Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-13 / 266. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. NOVEMBER 13 |L I f W0 I I ' I I ' 1 I " I IMGUmUVeiOK — a Vallü^U IUUU“II Beszélgetés Gyarmati Kálmánnal, a Magyar Népművelők Egyesülete elnökével a szolnoki vándorgyűlés előtt Annak idején számos közlemény hírül adta: 1979. december 15—16-án a Kertészeti Egyetemen tartott alakuló ülésen megjelent népművelők megalakították a Magyar Népművelők Egyesületét A szakmai szervezet tagjai ezekben a napokban újabb fontos eseményre ké- sziülődnékí e hét végén Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tartják az egyesület második vándorgyűlését. Gyarmati Kálmánnal;, a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ igazgatójával, a Magyar Népművelők Egyesülete elnökével beszélgettünk az egyesület rövid múltjáról, eddigi eredményeiről, célkitűzéseiről, feladatairól — minderről természetesen a szolnoki vándorgyűlés előkészületei jegyében esett szó. — Hogyan fogalmazható meg az a társadalmi igény, ami az egyesület életrehívá- sát indokolta? — Közvetlen társadalmi igényről talán túlzás beszélni, bár az egyesület létrejöttének lényege kétségtelenül azokban a társadalmi változásokban van, amelyek kifejezésre jútottak előbb a köz- művelődési párthatározatokban, majd a közművelődési törvényben, a valóságos, közvetlen igény a népművelők körében fogalmazódott meg, ami nagyon profán módon így jelezhető: a legtöbb tekintélyes szakmának megvan a maga szervezete, nekünk, népművelőknek eleddig nincs. — Mindez együtt — o szakma „nagykorúsításának" igényét is kifejezi? — Lényegét tekintve igen. Hozzá kell tenni, hogy a „nagykor ásítás” egyszersmind a népművelők igényét is jelenti, mert ennek az értelmiségi rétegnek máig nincsenek meg az őt megillető társadalmi presztízse. Az általuk végzett munka — több elismerést indokolna. Éppen ezért egyesületünk — többek között — azt is feladatának tekinti, hogy ért a presztízst megalapozza, illetve megerősítse. — Ezért is folytat az egyesület érdekvédelmi tevékenységet. .— A mi érdekvédelmünk gyakorlata kissé hasonló a régi céhekéhez. A céhek védték tagjaikat minden külső erővel szemben, de a céhtagokkal szemben is nagyon szigorú követelményeket állítottak. Mi is így szeretnénk a társadalom előtt megjelenni : egységesen gondolkodó, egységesen cselekvő rétegként, Természetesen a népművelők is csak abban az esetben számíthatnak több elismerésre, ha ők maguk is többet tudnak, nyújtaná. — Az egyesület akkor alakult meg, amikor — a jól ismert gazdasági feszültségek miatt — a közművelődés némiképp „hátrébb” került a köztudatban. A gazdasági, társadalmi helyzet és a megalakulás időpontja között van közvetlen összefüggés? — A Magyar Népművelők Egyesülete megalakításénak időpontja korántsem volt annyira tudatosan megválasztott, mint amennyire talán a kérdés föltételezi. Így utólag belegondolva: azt hiszem, nem választottunk rossz időpontot a „céh” szervezésére Az, hogy a társadalom életében mostanában nincs annyit napirenden a közművelődés, mint korábban, nem jelenti azt, hogy a közművelődésre sincs olyan szükség, mint — korábban. Sőt: a gyorsan változó körülmények közepette fokozódik ennek a területnek is a jelen tőségje. — Idestova két esztendeje, hogy a Magyar Népművelők Egyesülete alapszabályát kidolgozták. Az alapszabályban számos cél is megfogalmazódott, többek között az, hogy az egyesület tevékenységével hatékonyabbá tegye a népművelői munkát, és mozgósítsa tagjait a párt- és állami határozatokban rögzített közművelődési célkitűzések megvalósítására. Innen nézve milyenek az egyesület eddigi működésének eredményei? — Két év nagyon rövid idő. mégis — úgy érzem — gazdag munka bontakozott k.i köreinkben, s ami különösképpen rokonszenves ebben, az a kollégák kezdeményező készsége. Az eredményekről — csupán felsorolásszerűen. A sz ervezetépítés - ben fontosnak tartom, hogy létrejött négy szakmai szervezet — a munkahelyi népművelés» a művelődési otthonban dolgozó népművelők, a tájékoztatási és propaganda, valamint az elméletitörténeti kérdésekkel foglalkozó szakmai szervezet. Ugyanakkor a megyék felében létrehozták aíz egyesület megyei szervezeteit. Számos, aktuális kérdésekkel foglalkozó, szakmai vitát rendeztünk, megtartottuk első vándorgyűlésünket — komoly pozitív visszhanggal, — s két meghirdetett pályázatunk jelentős, a gyakorlatba is „visszafordítható” eredményekkel zárult. Túl vagyunk több sikeres tapasztalatcserén, hazai és külföldi tanulmányúton. Egyik szakmai szervezetünket .külön is meg kell • említeni: a munkahelyi művelődéssel foglalkozó kollégák közössége nagy aktivitással, nyugodtan mondhatom, példamutatóan dolgozik. — Szó esett a kecskeméti vándorgyűlésről, amelynek a sajtóban és a népművelők körében a lehető legjobb visszhangja volt, s nem mellékesként érdemes megjegyezni — mozgósító ereje is igen nagy volt. Az egyesület elnökségének elhatározása szerint az évi vándorgyűléseket mindig vidéken rendezik — most Szolnokon, ön, mint gyakorló népművelő, és mint a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke — mit vár a hétvégi szolnoki eszmecserétől. — A szolnoki vándorgyűlés az értelmiség — társadalom — közművelődés összefüggéseivel foglalkozik. A magam, részéről azt várom a szolnoki vándorgyűléstől, az előre elhatározott téma „kibontásától”, hogy a népművelők az adott társadalmi-gazdasági viszonyok között türelmetlenül keressék helyüket, a szakmai cselekvés módját, annak érdekében, hogy a mindennapi munkában gyors reakoiókészséggél tudjanak válaszolni a társadalom által föltett kérdésekre. Fontos lesz több összefüggés elméleti alapon történő tisztázása, amit a szekcióüléseken, az esyes népművelői rétegek lefordíthatnak a maguk gyakorlatának nyelvére Szabó János A siker nyomában Diáktörténészek, néprajzosok a Lehel vezér Gimnáziumban A jászberényi Lehel vezér Gimnázium szakköre évről évre eredménvesen szerénél az országos és meavei néoraizi. történelmi nálváza- tokon. Az idei múzeumi, műemléki és honiismereti hó- naD zárásakor meavei első díiiail iutalmazták a szakkör munkáiát. de az eevéni ná- Lvázók is szód sikereket értek el. Mi lehet a ió iteliesítménv titka? — Szülőföld iükhöz szőkébb hazáinkhoz, a Jászsághoz a mai diákok is kötődnek — mondja Csömör Jó- zsefné. a szakkör vezetőie — Természetes kíváncsiság él bennük a múlt, elődeik élete, szokásai iránt. Ezt a kiváncsisáeot kell felszínen tartani, az érdeklődésüket mind iobban felkelteni, és Okosan irányítani. A gimnáziumban 1967 óta működik honismereti szakkör. — Amikor az intézmény fennállásiénak 200. évfordulóiét ünneroeltük. felkértek az iskola történetének megírására. Űgv véltem,, a diákok csak tanulhatnak abból, ha eeves feiezetek megírását ráiuk bízom, amellett, hosrv megismerik az ..alma mater” történetét, meatanuliák á tudományos munka alan- ia,it is. Ez utóbbi naev sulival esik latba ma is. hisz a szakkör tagiaknak többsége eeve- teméken. főiskoláikon folv- tatia tanulmányait. A könyvtárak. a múzeumok, .az ónálló kutatómunka módszereinek ismerete naev segítségükre lehet. Ám tériünk méa vissza gimnáziumi tanulmányaikhoz. — Magyart és történelmet tanítok. — mondia Csomor- né. — Naponta tanasztalom. hoav azok a gyerekek, akik szűketob környezetük történelmi eseményeihez. néo- raizáihoz. saiát élményeikhez is kötni tudják a tananyagot. könnyebben el is saiá- títiák azt. A honismereti munkát egyébként a hazafias nevelés egyik 'hatékony formáiénak tartom. A múlt reális ismerete a szülőföldhöz való ragaszkodást erősítheti. s ielenünk iobb megértését. megibecs ülését is szolgál ia. Nehéz lenne felsorolni mindazokat a témákat, amelyeket a jászberényi gimnazisták feldolgoztak már. Néoraizi. helytörténeti, helyismereti munkák esvaránt sorakoznak a történelem szertár oolcain. (Csak megjegyezzük: nem lenne iobb helyük az iskolai könyvtárban ?1 Bánki Noémi, aki ebben a tanévben érettségizik. a Bánki Ilonka Noémi Gabriella jászberényi tüdőbeteggondozó intézet történetének, fel- dolgozásiéval nyert idén ‘ első díiat. — Miért éDD ezt a témát választotta? — Történelmi tárgyú munkával szerettem volna pályázni. Édesanyám a tü- dőbeteggondozóban dolgozik, érdekelt az1 intézmény tevékenysége. és reményem is lehetett arra, hogy minden segítséget megkaook a kutatáshoz. Sainos. igen kevés írásos dokumentumot találtam. így leginkább az idősebb dolgozók elbeszéléseire hagyatkoztam A szakkörben egyébként ki,alakult szokás, hogy mindenki olyan témát dolgoz fel. amely legközelebb áll. hozzá, s szülő, rokoni. baráti kapcsolatai révén viszonylag könnven iut- hat megfelelő, dokumentumokhoz is. — Ilyen ió ..rokon” egyébként a Jász Múzeum és a járási—városi könyvtár is — jegyzi meg a szakkörvezető tanárnő. — Készséggel fogadják a -gyerekeket, szakmai útmutatásokkal segítik munkátokat, s a szakemberek gyakran látogatnak el Megnyitotta kapuit a jászberényi műjégpálya. A nagyközönség hétfőn, szerdán, szombaton és vasárnap látogathatja MARTFŰN Központi antennarendszer A herendi figurák egyötödét kicserélték Több mint 450 herendi Dorcelánfigurét töröltek a terméklistáról, azokat amelyek nem méltóak a gvár hírnevéhez. művészi értékük csekély vagy nincs is. s emiatt piaci értékesítésük sem kedvező. Helyettük ősrégi kínai figurák gyártását kezdték meg. és évszázados, már-már elfelejtett herendi szobrokat úirtottak fel. A kínai figuráikra a kelet- ázsiai múzeumiba leltek a gyár iparművészei, akik ezután művéiszi másolatokat készítettek. NvolC figurát ítéltek, gyártásra alkalmasnak. valamennyi férfi és női alak. fehér színben készük Vieux Herend néven 15 szobor került az úi termékek közé. Ezek többségükben százéves figuráik, amelyeket felújítottak, liillletve azokhoz hasonló stílusú úiabb szobrokkal egészítették ki a sorozatott Így megszépítve ismét gyártják többek között az egykor keresett farkas - Ibundás férfit, a rokokónárt. a halárust, és az osztriga- árust. Ezekhez illeszkedő stílusban gyártják az új ma- dárárust. vfirágárusnőt és táncosnőt is. Faragó Csömör Sándor Józsefné egy-egy szakköri foglalkozásra isi. A foglalkozásokat rendszerint sokan látogatják hisz a szakkörnek hatvan tagia van. a IV. B például teljes létszámmal részt vesz a honismereti munkában. — Nem véletlenül — mondia Ilonka Gabriella. — Csömör Józsefné az osztályfőnökünk! Az ő lelkesedése ránk is átragadt. Engem elsősorban a néprajz érdekel, a tanvai emberek szokásaival. az állattartás, a tisztálkodás hagyományaival foglalkoztam. — Szerintem rendkívül fontos, hogy összegvűitsük a még fellelhető hagyományokat. tárgyaikat — teszi hozzá Faragó Sándor. — A md korosztályunk már egészen más körülmények között, más szokásrend szerint él. keveset tud arról. hogv mondjuk száz évvel ezelőtt hogyan teltek az emberek hétköznapjai. Remélhetőleg kicsit a mi munkák is hoz- záiárul ahhoz, hogv ezek a tények ismertebbé váljanak. T. E. Fotó: T. K. L. A Tyereskova Lakásszövetkezet kezelésében lévő, csaknem 250 martfűi lakás televíziói eddig a lépcsőházanként külön-külön felszerelt antennákhoz csatlakoztak. A központi antennarendszer rekonstrukciójának első fázisában most — korszerű erősítő elemek felhasználásával — központi antennarendszer biztosítja Kékesről aZ URH- vételt, a hazai tévé I-es és Il-es programja, valamint a A megye utazási irodái elkészítették az idei főszezon mérlegét, és már a téli. valamint a iövő tavaszi túrákat szervezik. Tóth László, az IBUSZ megyei kirendeltségvezetőie szerint ebben az évben nem voltak különösen felkapott, úgynevezett ..sláger utak”. A népszerűségi listán, az elmúlt évek gyakorlatához képest, feljebb kér,ült a Fekete tenger partja. Szocsi. Jalta. Pieunda. Csökkent viszont az érdeklődés Olaszország iránt, s a jugoszláviai tengerpartot is kevesebben kívánták felkeresni, mint az elmúlt években, ennek oka a jugoszláviai üdülési ár emelkedése. Az IBUSZ öt megvet irodájának forgalma januártól október végéig 149 millió forint volt. ami 22 százalékkal több a tavalyinál Ha fiigvelembe vessszük. hogv az idén elenyésző mértékben növekedtek a külföldre irányuló turizmus árai. a forgalomból nyilvánvaló, hogv az utazási kedv nem esett vissza, sőt!... Ugyanakkor a belföldi társas kirándulások is kedveltebbek lettek, mint egv évvel ezelőtt. Az utazási iroda évről évre népszerűbb szolgáltatása az autóstúrák megszervezése. A közkedveltség érthető, hiszen, akár egyénileg, akár csoportosan' indulnak külföldre a ' gépkocsi -tulaidono- sok. nem kell keresgélniük szállóhelvef. étkezési lehetőséget. mindenütt a ..készre” érkeznek, hiszen az IBUSZ összeköttetései. szervezései révén mentesítette őket a bizonytalanság alól. A COOPTOURIST. a szövetkezetek utazási irodáiénak szolnoki kirendeltsége húszmillió forintos . forgalmat bonyolított le: tulaidánképpen a tavalvi szinten maradt. Kunstár Andomé kirendeltségvezető elmondta, hogv a COOPTOURIST szolgáltatásai közül a gépkocsi kölszlovák Il-es, program vételét, színes képminőségben. Az antennarendszerrel a 43-as csatornán sugárzott jugoszláv (újvidéki) program vételére is lehetőség nyílik. A nagy távolság miatt azonban az utóbbi műsor az évszaktól függően változó képminőséggel vehető; hangja, illetőleg színes képe vételére csak kétnormás készülék alkalmas. csönzés örvend immáron évek óta nagy népszerűségnek. Tizenhárom személyautót tudnak kölcsön adni. köztük egy Renault típusút — kizárólag valutáért. A szövetkezeti utazási iroda belföldi társas kirándulásait mind többen veszik igénybe. Elsősorban a büki üdülőszövetkezettel! és a za- lákarosi gyógyfürdővel alakult ki gyümölcsöző kapcsolatuk. Szeretnék viszont elérni. hogy többen igényeljék a külföldi szakmai utakat, nem szarul' magyarázatra, hogy ez miért nem csak az utazási irodák érdeke Az ősz véei és a téli túrák nagy részlát már ..eladták” az IBUSZ-nál és a COOP- TOURIST-nál is. Néhány programra azonban még elfogadnak ielentkezésekiefc. A COOPTOURIST óév- búcsúztatásra Debrecenibe és néhány környező ország fővárosába is indít csoportokat. Sőt. egv különleges cse- mer“>: akiknek az anyagi lehetősége megengedi. a karácsonyt és a szilvesztert Kubában is megünnepelhetik a COOPTOURIST csoportjával. Természetesen szerveznek az idén is sítúrákat, például az Alpok szlovéniai hegyoldalaira A hazai táiak kedvelői számára december 20-iig a mátrafüredi Avar Szállóban kedvezményes üdülést kínálnak: az ötnapos ott tartózkodásért négy nao árát kell fizetni. Az IBUSZ decemberi aián- latai között szerepel a karácsony Moszkvában, a karácsony—szilveszter Pozsonyban illetve Kolozsváron. Végül egy érdekességről: az IBUSZ szolnoki kiren-r deltségét a budapesti és a győri után bekapcsolták a zárt tévéláncba. ísv a központi komputertől percek alatt megitudakolhatia bárki. hogy melvik külföldi utazásra van még helv. — bi — Nem voltak „slágerutak” Közkedveltek az autós túrák Csökken az érdeklődés Olaszország iránt Merre jártak, merre mehetnek az IBUSZ és a COOPTOURIST utasai?