Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
1981. OKTÓBER 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az idén Igen jó termés volt dohányból — mondják a jászkiséri telepen a Dohánybeváltó dolgozód Hamarosan Végére érnek a 400 mázsa szárazdohány válogatásának és kötözésének, amelyet a jászberényi Zagyvamenti termelőszövetkezetből szállítottak ide Párttevékenység Kora reggel, vagy munka után Ritkán találni benn hivatalában Kiss Imrét, a Héki Állami Gazdaság növénytermesztési agronómusát. — Vetőmagtermesztő és öntözéses agronómus vagyok, az én munkahelyem a gazdaság három kerülete, és a legtávolabbi - rész 68 kilométerre van a központtól. Csak íróasztalnál ülve nehezen tudnék megfelelni a feladatomnak. A fiatal szakembernek ez a gazdaság az első munkahelye: amikor 1970-ben elvégezte a karcagi felsőfokú technikumot — munka mellett szerzett üzemmérnöki képesítést Gyöngyösön — két társával együtt választotta ezt a gazdaságot, de már csak egyedül van itt közülük, a többiek elmentek, Kiss Imre az évek során itt nőtt elismert, fontos munkaterületen dolgozó szakemberré. A gazdaság az idén 160, jövőre már 200 vagon vetőmagbúzát állít elő. Kiss Imre ezen a szombaton a vetéstervet készítette, hogy hétfőn megindulhassanak a gépek, minden kerületben hozzákezdjenek a búza- vetéshez. hoav ontímális időben kerüljön 1813 hektáron földbe a jövő évi kenyérnek való. Hogyan lett mezőgazdász? Tévedés azt hinni, hogy már kölyökkorában ez volt a szíve vágya. — Karcagon laktunk, ott volt az iskola a városban, adott volt, hogy ott tanuljak. De ez az élethivatás nekem való. -Nem szeretem az irodai munkát Jobb kinn a szabadban. Ha két napig itt kell ülnöm az íróasztalnál, már fáj a derekam. És itt érett kommunistává is Kiss Imre. ebben a nagy gazdaságban. — Amikor iskola után idejöttem, a héki kerületben nemsokára KISZ-titkámak választottak: Az akkori párttitkárunk — ma is szívesen és tisztelettel emlékezem Sinkánéra — egymás . után adta a feladatokat és ő javasolt később párttagnak is. Amikor megkérdezte tőlem, nem gondoltam-e, hogy felvételem kérjem, mondtam: gondoltam, csak nem tudtam hogyan fogjak hozzá. Megbeszéltem a szüleimmel is ... bár ők pártonkívüliek, de nagyon becsületesen gondolkodó. egyszerű emberek. — Tudomásom szerint most a megbízatása: pártcsoport- bizalmi. — Igen, 1978 óta. Lassan belejövök ebbe a munkába. — Mikor van ideje a pártmunkájára? — Kora reggel vagy munka. után. Havonta egyszer összejövünk, inkább korán reggel, persze, ha valami rendkívüli feladat' adódik, akkor szintén. Általábán a taggyűlési témát vitatjuk meg, megállapodunk, hogy a csoportunk nevében ki milyen kérdésről beszél majd. Ne gondoljon arra, hogy a mi pártcsoportüléseink valamiféle értekezletek. Inkább beszélgetések, ahol őszintén elmondjuk a gondolatainkat, gondjainkat, és nem egyszer vitatkozunk is, hiszen valamennyien csaknem egykorú- ak vagyunk. — Például? — Nincs olyan megbeszélés, amelyen valamilyen gazdasági kérdés ne kerülne szóba, és érdekel minket a külpolitika is. Legutóbb két kérdésről beszélgettünk. Az egyik a lengyelországi helyzet volt, a Szolidaritás magatartása. Egyetértettünk, hogy a Szolidaritás nem „szolidáris” a munkásokkal, mert akkor inkább azt szorgalmazná, hogy mindenki dolgozzon, mert csak munkából lehet élni. A másik -.téma, amiről sokat beszélgettünk, az az amerikai kormány magatartása, az, hogy a fegyverkezésre horribilis összegeket ad, ugyanakkor kevéssé törődik azzal, hogy nő a munkanélküliség, hogy egyre zsugorodik az emberek szociális ellátása. Aztán pártcsoportülésen beszélünk meg soron levő társadalmi munkákat is, mint például az őszi fásítás. A gazdaság dolgozói egy év alatt 4500 fát ültettek el. Készül a pártcsoportülések- re? Igen: olvasok, adatok után kutatok, mert szerintem sok múlik a bizalmin, hogy tud-e gondolatébresztő lenni. Tud-e olyan kérdéseket „megpendíteni”, amelyek vitára, vélemény elmondására késztetik a többieket. Milyennek tartja ő a jó párt- csoportbizalmit? — Szerintem az első és legfontosabb, hogy szeresse ezt a megbízatást'Legyen politikailag képzett, tájékozott, sokat olvasson és merjen vitatkozni, még nemet mondani is. ha kell. Azt kérdi, én megfelelek-e ennek a követelménynek? Nem is tudom. Elég csöndes ember vagyok, meg aztán én még csak a marxista középiskolát végeztem el. De a pártcsoportunkbán — egyébként nyolcán vagyunk — többen végezték el az esti egyetemet és én nem szégyellek tanulni tőlük. — Egyéb feladata a pártcsoportnak? — Igyekszünk a magunk módján segíteni az alapszervezet vezetőségét. ősszel, amikor kint a földeken már kevesebb a munka, mi is szervezzük á politikai oktatást, és el is járunk a foglalkozásokra. Van vitakör is az alapszervezetben, arra a pártonkívülieket is mozgósítjuk, és természetesen a szabad pártnapokra úgyszintén. Nálunk minden pártcsoportot áz üzemi pártbizottság egy- egy tagja patronál. Ott ván a pártcsoport-megbeszélése- ken és ott mindig elmondja nekünk mi a soron levő feladat és informál minket különböző kérdésekről. — Ez a csoportvezető rnun- káiát könnvíti. . — Igen, meg az is, hogy minden évben feladatmegbe- szélő tanácskozást tart számunkra az üzemi pártbizottság. * — Az előbb azt mondta: szeretni kell ezt a megbízatást. — Arra kíváncsi, hogy én szívesen csinálom-e? Igen. Nekem ez a munka nem megterhelés, pedig két nyugdíjasunk is van, és az egyiknek, Péter Laci bácsinak én viszem el a bélyegeket Kunszentmártonba, mert beteges, már nem tud rendszeresen részt venni a pártalapszer- vezeti életben. Havonta ellátogatok hozzá, elbeszélgetünk, nagyon érdekli, hogy mi hír a gazdaságban. Kőváriné elvtársnő viszont bár nyugdíjas, aktívan dolgozik. Egyszóval nekem ez a munka nem esik nehezemre és ennek a megbízatásnak a munkaköröm mellett is eleget tudok tenni. — Számon tartják a pártmegbízatások teljesítését? — Természetesen. Most az év végi beszámoló taggyűlések előtt ismét személyre szólóan megbeszéljük, értékeljük, hogy ki, hogyan tesz eleget kötelességének. — Szabad idő? —1 Az nagyon kevés van. A feleségem is itt dolgozik a gazdaságban. Van két fiunk: az iskolást ő viszi reggel és ő hozza haza délután, én meg az óvodást hozom, viszem. Foglalkozni kell a gyerekekkel is. Este, ha van egy kis időm, főként szakkönyveket olvasok, de az újságokat előbb végignézem. Amikor az üzemi pártbizottság titkárától kérdeztem, hogy huszonhárom pártcsoportvezetőjük közül hogyan tartják számon Kiss Imrét, ezt a választ kaptam: mint igyekvő, szorgalmas embert, aki ha nagyobb tapasztalatokat szerez, jó pártmunkás lehet V. V. A Becker-rendszer Avagy megoldás: a jó hozzáállás A FÉKON Ruházati Vállalat júliustól új termélés- irányítási rendszert vezetett be A nyugatnémet Becker- cégtől átvett rendszer a napi teljesítmény figyelésén alapul. Célja a veszteségidők feltárása, az operatív beavatkozás lehetőségének megteremtése Sok a javítás A kisújszállási üzem szalagjainál dolgozó nők eleinte bizalmatlanul nézegették az új nyomtatványokat, de lassan legtöbbjükben feloldódik a gyanakvás, mivel látják, pontosan lemérhető a tényleges teljesítmény. A napi elszámolási lapon maguk vezetik a megvarrt mennyiséget. A kódjelek segítségével jelzik: ki, mikor, mi miatt esett ki a termelésből. Ezekről az egyéni lapokról számfejtik a darabbéres és időbéres teljesítmény alapján a napi bért. Az egyéni lapok összesítése a termelő- egység teljes mutatóit adja, az ezek alapján készülő heti és havi .termelési elemzőlap pedig folyamatában jelzi, hol volt hosszabb állás, miért, melyik szalagon nem volt elég az utalványozott idő, és ki miatt. A művezető közvetlen termelésirányító feladata megnőtt. A műveletek elosztási tervének készítése, amely a dolgozók keresetének egyik befolyásoló tényezője, éppen úgy feladata, mint a naponkénti összesítés elvégzése, és ezzel az egység és külön-kü- lön minden dolgozó kieső idejének megfigyelése. Az új bizonylatok közül leginkább a kieső idők kód jegyzéke ragadja meg a figyelmet. A tapasztalatok szerint különösen sok az idegen és saját javítás. lEgy napot vizsgálva: például szeptember 14- én másfél százalék volt emiatt a veszteségidő, míg a munkára vár jelzésnél szereplő idő 0,8 százalékos nagysága kifejezetten szervezési. ellátási problémákat mutatott A kisújszállásiak ott tartanak, hogy tudják, min kellene segíteni. A hogyan azonban még nyitott kérdés. A gyártásközi ellenőrzés fokozására már nem nagyon van lehetőség. Jelenleg huszonnégy ember foglalkozik meózással: négy készáruminősítő van, és egy-egy ember részműveletenként, illetve gyártás közben szúrópróbaszerűen ellenőrzi a készülő darabot, minden szalagon, összehasonlításként: a tőkés partnernél ugyanezt ketten csinálják. Tíz évvel ezelőtti az indulás után, még kommersz árut készítettek, most viszont gyártmányaik a legigényesebb vevő ízlésének és igényének is megfelenek. Igaz, hogy ezt csak a javításra fordított idő elég nagy százalékával és a bőséges normaidővel tudják elérni. Szintén összehasonlításként: a tőkés normaidő a náluk szokásosnak mindössze hatvan százaléka. Minek ide új irányítási rendszer — mondhatnánk —, elég, ha a norma karbantartásával megközelítjük az említett százalékot, és máris ugrásszerűen nő a termelékenység mindenféle rendszer nélkül. Ez azonban Kisújszálláson többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült még. A jól, sőt kiemelkedően dolgozók mellett ott vannak azok, akik régi munkás létükre is csak ötven—hatvan százalékos teljesítményeket érnek el. Van közöttük olyan, aki igyekszik, de nem bír többet, és vannak szép számmal olyanok is, akiknek egyszerűen nem kenyérkérdés a munka. Ennek köszönhető, hogy még a bőven mért normaidő egy része is elvész. Az említett napon a teljesítményszint alacsony volta miatt 15 százalékkal volt több a felhasznált idő, mint a normaóra. Ebben persze benne van az állásidő is, ami megint csak a munkafegyelemre vezethető vissza, hiszen a technológia be nem tartása miatt került sor a saját javításra éppúgy, mint az előző műszakból átkerülő idegen munka javítására. A rekord csak szépít Volt és van próbálkozás arra, hogy mindenki egyénileg érdekelt legyen a normaidő jobb kihasználásában. Születnek száznegyven— százötven százalékos rekordteljesítmények is, ezek azonban a majd ötven rosszul vagy rosszabbul dolgozó miatt legfeljebb szépítik a kiesést. A bérezés új rendszere módot nyújt arra, hogy a háromhónaponként felülvizsgált személyi órabér akár egy forint Ötven filléres ingadozással kövesse a negyedéves egyéni teljesítményszintet.- Szakszervezeti gyűléseken, brigádgyűléseken próbálják tudatosítani a jó munka alapvető fontosságát. Szigorral is kísérleteztek, 1980-ban négy dolgozót bocsátottak el hanyag munka miatt. Az intézkedések eredménye azonban csak lassan mérhető. Zökkenőmentes átállás A Becker-rendszer bevezetése az ötnapos munkahétre való átállást készíti elő. Nagyvállalati tervek szerint tízszázalékos termelésnövekedést kell elérni az átállás zökkenőmentességéhez, és ezt ettől a termelésirányítási rendszertől várják. A kisújszállásiak azonban csak két százalékot mernek tervezni a már felsorolt és általuk egyéninek mondott sajátosságaik miatt. A többi miből kerül elő? Megpróbálják a létszámot a tervezettre feltölteni, ami 18 dolgozó felvételét jelenti, illetve ezek egy részét a nem fizikai állomány átcsoportosításával biztosítani. A betegség miatti kieső idők csökkentésével is elérhető két százalék termelésnövekedés, ha a nyugdíjasok bevonásával intenzívebb betegellenőrzést folytatnak. A töredéknapi kieső idő csökkentésével — ami a kilépési engedélyek szigorítását taíkarja — 2 dolgozó éves munkájánál is több termelésnövekedés érhető el. A végső és legjobb megoldásnak azonban azt - tartanák, ha minden dolgozó lelkiismeretesen, odafigyelve végezné munkáját, mindenféle szankció nélkül. Fejszés Edit Korszerű, LHD—400 típusú gázkazánok váltották fel a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárának kazánházában az elavult Lokomotív típusú szerkezeteket. Az összes szerelési munkát az üzemfenntartás Karkecz Károly Szocialista Brigádja végezte el közel négy hónap alatt. A korszerűsítés nem egyszerűen téli felkészülést jelent a Ganznál, hiszen a régi kazánok nem győzték volna a belépő új festőüzem gőzigényét kielégíteni Fotó: Kováts Béla Az Állami Elérés Munkaügyi Hivatal feladatai Sokan érdeklődnek az iránt, hogy milyen kérdésekkel foglalkozik a közelmúltban megalakult Állami Béréé Munkaügyi Hivatal. E kérdésre a következő tájékoztatást adták az újonnan megalfekülit hivataliban az MTI munkatársának: Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a kormányzat központi munkaügyi irányító szerve, ennék megfelelően a megszűnt Munkaügyi Mi- * nisztérium feladatai közül a . bérrel és munkaerővel kapcsolatos kérdések tartoznak a hatáskörébe. Gondoskodik arról, hogy a teljes és egyben hatékony foglalkoztatás elve minél jobban érvényre jusson. Az ágazati és tanácsi szervékkel összehangolva megteremti annak lehetőségét, hogy minden dolgozni tudó és akaró magyar állam- Dolgár képzettségének, képességének és a népgazdaság érdekeinek egyaránt megfelelő munkát végezzen. Ehhez az is szükséges, hogy a vállalatok, szövetkezetek, intézmények a dolgozók számára biztosítsák a hatékony munkavégzésihez szükséges feltételeket. A hivatalnak ugyancsak nagyon fontos feladata, hogy a bér- és keresetszabályozás, az alarobérrendszer, a vezetői órdékeltség és a bérrendszer egyéb eszközeinek fejlesztésévé! segítse a vásárlóerő é« az árukínálat, illetve a szolgáltatások összhangját. Munkajogi tevékenységével pedig a dolgozó emberek jogainak védelmét szolgálja. A munka törvénykönyvének gondozása, a munkajogi szabályok szakszerű és demokratikus előkészítése biztosítékot nyújt arra, hogy e területen jövőben is megvalósuljanak a kormányzatnak a törvényesség maradéktalan betartására vonatkozó előírásai. At állampolgárok, a gazdálkodó szervek, a tanácsok az úi hivataltól is felvilágosítást kaphatnak munkaügyi kérdésekben- Rendelkezésre áll a hivatal tanácsadó irodája, amelynek útján szóban vagy levélben választ kapnak az érdeklődők a foglalkoztatással és bérezéssel kapcsolatos kérdéseikre. A munkaügyi problémák, panaszok intézésének törvényes kereted — a vállalat, a felügyeleti szerv, a munkaügyi döntőbizottság, a munkaügyi bíróság — természetesen változatlanok.