Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-30 / 25. szám
1982. JANUÁR 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Röplabda Hengerelt a Vegyiművek NB I. Férfi: Szolnoki Vegyiművek—Bakony Vegyész TC 3:0 (3, 12, 2). Tiszaligeti sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Pécsi, Zalánfi. Sz. Vegyiművek: Tószegi, Kolozsi, Bodnár, Kiss, Hegedűs S., Tompa. Csere: Széles, Németh, Szeghalmi, llyés. Edző: Policsányi István. Tószegi adogatásaival gyors, 4:0-ás vezetést szerzett a Vegyiművek, majd néhány nyitásváltás után már 7:0 volt a jdvára. A veszprémiek meglehetősen gyenge játékerőt képviseltek, elfogódot- tan kezdtek, nem késztették nagyobb erőkifejtésre a Vegyiművek játékosait. A második játszma is az elsőhöz hasonlóan kezdődött, néhány rossz adogatásfogadás azonban felhozta a vendégeket, ekkor sokáig vezettek. Fejfej mellett haladt a két csapat, 4:6, majd 10:11 volt az állás. Ekkor Szeghalmiival a főszerepben néhány szép alakítást is láthattunk, a Vegyiművek átvette a vezetést, előbb 13:ll-re, majd 14:11- re és végül ezt a játszmát is megnyerte A harmadik játékrészben 4:0-ra, majd 7:2- re vezetett a szolnoki csapat. Nála volt a nyitás, de a BVTC játékosainak a leütései rendre a játéktér mellé kerültek. Kiss néhány ütése nyomán viszont szinte „porzott” a játéktér. A Vegyész összeroppant, teljesen alárendelt szerepet játszott és a végeredmény hűen tükrözi a két csapat között meglévő tudásbeli különbséget. A szolnokiaknál Kolozsi, Tószegi és Szeghalmi dicsérhető. KOSÁRLABDA Künnyű győzelem Tóth II. Zoltán ezúttal sem hibáz NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Szarvas 123:47 (52:29), Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 100 néző, vezette: Zsíros, Balogh. Olajbányász: Kiss (19), Mikola (4), Kékesi (22), Tóth I. (16), Tóth II. (14). Csere: Pál Szabó (13),' Molnár (25), Acsay (6), Szpiró (2), Farkas (2). Edző: Halmos István. Nehezen lendült játékba az Olajbányász, a 4. perc elején még egyenlő állást mutatott az eredményjelző. Csikorgott a szolnoki csapat gépezete, sok pontatlan átadást és kosárradobást láthatott a kevés néző. Az «utolsó percekben belelendültek a szolnoki játékosok. Szünet után nagy kedvvel és lendülettel, ellenállhatatlan rohamokkal kezdett az Olajbányász. A szarvasiak perceken át nem találtak a gyűrűbe. Szellemes, látványos megoldások fűszerezték ekkor a játékot, szóhoz jutottak a szolnoki fiatalok is, és megszületett az újabb 100 ponton felüli győzelem. Expressz szánkőtúrák „Régen volt ilyen nagyszerű telünk” — méltán mondhatják ezt a téli sportok barátai, hiszen hóban, jégben nem volt hiány az elmúlt hetekben. Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szolnoki kirendeltsége is élt a havas hegyoldalak kínálta alkalommal: több ízben szervezett a Szolnok megyei fiatalok számára szánkótúrát. Legutóbb, múlt vasárnap 160-an utaztak — autóbusz- szal — a Kékesre, a holnapi szánkótúrára pedig kétszázan jelentkeztek. Indulás; 7 órakor a Pelikán szálló elől, a megye más településein lakó fiatalok pedig Mátraházán csatlakozhatnak a szánkós csapathoz. Hétvégi sportesemények SZOMBAT Asztalitenisz. Megyei felnőtt egyéni bajnokság, Szolnok. Killián tornacsarnok 9.30. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Jászkisér—Szolnoki MÁV MSTE Jászkisér, 11. Műkorcsolya. A Lehel SC minősítő háziversenye, Jászberény, műjégpálya 10. Teke. NB I. Férfi: Szolnoki MÁV MTE—Építők SC, Szolnok, Munkásőr út 9.30. Idegenben szerepelnek: a női kosárlabda N1B I-foen a Szolnoki MÁV MTE Veszprémben a Volán éllen, az NB Iliben a Törökszentmiklósi SE Szarvasom, a Szolnok VSI és a MÁV MTE atlétái Budapesten, az Olimpiai Csarnokban. VASÁRNAP Cselgáncs. Az úttörő II és III. korosztály körzeti rangsorversenye. Szolnok, tisza- liigeti sportcsarnok 9. Vívás. Megyei egyéni középiskolás bajnokság. Szolnok Véső utcai tornacsarnok 8. Idegenben szerepelnek: a férfi röplabda NB i-ban a Szolnoki Vegyiművek Veszprémben a BVTC ellen, a kosárlabda NB II_ben a karcagi férfiak és nők Hódmezővásárhelyén. a mezőtúri férfiak Szarvason a női te- ko Np 11-ben az SZMÁV MÍTE Nyíregyházán, a MÁV MTE -*'étái Budapesten fedettpályás, Nyíregyházán mezei versenyen. Több figyelmet a fiatal labdarúgókra A Szolnok városi Labdarúgó Szakszövetség az 1981 82. évi serdülő bajnokság őszi fordulójáról sok hasznos megállapítást tartalmazó és talán másoknak is tanulsággal szolgáló értékelő jelentést készített, örvendetes, hogy emelkedett az, indulók létszáma. Az előző bajnokság nyolc csapatával szemben ezúttal már tíz együttes nevezett. Rákóczifalva két csapattal vesz részt, és Szajol is indította együttesét. A megállapítás szerint az idei" bajnokság színvonala nem érte el a tavalyit, igaz akkor hat. csaknem azonos képességű csapat küzdött. Ha színvonalban nem is volt javulás. lelkesedésben és akarásban annál inkább .. . A fegyelmi helyzet évek óta kifogástalan, az idén azonban sajnálatos sportszerűtlenségek történtek, s ebben Tószeg játszotta a „főszerepet”. A Szolnoki Cukorgyár elleni mérkőzése elmaradt, -mert mindössze öt játékossal érkeztek meg. egy játékosukat kiállították a bajnokságban, s ami fölöttébb elgondolkoztató: két labdarúgó tagsági könyvében meghamisították a születési dátumot! Az ilyen eljárás aligha tartozik a célravezető nevelési módszerek közé! A serdülő bajnokság jóné- hány gonddal is küszködik. Kevés például a játékvezető, az őszi 44 mérkőzés közül 26 találkozón áz érdekelt csapatok edzői bíráskodtak. A kezdési időpont megválasztása sem volt mindig a legszerencsésebb. és érdekes módon a csapatok. keveset éltek a szombati játéklehetőséggel. A serdülőknek legalább heti négy edzésre lenne szükség, de ez csak a szolnoki és a mezőtúri sportiskolánál valósult meg. Több gondot kellene fordítani a korcsoportok egymásra épülésére. Ez eddig csak a sportiskoláknál alakult k,i. míg Rákóczifal- ván. Martfűn, a Vegyiműveknél és a Cukorgyárnál most próbálják megvalósítani. Lassú fejlődés észlelhető a párhuzamos technikai és taktikai képzés terén, valamint az edzésterhelésnél. A serdülőedzők anyagi elismerése mindössze Martfűn és a Szolnoki Vegyiműveknél megfelelő. A javaslatok között szerepel, hogy a versenyzés, a mérkőzés nemcsak cél, hanem az oktatás eszköze is. Az edzők a serdülőket így készítik fel a felnőtt korra, a bajnoki mérkőzéseknek szervesen bele kell illeszkedni az egész évi edzésmunkába. Fontos a pedagógiailag helyes bánásmód, indokolatlanul nem szabad elkényeztetni a, fiatalokat. A serdülők fejlődésénél jó módszer a „felfelé” játszatás, a kiemelkedő tudású játékos ne csak a saját korosztályában, hanem az idősebbek között is játsszon. Tudomásul -kell venni, hogy a serdülők öt-hat év múlva felnőttek lesznek, ezért számukra képzett edzőket, jó pályát, megfelelő segédeszközöket és ideális versenyzési lehetőséget kell biztosítani. Felgyorsított fejlődésükkel, a korszerű edzésmódszerek alkalmazásával behozható a labdarúgásban tapasztalható többéves lemaradás. (Pi) Az őszi forduló végeredménye 1. Szóin. SI III. 9 8 1 _ 4 8- 7 17 2. Cukorgyár 9 7 — 2 53-13 14 3. Besenyszög 9 6 X1 2 41-16 13 4. Vegyiművek 9 6 1. 2 34-13 13 5. Rákóczii. I. 9 5 1 3 36-14 11 6. Szajo] 9 3 1 5 14-29 7 7. Mezőtúri Sí 9 3 ■— 6 20-34 6 8. Tisza C. II. 9 2 1 6 19-40 5 9. Tószeg 9 2 —_ 7 12-48 4 10. Rákóczii. II. 9 — — 9 7-70 — I Sport Sport Sport I Néhány perc, és a Lehel SC egyik üdvöskéje, Kaszab Krisztina lép pályára. Vajon segítenek-e a kabalababák? Verseny a javából Az elmúlt hét végén Jászberényben országos műkorcsolya minősítő versenyt rendeztek. Képeink a verseny hangulatából adnak némi ízelítőt. Osváth Anikó, a BSE versenyzője mutatja be gyakorlatát Sajnos, a versenybíróság alacsony pontokat volt kénytelen adni a teljesítményekre Jól szerepelt Muhari Zsolt, a Lehel SC versenyzője az újonc fiúk kategóriájában Területi labdarúgó bajnokság Tisza csoport A tavaszi forduló sorsolása I. forduló. Február 28. (14 óra): Rakamaz—Csenger, Nagyhalász— Balmazújváros, Hajdúböszörmény—Jászkisér, Hajdú Vasas— Kisvárda, Rákóczifalva—Debreceni Volán, Hajdúszoboszló— Karcag, Törökszentmiklós—Mán- dok, Tiszavasvári—Kunszentmár- ton. II. forduló. Március 7. (14.30 óra): Mándok—Tiszavasvári, Karcag—Törökszentmiklós, Debreceni Volán—Hajdúszoboszló, Kisvárda. Rákóczifalva, Jászkisér—Hajdú Vasas, Balmazújváros—Hajdúböszörmény, Csenger—Nagyhalász, Kunszentmárton—Rakamaz. III. forduló Március 14. (14.30 óra) : Hajdúböszörmény—Csenger, Hajdú Vasas—Balmazújváros, Rákóczifalva—Jászkisér, Hajdúszoboszló— Kisvárda, Törökszentmiklós— Debreceni Volán, Tiszavasvári— Karcag, Kunszentmárton—Mándok, Nagyhalász—Rakamaz. IV. forduló. Március 21. (15 óra): Rakamaz—Mándok, Karcag— Kunszentmárton, Debreceni Volán—Tiszavasvári, Kisvárda—Törökszentmiklós. Jászkisér—Hajdúszoboszló, Balmazújváros—Rákóczifalva, Csenger—Hajdú Vasas, Nagyhalász—Hajdúböszörmény. V. forduló. Március 28. (15): Rákóczifalva—Csenger, Hajdúszoboszló—Balmazújváros, Törökszentmiklós—Jászkisér, Tiszavasvári—Kisvárda, Kunszentmárton—Debreceni Volán, Mándok—Karcag, Hajdú Vasas- Nagyhalász, Hajdúböszörmény— Rakamaz. VI. forduló. Április 4. (15.30 óra): Rakamaz—Karcag, Debreceni Volán—Mándok, Kisvárda—Kunszentmárton, Jászkisér—Tiszavasvári, Balmazújváros —Törökszentmiklós, Csenger— Hajdúszoboszló, Nagyhalász—Rákóczifalva, Hajdúböszörmény— Hajdú Vasas. VII. forduló. Április 11. (15.30 óra) : Törökszent- miklös—Csenger, Tiszavasvári— Balmazújváros, Kunszentmárton —Jászkisér, Mándok—Kisvárda, Karcag—Debreceni Volán, Rákóczifalva—Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló—Nagyhalász, Hajdú Vasas—Rakamaz. VIII. forduló. Április 18. (16 óra) : Rakamaz— Debreceni Volán, Kisvárda—Karcag, Jászkisér—Mándok, Balmazújváros—Kunszentmárton, Csenger—Tiszavasvári, Nagyhalász— Törökszentmiklós, Hajdúböszörmény—Hajdúszoboszló, Hajdú • Vasas-^Tlákóczifalva. IX. forduló. Április 25. (16 óra) : Kunszentmárton—Csenger, Mándok—Balmazújváros, Karcag—Jászkisér, Debreceni Volán—Kisvárda, Hajdúszoboszló—Hajdú Vasas, Törökszentmiklós—Hajdúböszörmény, Tiszavasvári—Nagyhalász, Rákóczifalva—Rakamaz. X. forduló. Május 2. (16.30) : Rakamaz —Kisvárda, Jászkisér—Debreceni Volán, Balmazújváros—Karcag, Csenger—Mándok, Nagyhalász— Kunszentmárton, Hajdúböszörmény—Tiszavasvári, Hajdú Vasas—Törökszentmiklós, Rákóczi . falva—Hajdúszoboszló. XI. forduló. Május 9. (16.30 óra): Karcag—Csenger, Debrecéni Volán— Balmazújváros, Kisvárda—Jászkisér, Törökszentmiklós—Rákóczifalva, Tiszavasvári—Hajdú Vasas, Kunszentmárton—Hajdúböszörmény, Mándok—Nagyhalász, Hajdúszoboszló—Rakamaz. XII. forduló. Május 16. (17 óra) :'Rakamaz—Jászkisér, Balmazújváros—Kisvárda, Csenger—Debreceni Volán. Nagyhalász—Karcag, Hajdúböszörmény—Mándok, Hajdú Vasas—Kunszentmárton, Rákóczifalva—Tiszavasvári, Hajdúszoboszló—Törökszentmiklós. XIII. forduló. Május 23. (17 óra): Kisvárda—Csenger, Jászkisér— Balmazújváros. Tiszavasvári— Hajdúszoboszló, Kunszentmárton —Rákóczifalva, Mándok—Hajdú Vasas, Debreceni Volán—Nagyhalász, Karcag—Hajdúböszörmény, Törökszentmiklós—Rakamaz. XIV. forduló. Május 30. (17 óra) : Rakamaz—Balmazújváros, Csenger—Jászkisér, Nagyhalász—Kisvárda, Hajdúböszörmény-Debreceni Volán, Hajdú Vasas—Karcag. Hajdúszoboszló— Kunszentmárton, Rákóczifalva— Mándok, Törökszentmiklós—Tiszavasvári. XV. forduló. Június 6. (17 óra) : Balmazújváros— Csenger, Kunszentmárton—Törökszentmiklós. Mándok—Hajdúszoboszló, Karcag—Rákóczifalva, Debreceni Volán—Hajdú Vasas, Kisvárda—Hajdúböszörmény, Jászkisér—Nagyhalász, Tiszavasvári—Rakamaz.