallomásából kiderült; korábbról ismerte a családot, s megtudta, hogy az egy ház eladásával nem kevés pénzhez jutott. Eat akarta megszerezni, amikor december 28-án reggel becsöngetett a házba. Miután senki nem nyitott ajtót, átmászott a kerítésein, s az előszotoaajtót nyitva lelte. A szobába benyitva szembetalálta magát Attilával. A fiú nem hitte el Nyíri meséjét, hogy a nővére küldte el egy magnókazettáért. Az emberi mivoltából kivetkezett férfi leütötte a gyereket, s a berendezést felforgatva kutatni kezdett, de csak 45 forint készpénzt talált, majd ismét elnémította az eszméletre tért kisfiút. A nyomozás eddigi megállapítása szerint Nyíri meggyújtotta a felborított olajkályhából kiömlött gázolajat, s ez okozta a tüzet. Hogy biztos legyen a dolgában, s tette nyomait eltüntesse, még rá is öntött a gázolajra. Az elvetemült bűnöző az eszméletlen gyereket a lángoló szobában hagyva eltávozott a helyszínről. Reggel 9 óra után nem sokkal, — miként tanúk vallották — már egy kocsmában látták sörözni, s nála volt a Balláék lakásából eltulajdonított magnó. A kisfiú, amint eszméletre tért, megpróbálta elfojtani a tüzet, a lakásból azonban félt kimenni, a súlyos égési sebek miatt erre egyébként ereje sem maradt, ezért is húzódott be édesanyja ágyába ahol is a történtek után több mint 11 órával találtak rá A kórházban az orvosok mindent megtettek érte; háromszor hozták vissza a klinikai halál állapotából1, de emberfeletti erőfeszítéseik ellenére Bállá Attila december 30-án belehalt az égési sérüléseibe. A borzalmas gyermekgyilkosság körülményeinek vizsgálata még tart. No, azért olyan igazán vérfagyasztó merészség nem kell ahhoz, hogy a képünkön látható leányzó a jól megtermett krokodil félelmetesen kitárt szájába hajoljon. A fenevad ugyanis csupán egy gyermekjátszótér szőkőkútja a Fülöp-szigetek fővárosában. A manilai parkrendező szakértőknek úgy látszik egyik céljuk az volt, hogy a kicsik így ismerkedjenek meg a vadállatokkal, mert ezen a játszótéren nem kevesebb mint húsz ilyen tervezésű kutat helyeztek el, koztuk a föld- történeti őskor rég kihalt szörnyetegeit is A mezőgazdaságnak Mit üzen a meteorológia? Hazáinkban szokatlanul enyhe időjárás köszöntötte az úi esztendőt. Az elmúlt héten a nappali legmagasabb hőmérséklet plusz 5. plusz 10 fok között volt. sőt január 1-íátn. néhánv helven elérte a 15 fokot is. A hajnali minimumok általában 0. és plusz 7 fok között voltak. Az elmúlt hét folyamán az ország egész területén esett az eső. a lehullott csapadék mennyisége általában csak 5—10 mm között alakult. A bő esőzések és a hóolvadás következtében a tatai víz- szinfie jelentősen megemelkedett. Több gazdaságban bevezették a szükséges óvintézkedéseket. A földekről elvezetik a talajvizet. A hét közepétől erőteljes lehűlés várható. Á nappali legmagasabb hőmérséklet 0 és —5 fok között, a hainali minimum hőmérséklet pedig —5 és —10 fok között várható. Az időszak eleién havaseső később kisebb hó- zánorok kialakulhatnak. A hét végén hideg párás, ködő«? idő lesz. A iövő hét eleién elsősorban a Dunántúlon alakulhat ki havazás. Talajnedvesség % Megye 0—50 50—100 centiméter Pest 90—100 80—90 Nógrád 90—100 80—90 Heves 90—100 80—90 Szabolcs-Sz. 90—100 80—90 Borsod-A-Z. 90—100 80—90 Szolnok 90—100 80—90 Hajdú-B. 90—100 80—90 Bács-Kiskun 90—100 80—90 Csongrád 90—100 80—90 Békés 90—100 80—90 Postagalambok vitték a kábítószert Ornitológusok segítségére volt szüksége a jugoszláv rendőrségnek, hogy leleplezzen egy öttagú kábítószer- csempész-bandát. A csempészek postagalambokkal szállították az árut Törökország- ból és Libanonból. Az öt ga- lambász-csempészt letartóztatták. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Vlrágh Iván Szerkesztőség és a kiadd; 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető; Gombkötő Béla INDEX: 25-069 HU ISSN; 0133 0736 Gépkocsisorszámok Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 11 844 Trabant Lim. (Budapest) 6 573 Trabant Lim. (Debrecen) 3 219 Trabant Lim. (Győr) 5 353 Trabant Lim. Special (Budapest) 6 703 Trabant Lim. Special (Győr) 6 033 Trabant Lim. Special (Debrecen) 3 273 Trabant Combi (Győr) 2 833 Trabant Combi (Budapest) 2 976 Wartburg Lim. (Budapest) 6 637 Wartburg Lim. (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Budapest) 7 239 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 WartDurg de Luxe tolót. (Budapest) 1207 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 966 Wartburg Tourist (Budapest) 2 244 Wartburg Tourist (Győr) 1 591 Skoda 105 (Budapest) 4 995 Skoda 105 (Győr) 4 140 Skoda 105 (Debrecen) 3 876 Skoda 120 (Budapest) 5 907 Skoda 120 (Győr) 4 221 Skoda 120 (Debrecen) 3 426 Lada 1200 (Budapest) 13 653 Lada 1200 (Debrecen) 9 441 Lada 1200 (Győr) 1 584 Lada 1300 (Budapest) 6 486 Lada 1300 (Debrecen) 4 660 Lada 1J00 (Győr) 1 252 Lada 1500 (Budapest) 6 887 Lada 1500 (Debrecen) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Budapest) 3 891 Lada Combi (Debrecen) 1 552 Lada 1600 (Budapest) 2 603 Lada 1600 (Debrecen) 1 552 Moszkvics (Budapest) 11 296 Polski Fiat 126 (Budapest) 11 487 Polski Fiat 126 (Győr) 3 705 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Budapest) 2 536 Dácia (Budapest) 4 865 Dácia (Debrecen) 4 233 Zaporozsec (Budapest) 32 974 A komolyzenéről Előadássorozat kezdődik Jó hír a komolyzene kedvelőinek! Szolnokon a csomóponti művelődési házban előadássorozatot szerveznek az idén, amelynek témája a komolyzene története. Az összejöveteleket havonta egyszer tartják majd Vájná Katalin zene- pedagógus vezetésével. A sorozat szervezésével az a cél, hogy az érdeklői dók zenei alapismereteket szerezzenek, értőbb füllel hallgassák a zenét. A művelődési ház tervei között szerepel, hogy néhány hónap múlva komolyzenei klubot hoz létre, amelynek tagjai az előadássorozat hallgatóságából kerülnek ki. Az érdeklődők még jelentkezhetnek. Növényvédelmi előrejelzés A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai központiéinak tájékoztató ia: a gyümölcsfákon nagyüzemekben és kiskertekben ás már 3—4 év óta azelőtt kevéssé ismert kártevők, a ievélatonózó molyok kártételét lehet megfigyelni. Ezek apró lepkék, amelyek kis hernyói a levelek belsejében, a felső és az alsó bőrszövet 'között készítenek kaicskairiinsás i áratokat. megzavarják a levél működését, és sokszor legnagyobb túszén erősebb volt az aknázó molvok fellépése, a levelek átlaeos fertőzöttsé- ge a legtöbb termőtáion meghaladta a 20 százalékot. Eddig főleg háromféle aknázó moly volt tömeges, de tavaly egv negyedik is nagy mértékben elszaporodott. Az elmúlt évi tapasztalatok birtokában úgy láttuk, hogy az idén tovább folytatódik az aknázó molvok mennyiségének növekedése. Tömegszaporodásukat ugyan mindie követi természetes ellenségük elszaporodása, ez azonban lassú folyamat s így több év is eltelik amíg mérsékelni tudiák a molvok számát. Csaknem 100 ezer dollár a Mary Rose kiemelésére Armand Hammer neves amerikai közéleti személyiség. nagyiparos, 96 ezer dollárt adományozott a „Mary Rose” nevű XVI. századbeli hadihajó kiemelésére. A „Mary Rose” VIII. Henrik angol királynak volt a zászlóshajója, s 600 emberrel a fedélzetén 1545-ben süllyedt el Anglia déli partjainál, a franciákkal vívott tengeri csatában. A „Mary Rose”-ról a búvárok eddig mintegy 10 ezer becses tárgyat hoztak a felszínre. Portsmouthban a hajó kiemelésére alapítványt hoztak létre; ezt gyarapította most ajándékával Hammer. Találkozás Nagy Attila estje Szolnokon A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Találkozások címmel indított pódiumsorozatának péntek esti vendége Nagy Attila Kazinczy- és Jászai-díjas színművész lesz. önálló műsorát a XX. század költőinek alkotásaiból válogatta, Élni az embernek kevés címmel. Az előadás este hét órakor kezdődik az intézmény színháztermében. A zenés irodalmi est közreműködője Hernádi Ákos zongoraművész. ■ ÜJ KOT Kunszentmárton- ban. A Szolnok megyei Víz- és Csatornaművek Vállalat kunszentmártoni üzemének dolgozói bekötötték a nagyközségben a III. sz. kutat, amelynek teljesítménye percenként 800 liter ivóvíz. 0 PSZICHOLÓGIAI előadás-sorozatot indítanak nevelők résziére Törökszemt- miklóson a művelődési központban. Az első előadást holnap délután öt órai kezdettel tartják, címe: A serdülőkor szociálpszichológiája, előadó dr. Buda Béla. ■ ÉVRŐL ÉVRE nő a dolgozók újítási kedve a martfűi Tisza Cipőgyárban. Ezt mutatja az is, hogy az elmúlt esztendőben 16 millió forint megtakarítást hoztak — hetven százalékkal többet, mint 1980-ban — a különböző újítások, ésszerűsítések. 0 JÁSZALSÓSZENTGYÖR- GYÖN az elmúlt tervidőszakban több mint 27 millió forint értékű munkát végeztek a község lakói. A VI. ötéves tervben a tanács 30 millió 490 ezer forint értékű társadalmi munkát tervezett. ■ A TŰRKEVEI Vörös Csillag Termelőszövetkezetben ’78 óta harminc fiatal kért és kapott, összesen 660 ezer forint kölcsönt lakásépítéshez, és kedvezményes fuvart is biztosítanak az építkezőknek. 0 KÖZÖS fogyasztói irodát hozott létre a Tiszántúli Áramszolgáltató és a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat Debrecenben. Az iroda korszerű körülmények között teszi lehetővé a villanyszámlák kiegyenlítését, a számlák he’yesbítését, s ott intézhetik ezután, a megyeszékhely lakói a névátírásokat, a hibabejelentéseket is. ■ A KÖZÉPTISZAVIDÉKI Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 632 centiméter (áradó), Szolnoknál 732 centiméter (áradó) volt. A víz hőmérséklete 1,8 C-fok. — En vagyok az új kertész, asszonyom...