Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-27 / 22. szám
1982. JANUÁR 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé „ képernyője előtt Könyv Gyórffy István munkásságáról A magyar nép tudósa Bizonyítvány “Felnőttoktatásunk éa tudém ____gondjai, lehetőségei B eszélgetés dr. Komoróczki Sándornévai, Csattanósan csárdással ért véget a televízió néptáncról szóló sorozata; öt alkalommal Novak tanár úr — soksok koreográfia megalkotója és a táncok kitűnő ismerője — beszélt népünk táncairól, inkább történeti szempontok szerint és leíró jelleggel, semmint esztétizáló szándékkal. Beszélgetés a néptáncról A néptánc eddig sem volt fehér holló a képernyőn, televíziónk sokféle módon igyekezett ébren tartani iránta való érzelmeinket, sőt kedvet is1 szítani tennünk a táncolásra. Emlékezzünk csak a mozgósító hatású, vasárnap délépítőnként. jelentkező Aprók táncára, a vonzó táncostalálkozókra. A Szép magyar tánc sorozata is ínycsiklandó és pompás perceket jelentett a nézők számára. S most mindezt szinte „megkoronázta” az ötrészes beszélgetés, amelynek talán furcsa, de éppen nem a szavakban mutatkozott meg igazi erőssége, hansm példáinak. illusztrációinak színességében. Nem az volt benne élvezetes, amit hallottunk — a műsorvezető felemelt hangja, tanáros hanghordozása még kissé el is idegeníteti a maga nemében —, hanem az, amit láttunk: a táncot. És ez így van helyén olyan művészet. esetéten, amelynek lényege a mozgásban megtestesülő forma. Novák Ferenc tehát mint szerkesztő jó koreográfusnak bizonyult, sorozatának tartalmát jól komponálta meg, s talán épp a fiatalabb nézőknek, akik közül sokan már nemzeti táncunkat, a csárdást is csak hírből ismerik. alkalmat adott táncaink tüzetes megismerésére. Nekünk pedig, felnőtteknek, tágította e tárgybeli ismereteink körót, s ami nem lényegtelen: aki végignézte az öt részt, nemcsak tokosabb, érzlelmekben is gazdagabb lett általa. Terefere Nyomasztó terheket kell viselnie a Tereferének; jelenleg ugyanis egyetlen kabaréízű és -jellegű programja televíziónknak. Ugyanakkor gazdái, elsősorban Liska Dénes szerkesztő és alkalomként alkotótársai nem szeretnék. ha erre a szórakoztató programra rá lehetne sütni a „könnyű bohóság” bélyegét. Ezért azután — tapasztalhatjuk — minden egyes alkalommal keresnek valami központi témát, amelyre mint gondolati alapra ráépíthetik, mint fonálra ráfűzhetik az egyes je'enetekef. riportokat, mozzanatokat. Legutóbb például a dilettantizmust jelölték meg vezérlőelvnek, mondván és bizonygatván, hogy ami szóban elhangzik és képben megjelenik, az szegről-végről mind kapcsolódik a választott fogalomhoz. Sajnos nem első eset, hogy éppen emiatt válik kérdésessé egy-egy Terefere. hisz mint ezúttal is kiderült, valamennyi műsorszámot nagyon nehéz egyetlen fogalom Brokms zt és z - ágyába belekényszeríteni. Hiába igyekezett most is Pintér Dezső „édes szavakkal” vezetni bennünket a ie’anetek és riportok . lab’i'intusában”, nemigen találhattunk ki belőle. mert a dilettantizmus nem bizonyult megbízható Ariadne-fonalnak. Mert mi is a dilettantizmus? Valamely művészetnek, tudománynak kellő szakértelem. illetve tehetség néküli művelése — mondja az értel- mezőszótár. Azaz dilettáns annyit jelent, mint tehetségtelen, tudatlan. Nos. vegyük aká'' a Hajdú Júliával készült riportot- a műsorszámok közül, amelyben a zeneszerző egyes telefonszámokból ravaszul „vezette le” egyes slágerek megszületését, illetve fortélyosan fedte fel megszületésének titkát. De vajon mit bizonyított ezzel a műsor? Semmikéooen nem a slágerszerzők dilet tant izmua Művelődési Minisztérium közoktatási főosztályának vezetőjével sát, tehetségtelenségét. Épp ellenkezőleg: nagyszerű ügyességüket, szakmai hozzáértésüket igazolta, hisz lám szinte a semmiből teremtettek muzsikát. A dilettáns helyett ebben az esetben sokkal találóbb lett volna a mesterember megjelölés, amelynek tartalmában — a művészihez vetve — már erkölcsi is vegyül. Az az* nem igazán művész, aki ilyet művel, csak ügyes mestere szakmájának. Mesterkedik a hangokkal, a szavakkali, a színekkel; a formákkal, de feladatában nem mélyül el igazán, holott ehhez is lenne tehetsége. Hát ennyit erről, épp csak a világosság kedvéért. Figyelmeztetvén arra, hogy még szórakoztatás esetén sem szerencsés, ha „félrehord” a gondolat. Ami a Terefere további útját illeti; azt hiszem, fel kellene hagyni azzal a szokással, hogy egyetlen központi gondolat köré csoportosítsa mindenáron mondanivalóját, szabadabbra kellene engednie a terefere útját, beszélni erről, arról, kötetlenül s közvetlenül. Röviden Hosszan tartó hidegben, volt benne részünk, ha csak képzeletben is, szívesén tartottunk Sugár Andrással, aki Brazíliába hívott meg bennünket. januári napsütésbe, fürdőzőkkel, napozókkal. Láttunk ebből is képeket, de Sugár András nem volna Sugár András, ha megelégedett volna ennyivel, holmi turisitalátvány nyújtásával. Őt az a forrósáé is érdekelte, amely a brazil társadalmat fűti. égeti, izzítja. az ellentmondások és végletek országáról festett hát kéoet. mégha ezúttal könnyedebbet is. mint ahogyan tőle már megszoktuk. Ha volna díj. az év legunalmasabb tévéfilmje, habozás nélkül a jugoszlávok szerdán sugárzott Szomszédok című tévéfilmjének ítélném. Ivó Andric munkájából ugyanis kiábrándítóan egyhangú. lehangoló televíziós film született; érdektelenül cseveg két öreg és kihallgatja őket egy harmadik. aki mellesleg albérlő és fiatalember. Ennyi az egész, s ez is vontatottan előadva, hosz- szú képi üresjáratokkal. Ha valaki csak ebből ismerte meg a Nobel-díjas Ivó And- ricot, talán olvasásától is elment örökre a kedve. V. M. Syörffv István születésének. 90.. halálának 35. évfor- dulóia alkalmából emlékülést rendeztek Karcagon 1974. december 10-én. s felavatták a nagy tudós vörösmárvánv domiborművét. amelyet a róla elnevezett múzeum falára készített Papi Lajos szobrászművész. Illyés Gvula klasszikus tömörségű soraival: „A magvar mtáb tudósa volt. Szeretném íev is mondani: a magvar néD l-*t tudóssá benne.” Az emlékülés anvaaa. a karcagi Városi Tanács anyagi támogatásával a Nagykunsági Füzetek 3. számaként jelent meg. Bellon Tibor szerkesztésében. A karcagi nyomda kivite- íiezte. ízléses. iókiállású könyvecske faximile kiadásban közli Illyés Gvula levelét. melvet az emléküléshez írt. A magyar nép tudósa című értekezésben Illyés Gvula Gvörff” Istvánnal való találkozásának történetét írja le: „A napokban Bartucznak a rnaevar fajtáréi í<-t könvvét lapoztam. Az egyik oldalon az ő fényképén (Gvörffv István fényképén. A sze-k. megj.l akadt me« a szemem. Azt hittem tudományos érdemei révén kerü't oda. De a kép alatt a név helyén ez volt: Alföldi típusú magvar fé”fi Karcagról”. A tizenöt emlékezést tanulmányt tartalmazó 'kötetből kiemelkedik a ieles Gvörffv tanítvánv. dr Gun- da Béla Herder-díias egyetemi tanár két publikációja, a karcagi múzeum falán levő dombormű avatásán mondott beszédének írásos anvaga. s a Gvörffv István közelében című éntéke’ő visszaemlékezés amely, ha röviden is. de csaknem a teliesaé'g igényével vázolja és méltatta " navv néoraiztudós életének, munkásságának főbb állomásait. alkotásait. Napvon fontos tudomány — illetve kultúrtörténeti dokumentum Kardos László Gvörffv és a Gvörffv kollégium című visszaemlékezése. Hű kénét adia a nagy tudós emberségéinek ‘haliad ó politikai elkötelezettségének A megyében élő kutatók közül ketten publikálnak a kötetben. Szabó László Gvörffy István tudósi elkötelezettségéről. Bellon Tibor pedig a Nagykunság történ e- t.i tudatáról ír. — ti — Még mindig jelentős azoknak a száma, akik nem rendelkeznek általános iskolai végzettséggel. Hogyan tovább? Milyen lehetőségei, eredményei, gondjai vannak a felnőttoktatásnak ma? Erről kérdeztük meg dr. Ko- moróczki Sándornét, a Művelődési Minisztérium közoktatási főosztályánák vezetőjét: — Amikor a felnőttoktatás gondjairól, eredményedről beszélünk. feltétlenül szólná kell a középfokú, illetve a dolgozók általánosiskoláiról. Ez utóbbi jelentősébe azért nagy. mert hozzájárul népünk alapiskoló- zottságánialk emeléséhez, a tankötelezettség teljesítéséhez. Hangsúlyozni kívánom, alapvető célunk, hogy a tanulók a napoali iskolában fejezzék be az általános iskolát, de akiknél ezt nem tudtuk elérni r— családi vagy egyéb okok miatt — azok iskoláztatását is lehetővé kell tennünk. Habár ezeknek a tanulóknak a száma tanévenként csökken — ugyanis a gyógypedagógiai iskolában valamint a felnőttoktatásban végzőkkel együtt a tankötelezettség teljesítése mintegy 95 százalék, mégis 8—10 ezerre tehető azoknak a száma, akik általános iskolai végzettség nélkül tesznek munkavállalók. Ezért számolnunk kell azzal, hogy továbbra is lesznek olyanók, akik az általános iskola megfelelő osztályát már a dolgozók általános iskoláiban végzik el. Az elmúlt évtizedekben több mint másfél millióan tanultak az iskolarendszerű felnőttoktatásban. Mégsem vagyunk elégedettek az utóbbi évek eredményeivel. Ugyanis az oktatáspolitikai határozat, illetve a közművelődési törvény megjelenését követő két-három évben az általános iskolai felnőttoktatás felfelé ívelt azonban az utóbbi években a lendület alábbhagyott. Az 1974—75-ös tanévben az' 1970-esnek több mint háromszorosára emelkedett a beiskolázottak száma. megközelítette a hetvenezret. az 1979—80. tanévben összesen 20 501-en tanultak. — Mi ennek az oka? — A felnőttoktatásban mindig tükröződik a gazdasági-politikai helyzet A gyárak, vállalatok sok kötöttségük, kötelezettségük mellett ma sajnos kevésbé törődnek dolgozóik általános iskolai továbbtanulásával, mint néhány évvel korábban. Pillanatnyi érdekeiket nézik, vagyis azt. hogy segédmunkásokra van szükségük, s az sem baj, ha azok iskolázatlanok. Holott ez a szemlélet társadalompolitikai, oktatáspolitikai céljainkkal nem egyezik meg. Számos helyen elvetették a hagyományos. 320 órás formát, később a 160 órás tanfolyamot is. Nehézségeket clkoz, hogy sokkal többen akarnak a rövidebb ideig tartó formákban tanulni mint amennyien meg tudnak küzdeni az ebből adódó nehézségekkel. Egyes pedagógusok — talán éppsn az említettek miaitt — csökkentették a követelményeket, s ezért a színvonal is erősen visszaesett. A liberális vizsgáztatás, illetve az eat eredményező szemlélet azért is káros, mert az általános iskolából kikerülő dolgozók alapműveltségi szintje alacsony, s ha ezt a dolgozók általános iskolája nem emeli megfelelően gátolja a szakmai képzést, a társadalmi mobilitást. — Mi a helvzet a Idolao- zók közéviskoláiban? — Sokkal kiegyensúlyozot- táb. bár az esti tagozat aránya a heti három napos kötelező részvétel és a munkahelyi kötöttségek miatt egyre csökken az 1980—81- es tanévben a három fő típusban — gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásak szakközépiskolája — a több mint 130 ezer tanuló közül százezernél több volt a levelező. A színvonal emelése érdekében növelni kell a közvetlen tanári segítség és irányítás lehetőségeit, ezért 1982-től mindenütt átférünk a heti 'kétnapos levelező oktatásra, ami a szakmunkások szakközépiskolájában eddig is megvolt. A második napot a tananyag gyakorlásával töltik. — Melyik a leanévszerűbb az említett három közévis- kolai If orma közül? — Ma már azt mondhatjuk hogy a szakmunkások szakközépiskolája. Ez három éves, kizárólag vizsgázott szakmunkások végezhetik és csak közismereti anyagot ad. Már a múlt évben 140 ezer 500 elsőéves tanult ebben a formában, míg gimnáziumban 11 ezer. Különböző emberek iratkoznak be ide. Olyanok, akiktől munkahelyükön megkövetelik az érettségit, illetve csak érettségivel léphetnek magasabb munkakörbe. Mások azért akarják megszerezni az érettségi bizonyítványt, mert baráti körükben többeknek megvan, vagy már gyermekeik, családtagjaik érettségiztek, s ők sem akarnak lemaradni. Mindenképpen alapkövetelmény, hogy ne csak a bizonyítványt szerezzék meg. hanem a megfelelő tudást is. — Hoayan alakul, illetve mennyiben változik a felnőttek szakközéviskolai kénzése? — Alkalmazkodik ahhoz, hogy az ipari és mezőgazdasági szakmákban a nappali tagozaton szakmunkásképzettséget adnak a szakközépiskolák. s az első ilyen osztály az idén végez. Ennék megfelelőin a felnőtt- oktatásban marad egyrészta gimnázium, másrészt a közgazdasági szakközépiskola — ez ma a legnépszerűbb —, továbbá a kereskedelmi, vendéglátó. szolgáltató és hasonló szakmákat oktató S'zrkiközépisko^k. — A felnőttoktatásra még hosszú ideig szükség lesz — mondotta befejezésül dr. Komoróczki Sámdomé főosztályvezető. — Azt szeretnénk, hogy a jövőben ez az iskolatípus tovább erősödjék. színvonala emelkedjék. Nemcsak bizonyítványt alkarunk adni sokezer olyan ember kezébe, alki korábbam valamilyen okból nem folytatta tanulmányait, hanem szeretnénk elérni, hogy mindinkább csökkenjen a műveltségbeli különbség a nappalin és a. felnőttoktatásban végzettek között. Várkonyj Endre Egy arc a tömegből 2 Marlenét anyja felsőfokú tanulmányai folytatására * Weimarba küldte intézetbe. Szívesen ment. hiszen Weimar Goethe városa, és ő imádta Goethét. A fiatal lánynak apára volt szüksége, és Goethébe kapaszkodott. Néhány boldog évet töltött itt. gyakran járt. színházba és operába. Jól haladt hegedű- és zongoratanulmánvaiban. de a többi tárgy nagyon untatta. Főleg a matematikával állt hadilábon ... A felsőbb iskola befejezése után anyja visszavitte Berlinbe. Szomorúan ment el utolsó alkalommal Goethe Itm-parti házához. azután szótlanul hazautaztak. Berlinben új hegedűtanárt kapott, új élet kezdődött számára. Bach. Bach, Bach — és semmi más, csak Bach, nyolc órán keresztül naponta. Majdnem kétség- beesett. Fájni kezdett a bal gyűrűsujja. Az orvos íngyulladást állapított meg és kezét gipszbe tette. Ez súlyos csapás volt. Világossá vált, hogy soha nem lehet első osztályú hegedűművész, A drága hegedű, amit anyja vett neki, ott hevert selyembe csavarva a fekete dobozban. Szertefoszlott anyja álma. Ez volt az az idő, amikor apa után vágyakozott, aki megmondja, mit kell tennie. Életében először nem anyja, hanem ő maga döntött: elhatározta, hogy megpróbálkozik a színművészettel. Berlinben volt egy világhírű színiiskola, Reinhardt iskolája. Oda ment el meghallgatásra. Több idősebb úr ült a mély karosszékben, és szigorú tekintettel vizsgálták a pályázókat. Marlene a meghallgatásra Gretchen imáját választotta a Fa- usztból. Másnap reggel berendelték a Reinhardt-iskolába. Az a tény. hogy felvették. egy lépést, jelentett előre. Az iskola a Max Reinhardt tulajdonában lévő színházak egyikének első emeletén volt. A professzort soha nem látták, o csak a tanárokat választotta ki. Szorgalmasan dolgoztak és gyakorolták a kiosztott szerepeket. „Hallottam. hogy Max Reinhardt — miután már híressé váltam — kijelentette, hogy ő fedezett fel engem. Sajnos ez nem igaz. Nem voltam rendkívüli tanítvány, csak egy a sok közül az- iskolájában” — írja Mariens önélet- rajzában. Ebben az időben egy Rudolf Sieber nevű fiatal rendezőasszisztens- I nek az az ötlete támadt, hogy az unalomig ismert professzionista statisztákat új arcokkal kell helyettesíteni. Reinhardt iskolájából kezdő színésznőket kért fel. hogy alakítsanak, „egy arcot a tömegből”. A se- gédnrndezőt, a színházi dicsőség utáni vágyakozák úgy fogadták, mint egy királyt. Marlene más1 lányokkal együtt mutatkozott ‘be nála. Sieber azt mondta, „félviláigi nőket” keres. És a sok jelentkező közül Marlenet választotta. Ügy látszik, hogy későbbi fréjére már ekkor hatással volt. Max Reinhardtnak négy színháza volt Berliniben. Olykor előfordult, hogy egy darab első felvonásában Marlene szobalányt játszott utána villamossal vagy autóbusszal a következő színházba ment, ahol a második felvonásban amazont játszott, és az est végén pedig egy másik darab harmadik felvonásában esetleg utcalánynak öltöztették. Mindegyik este más vo't. Mindannyian oda mentek. ahová küldték, és azt csináltak a növendékek, amit mondtak nekik. Ez mind a kiképzésükhöz tartozott. Sok darabban egyszerűen csak némán. a szerepeiknek megfelelően kellett állnia. A sminkelés többnyire tovább tartott, mint a fellépés. Minden lehetséges szerepet megtanult. bár tudta, hogy sohasem fogja eljátszani őket. Naiva szerepeket és modern darabokat egyaránt tanult. A színiiskolai vizsgákon az általa előadott szerei eket mindig visz- szautasították azzal az indoklással, hogy ez.ek nem alkalmasak airra. hogy bizonyítsák tehetségét. Ezek után ..könnyűéletű'’ nők szerepét kezdte tanulni. Neki nem tetszettek ezek a nők. de becsületesen megtanult mindent, még akkor is. ha nehezére esett. Amikor a vizsgák közeledtek, készen volt. arra. hogy „a végzet asszonya” szerepét alakítsa. de ismét megbukott. Most azt mondták, túl fiatal ezekhez a szerepekhez. Marlene közben azon fáradozott, hogy minél idősebbnek és tapasztaltabbnak látsszon. Otthon fel próbálta anyja egyik ruháját, és csípőjét ringatva igyekezett „éjjeli pillangóként,” mozogni. Minden nap jelentkezett a műteremben Siebert rendezőasszisztensnél, aki a felvételekben döntött, és akibe már a második találkozásnál fülig szerelmes lett. Rudolf Sieber azt tanácsolta, hogy a még „romlottabb külső” érdekében vegyen monoklit. Akkoriban ez a különcség csúcsát jelentette. Legközelebb a stúdióban anyja ruhájában, apja monoklijában állt a rendező elé. aki titokban valószínűleg kinevette, de végül kapott egy statisztaszerepet. Sieber idővel egyre többet foglalkozott a gyakorlatlan, kezdő színésznővel. Megmutatta, hogyan mozogjon — és egyre gyakrabban nézett rá jelentőségteljesen. Egyik napon Marlene anyja elé állt: ..Megtaláltam azt a férfit, akihez feleségül szeretnék menni”. Anyjának nem ez volt az elképzelése, de be’etörődött. Sieber és Marlene egymásba szerettek és egy év múlva összeházasodtak. Ahogy kívánta, a fiatalasszony hamar teherbe esett. Férje sokat dölgoztt, hónapokon keresztül utazott, szerte a világban a külső felvételek miatt. Marlene nem szomorkodott. Csodálattal töltötte el az, új érzés, hogy egy új életet hordoz magában. Kislányának a Maria nevet választották. Marlene igen gondos anya volt,, kislányát igazi anyaként táplálta: Hirtelen megváltozott körülötte a világ, csak a bölcsőben fi'ikvő gyermekére tudott és akart gondolni. (Következik: Szerette az ibolyát) %iir : Arámi
