Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-27 / 22. szám

1982. JANUÁR 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Úttörő téli olimpia Zircen Szolnok megyei résztvevőkkel Január 21-én kezdődött, s vasárnap zárult Zircen a XVII. téli úttörő-olimpia, amelyen 19 megye és Buda­pest 410 sportolója állt rajt­hoz. Megyénket a szolnoki Költői és Kassai úti iskola sízői, valamint a kanderesi- ek szánkásai képviselték. A sízők az alpesi számokban, műlesiklásban és óriásműle- siklásiban indultak. A ver-i seny előtt a terepet alaposan meg kellett ismerniük, „be kellett tanulniuk” a 250 m hosszú, 80 m szintküilönbsé- gű és 34 kamuval nehezített pályát. Az óriás műlesiklás sem volt könnyebb. Iga£ csőik ken tették a kapuk szá­mát. de 500 méterre növel­ték a pálya hosszát, a szint- különbség pedig 220 méter­re nőtt. A szánkósok 350 méter hosszú, harmincszáza­lékos lejtésű, nyolc kapuval ellátott pályán két futamban mértók össze tudásukat, ügyességüket. Az öt kende- nesii versenyző derekasan helyt állt, a szerencsével azonban hadilábon álltak. Értékelt pozícióból bukások miatt estek ki a második fu­tamból, így a középmezőny­ben végeztek. Öriásműle- slklásban Jávorszky Szilvia a Költői úti általános isko- lá Vl./a osztályos tanulója olimpiai helyezettként a 8. helyen végzett. Beverelkedte ima gát a hegyvidéken fekvő megyék — Pest. Borsod, Nógrád, Veszprém — ver­senyzői közé. akik az olim­pia szinte valamennyi szá­mában az első nyolc helyen végeztek. A sízők eredmé­nyét úgy kell értékelni, hogy egyesületi versenyzők­kel a magvar serdülő válo­gatott tagjaival szemben hátrányos körülmények kö­zött — edzés és felkészülé­si lehetőség. pályaismeret hiányá'ban — mérték össze tudásukat. Eredmények. Leány III. korcsoport óriásműlesikíés Jávorszky Szilvia 8. helye­zés. Fiú III. korcsoport óri- ásműlesüklás Gados Gyula 22. Fim IV. korcsoport óriás­műlesiklás: Pintér Gábor 22. Az országos úszóértekezlet miatt a tervezettnél egy hét­tel korábban — vasárnap délelőtt — rendezte meg a megyei úszószákszövetség évadnyitó versenyét. A meg­hívott fővárosi és .vidéki szakosztályok távolmaradtak, a szolnoki úszók mérsékelt számú részvétele jellemezte a versenyt. A fiúknál a leg­izgalmasabb küzdelmet a 200 m-es felnőtt mellúszás hozta. amelyben Németh Zsolt. Pintér és Kripkó vé­gig színvonalas versenyt ví­vott, Rajtuk kívül Szolnokit két első, Bariczát 2 második helyezése dicséri. A leányok versenyében a 100 m syer- mekikiorosztiályú pillangó úszásban Tóvizi nagy küzde­lemben utasítoiita maga mö­Vívás Vasárnap Szolnokon a Vé­ső úti sportcsarnokban ren­dezte meg a Szolnok városi vívó szakszövetség az 1982. évi városi középiskolás egyé­ni bajnokságot. Meghívott­ként Karcag, Törökszentmik- lós és Kisújszállás verseny­zői is részt vettek, összesen tíz középfokú tanintézetből 41 fiatal — 29 fiú és 12 lieámy — lépett a pástra fiú tör, leány tőr, kard és párbajtőr száimok- bant ami az elmúlt évekhez viszonyítva javulást mutat. Ugyancsak javulás tapasztal­ható a színvonal tekinteté­ben is. Eredmények. Leány tőr: 1. Bállá Csilla (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium, testne­velő: Kiss Erika, edző: Kö­ves Mihály) 8, 2. Vasas (Szó., Közgazdasági Szakközépisko­la) 6, 3. Borzi (Űjszász, Köz­lekedésgépészeti Szakközép- iskola) 5 győzelemmel. Fiú tör (13): 1. Laikatos Imre (Verseghy Gimnázium, tn.: Tóth Béla, edző: Köves Mi­hály) 6, 2. Gsányi (Szó. Víz­ügyi Szakközépiskola) 6, 3. Tárnái (Szó., Verseghy G.) 5 győzelemmel. Párbajtőr (7): 1. Banczik Zoltán (Szó., Varga Katalin G., tn.: Lázár Barna, edző: Köves Mihály) 6, 2. Vesziter (Variga K. G.), 3. Bencsdk (Szó., Vegyipari és Finommechanikai Szakkö­zépiskola) 3| győzelemmel. Kard (12): 1. Hidasi Levente (Sz., Vízügyi Szakközépisko­la, tn.: Pethő János, edző: Varga Károly) 7„ 2. Fábián (Szó., Varga K. G.) 5, 3. Pá- lyi (Szó., Verseghy G.) 5 győzelemmel. gé Cserhalmit és Molnárt. A többi számban a győzteseik biztosan szerezték meg az aranyérmet. Ritzingrr. a 100 m úttörő gyors és mellúszás­ban aratott biztos győzelmet. Mellette a felnőtt 100 m mell és a 200 m vegyes úszásban Bede Mariann csillogtatta tudását, és eredménye alap­ján biztosan került a dobo­gó legmagasabb fokára. Eredmények. Fiúk. 100 m. úttörő gyors: 1. Szo’no­ki 1.11,0 2. Baricza 1.14.1. 3. Fekete 1.14.4. 100 m felnőtt mell: 1. Néimte'h 1.13.2, 2. Pintér 1.13,9. 3. Kripkó 1.14.0. 100 m delfin hát: 1. Kerék Gy. 1.35,8. 2. Baricza 1.37,6, 3. Szabó 1.38.0. 100 m. gyermek pillangó: 1. Fekete 1.25.8. 2. Handlovics 1.28.3 A megnyitón: felvonul a kis Szolnok megyei csapat Úszás Mérsékelt érdeklődés és színvonal I MŰSOROK I I Rádió I SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági műsor. Szerkesztő: Benkő Tamás. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: örökzöld melódiák. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Világablak. — 8.56: Be­szélni nehéz. — 9.08: Angol mu­zsika. — 9.45: Kis magyar nép­rajz. — 10.05: Diákfélórá. — 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10.50: Kovács Apollónia és Tóth Ferenc cigánypalokat énekel. — 11.20: Az udvarló. Részletek Wilson zenés játéká­ból. — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Operaslágerek. — 13.20: Dzsesszmelódiák. Richard Rod­gers és Lorenz Hart szerzemé­nyeiből. — 14.29: Litera-túra —* 15.05: Fúvósesztrád. — 15.28: MR 10—14. — 16.08: Kritikusok fóru­ma. — 16.13: Szimfonikus tán­cok. — 16.31: Zsebrádiószínház. Szivarfüst-keringö. Mándy Iván hangjátéka. — 17.07: A műszaki fejlesztés is vállalkozás? Do- mány András riportja. — 16.32: Magyar előadóművészek. Drahos Béla fuvolázik. — 18.01: Sanzo­nok. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Világjáró zenekarok. A Bosto­ni szimfonikus zenekar. — 21.10: Andor. Éva operettdalokat éne­kel. — 21.30: Háttérbeszélgetés. Vértes Éva külpolitikai műsora. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Berlioz: Te Deum. (Karl Zarin — ének. a Jereváni Zeneiskola gyermekkara, az Állami örmény Énekkar. az Állami Orosz Énekkar és a .Moszkvai filharmonikus zenekar. vez. Oganesz Csekidzsjan.) — 23.25: Grieg muzsikájából. — — 0.10: Hajdú Sándor táncdalai- bój. PETŐFI: 8.05: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkarának felvételeiből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Rossini: Mózes. Induló. — 9.35: Népdalkörök pódiuma. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.33: A Szabó család. — 12.03: A Ma­gyar Rádió népi zenekara ját­szik Boross Lajos és Kozák Gá­bor József vezetésével. Boross Jolán népdalokat énekel. — 12.33": Tánczenei koktél. — 13.30: Színes szőttes. — 14.00: Kettőtől négyig ... — 16.00: Mindenki is­kolája. — 16.40: Két operett­nyitány. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — 17.00: Nyolc rádió nyolc dala. — 17.30: ötödik se­besség. — 18.33: Verbunkosok, nóták. — 19.25: Világtörténelem dióhéjban. — 19.45: Rod Steward felvételeiből. — 20.33: Válás(s)őz! — 21.25: A tegnap slágereiből. — 22.00: Nemzetiségek Hete a Rá­dióban. Látogatóban a románok­nál. Fonókázás. — 23.20: A mai dzsessz. Pharoah Sanders fel­vételei — II. rész. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Ha­zel O’Connor ..Bresking Giess” (Üvegtörők) című filmzenéjének 1930-as lemeze. — 10.14: Ruggi­ero Ricci hegedül. Zongorán köz­reműködik: Ernest Lush. — 11.05: Szimfonikus zene. — 13.07: Ka­marazene — korabeli hangsze­rekkel. — 14.40: Smetana: A két özvegy. Kétíelvonásos opera. Mallefille nyomán Emanuel Züng> írta. Vezényel: Frantisek Jilek. Közrem. a Prágai Nem­zeti Színház zenekara és ének­kara. — 16.49: öt földrész 7*%- néje. Kuba. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30-: Magnósok, figyelem! — 18.19: Üj magyar zene a Rádió­ban — a közönség és a kriti­kusok 1981. évi díjáért — XV 11. Kórusmüvek. — 19.05: A polgári forradalmak kora. — 19.35: Pro- kofjev: D-dúr szonáta. — 20.00: Modern írók portréi. — 20.20: Geraint Evans operaáriákat éne­kel. — 21.00: A Rádiószínház bemutatója. A semmiből jöttem. Dokumentumok a magyar beat nemzedékről. — 21.54: Edward Tarr (trombita) és a Collegium aureum kamarazenekar felvéte­leiből. Televízió | 8.30: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes, ism.). 8.35: Iskolatévé. Fizikai kísérletek (középisk. II. oszt.). Áramlási jelenségek! 9.50: Stop! Közlekedj okosan! Áthaladási sorrend az út­kereszteződésben (színes). 10.00: Delta. Tudományos híradó. (színes, ism.). 10.25: Minden róla szól. Magyarul beszélő, szovjet bűnügyi filmsorozat vi '6. rész (színes, ism.). 11.30: Jó hangulat zenével. Zenés film (színes, ism.). 15.10: Iskolatévé. Szülők iskolája. XIII 4. rész: A játékról (színes, ism.). 15.40: Fizikai kísérletek (ism.). 15.50: Stop! (színes, ism.). . 16.00: Mindenki iskolája. Fizika. Hötani alapismere­tek. 16.15: Hírek. 16.50: Az ember felemelkedése. Angol filmsorozat. XIII 13. rész: A hosszú gyermekkor (színes, ism.). 17.40: Reklám. 17.45: Állunk szolgálatára. A Budapesti Tejipari Vál­lalatnál. 18.15: Pávakörök találkozója Szombaton és vasárnap új­ra benépesedett Budapesten az Olimpiai csarnok, hiszen a téli fedettpályás idényt egyre több szakosztály ver­senyzői használják ki. A nö­vekedő létszámú mezőnyök egyre jobb eredményeket ér­nek el. Az eredmények ja­vulásában nagy szerepet vál­lalnak a Szolnoki VSI és a MÁV MTE versenyzői is. A Sportiskola serdülő „B” korcsoportos atlétái az FTC népligeti futófolyosóján ver­senyeztek, Győri Csaba ré­vén a 80 méteres gátfutásiban 12,5 mp-cel egy első. Jászbe­rényi Zsolt révén pedig a 100 m-es gátfutásban a 14 évesek között 15,8 mp-cel 3. Nagy 1.30,0. 100 m úttörő mell: 1. Szolnoki 1.36,6, 2. Balázs 1.38,8. 3. Baricza 1. 40,8, 200 m. felnőtt ve­gyes: 1. Németh 2.24,7, 2. Kripkó 2.34,6, 3. Pin,tér2.35,2. Lányok 100 m. úttörő gyors: 1. Ritzinger 1.13,2, 2. Kolo- nicska 1,17,2. 3. Meleg 1.20,6. 100 on felnőtt mell: 1. Bede 1,27,5, 2. Sárossi 1.33,4. 3. Se­bestyén 1.40,2. 100 m delfin hót: 1. Ugrim 1,29,3, 2. Ká­dár 1.32,5. 3. Ábel 1.34,2, 100 m gyermek pillangó: 1. Tóvizi 1.21,2, 2. Cserhalmi 1.22.4, 3. Molnár 1.24,2. 100 im úttörő mell: 1. Riitzinger 1.28.5, 2. Cseh 1.314 3. Lo­sonczi 1.40,0 200 m felnőtt vegyes: 1. Bede 2.46,7. 2. Moliniár 2.55.4. 3. Sárossi 2.56,2. Fonyódon (színes). 18.30: A politikai döntések me­chanizmusa az Egyesült Államokban. Beszélgetés Vitalij Zsurkin professzorral, a Szovjet Amerika- és Kanada-ku- tató Intézet igazgatóhelyet­tesével. 18.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: A Telepódium bemutatja: Mindent vállalunk”, önkéntes kabarétársulás (színes, ism.). 21.15: Énekeljünk! ..Jaj de bajos egy párnára feküdni” (színes). 21.20: Hatvanhat. Vendég: Urbán Lajos köz­lekedési és postaügyi ál­lamtitkár (színes). 22.20: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Filmgyártás vagy filmmű­vészet V 4. rész: Utómunkálatok. 20.40: Monodráma születik. A szegedi körzeti stúdió műsora. 21.05: Tv-híradó 2. (színes). 21.&<>: Dulcinea. Magyarul beszélő, spanyol tévéfilm (színes). BUKAREST: 16.05: Iskola-tv. 17.45: Ausztrália. Dokumentumfilm. 18.25: Politikai fórum. 18.00: Üttörőhíradó. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági fikyelő. 19.45: Hirdetés. 19.50: Néndalok. 20.35: Esőben. Román játékfilm (2. rész). 21.45: Tv-hiradó. 22.05: Műkorcsolya. egy harmadik helyezést ér­tek el. A síkfutó számokban 100 m-en Győri 12,7 mp-cel harmadik, míg Jászberényi 13,3 mp-cel negyedik lett. A lányok versenyén is jutott érem a szolnokiaknak. A 80 m-es gáton Bak Gabriella 13.5 mp-cel harmadik lett, 100 m-es síkfutásban pedig Kállai Erzsébet bronzérmes 12.5 mp-dcil. Az ifjúsági ver­senyzői az MTK VM verse­nyén szerepeltek és különö­sen Túri Imre 198 cm-es ma­gasugró teljestíménye, vala­mint Márkus és Géczy 200 m-en elért helyezése érde­mel dicséretet. Eredmények. Fiúk, 200 m: 1. Márkus András1 (MÁV MTE) 23,2 mp. 3. Géczy Jó­zsef (MÁV MTE) 23.7 mp. 60 m gát: 2. Terhes Tibor (MÁV MTE) 8.7 mp. magasugrás: 1. Túri Imre (MÁV MTE) 198 cm. hármasugrás: 7. Garaim- szegi László (MÁV MTE) 12.80 m. Lányok, 200 m: 7. Ferencz Judit (MÁV MTE) 27.5 mp, 60 m gát: 5. Fe­renc Judit (MÁV MTE) 9,4 mp, 6. Horváth Irén (MÁV MTE) 9,6 mp. A felnőttek is folytatták eddigi jó szereplésüket. Az FTC és a BEAC versenyén többen egyéni csúcsot értek el, amelyek közül Ecsekiné Juhász Erzsébet megyei csúesBeállítással már csak 9 századra van a 60 m-es or­szágos csúcstól, Nyikos pedig újabb 1 másodpercet fara­gott le 1200 m-en a megyei csúcsból. Eredmények. Fér­fiak, 60 m gát: 2. Törőcsdk József 8,48 mp, 800 m: 3. Sí­pos Ferenc 1.55,20 p. 1200 m: 1. Nyikos Attila 3.53,6p (új megyei csúcs), nők, 60 m: 1. Ecsslkiné Juhász Erzsébet 7.61 mp (megyei csúcsbeáll.), 2. Kunné Gyöngy Ibolya 8.05 mp. Képünk a 60 méte­res síkfutás rajtja előtt ké­szült. A 4-es pályán Kunné, a 3-on Ecsekiné. Asztalitenisz Sok meglepetés a fiatalok megyei bajnokságán Két napon keresztül zajlot­tak a Killián-főiskola torna- csarnokában a Szolnok me­gyei újonc, seid ülő és ifjúsá­gi bajnokság küzdelmei, amelyre 12 egyesület 157 ver­senyzője küldte el nevezését. A verseny bővelkladett meg­lepetésekben. Kezdődött az­zal, hogy a bajnokságon el­ső alkalommal részt vevő kunmadarasnak az újonc lá­nyok versenyében három ér­met is nyertek, bizonyítván ezzel azt, hogy ahol komo­lyan foglalkoznak az után­pótlás nevelésével, ott a si­ker sem marad el. A MO- ATSZ elnöksége is ezit a te­vékenységet ismerte el, ami­kor sportfelszereléssel ju­talmazta őket, amelyet ed­zőjük, Vincze László vett át a verseny végén. A meglepe­tések sorát a mezőtúri Fest Attila folytatta, aki feltűnést keltő, jó játékkal nyerte a serdülő egyest. Ezt követte a Szolnok városi sieirdülő baj­nok Ábel—Baráth (Sz. Spar­tacus) duó első mérkőzésen elszenvedett veresége az Ecseki—Széplaki (605. DSK) páros ellenében. A verseny legváratlanabb1 #neglepetié!sét a Killián FSE két. üdvöské­je, Juhász és Vágó szolgál­tatta. akik az ifjúsági leány egyesben nem kerültek a legjobb négy közé Juhászt Arkosi, Vágót pedig Ágoston búcsúztatta az érmekért fo­lyó mérkőzésen. Eredmények. Újoncok. Fiú egyes: 1. Csaj bók Tibor (Sz. Spartacus), 2. Pásztor (Jász­berény), 3. Velfcei (Jászbe­rény), Serfőző (Sz. Sp.). Ser­dülők. Fiú egyes: 1. Fest At­tila (Mezőtúr), 2. Péntek (HKFSE), 3. Ráitfai (Sz. Sp.), Seres (HKFSE). Fiú páros: 1. Seres—Péntek (HKFSE), 2. Csajbók—Ráitfai (Szl Sp), 3. Danca—Paksi (Sz. Volán), Fest—Roszik (Mezőtúr). Ifj. fiú egyes: 1. Stummer István (HKFSE), 2. Szarvas (HKFSE), 3. Göblyös (HKFSE), Tuka (Sz. Volán). Ifj. fiú páros: 1. Szarvas— Göblyös (HKFSE), 2. Nagy— Pál (605. DSK), 3. Seres- Péntek (HKFSE), Stummer— Demeter (HKFSE). Újonc le­ány egyes: 1. Kalla Judit (Jászberény), 2. Tóth. 3. Ke- mecsi és Juhász (mind Kun­madaras). Serdülő leány egyes: 1. -Major Klára (HKFSE), 2. Padányi (HKFSE), 3. Árkosi (HKFSE) és Borbás (Jászapáti). Leány páros: 1. Padányi—Árkosi (HKFSE), 2. Major—Jagri (HKFSE). 3. Borbás—Csapó (Jászapáti). Kása—Kalla (Kisújszállás—Jászberény). Ifj. leány egyes: 1. Fancsali Ildikó, 2. Ágoston, 3. Török és Árkosi (mind HKFSE). Ifj. leány páros: 1. Juhász— Török, 2. Vágó—Kiss, 3. Pa- dányi—Árkosi és Major— Fancsali (mind HKFSE). Ve­gyespáros: 1. Göblyös—Ju­hász (HKFSE), 2. Padányi L. —Padányi B. (Sz. Volán— (HKFSE), 3. Stummer—Vágó (HKFSE) és Demeter—Fan­csali (HKFSE). A Néplap 5. heti totótippje 1. Fiorcnt.—Milan ve. 1 1 x2 x2 2. Bologna—Torino ve. 1 x 1 x, 3. Bologna—Tor. I. f. 1 x2 x2 1 4. Genoa—Como ve. x2 1 1 x2 5. Genoa—Conto I. f. x2 1 x2 1 6. Inter.—Catanz. ve. ix lx lx lx 7. Inter.—Catanz. I. f. i x2 1 x2 8. Juve.—Avellino ve. Ilii 9. Juve.—Avell. I. I. lx lx 1 1 10. Napoli—Cagl. ve. lx 1 lx lx 11. Napoli—Cagl. I. f. 1 x x2 1 12. Udin.—Ascoli ve. l x2 1 x2 13. Udin.—Ascoli I. f. x2 x2 1 1 Pótmérkőzések: 1, 1, x. I. f. = első félidő ve. = végeredmény \ Új világcsúcs Sportlövő versenyen Marlies Helbig (NDK) Európa-bajnoknő a kis­öbű légpuska számban 397 körös eredményt ért el. és ez 6 körrel jobb mint a fennálló világ­csúcs. A férfi légpisztoly viadalon Uwe Potteck (NDK) 584 kört teljesí­tett, s ez két körrel jobb a fennálló világcsúcsnál. * Atlétika Ecsekiné **Fr közel az országos csúcshoz

Next

/
Thumbnails
Contents