Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-31 / 26. szám
1982. JANUÁR 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ez a naptár üres... / ..Ez a naotár üres” — kiáltott utánam a kedves ismerős, miután — az úiévi iókívánsáeok kíséretében — átnvú itattam neki szerénv aiám- dékomat. Nem vettem roston észre a tréfát, méltatlankodó kiáltásában a műfeliháborodást. íev aztán röstelllkedést is vesvítő meslenődéssel léotem vissza: az lehetetten !... A n au tár uersze hibá.t- lan volt: a hetek naDiai hiánytalanul és a megszokott sorrendben követték egymást. s a feketebetűs hétközn n o okait az előírások szerint tarkították a ni rosbetűs ün- neonaDok. — Minden rendben volt tehát, mée- is: ismerősöm nem mondott valótlant!... Mert csakuavan. borzongatóan üresek íev év eleién a nantáraink! Laoiaik üresen fehérlő hómezők. Különösen azok. amelyeket az elő- ieevzések számára haisv- tak fenn. Ezeket ugyan- a nantár használóiának kell Droeramokkal (élettel!) kitől! tenie. Nehéz feladat ez — tudom maeamról is. látom másokon is. Kevés olvan embert ismerek a környezetemben. aki mindent meenvuetatóan el tud véeezni. amit csak akar. Akitől ne hallot- tí'~' volna már ezerszer: Ne haragudj de most rohannom kell!... Ieen — sokan vagyunk. akik örökös időzavarban szenvedünk. Sietve ébredünk .sietve eszünk sietve dolgozunk, emberi kapcsolataink is sietősek — mée sincs elée időnk. Sokszor a kötelező munkák elvégzésére sem! Hát még olvasmire. ami nem feltétlenül kötelező?! Pedig miiven ió volna, ha több időnk iutna oihenésre. tanulásra. barátkozásra. szerelemre! Milyen ió volna véere elolvasni a s zületés na t>u nkra kanortt könyvet aztán kirándulni. vagv legalábbis egv kiadóst sétálni reggelente — de hiába nem mesv! Nincs rá idő ... S amiből úev van kevés. hogv hiányzik. az értékes: saináliuk tehát az üresen elfutó órákat. Bosszankodunk. ha munkahelyünkön zavarnak bennünket a kávézás szertartásos Dercéiben. ha az izgalommal várt fillm nem is volt olvan ió. mint reméltük. ha a baráti társaság unalmasnak bizonyult. — Bosszankodunk. mert úgv érezzük, hogv méltatlan dóloara Docsék öltük el a drága időnket. Hogv valahol, valakik megraboltak bennünket! Talán van is némi alaDÍa ilven esetekben a neheztelésünknek. Hiszen alaoiában véve ioeunk van ahhoz, hogv iól érezzük magunkat. Mégis, érzésem szerint az iár a ió úton. aki eavre erősebben érzi: nem az az igazán értékes óra. amelytől én kanok valamit. Az inkább, amelybe én töltöttem valami értéket. Sőt. talán a két dolog igazából nem is választható szét... Behordani a kerítés mögé az útszegélyre döntött sódert — ez is valami már. De a sóderből1 betont, keverni és iárdát csinálni a ház körül — ez még több! Befeiezni egv szoba taDétázását esv fontosnak tartott téma megfestését, vagv megírását azzal a ió érzéssel hogv ha mindenkinek talán mnm is, de valakinek akinek sokat adunk a véleményére, biztosan tetszeni fog — v ez már tartalmassá teszi az elszálló naraot. még ha bár órányit laza t>i- henéssel. esetleg léha semmittevéssel töltöttünk is el belőle. Törekednünk kell. hogv minél több ilven naoia 1 eeven az évnek. — Különben a végére érve már nem tréfás mű- felháborodássali. hanem igazi szomorúsággal, igazi keserűséggel kell meeálilaDÍtanunk: ez a naDtár üres .. . Káuosztás János Külföldi turnén a szegedi opera Tegnap kéthetes nyugateurópai vendégszereplésre utazott a szegedi Nemzeti Színház operatársulata. Az elkövetkező napokban NSZK- béli és holland városokban olasz nyelven ad ják elő Verdi egyik fiatalkori művét, a Johannát, amelynek 1979- ben Szegedien volt a magyar- országi bemutatója. A darab — Horváth Zoltán rendezésében — tizenhárom alkalommal kerül színre a tur-r nén. ff Kellene egy szakavatott kéz... Helytörténeti gyűjtemények a megyében IFihniegyxet PUKK! A honismereti mozgalom kiszélesedésével rohamosan nőtt a kisebb-nagyobb hely- történeti gyűjtemények száma is. Lelkes lokálpatrióták, úttörők és középiskolások kezdték járni a falvakat, felkeresték az élhagyott tanyákat, múltidéző tárgyak után kutatva. A padlásokról, pincékből. fészerekből, a fiókok mélyéről hallatlan mennyiségű. nem egyszer néprajzi ritkaságokat is tartalmazó „régiség” került elő. Háztartási és munkaeszközök, szőttesek, visele- tek, kihaló mesterségek relikviák gyűltek össze egy- egy iskolában, művelődési háziban vagy éppen ott, ahol helyet találtak számukra. Szerencsés esetben gondoskodtak a gyűjtemény megfelelő elhelyezéséről, megőrzéséről. ám szinte nyomon követhetetlen, hogy mi minden ment veszendőbe _ •— egyszerűen a szakszerűtlen tárolás, kezelés hiánya miatt i— az elmúlt évtizedekben. A szakemberek is csupán feltételezésekre hagyatkozhatnak hiszen legtöbb esetben nem készültek katalógusok. leírások a gyűjtött értékekről. A mozgalom haszna — Mindez azonban nem kérdőjelezheti meg a mozgalom hasznosságát — mondja Zádor Béla mb. megyei múzeumigazgató. — Egyszerűen azért, mert egyetlen múzeum szakembergárdája sem lenne képes olyan, rendszeres, nagy területeket felölelő gyűjtőmunkáira, mint amilyet az önkéntes néprajzosok végeznek. Az már más kérdés, hogy a szakemberek nem mindig szereznek tudomást arról, hogy hol, milyen — esetleg a tudomány számára is értékes tárgyakra bukkantak. A képzőművészeti és é néprajzi tárgyakra nincs bejelentési kötelezettség. Azok a gyűjtők azonban, akik valóban ügvszeretők. és tisztában vannak ennek a munkának óriási jelentő:égével, nem mulasztják el. hogy szóljanak, hívjanak bennünket, ha gyűjteményük gyarapodott. A megyében ők vannak többen. Szolnok megye helytörténeti gyűjteményeinek számát jelenleg 50—60 körülire teszik. (Ennél valószínűleg több van) A legjelentősebb gyűjteményeket — például a jászapátit, a jászkisérit, . a jászfényszaruit az abádsza- lókit, az öcsödit, a kisújszállásit. a törökszentmiklósit a kunszentmártonit — számon tartják, ismerik a szakemberek. — Az azt hiszem, természetes, — folytatja Zádor Béla, — hogy minden gyűjtő mellé nem állíthatunk egy szakembert. Éppen ezért választottuk azt az utat, hogy rendszeresen összehívjuk a honismereti szakkörök vezetőit, tagjait. KonEz a lehetőség több helyen megvan. Öcsödön például a plébánia két helyiségét használják erre a célra, az egyházzal kötött megállapodás szerint még kerek 50 esztendeig. Az öcsödl idős emberek — száimszerint tizenketten — a honismereti szakkör tagjai. tiszteletreméltó igyekezettel és ügyszeretettel már sóik mindent összegyűjtötték, ami régi: edényeik, szerszámok, megsárgult fényképek festményék. szőttesek és nehéz is volna fölsorolni, hogy mi minden található még a 600 darabos gyűjteményben. Ám éppen ez a sokféleség zavaró. Kel- lenme egy szakavatott kéz, amely rendet teremtene a gyűjteményeikben áttekinthetőbbé tenné hiszen a naplóba írt bejeoyzéseik szerint látogatják . . . A tíz éve tartó Tiszazug- kutatások során a szakemberek feldolgozták a Tiszazug és Kunszentmárton társadalmi, gazdaságpolitikai és kulturális életét a XVIII. századtól 1975-ig. Elemezték a paraszti állattartás, a szőlőművelés történetét és néprajzát a Tisza és Körös jelentőségét a Tiszazug nép- életében. Kutatták az emberi élet fordulóihoz, az ünnepnapokhoz kapcsolódó népszokásokat. A kutatási témák tárgyi emlékeit is ösz- szegyűjtötték. A kunszentmártoni gyűjtemény így igen jelentős tudományos értékkel bír feldolgozása tél- jes és korszerű. zultációkat, táborokat szervezünk számukra, ahol az alapvető szakmai ismereteket elsajátíthatják. Hiszen nem elég a tárgyakat összegyűjteni, szükséges azok nyilvántartása. megóvása, szakszerű tárolása, ahol lehetőség van rá, kiállítássá szervezése. A látogatottság perszenem nagyon lehet jellemző a hasonló *— külön erre a célra rendeltetett épületben, helyiségben elhelyezett — gyűjteményeknek. Nincs vezetőjük, meghatározott nyitvatartási idejük, fenntartási költségűik és sorolhatnánk ... Kun&zenitmártonban is hasonló dolgokat sorolhatnak mostanában, ha a helytörténeti gyűjtemény kerül szóba. Pedig nincs a megyében még egy olyan gyűjtemény, amely ennyire megérett volna már a fenti „kiváltságokra”. Mint ahogy az országnak sincs még egy olyan tájegysége, amelynek néprajza olyan tudományos alapossággal fel lenne tárva, mlint a Tiszazugé. S e kettő szorosan összefügg egymással. —- A VI. ötéves tervidőszakban múzeummá szeretnénk fejleszteni a kunszentmártoni helytörténeti gyűjteményt — mondja Zádor Béla. — Mihelyt ennek személyi -és pénzügyi feltételei megteremtődnek, a gyűjtemény a múzeumi hálózatba kerül. Több — ilyen, jellegű — múzeum alapítását nem tervezik a megyében. A helytörténeti kutatás. a gyűjtőmunka végső célja, úgy véljük nem is ez. Sokkal inkább az értékmentés, a megőrzés, múltunk megismerése; mindannyiunk hasznára. Török Erzsébet Örök közhely: nevetni jó. Minél inkább kerüli arcunkat a mosoly, annál jobban igényeljük az önfeledt kacagást. A volt milánói pantomimes Maurízió Nichetti nagyon jól ismeri ezt az igazságot, első nagy sikerfilmjével akkor lépett közönség elé, amikor sokasodtok a gondfelhők az olasz közönség feje fölött. A szenzációs olasz film- burileszk hozzánk is hamar eljutott, bő évvel az ősibemutató után az ősszel már mi is láthattuk. S talán nem túlozzuk el. ha azt állítjuk, szerencsés volt, aki megnézte, hiszen a jókedv nagy ajándék. Márpedig Nichetti a Ratataplamban ellenállhatatlan, nem lehet nem nevetni viszontagságain. Mj Nichettii titka? Meg- fejthetetiennek tűnik, hogy a szuper filmtechnikához, a sztárparádékhoz szokott közönséget mivel bűvöli el a csaknem a némafilmek stílusjegyeivel . készült mozi. Mondják, hogy Nichettit is a nosztalgiahuliám vette a hátára, mert egy kicsit Chaplin, Buster Keaton, Tati és Totó egyszemélyben. Egyik sem, hanem mind, plusz Nichetti. Talán nyilatkozata juttat legközelebb sikere megértéséhez: „A velencei Lidon vetített filmek teli voltak vérfertőzéssel. megbecste- lenítéssei, erőszakkal, gyilkossággal. kábítószerrel, ön- gyilkossággal ... Én csak azt akartam, hogy az emberek ne szégyelljenek nevetni ...!” A Ratataplan bemutatója óta a fél világ nem szégyell nevetni Nichetti filmjén. A Pukk-on — amely most került mozijainkba — is nevethetünk pukkadésig. Az író-rendező-színész Nichetti most is elemében van. de talán író-rendezői minőségében a Pukk alkotásakor több mint a Ratataplamban volt, színésznek meg kevesebb. A Púkk-jban nagyon értékes a jellemparódia-vo- nulat. Nichetti ebben a filmjében még inkább kin evet tett: a sznob főpincért, a szexőrült fotóst stb. Nem kevésbé hatásos stüusimitációinak ereje sem. A reklámfilmről készített paródiája remeklés. De nem utolsó — egyáltalán — az alapötlet sem, amelynek segítségével az alkotó véleményt mond a televízió mindenhatóságáról. Nichetti partnerei, a Ra- tataplanból már ismert Angela Fimocchlaroval az élen ezúttal még kitűmőbbek. ez annak is köszönhető, hogy a rendező Nichetti most több lehetőséget ad számukra, hogv rátermettségüket bizonyítsák. — ti — A gyűjtés nem elég Kutatások a Tiszazugban Kassza-méreg 6 Amikor a színes filmet feltalálták, Hollywoodban el voltak ragadtatva az új technikai lehetőségtől. Üj sminkeket alkottak, új rúzsokat próbáltak ki. Abban az időben rikítóak voltak a színek. A férfiakat úgy sminkelték, hogy próbababáknak látszottak. Senki sem tudta azonban a színes film diadalátj át feltartóztatni. 1956-ban Marlene Dietrichet cége kölcsönadta a United Artist-nak az ..Allah kertje” című színes film forgatására, melyben Charles Boyer egy hitehagyott barátot játszott, ő pedig egy különös, ész és értelem nélküli lényt, aki lelki békéjét a sivatagban keresi. Marlene új rendezővel dolgozott, egy mondatot százszor is meg kellett ismételnie, míg az „Allah kertje” című film rendezőjének megfelelt. Mindenesetre a 200 ez.er dollár gázsi kellemes vigaszdíj volt. Von Sternbergnek. a világhírű rendezőnek egyre több nézeteltérése támadt a Paramount-tal, idegei felmondták a szolgálatot, és elhatározta magát, a szakításra. Marlene az ő személyében tanítómesterét. pártfogóját és barátját vesztette el. Utolsó közös filmjük a „Spanyol táncosnő” volt. Marlene azzal fenyegetőzött, hogy visszamegy Európába, és soha nem tér vissza. Azonban von Sternberg kényszerítette, hogy maradjon, ne mondhassák, hogy ő vette rá a távozásra, Marlene ezután még néhány közepes filmet csinált. Csak fél szívvel dolgozott tovább. Ekkor hirtelen jött a tőrdöfés: Marlene a sztárlista 126. helyére csúszott vissza, és a „mozipénztárak mérgének” nevezték. A nagy filmtársaságoknak abban pz. időh.n az volt. az üzleti taktikájuk,- hogy aki egy Garbó-filmet akart venni, annak egyidejűleg hat középszerű, vagy kifejezetten rossz filmet is meg kellett vásárolnia a cégtől. Aki Dietrich-filmet akart, annak hat másodosztályú filmet kellett megvennie. Egy mozihálózat tulajdonosa, Brandt, az összes amerikai újságban nyilvánosságra hozott egy cikket, melyben a következő színészeket és színésznőket „kasszaméregnek” nevezte: Garbo, Hepburn. Crawford. Dietrich. Ez a hír pánikot okozott a filmiparban. A Metro-Goldwyn-Mayer lojális volt ,.kasszaméreg”sztárjai- hoz, és továbbra is fizette őket, bár filmet nem készített, velük. A Paramount nem volt ilyen nagyvonalú, Marlenet kifizették. Marlene gyorsan sátrat bontott, és Európába utazott. Emiatt egy könnyet sem hullatott. Először Párizsba utazott, hogy ott dolgozó férjével találkozzon. Néhány hétig gondtalanul éltek, majd délre utaztak, Cap d’Antibes-ba, mely mindig a kedves menedékhelyük volt. Most itt találkozott Marlene a családján kívül a jóbarátok csoportjával : baráti körébe tartozott Erich Maria Remarque, az író, Josef von Steinberg rendező — és a Kennedy család is 5de tartozott. Lánya, Maria együtt úszott a fiatal Jack Kennedyvel a közelben fekvő szigetre. Sokat táncoltak, vidáman és boldogan éltek. Marlene Dietrich, és az író, Erich Maria Remarque románca Velencében kezdődött, a Lidón. Senkivel sem beszéltek kapcsolatukról, és hogy a pletykát elkerüljék, különböző hajókon utazgattak az Atlanti óaeánon. Marlene így ír barátjáról: „Az írás roppant nehézségeket okozott neki. Kézzel írt, és néha órákra volt szüksége egy mondathoz. Egész életén keresztül nyomasztotta első könyvének, a „Nyugaton a helyzet változatlanénak óriási világsikere. Nyomasztotta az a meggyőződése, hogy ezt a sikert nem tudja megismételni vagy túlszárnyalni. Legnagyobb mértékben melankolikus és sebezhető volt. Jellemének ezek a vonásai mélyen érintették. Mivel barátok voltunk, gyakran volt alkalmam látni kétségbeesését.” Most tehát ismét együtt voltak Franciaországban. Egyik nap Marlenet felhívták Hollywoodból. Joe Pasternak volt a telefonnál, az Universal filmtársaságtól. Azt mondta, ő megkockáztatja, és Jimmy Stewart, valamint Marlene részvételével csinál egy veszternfilmet. Marlene először tiltakozott, de von Sternberg azt. tanácsolta, fogadja el az ajánlatot. Ezért Hollywoodba utazott, hogy leforgassa a filmet, melynek „A nagy blöff” volt a címe. Röviddel ezután kitört a háború Európában. Közben Remarque is megérkezett Kaliforniába. Német. származása miatt meghatározatlan időre „internálták”, ami azt jelentette, hogy este hattól reggel hatig nem hagyhatta el a szállodát, ö volt az első menekült, akit Marlene a szárnyai alá vett. Szokatlan helyzetének ellentmondásai szétmorzsolták Remarque idegeit: könyveit Hitler elégette — Amerikában pedig internálták. Remarque bölcs volt, de bölcsessége sem enyhítette szomorúságát. Amikor a háziőrizetét feloldottak, New Yorkba ment, hogy ott éljen, később visszament Svájcba, a második hazájába. Feldúlt szívvel hagyta el Amerikát, tele kétségekkel, melyeket ezek a borzalmas háborús évek váltottak ki benne. Ügy érezte, nem tett eleget kötelességének, nem harcolt a nácik ellen. Marlene már régen gondolkodott, mit tegyen, ha Amerika belép a háborúba. A „Hollywood Komitee”-! már akkor megalapították, amikor a nácik hatalomra jutottak. A fő szervezők Ernst Lu- bitsch és Billy Wilder voltak. Svájcban volt egy összekötő, akinek a pénzt küldték azért, hogy emberek százait megmentsék a németországi koncentrációs táboroktól, és Amerikába utazásukat finanszírozzák. (Következik: Csodálatos bajtárs volt)’
