Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-15 / 268. szám

Számvetés a pártszervezetekben Sorstársak Villanyáram a kilincsben Fiatalokról fiataloknak Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXII. évf. 268. sz. 1981. november 15., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tanácskozik a SZÖVOSZ IX. kongressznsa Felszólalt Lázár György miniszterelnök Tegnap az Építők Rózsa Ferenc Székházában megkezdte munkáját a fogyasztási szövetkezetek IX. kongresz- szusa, amelyen 3,3 millió tag és 180 ezer szövetkezeti dolgozó képviseleté­ben 650 küldött tanácskozik. Az el­nökségben helyet foglalt Lázár György, a Minisztertanács elnöke Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, és a kormány több tagja. Jelen voltak a társadalmi szervezetek és a tagszövetkezeti ága­zatok képviselői. ^ A Fogyasztási Szövetkezetek Orszá­gos Tanácsának korábban kiküldött írásos beszámolójához Szlamenicky Ist­ván a SZÖVOSZ elnöke fűzött szóbeli kiegészítést. Töretlenül és lendületesen fejlődnek fogyasztási szövetkezeteink Szlamenicky látván szóbeli kiegészítője Szlamenicky István a be­vezetőben hangsúlyozta: a fogyasztási szövetkezetek az elmúlt időszakban di­namikusan fejlődtek. A párt­ós a kormány gazdaságpoli­tikájával összhangban, ered­ményesen járultak hozzá a lakosság életszínvonalának növeléséhez, a külgazdasági egyensúly javításához és a korábbinál többet tettek az árutermelés bővítéséért, a szolgáltatások korszerűsíté­séért. Fejlődésük lendülete a szigorúbb közgazdasági fel­tételek mellett sem tört meg, a szövetkezetek, válla­lataik és társulásaik egyre többet vállalnak magukra a magyar gazdasági élet ter­heinek viseléséből. A szö­vetkezetek a fogyasztókat ma már a korábbinál sokolda­lúbban szolgálják. Az ered­ményeket a milliárdokban mérhető teljesítmények és apró figyelmességék együtte­sen fémjelzik. Az elmúlt öt évben a leg­nagyobb mértékben a szö­vetkezeti kereskedelem fej­lődött. Az Afész-ek és. a szövetkezeti vállalatok ket­tős kereskedelempolitikai feladatot oldottak meg; biz­tosították, hogy elegendő na­pi cikk legyen minden tele­pülésen, s ezzel egyidőben a tartós javak választékos kí­nálatát is megteremtették az ellátási centrumokban; a nagyközségekben és a váro­sokban. Ez az ésszerű sza­kosodás szabta meg a háló­zatfejlesztést is, amely ösz- szességében a tervezettnek megfelelően alakult. Az el­múlt öt évben a szocialista kiskereskedelemben megva­lósult hálózatbővülésnek csaknem felét a fogyasztási szövetkezeti szervek realizál­ták. Elsődleges feladatuk volt az alapellátó hálózat bő­vítése; kétszázöt ABC-áru- házat és kisáruházat va­lamint közel 600 jól fel­szerelt élelmiszerboltot ad­tak át A kiszolgálási for­mát is korszerűsítették. A vendéglátóiparban a megle­vő üzletek korszerűsítése volt előtérben, emellett azonban több mint 500 új éttermet és vendéglőt is nyi­tottak A lakáságazatba tartozó szövetkezeteknek ma már több mint félmillió tagja van. A kezelésükben levő lakások száma az ország többszintes épületekben levő lakásállományának csaknem negyedét adja, a lakásvagyon értéke pedig meghaladja a 65 milliárd forintot. A szö­vetkezetek öt év alatt 21 ezer lakást építettek és to­vábbi 6600 kivitelezéséhez láttak hozzá. Érdekeltségük mindinkább vidékre is ki­terjed; már minden' negye­dik építőszövetkezeti lakást községben építenek. A szö­vetkezeteknek viszopt sok gondot okoz. hogy a lakások üzemeltetése során még min­dig gyakran merülnek fel szavatossági problémák, s ezek megoldása a legtöbb­ször túlságosan elhúzódik. A takarékszövetkezetek ke­zelik a betétben elhelyezett lakossági pénzmegtakarítá­soknak mintegy 13 százalé­kát, egyes megyékben több mint 20 százalékát. Egyre sokrétűbb pénzügyi szolgál­tatásaik révén a falu köz­kedvelt pénzintézeteivé vál­nak. A SZÖVOSZ elnöke kifej­tette : az Áfész-ek fontos programjuknak tekintik a sokrétű kapcsolati rendszer továbbfejlesztését a kister­melőkkel. Az általuk felvá­sárolt áruk értéke tavaly (Folytatás a 3. oldalon) Kommunista műszakok országszerte Tegnap országszerte kom­munista műszakokkal, ' a nagy és kisüzemek, gyárak dolgozói szabad szombati munkájukkal jelentősen elő­segítették az év végére soka­sodó termelési- és export­feladatok teljesítését. Az e napon megkeresett munka­bérük felajánlásával pedig többnyire a szociális körül­mények javításához járultak hozzá. A Magyar Hajó- és Daru­gyár kollektívája az idén a második alkalommal vállal­ta szabad szombaton is az önzetlen munkát. A vidéki és a budapesti gyáregysé­gekben mintegy 6000-en — hatórás műszakkal — első­sorban az exportszállítások pontos teljesítését segítették elő. A kommunista műszak munkájában részt vettek a termék egy részét majdan átvevő szovjet műszakiak valamint a gyárban dolgo­zó lengyel munkások. A gyermekintézmények ja­vára, továbbá a rokkantak segítésére ajánlotta fel a kommunista műszak bérét a kunmadarasi Vas- és Elek­tromosipari Szövetkezet kol­lektívája. Béketüntetés Madridban Nagyszabású akciónapot hirdettek meg mára Madrid­ban az ország tervezett NATO-belépése ellen, a bé­kéért, és a leszerelésért. A rendezvényre szóló felhívást környezetvédelmi, női és if­júsági szervezetek, különféle keresztény mozgalmak a társadalmi szervezetek egész sora, a legnagyobb spanyol szakszervezetek, közöttük a munkásbizottságok és az UGT, gyakorlatilag minden baloldali politikai párt, min­denekelőtt a Spanyol Szoci­alista Munkáspárt és a Spa­nyol Kommunista Párt írta alá. A Kormánypárt és a De­mokratikus Centrum Unió több vidéki szervezete is be­jelentette, hogy részt vesz az akciónapon. Néhány napja már közlekednek a budapesti Marx teret átívelő felüljárón, amelyet minden ünnepélyes külsőség nélkül adtak át a forgalomnak. Az enyhe ívben hajló autóshíd környékén még javában folyik a munka, de a háttérben látható leendő áruház épülete már sejtteti, hogy a Marx tér Budapest látványos, világvároshoz illő forgalmi csomópontja lesz Vas-, fa- és építőipar Szoros együttműködés a három ágazat között Nincs lemaradás a kisújszállási szövetkezetben Még a műszaki képzett­séggel nem rendelkezők is tudják, hogy a hárompontos alátámasztás a tárgyaknak stabil helyzetet biztosít Ilyen állandóságot adó tá- masztási pont a kisújszállási Vas-, Fa- és Építőipari Szö­vetkezetnél a három ágazat Mindegyik jól működik, nincs lemaradás. A vasipari részleg például hárommillió forinttal többet hozott / háromnegyedév vé­géig, mint a tervezett, amely 43 millió volt. Az NDK Schönebeck cég fél év után befutó 3300 darabos többlet­rendelése „dobta meg’/ az eredményt. A faipari rész­leg értékben valamivel ki­sebb, de szintén jelentős te­vékenysége két fontos részre bontható: a fa talp gyártására, amelynek mennyisége saját becslésük szerint az országos igény negyedét jelenti, s körülbelül felét adja a 30 millió forintos árbevételnek. A másik meghatározó a TRIÁL-termékek csoportja. A viszonylag rövid múltú, alig egyéves kapcsolat akkor jött létre, amikor még úgy tűnt, a fatalpban csökkenő lesz a kereslet, és az addig faipari terméket jeléntő Mann-alkatrésztároló motor­ládát is fémből kérte a győri partner. A játszótéri berendezések és sporteszkö­zök gyártása megkezdődött, és azóta csaknem tízmillió forint értékű pingpong-ütő, bordásfal, ugrózsámoly ké­szült. Ezek a termékeik kö- zéosorozatúak. a legnagyobb széria kétezres. Az alapgé­pek kiegészítése speciálisak­kal a termékösszetétel ala­kulásának függvényében tör­ténik. A vasipari részleg eb­ben tevékenyen részt vesz, hiszen a fapapucsok másoló maróit, a oapucscsiszoló-gé- peket ^házilag készítették eL A hiányzó berendezések egy részét azonban más forrá­sokból szerzik be, mint pél­dául a vízfüggönyös festő­kamrákat, vagy a pingpong- ütők gumifelületét körülvágó szabászgépeket, hiszen a ka­pacitás szétaprózása nem ki­fizetődő, ha elérhető áron találnak megfelelő berende­zést. Mind a fa, mind a vasipari részleg működését az építők is elősegítik. A városban végzett munkájuk értéke több éves átlagban eszten­dőnként húszmillió forint kö­rül mozog, az idén már el­érte a 21 milliót. Emellett végzik a „házi feladatokat”: Jövőre elkészítik a szövetke­zet faipari üzemének három­millió forintos új épületét, amely csatlakozik a már ko­rábban felépült szociális részhez. A belső telephelyen megkezdték a vasasok két­szintes üzemépületének több mint hatmillió forintos be­ruházását. Mint mondták, „az ésszerű kooperációt itt- sem szabad kiiktatni”, tehát az alapozásra és a szerkeze­ti munkákra alvállalkozókat kerestek. Igaz, hogy az egy profilú sző vetkezetek kel ellentétben korlátozottak a lehetőségeik. Sem sorozatnagyságban, sem műszaki színvonalban néni vehetik fel a versenyt azok­kal, akik hasonló létszám­mal egy-egy termékcsoportot készítenek. A hátrányban azonban ott az előny is. A kisebb egységek rugalmasan követik a piac alakulását, a létszám — mint már nem egyszer megtörtént — át­csoportosítható az igények­nek megfelelően. Mindemel­lett az ágazatok közötti szo­ros együttműködés segíti a közös célok elérését. F. E.

Next

/
Thumbnails
Contents