Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-12 / 291. szám

1981. DECEMBER 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Hétvégi események ÉVZÁRÓ A Szolnok Városi Sriortis- feola évzáró ünmeDélve. Szol­nok. tiszalieeti SDortcsamok 16.30. RÖPLABDA Orszáeos Ifiúsáei Kuna te­rületű dönitő. Szolnok. dr. Csanádi knt. iskola 8.30. TÖMEGSPORT Magyar Ifjúság Kum dto- bázás, találkozás a tiszaligeti stadion bejáratainál 8.30. IDEGENBEN SZEREPEL A Szolnoki MÁV MTE NB I-es női kosárlabda csauata Budapesten a Vasas Izzó el­len. Vasárnap BIRKÓZÁS Lehel Kuoa országos ser­dülő kötöttfogású versenv. Jászberény. hűtőeéngvári snort csarnok 10. A Szolnok megyei Labda­rúgó Szakszövetség serdülő és ifjúsági csapatok részére az idén is megrendezi a Téli Kupa teremtornát. Először tavaly írták ki, és mindjárt csatát is nyert, hiszen nagy­szerű szórakozást nyújtott a közönségnek, a csapatok él­vezetes, izgalmas, jó mérkő­zéseket vívtaki a szakembe­rek pedig sok tehetséges já­tékosra felfigyeltek. A tornának jól választották meg az időpontját is. De­cember 28 és 29-én rendezik, akkor, amikor , igazi holtsze­zon van, így a labdarúgásra kiéhezett szurkolók kedvük­re kiszórakozhatják magú­kat. A csapatok közül is azo­kat hívták meg, amelyek ed­digi szereplésükkel igazolták tudásukat A serdülőknél például a Szolnoki VSI, a Szolnoki MÁV MTE, a Lehel SC, a Mezőtúri Honvéd, a Kunhegyes! ESE és a Tisza Cipő SE, az ifjúságiaknál JÉGKORONG ________­Jász berény. hűtőgépgyári műiégDálva. Ifjúsági bajnok­ság: Lehel SC—Székesfehér­vári Volán. 11. Úttörő bajnok­ság: Lehel SC—Szfv. Volán 9.30. KOSÁRLABDA__________ N B I. Női: Szolnoki MÁV MTE—KSI. Szolnok, tiszali- getti sportcsarnok 10. Farkas. Mustos. RÖPLABDA_____________ O rszágos Ifjúságii Kupa te­rületi döntő. Szolnok, dr. Csanádi knt iskola 8.30. VÍVÁS_________________ S zolnok városi úttörő csa­patbajnokság. Véső u. 8. • IDEGENBEN SZEREPEL­NEK______________________ A kosárlabda NB II-toen a karcagi férfiak és nők SaL eótar iádban. pedig a Szolnoki VSI, a Szolnoki MÁV MTE, a Le­hel SC, a Mezőtúri Honvéd, a Középtiszai MEDOSZ és a Tisza Cipő SE indul. A serdülők december 28- án, az ifjúságiak pedig más­nap, 29-én játszanak. A ser­dülőknél 2x20, az ifjúságiak­nál pedig 2x25 perc a játék­idő. A csapatok két csoport­ban küzdenek majd a helye­zésekért. Mindkét korcso­portban kü'löndűjakat is fel­ajánlottak a legjobb gpllö- vőnek, a legjobb kapusnak és a legjobb mezőnyjátékos­nak. A hírek szerint vala­mennyi résztvevő nagy szor­galommal készül a tornára, szeretnének jól szerepelni, hiszen a teremben sok várat­lan eredmény születik, és a kevésbé esélyes is meglepeté­seket okozhat. Tervetzák, hogy januárban felnőttcsapatoknak is rendez­nek teremtornát. Fegyelmi határozatok labdarúgásban Változott a megyei bajnokság táblázata A megyei labdarúgó szak- szövetség elnöksége foglalko­zott néhány alván beadvénv- nval. amit a Fegyelmi Bizott­ság első fokú határozata el­len nyújtottak be. Az elnök­ség helybenhagyta! a Kunhe­gyes! ESE ellen hozott hatá­rozatot. A kiumheevesdek Herbaiv György labdarúgót két mérkőzésien jogtalanul szerepeltették Ezért a Kun­hegyes—Jászárökszéllás 3:1 (1:1) és az Abádszalók—Kun­hegyes 0:2 (0:11 mérkőzés eredményét megsemmisítet­ték és a 2 bajnoki pontot 0:0 gólkülönbséggel Jász- árokszállés. illetve Abádsza- lök kanta. Két csapat óvást nvúitott be Abádszalók ellen. is. mert Szabó Józsefét jogtalanul szerepeltették. Az Abádszál­lók—Tisza Cipő SE 3:0 (1:01 és az Abádszalók—Szolnoki Cukorgyár 3:1 (2:1) mérkőzé­sek eredményét megsemmisí­tették és a 2 pontot 0:0 aól- jcülönbséesel a Tisza Cipő SE. illetve a Szolnoki Cukor­gyár iaivára írták így a me­gyei labdarúgó bajnoksás őszi végeredménye a követ­kezőképpen módosult: 1. K. MEDOSZ 17 7 9 1 27:11 23 2. Túrkeve 17 9 3 5 33:2« 21 3. Szó. Vegyi. 17 7 7 3 20:16 21 4. J.-szála. 17 8 4 5 23:19 «V) 5. T.-füred 17 7 5 5 29:18 19 6. Tisza Cipő 17 8 3 6 26:21' 19 7. Szó. Cukrsy. 17 6 7 4 19:ifi 19 8.J .-szaru 17 7 4 6 28:25 18 9. Jb. Vasas 17 6 6 5 20:17 18 10. Jákóhailima 17 5 8 4 19:17 18 11. T^-földvár 17 5 7 5 20:26 17 12. Sz -berek 17 6 4 7 17:21 16 13. Tószeg 17 5 6 6 14:19 16 14. Jászapáti 17 5 4 8 25: *>6 14 15. Besenyszög 17 5 3 9 16:25 13 16. Kunhegyes 17 4 4 9 29:27 12 17. Me^őt. Fői. 17 4 4 9 20:37 12 18. Abádszalók 17 4 2 11 14:30 10 Konqresszusi TESZÖV Kupa A Szolnok megvet TESZÖV a TOT IV. kongresszusa tisztele­tére hat sportágban hirdette meg a termelőszövekezeti dol­gozók körében egyre népszerűb­bé váló TESZÖV Kupa tömeg­sport versenyeket. Szombaton 9 órai kezdettel Szolnokon a ti­szaligeti sportcsarnokban 9 fér­fi és 9 női aszjtalitenisz csapat méri össze tudását, míg a me­gyei döntőbe jutott hat sakk­csapat találkozójára fél tíztől a Pelikán Szállóban kerül sor. Labdarúgó-teremtorna Szolnokon Serdülő és ifjúsági csapatok a sportcsarnokban •Sport I Korcsolyázni jó! Téli örömeink legjavához tartozik: friss jégen kor­csolyával siklani. Jászberényben pár év óta nem kell a gyerekeknek arra várniuk, hogy befagyjanak a csatornák, és egyéb természetes vizek, már a kemény tél beállta előtt birtokukba vehetik a Hűtőgépgyár műjégpályáját. A múlt hét végén — amikor képeink készültek — ugyan­csak telt ház volt a jászberényi jégpályán. Az első lépések... ...és ami együtt jár a „korizással” Fotó: NZS Biztos továbbjutás a kupákban Az Országos Ifjúsági és az Országos Serdülő Kupákban állva maradt 64 labdarúgó csapat szerdán és csütörtökön a legjobb 32 közé jutásért játszott. A három szolnoki együttes nagyszerűen szere­péit idegenben is biztos győ­zelmet aratott, és a követke­ző fordulóban — amelyet februáriban rendeznek — a legjobb 16 közé jutásért lép­het pályára. Eredmények. Országos If­júsági Kupa: Szolnok városi Sportiskola—Hevesi SE 4:0 (1:0). Hevesen, játszották. ®.: Szabó (3), Horváth. Szolnoki MÁV MTE—Olefin SC 3:0 (1:0). Leninvánosban, a szol­noki fiatalok végig irányítot­ták a játékot, és teljesen megérdemelten győztek. G.: Szekeres, Mészáros S., He­gyi. Országos Serdülő Kupái: Szolnoki városi Sportiskola —Földeák 7:1 (4:1). Földeá­kon játszották. S.: Cseppen­tő (3), Vadicska (2), Balogh, Üj falusi. I MŰSOROK I Megyei Művelődési lés Hiúsági Központ Előadóterem: Angol társalgási klub nyitófoglalkozása 15 órától. A ül. sz. klubhelyiségben: 9 órától „C” bTategóriás népidíszí­tő tanfolyam. A színházteremben: 15 órakor Komszomol alakulat hangverse­nye. A fotógalérián: 15 órakor B. Müller Magda fotóművész „Mephisto” c. kiállításának meg­nyitója. Kiállítások: A galérián: Design III. — Te­rített asztal és lakásvilágítás. A bal oldali vitrinekben: 35 éves a Tisza Táncegyüttes, ju­bileumi kiállítás. A gyerrfiekgalérián: Komlói Művészeti Műhely kiállítása. A- jobb oldali vitrinekben: Pá­lyaválasztási tanácsadó bemuta­tója a mezőgazdasági szakmák­ról. A szolnoki Szigligeti Színház­ban este 7 órakor: Hamlet (Var­sányi bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: A 3. számú űrbázis (16, III. hely- áron), Filmmúzeumi hetek: Fű­részpor és ragyogás (16), Tal­linn: Piedone Egyiptomban (in. helyáron), Tisza A-terem: Jöj­jön el egy kávéra hozzánk! (16, II. helyáron), A-terem keskeny premier: Koncert (II. hely­áron), a hónap amatőrfilmje: Kupái Sándor fafaragó, B-terem: Félek (16), C-terem: Oldás és kötés, Amatőrfilm vetítés, A X. kelet-magyarországi tájegységi amatőrfilm szemle (10 órai kez­dettel), Reptér: szünnap, Vegyi­művek : szünnap, Szandaszőiős Terv: Volt egyszer egy vad­nyugat I—II. (14, n. dupla helyáron), Abádszalók Petőfi: A Pogány Madonna (II. helyáron), Jászberény Lehel: Óvakodj a törpétől (16, II. helyáron), Mo- presszó: Fehér., telefonok (16), Jászapáti Táncsics: Moszkva nem hisz a könnyeknek I—II. (14, dupla helyáron), Karcag Déryné: Tragikus vakáció, Kis­újszállás Ady: Kopaszkutya (14, II. helyáron). Kunhegyes Sza­badság: A királyi biztos szere­tője (16, II. helyáron), Kunma­daras Petőfi: Egy holland Jáva szigetén I—II. (dupla helyáron), Kunszentmárton Körös: Üveg­törők (16, III. helyáron), Mező­túr Szabadság: Ahová lépek, ott fű nem terem (14, III. hely­áron), Dózsa: Egy zseni, két ha­ver, egy balek (III. helyáron), Rákóczifalva Rákóczi: A kétdi­menziós gyilkos, Tiszafüred Ti­sza : Dédelgetett kedvenceink, Tószeg Petőfi: A naplopó (14), Törökszentmiklós Dózsa: Rata- taplan, Hunyadi: Lidércnyomás (14, II. helyáron), Túrkeve Vö­rös Csillag: Ellopták Jupiter fe­nekét (III. helyáron). I Rádió | SZOLNOKI STÚDIÓ 7.00: Román nyelvű műsor. Szerkesztő: Fretyán István. — 7.30: Rádióvíkend. Szerkesztő: Zentai Zoltán. A tartalomból: Hírek —’Lapszemle — Sportelő­zetes — Piaci körkép. — 8.00: Hírek — Zenés programajánlat, x— 8.10: Szerkesztik a hallgatók­Közben: riportok a hét esemé­nyeiről — Előadók abc-ben. — 9.0Ö: A nap hírei, eseményei — Zenés kívánságok — Filmlevél. — 9.30: Hát-térben. Riporter: Kardos Ernő. — 10.00: ötven év táncmelódiáiból. — 10.26—10.30: Hírösszefoglaló, müsorelőzetes. KOSSUTH: 8.30: Lányok, asszonyok. . . — 8.55: Bozza: Szonatina. — 9.05: Epizódok a magyarországi ope­rajátszás történetéből. — 10.10: Filmdalok. — 10.33: Rádiószín­ház. — 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyarán szól­va. . . — 12.45: Sebestyén János csembalózik. — 13.00: „Itt fa­ragtak embert belőlem. . . — 14.05: Illúziók nélkül. Szathmá-* ri Gábor írása. — 14.15: Smeta­na kórusműveiből. — 14.30: Helyszíni közvetítés a Mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek IV. kongresszusáról. — 15.05: Üj Ze­nei Üjság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Willem Mengelberg nyitá­nyokat vezényel — az Amster­dam! Concertgebouw zenekar élén. — 18.50: Világszínház. Az élő holttest. Lev Tolsztoj szín­művének rádióváltozata. — 20.20: Nóták. — 20.52: A Rádió Dal­színháza. A cigánybáró. —23.15: Purcell-művek. — 0.10: Melódia­koktél. PETŐFI 8.05: Király Györgyi népdalo­kat énekel, Németh Lajos cite- rázik. — 8.20: Tíz perc külpoli­tika (ism.) — 8.33: örökzöld dallamok. — 9.42: Mit — hói — mikor — hogyan? — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.00: Rit­mus. A Fermata együttes felvé­teleiből. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. Zala Tóth Erzsébet -és Domahidy László énekel. — 13.30: Éneklő ifjúság. — 14.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. — 14.55: Orvosi tanácsok. — 15.00: A Magyar Néphadsereg Központi zenekará­nak rézfúvós kamaraegyüttese játszik. — 15.13: Nyugdíjban. — 15.28: Százszorszép Színház. Aparadzsitá. — 16.35: Pophul­lám. — 17.30: Madarász Kata­lin és Gaál Gabriella cigányda­lokat énekel, Zsákai Piros László klarinétozik. — 18.00: Szivár­vány. — 20.00: Újdonságaink­ból — Külföldi táncdalok. — 20.38: Made in Hollywood. I. rész. — 21.12: Az Állami Népi Együttes új felvételeiből. — 22.00: Szombatesti diszkó. — 23.15: Slágermúzeum. 3. MŰSOR: " 7.00: A szolnoki stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 7.30: A miskolci körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi mű­sora. — 8.11: Fordulók a líra történetében. — 8.41: Franck: Nagy szimfonikus darab. — 9.10: Kenyai népzene. — 9.25: Sláger­lista._ — 10.00: Művészlemezek. — 1Í.Ó9: Leonard Bernstein ve­zényli a New York-i Filharmo­nikus zenekart. — 12.25: 2000 felé. — 13.07: Hanglemezgyűj­tőknek. — 13.56: Kocsis Zoltán Mozart-műveket zongorázik. — 15.20: Kritikusok fóruma. — 15.30: Harminc perc beat. Keith Emerson felvételeiből. — 16.00: A zeneirodalom remekművei­ből. — 17.08: Üj operalemeze­inkből. Wagner: Parsifal. Há- romfelvonásos opera. — 21.38: A párizsi regény. — 22.37: Napja­ink zenéje. Televízió 8.10: Tévétorna, (ism.) (sz.) 8.15: Iskolatévé: Világnézet. Technika és társadalom. ‘8.50: Szülők iskolája. 13/5. rész: A beszédről (ism.) (sz.) 9.20: Tízen Túliak Társasága, (ism.) 10.00: Magyar népmesék: Rajz­filmsorozat 13/10: Hamupi­pőke királyfi (ism.) (sz.) 10.10: A történelem lapjairól. Francia dokumentumfilm­sorozat 6/4. rész: Unoka- testvérek háborúskodása. A solfrinói csata 1859. (ism.) (sz.) 11.00: Reklám. 11.10: Az Onedin család. Ma­gyarul bészélő angol tévé­filmsorozat 13/10. rész: Túl a látóhatáron (ism.) (sz.) 12«00: Keresztkérdés. Fejtörőjá-> ték. (sz.) 14.25: Keresd a párját! Vetélke­dőműsor gyerekeknek 2. középdöntő. 14.35: a kiskakas gyémánt fél- krajcárja. Bábjáték (sz.) 15.00: Hírek. 15.05: Reklám. 15.15: MAFILM-filmmagazin. 15.25: „Engem mindenki Jocó- nak hív”. Portré dr. Mar- gócsy Józsefről. 16.05: Cesar Birotteau nagysága és bukása. Francia tévé­filmsorozat 6/5. rész. (sz.) 17.00: Reklám. 17.10: Tanácskozik a mezőgazda- sági Szövetkezetek, 4. kongresszusa, (sz.) 17.50: Ház-tartás. Családi maga­zin (sz.) 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna, (sz.) 19.15: Esti mese. (sz.) 19.30: TV-híradó (sz.) 20.00: Vers — mindenkinek. Vö­rösmarty Mihály: A me- rengőhöz (sz.) 20.05: Tetthely. Magyarul beszé­lő NSZK bűnügyi filmso­rozat: A szerető halála, (sz.) 21.30: Micsoda buli. A Hungária együttes műsora (sz.) 22.00: TV-híradó 3. (sz.) 22.10: Spanyol Elektra. Magya­rul beszélő spanyol film. (sz.) 2. MŰSOR 17.35: Szülők nélkül. Dokumen­tumfilm (ism.) 18.10: Reklám. 18.15: A függöny újra fölmegy. Helyszíni közvetítés az új­ból megnyitó Katona Jó­zsef Színházból, (sz.) Román rövidfilm (sz.) 19.15: Dán Atanasiu zengerázák. 19.30: TV-híradó (sz.) 20.00: Vers — mindenkinek. Vö­rösmarty Mihály: A mef rengőhöz (sz.) 20.05: Moliére: Tartuffe. Vígjáték két részben. A miskolci Nemzeti Színház előadása, felvételről. Közben: 20.45: TV-híradó 2. (sz.) BUKAREST: 9.20: Iskolatévé. 10.00: Titkos küldetés. Film. (ism.) 10.05: Könnyűzene. 11.20: Iskolatévé. 12.00: A zene birodalmában. 13.05: Hétvége. 18.50: A legkisebbeknek. 19.25: Kortársaink. 19.45: TV-enciklopédia. 20.20: Orient expressz. Film. 2. rész.) 21.20: Varieté műsor. 22.10: TV-híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents