Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
1981. OKTÓBER 11. Irodalom, művészet 9 Biró József: Elemészt (Zalán Tibornak) sziszegő hüllők, csonk testek, (üzen a KÉK) végre szültél. — sebet. valamit! — örökkévaló körmöket. !marni! mindent, mindent kitakarni. + no lám! felöltöztetjük agyunkat.-------pedig nem várunk se nkit. esőpózna: cinkerajzuhatag: képei kibomlanak. — ... halálra! mindent, mindent kitakarni! + Ő! bekeríti életünk — ISTEN-SZÖRNYEK tengernyála. szívószál szív szemfehéret, ácskapocs akad a szájba, mindent, mindent kitakarni! 4. mielőtt elemészt. Dienes Eszter; Nyárvégi kérés Kicsorbult a Hold tányérja, tejfoga hullik a nyárnak, kabát kellene, meleg sál, s hogy valakit várjak. Irodalmi oldaloárunk illusztrációit Németh Miklós metszeteiből válogattuk Bodnár István; Nagyot kurjant majd Édesanyám tyúkot ültetett és a tojások közé becsentem egy fehérre meszelt villanykörtét. Nagyot kurjant majd apám ha egy este betipeg hozzánk tollászkodva a fény. Serfóző Simon: Nem az vagyok A fércével kapirgáló öcskös, aki voltam, nem ismerne rám, ha találkoznék vele, s akire alig hasonlítok már. Nem az vagyok, aki esténként a kéményfarkincás tanyában álmoskodtam valamikor, s akit nyulak hívtak játszani a meleg dűlőre, bekiabáltak az ajtón. S aki még sokáig várt vissza a küszöb-magaslaton. Látta néha a messze fel-fellobogó arcom, amerről visszahívni engem, fölágaskodtak a szélben, vágtattak volna nyihogva utánam a földek. — Egyébként, a marha nem eszik kamillavirágot, ha van valami más. — Igen, ha van más — egyezik bele az asszony. A férj távol dolgozik. Magasfeszültségű távvezeték építésén. Az asszony minden hétvégén meglátogatja. Tömött elemózsiás szatyrot cipel, s heti szenvedélyét. Amikor a férj vasárnap este elkíséri a tizenegy kilométerre lévő állomásra, mindketten kissé fáradtak. A friss levegőtől, a szúnyogoktól és a gyöngédségtől. Boldogok és csömört éreznek. Vasárnap este egyiknek már hiányzik a város, a Ikényeljmes heverő, a könnyed irodalom, a másikat várja a barakkban a rövid cigaretták vágható füstje, történetek, nagy me- sélések, s időnként néhány pohárka bor. A hét közepén már mindketten türelmetlenül várni kezdik a következő szombatot. Szombatról vasárnapra mindig együtt vannak. Fizetéskor a férfi odaadja a feleségének a pénzt, aki a városban vesz neki egyet-mást. Ilyenkor azt mondja: — Megláttam az áruházban, gondoltam, lehet, hogy tetszeni fog neked. Ha jónak találja, megkérdi, mennyibe került, hol vette? Ha nem lelkesedik érte, akkor megcsókolja a feleségét, és azt mondja: — Köszönöm, drágám, hogy te milyen figyelmes vagy. Az asszony megnyugszik. — Gondoltam, hogy megtetszik majd. Mindketten meghatódnak a kölcsönös figyelmességtől. A mezőn és a sarjerdőn át az állomás felé tart két ember. Igyekeznek minél több dologról beszélni. Rövid az út, a hétnél sokkal rövidebb. Az asszony kérdez: — Hogy is van azokkal az újfajta szigetelőkkel? Ugye, foglalkozol velük? — Hogyan csinálhatnám, állandóan az erdőben vagyok. — De mégis, hogyan? — Jó szigetelőket lehetne előállítani — rövid hallgatás után inkább magának mondja, mint a feleségének. — Olyanok most sehol sincsenek. A férfi elgondolkodik. A nő ránéz, és elmosolyodik. — Milyen kis okos vagy ma: A férfi nem hallja. Csak észreveszi, hogy az asszony, mintha várakozóan nézne. — Tartósabbak és sokkal olcsóbbak lettek volna... Tudod, kiderült, hogy ennek a műanyagnak épp olyan jó tulajdonságai vannak, mint a porcelánnak. Emellett rugalmas, A tapasztalatok még Dékány Kálmán: Mindig keresnek valakit A gyerekek sorra odatartották; a tányérjukat. Az asszony, taloig feketében. norziózta a levest. Aztán megszokott mozdulattal várt még egy pillanatig. merőkanállal a kezében. A negyedik tányérral senki sem jelentkezett Magának már nem is szedett A torka összeszorult. .Lehunyta a szemét. „Miklós, hol vagy? Ugye. csak elbújtál?” Már éjjel sincs nyugta a fiú zaklató hangjától. Zápor dobol az ablakon. A szeme nyitva, éjjel örökké nyitva. Azóta csak nappal tud aludni. A sötétség azonnal megtelik a hiányával. Pedig a másik három. a testvérei itt vannak... Miért nem lép tovább a fiú? Miért nem barátkozik velük ? Miklós ... „Ne. ne!” — kulcsolja könyörgésre a kezét. De mintha ő ott sem volna, egyre hallja éjszakánként. Részt követel belőle, osztozkodik a hiányában. Hogy lehet egy ilyen hangot kitiltani? A gyerekek mohón szürcsöltek. Nyúlánk, vékony fiú volt mind a három. Termetre az apjukat formázzák. De még másban is. Élnek- halmak a sportért. Miklós, a bátyó vitte közülük legtöbbre. Még csak első gimnáziumba járt. és már állandó helyet kapott az iskolaválogatottban. Ördöngős cselező volt gyors, szemfüles és izmos. Ha birkózott. lekötötte a bal karját, fél kézzel teperte te ellenfelét. A kicsinek. Attilának mindenben a pártját fogta. A gombfocibainok- ságban neki engedte át a csapat- választás jógáit. A gombok hátára ragasztott keskeny, zsöld-fehér színű papírszetetkékre apró bolhabetűkkel írta rá a játékosok nevét: Mátrai. Albert. Dalnoki és így tovább. Attiláé a Fradi. Épp most telt le az egyhetes gyászszünet. Bekapták ebédjüket, s mint rendesen. egymás után kezet csókoltak édesanyjuknak. Elsőnek Attila, utoljára a legidősebb. Aztán bevonultak a szobájukba. Az asszony csak ült. ült. mozdulatlanul egymagában, levegőben felejtett kézzel egy hiányzó kézcsókra várva. A fiúk játékra éhesen kezdték fölszerelni az asztalukra festett futballpélyát. A íalon házi sportújságjuk. Ormótlan fekete betűkkel rajzolták föl a nagy eseményt, hogy ma folytatódik a bajnokság, amely szeretett bátyjuk hirtelen halála miatti megszakadt. Az iskola sportújságja különkiadásban. vastag gyászkerettel emlékezett meg a halott fiúról'. Atti lától nyilatkozatot hoztak hőstetteiről: hányszor védte meg a verekedőktől'. hogyan vágta ketté zsebkésével a barátjától kapott stolver- kot. hogy megfelezhessék, s amikor mór nagyon lázas-volt. ráhagyta a sok fordulót nyert MTK gomb-csapatot. Most Attila két garnitúrával szerepelt a bajnokságban Az első mérkőzésen Kristóf ..Dózsa” csapata volt az ellenfél. Norbert bíráskodott. Megindította a meccset. A sípszó behailatszott az ebédlőbe. Az asszony összerezzent. Már majdnem elbóbiskolt ott az asztal mellett. Ebben az elmerítő ködeo- molygásban hallani vélte a Miklóstól megszokott „Hajrá!” kiáltást. Belülről szívta az elhagvatottság. Az ura ma utazott vissza a csapatához. Szívós, öreg játékos. Jövőre már edző lesz. Megy tovább az élet. A fiai folytatják az‘ ebéd utáni játékot. Mindenki folytatja. Valójában még ő is. Végzi a megszokott dolgát, lemegy az utcára, beszél a szomszédasszonnyal főz. ebédet oszt... De az övé mégsem ugyanaz. A folytatásban mozdulát- ian. a szavaiban néma. A halál elvitte a holnapot, a holnapok fényét. Az álmot, az álmok melegét. A szíve halkabban ver azóta. Kisfiam, kisfiam! — Gól1! — A rikkantás. a játék- szoba hangja belenyilallt. A fiúk először játszanak nélküle. Megrándult. Valahol bent ütés érte. Egy másik kiáltás az árnyék lopakodó névütetéből. ..Miklós, gyere elő! Ugye. —ak elbújtál?” ... Sötét, ellenséges indulat áradt szét benne. Megnevezni nem tudta, csak részben hasonlított az ismerős anyai- féltéshez, amely lelkének élő másaival forrasztja össze. De ez egy emléket zárt így magába. egy sebet, egy elvesztett álmot — a légsaiátalbb fájdalmát. S a legbenső tulajdonának, gyászának szentélyébe tolakszik be az a kölyök. Nap nap után beállít. Mindig ugyanabban az órában, mint a régi délutánokon, ugyanabban a javított, elszürkült térdnadrágban. Nem szól. nem kérdez, csak leül a sarokba. Ott gubbaszt, a szeme ide-oda jár. Aztán egyszerre, mintha kábulatból ébredne, elkéri Miklós zsebkését, a tenyerén tartja, s nézi: „Igen. Nelli néni. Ezzel vágta ketté azt a karamellát”. Sípszó hasított a csöndbe. Nem bírta hallgatni, most semmit, ami fölfűtött izgalmukból odaátról be- szüremlik. Azelőtt mosolygott rajtuk. Fütyülnek — a gomboknak: mint az igazi meccsen. Betapasztotta a fülét. — Sutt! — kiáltott Attila a bal- összekötőre. a tizenhatoson, s a gombot leszorított körömmel nekipattintotta a labdának. A lövés elsuhant a jobb fölső 'kapufa mellett. az emeletes bekkek fölött. Hajszálon múlt az egyenlítő góL AK pus valóságos gombtorony, de az ellenkező sarokban állt Norbert az órájára pillantott, majd hosszan sípolt, s vigyázz állásira merevedett. A testvérei azonnal követték példáját, ahogy megállapodtak. hogy egyperces néma tiszteletadással adóznak a bátyjuk emlékének. Norbert már fogalmazta gondolatban a tudósítást a gyászszünet utáni első játéknap eseményeiről a legközelebbi lapszámba. Az anya egyre elkínzottabb tett. Minden érzése, minden idegszála tiltakozásra ingerelte. Ki elten? Mi ellen? Erről azonban nem tudott magának számot adni. Elborult létekkel a benseiébe zárva kiáltozott: — Azonnal hagyjátok abba! Megértettétek? Nincs folytatás! Ekkor csöngettek. Felpattanva nyitott ajtót. A térdnadrágos fiú volt. Talán erre várt? Ilyenkor szokott beállítani. Csak az önkívület, az agyw„ lőláz tartotta itt éjjel-nappal a betegágy mellett, haza se lehetett kergetni. Most rebbenetlen tekintete ráakaszkodik. Kiszakadt belőle a tiltakozás: — Mit akarsz?! A fiú megzavarodott. — Miklós ... — Nincsi! — csattant a hangja. — Te is tudod! A fiú összerezzent. Megnyirko- sodott tenyerét a nadrágszárába törő Igette. — Nelli néni. ne tessék haragudni — hebegte. — Az a három nap. Semmi baja sem volt... Nem lehet elhinni. Elmozdult, be akart lépni, de az asszony már-már sikoltozva föltartóztatta. — Nem. néni. nem! — és becsapta előtte az ajtót. Bent ledobta magát a díványra, arcát a díszpámába fúrva ránga- tódzott Már megbánta és visszahívta vote na a fia barátját Sírás fojtogatta a torkát, de a könnyei nem eredtek meg. A díványrugó tompán megpendült a párna, az arca1 alatt. Fölült, ölbe ejtett kézzel, kiégetten. rettenetes fáradtan meredt maga elé. Attila jött. s ő képtelen mozdulni. A kisfiú az asztalfiókban kotorászott. — Édesanya, jött valaki? — Senki, kicsim. — Csengetést hallottam. — Attila pótgombot halászott elő a fiókból — Igen — mondta az asszony bágyadtan. — Kerestek valakit. A kisfiú kipróbálta a gombot — Miért tévednek annyiszor? — mondta csak úgy odavetve. — Nagyon furcsa. Mindig keresnék valakit nem ismeretesek, de azonnal szembetűnik, hogy rugalmas. Bárhogyan tehet vezetni. A berendezés is leegyszerűsödik, és ... A felesége elmosolyodik. Ügy tűnik neki, hogy mindezt már hallotta. És sajnálja, hogy ezekből a dolgokból semmit nem ért. Még jobban, hogy nem is érdekli. De tudja, hogy a férfiak szeretnek beszélni róla. — ... az erősítés rendszere jóval leegyszerűsödne, ilyen oszlopok meg nem kellenének többet... — Akkor miért nem vezetik be? — kérdi az asszony óvatosan. Ez a kérdés mindig lehűti, ő meg ügyetlennek érzi magát, de néha nem tud bekapcsolódni a beszélgetésbe. Mégis jobb így, mint sehogyan sem. — Az ördög tudja ... Lehet, hogy nem előnyös. Rész vesz a férje dolgaiban. Ezalatt már egy kamillavirágon megjósolta, hogy az szereti őt, sikerült néhány gombát is szednie, sőt már ki is dobta őket. Elveszi férjétől a szatyrot. Ügy véli, kedvesebbnek tűnik, ha valamiben segít neki. Na, tessék, a csomag nehezebb lett, mint volt az elején. Az erdei út széles irtáson vezet keresztül. A férfi így szól: — Erre húzódik majd a távvezeték vonala. Az asszony leteszi a szatyrot a földre. A férfi kérdően néz rá. — Csókolj meg! — Csodapofa vagy — dörmög a férj. De a feleség óhaja parancs. Újra ő viszi a két csomagot. Megkérdi: — Mi újság a munkahelyeden? — Mi lényeges történhet ott? — A júliusi mérleg sikerült? „Érdemes így nyáron egy hetet távol tölteni egymástól, lám Vollit még a mérleg is érdekli” — gondolja az asszony. — Minden összejött. Milyen is lenne a mérleg, ha nem így történne. A tisztáson fehér virágok között hallgatagon lépdelnek, az erdei úton az asszony így szól: — Hogyhogy megkérdezted, mi történt a munkahelyemen? — Hogy én? — csodálkozik a férj. — Helmit azt hiszem áthelyezik a normaosztályra, isten tudja mekkora tragédiát csíné 1 belőle. Egyébként a megrögzött agglegényünkkel valami gyanús dolog történt. Egészen különös. Ira azt sejti, nősül. Majd tesz röhögés! Meg új gazdálkodási módszert vezetünk be. Nekem kell kidolgoznom az intézkedési tervet. Mindenféle ötleteim vannak. Csütörtökön Kirával bementünk a cukrászdába. Egész idő alatt a gyerekeit dicsérte. Mintha színtiszta aranyból volnának. A főnöknek születésnapja volt. Gyűjtöttünk neki ajándékra. Természetesen elfogadta, és... A férfi leteszi a földre a csomagot, és megcsókolja a karattyoló ajkakat. — ... meghívott a születésnapra engem is. Nem mentem ... A mérleg ugyan lezajlott, de volt fennakadás. A mesterek képtelenek a határidőt betartani, szörnyű dühösek voltunk rájuk. A férfi megjegyzi: — Ha összeszednéd ezeket a gombákat, készíthetnék belőlük mártást. — Rókagomba — nem ér semmit. Hallgatagon lépdelnek át a fehérvirágos réten. Azon túl az állomás. A vonatig van még idő! A sínek már látszanak. Amikor a távolban megjelenik a vonat, az asszony így szól: — Rengeteg erdőt kivághattak, amerre a vasút húzódik. — Mit tehetünk. ... Tizenegy kilométer — nagy távolság. Át a virágos réten, végig az erdei úton, vasárnap este, az állomáshoz ketten ballagtak. Egymás mellett lépkedtek, amíg egyik fel nem szállt a vonatra, amely csak egy pillanatra állt meg. Fordította: Pethő Eszter Összeállította: Rékasy Ildikó
