Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-15 / 293. szám
Felvételünk a Kultúrcikk Áruház játékosztályán készült, ahol december 13-án reggel kilenctől délután kettőig 233 ezer forintot hagytak ott a vásárlók, százezerrel többet, mint tavaly az ezüstvasárnapon. (Részletes ezüstvhsárnapi beszámolónk a 3. oldalon.) GZ3 A szocialista rend védelmében Szükségállapot Lengyelországban Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa alakúit — Kiáltvány a néphez Magyar vezető testületek állásfoglalása Vasárnap hajnal óta Lengyelország áll a világ figyelmének középpontjában: az. a kezdeményezés, amit a lengyel vezetés az elhúzódó és egyre tragi busábbá váló válságból való kilábalás érdekében tett Rádióbeszédében W. Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és nemzetvédelmi minisztere bejelentette: az országot fenyegető anarchia, a Szolidaritás nyíltan hatalomra törő, szélsőséges erőinek felelőtlen fellépése miatt a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának rendeletével december 13-án, 00.00 órától az országban szükségállapotot hirdettek ki. Megalakult a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa, katonai megbízottakat neveztek ki, akiknek joguk van az állami közigazgatási szervek tevékenységét ellenőrizni, elmozdítani vezető beosztásukból azokat a személyeket, akik item tesznek 'eleget kötelezettségei knek. Intézkedés történt, hogy internálják a Szolidaritás szélsőséges vezetőit, valamint az illegális sziocialistaellenes szervezetek tagjait. Nem internálták Lech Walesát, a Szolidaritás ejnö- két. aki jelenleg Varsóban tartózkodik és megfelelő bánásmódban részesül. Ugyancsak * internálták azoknak a személyeknek egy csoportját, akik felelősek. a Lengyelországban kialakult társadalmi-politikai és gazdasági válságért. Közöttük van Gierek, Jaroszewicz, Grudzien, Lukaszewicz, Szydlak és mások. A politikai leszámolás és a bosszúáilás elkerülése érdekében megbocsátják -a korábbi társadalomellenes és politikai bűncselekményeket, de a december 13-a után elkövetett ilyen bűncselekményeket a törvény szerint büntetik. A Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa kiáltvánnyal fordult Lengyelország állampolgáraihoz A kiáltvány hangsúlyozza: A szocializmussal szemben ellenséges erők államellenes és felforgató tevékenysége polgárháború szélére sodorta a népet. Törvénytelenség, önkény és káosz pusztít a népgazdaságban, bénítja az országot, fenyegeti a nép szuverenitását és puszta létét. A reakciós fordulat immár nyílt előkészületei, a terror fenyegetése vérontáshoz vezethet. Ideje már útját állni a katasztrófának, megakadályozni a nemzeti pusztulást. x El jött az idő a határozott cselekvésbe egy magasabb szükségszerűség nevében. Haldéktalanul biztosítani kell a törvényes hatóságok és állami szervek határozatainak végrehajtását és tiszteletét, a -fegyelmet és a rendet. A legfelsőbb nemzeti érdekektől és a történelmi pillanat. komolyságától vezéreltetve az Államtanács a Len- igjyel Népköztársáéiig alkotmánya 33. cikkelye 2. pontjának alapján 1981. december 13-án szükségállapotot hirdetett ki az ország egész területére. Azokra a korlátozásokra, amelyeket a szükségállapot von maga után, átmeneti ideig van szükség. Ezt mindenki megérti, aki meg akarja akadályozni az állam széthullását és biztosítani akarja a hatalom es a gazdasági rendszer reformia- folytatódásának lehétőségét, aki a szocialista megújulást kívánja. A Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa el akarja hárítani az állam széthullásának és szuverenitása elvesztésének veszélyét és meg akarja gyorsítani a válságból való kijutást, enyhíteni kívánja az állampolgárok élet- körülményeit terhelő nehézségeket. Lengyelországnak mindenekelőtt fokozott és termelékeny munkára van szüksége, hatalmas és minden területre kiterjedő állampolgári kezdeményezésre, nyugalomra van szükség. Ez (Folytatás a 2. oldalon) Sokféleségből— sokféleségbe Mit tehet az Állami Biztosító a kistermelőkért? 3. oldal Kevés a tehergépkocsi A Népi Ellenőrző Bi- ziottsálg vizsgálata a lakosság szállítási igényeinek kielégítéséről 4. oldal Közgyűlésre készül a DÍVSZ December 16—18 között Nicosiában rendezik meg a DÍVSZ Végrehajtó Bizottságának ülését. A szövetség életének jelentős eseményén elkészítik az idei tevékenység mérlegét, s meghatározzák a következő esztendő első felének legfontosabb feladatait. köztük, a DÍVSZ XI, június elején Prágában sorra kerülő közgyűlésének az összehívását, illetve előkészítését — jelentették be egyebek között a DÍVSZ budapesti székházában megtartott hétfői sajtótájékoztatón. Ernesto Ottone, a DÍVSZ elnöke szólt arról is, hpgy a v,ilágszövetsé°' a feszültebb nemzetközi , légkörben is igyekezett eleget tenni legfontosabb feladatának: azaz a maga sajátos eszközeivel hozzájárulni az enyhülési folyamat megőrzéséhez, a fiatalok millióit mozgósítva a fegyverkezési verseny megállítása. a béke és a leszerelés érdekében. Ezüstvasárnap Szolnokon Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXII. évi. 293. sz. 1981. dec. 15., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A Szolnok megyei SZOLTISZ ebben az évben jelentős fejlesztést hajtott végre nyomdaüzemében, ezzel a kapacitás megkétszereződött. Az üzem 20—25 dolgozóval 4,5—5 millió forint árbevételt ér el Több juttatás, nagyobb követelmény A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat ifjúsági parlamentjéről Elöljáróban feltétlenül meg kell említeni, hogy az elmúlt hét szombatján lezajló ifjúsági tanácskozás nem csupán egy volt a sok közül. A mintegy félszáz fiatal találkozásának és véleménynyilvánításának különös súlyt adott az a tény, hogy a résztvevők a megye, sőt az egész ország egyik leg j e l ént ösebb vállalatának az ifjúságpalitikai tevékenységét mérlegelték. Énnek érzékeltetésére elegendő. ha egyetlen mondatot idézünk a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat vezérigazgatójának. Pápa Aladárnak a beszámolójából : „Vlállilalaitunik az V. ötéves tervidőszakban számottevően túlteljesítette a termelési . és értékesítési előirányzatait. így tevékenységével jelentősen hozzájárult az MSZMP XI. kongresszusa által meghatározott ener- gfi aiszenkezet korszerűsítéséhez és a földgázprogram végrehajtásához”. — Mindez konkrétan annyit jelent, hogy (az említett időszak 6 milliárd forint értékű beruházásait g.yümölcsöztetve) évről évre növelték a teljesít* ményt: tavaly már a hazai' kőolajtermelésnek 80 százalékát, a földgáztermelésnek pedig 89 százalékát ez a vállalat adta. Figyelemre méltó körülmény, hogy a mind nagyobb mennyiségű kőolajat és földgázt egyre kisebb létszámmal termelte ki a vállalat: a hatékonyság gyors növelésének elismeréseként az utóbbi öt esztendőben háromszor nyerte el a Kiváló Vállalat címet, az idén pedig a Munka Vörös Zátezló Érdemrenddel tűntették ki. — Mindezt azért is fontos megemlíteni, mert a több- ezres kollektíva minden negyedik 'tag’a harminc éven aluli fiatal, s így az elismerések az ő tevékenységüket is minősítik. A fiatalok közérzetének és aktivitásának a* jelentőségével tisztában van a vállalat vezetősége is, éppen ezért a legkülönfélébb módon igyekszik segíteni a pályakezdők beilleszkedését. Mégpedig — körültekintő módon — nem csupán a- munkábaiállás napjától kezdődően. A vállalat szocialista brigádjai jónéhány általános iskolával állnak szerződéses kapcsolatban amelynek keretében különféle iátékokat. egyszerűbb szemléltető eszközöket- készítenek, sőt igen gyakran vállalnak szakmai hozzáértést kívánó karbantartási tevékenységet is. Az utánpótlás tekintetében különösen a saját dolgozóik továbbtanuló gyermekeit részesítik sokoldalú tálmogatás- ban. Közölük kerülnek ki zömmel a vállalat ösztöndíjasai is. akiknek évente egy alkalommal tanulmányi támogatásként — az ösztöndíj havonkénti összegén felül — 5—800 forintot adnak. E juttatás mind több fiatalt érint, hiszen a legutóbbi két esztendő alatt duplájára emelkedett a vállalati ösztöndíjasok számai, és az idei esztendőben már hetven „háztáji” diákot tartanak nyilván. De nem csupán a kedvezményezetteknek — maguknak a kedvezményeiknek a köre is ~vről évre bővül. Az egyik legújabb formája a pályakezdők segélyezése, amelynek alapján — külön szerződésikötés esetén — 5 ezer forintot kapnak a vállalathoz belépő, felsőfokon ‘képzett fiatal szakemberek. Megnyugtató egyebek mellett az a növekvő aktivitás is. amellyel a termelést segítő mozgalmakban vettek részt a fiatalok: 1978-ban még csak 53-an. az idén pedig 85-en neveztek be a szakmai versenyekbe. És nem csupán a létszám — a szakmai versenyek alkalmával születő javaslatok nép- gazdasági hasznossága is egvre jelentősebb; az idén például 11 harminc éven aluli fiatal elképzeléseit váltották valóra, míg 1978-ban csak három ötletből lett hétköznapi gyakorlat. A fiatalok felelősségérzetének, tulajdonosi magatartásának fejlettségét bizonyították a szombati parlament, hozzászólói is akik közül többen bírálták a munkahelyükön tapasztalt rendellenességeket is. — káposztás —