Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-28 / 253. szám

A fogyasztók számára sem közömbös téma szere­peit legutóbb a Szolnok me­gyei Szállítási Bizottság ülé­sén. A miegye élelmiszeripari szállításairól esett szó, ezen belül a hús, a tej, és a ke­nyér mindennapos útjáról. A megyében megtermelt és ér­tékesítésre kerülő tej felvá­sárlása, szállítása, feldolgo­zása és nagykereskedelmi ér­tékesítése a szolnoki Tejipari Vállalat feladata. Évente 130 millió liter tejet vesznek át, amelynek ötven százalékát Budapestre szállítják, a fő­város lakosságának ellátására. A szolnoki vállalat 13 tej­ipari vállalattal áll kapcso­latban, így az országban gyártott legtöbb terméket forgalmazza. A megyében A tárgyalások napirendién először országaink kétoldalú kapcsolatai szerepeltek!. El­ismeréssel állapították meg. hogy figyelemre méltó ered­ményeket értünk el. de mindkét fél kifejtette véle­ményét. hogy lehetőségeink még távolról sincsenek kime­rítve. Az eszmecsere során kifejezésre jutott az a közös törekvés, hogy kapcsolataink elért szintiét ne csak meg­őrizzük. hanem tovább is fejlesszük, s hogy erre a eaz- ' daság. a politika, a kultúra és a tudomány területén egy­aránt megvannak a feltéte­lek. A gazdasági együttmű­ködést illetően külön hang­súlyt kaptak az ipari koope­rációk és a kapcsolatok más. korszerű, hosszú távú for­mád. A tárgyaló felek ezután át­tekintették a legfőbb nem­zetközi kérdéseket, minde­nekelőtt az Európa biztonsá­gával ési a fegyverzemsök- kentéssel összefüggő témákat. Hangot adtak annak a közös reményüknek, hogy a no­vember végén Genfben kez­dődő szovjet—amerikai tár­gyalások az európai közép- hatótávolságú rakétákról eredményre vezetnek. Ugyan­csak egyöntetűen hangsú­lyozták : várakozással tekin­tenek a madridi találkozó folytatása elé. és maguk ré­széről hozzá kívánnak iárul- ni annak eredményes befe- iezéséhez. A Magyar Távirati Iroda tudósítóinak értesülése sze­rint Lázár György és Helmut Schmidt tegnapi megbeszé­léseit az egymás álláspontjá­nak jobb megismerésére, megértésére irányuló őszinte törekvés jellemezte, még az olyan nemzetközi kérdések­ben is. amelyekben a két fél álláspontja eltér egymástól. (Folytatás a 2. oldalon) A kunhegyes! Vegyesipari Szövetkezet fegyverneki lakatos részlege 15 ezer háromajtós fém öltözőszekrényt szállít idén vevőinek (T. Katona) Hús, tej, kenyér Üt a fogyasztóig Élelmiszerszállítás gondokkal és eredményekkel Lázár György miniszterelnök megkezdte hivatalos NSZK- beli tárgyalásait. Képünkön: vendéglátója, Helmut Schmidt kancellár társaságában Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke tegnap Hel­mut Schmidt szövetségi kancellár meghívására —' fe­lesége társaságában — hiva­talos látogatásira a Német Szövetségi Köztársaságba utazott. Kíséretében vannak: Veress Péter külkereskedel­mi miniszter. Nagy János külügyminisztériumi állam­titkár. Juhász Ádám ipari minisztériumi államtitkár. Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatá­si Hivatalának elnöke, vala­mint Kővári Péter, hazánk bonni nagykövete, aki az NSZK-ban csatlakozik Lázár György kíséretéhez Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Púja Fri­gyes külügyminiszter. Ott volt dr. George Sperl. a Né­met Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőié. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke tegnap dél­előtt háromnapos, hivatalos látogatásra az NSZK-ba ér­kezett Lézár Györgyöt a bonni kancellári hivatalban Helmut Schmidt fogadta ünnepélyes keretek között. A magyar miniszterelnök megérkezése után azonnal megkezdődtek a hivatalos magyar—NSZK kormányfői tárgyalások. Lázár György • és Helmut Schmidt eszmecseréién a kancellári hivatalban részt vett Hans-Dietrich Genscher alkancellár. külügyminiszter, és Nagy János külügyminisz­tériumi államtitkár. A meg­beszélés rövidesen szélesebb körben folytatódott, amelybe bekapcsolódott Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Kővári Péter, a Magyar Nép- köztársaság bonni nagyköve­te. valamint Bemdt von Staden külügyi államtitkár. Otto von der Gabtemtz. a kancellári hivatal osztályve­zetője és Norman Dencker. az NSZK budapesti nagykö­vete. ezt 'közel 900 helyre továbbít­ja a 63 késztermék szállító túrajárat. Kiemelten figyeltek a vál­lalatiak Szolnok ellátására. A 152 „leadóhelyből” százhu­szonötre naponta többször is szállítanak. A konténeres ke­nyérszállítás után most a sü­temény ilyen formában való széthordását is bevezették. A meglévő 420 kenyérszállító és 200 süteményes konténer 5,5 millió forintba került. Mindez az úgynevezett „kof- feresi” gépkocsik alkalmazá­sát és 13 hátsó emelőfal be­szerzését is igényelte. A szállítási munka javítá­sának érdekében, tavaly a Sütőipari Vállalat szerződést kötött az Élelmiszeripari Gaz­daságkutató Intézettel. En­nek alapján a vállalat kész­termékszállítását számítógép­pel szervezik meg. A hús. és húskészítmények szintén az alapvető élelmi­szerek körébe tartoznak. Szállításukról a Szolnok megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat helyzetéről is szó volt. Az öt kirendeltsé­gen felvásárolt állatokat a szolnoki telepen vágják és dolgozzák fel. Naponta 560 sertés és 75 szarvasmarha jut műszakonként a vágóhídra, a feldől gozó sorokról 20 ton­na késztermék kerül le. Az élőállat szállítása bel­földön tehergépkocsival, ex­port forgalomban vasúton történik, míg a késztermék exportot zömmel kamionok bonyolítják le. Az első félév­ben 26 ezer 180 torma volt a saját gépkocsis élőállat szál­lítás, több mint 12 ezer ton­nát pedig idegen gépkocsik, elsősorban a békéscsabai 8. sz. Volán Vállalat járművei vittek rendeltetési helyükre. A hús és húskétszítmények terítését, a Szolnok megyei 750 egységbe és a budapesti üzletekbe nagyrészt 36 saját gépkocsi végzi, a szállított mennyiség a 16 ezer tonnát közelíti meg A vállalat élőállat export­ja jelentőst A vasúti szállítás ebben az elmúlt félév során többször okozott problémát. Különösen a sertésszállítás­nál adódott nehézségi mivel a speciális vagonok több íz­ben nem érkeztek időben a rakodási helyre, főleg Tisza- földvár, Törökszentmiklós, Kisújszállás és Jászapáti tér­ségében. Évente 130 millió liter tej Sütemény konténerekben Vagonok — pontatlanul 220—230 vagon sajt készül évente, ennek felét exportál­ják. Mindezek, meghatároz­zák szállítással kapcsolatos feladataikat. A napi tejátvétel 115 gyűj­tőhelyen történik, innen ke­rül a 305 ezer liter tej a szolnokii a jászberényi, a kunszentmártoni és a kar- cag—kisújszállási üzemekbe. A napi kiszállítás a mintegy 930 egységbe 126 tonna áru megmozgatását jelenti. A szállítási feladatokat 17 sa­ját gépkocsival és a Tejipari Szállítási,! Szolgáltató és Készletező Válallat 76 gép­kocsijának segítségével lát­ják el. Mivel a rakodás egy része kézzel történik, fontos feladatuknak tekintik ennek megkönnyítését gépesítéssel, raklapos és Konténeres szál­lítás bevezetésével. Az em­lített szolgáltató vállalat gép­kocsijai az első félévben 131 ezer 997 fuvarórát teljesítet­tek, ami átlagos foglalkozta­tási idejüket tekintve napi 11,4 órás menetidőt jelent. A szállítóeszközök kihasznált­sága, a terítőjáratok kialakí­tásával megfelelő. A megye kereskedelmi egységeibe na­ponta csaknem azonos idő­ben kerül ki a tejtermék, igény szerint délutáni terí­tést is végeznek. Az áruszállítás színvonalá­nak emelése céljából a Tej­ipari Vállalat a fuvareszkö­zök minél jobb kihasználá­sát szeretné elérni. Ezért a szolgáltató cég az ötezer li­teres, műanyagtartályos gép­kocsikat 9600 literes higiéni­kus fémtartályos gépkocsikra cseréli, a hűfcőgépkocsi-par- kot pedig további kocsik be­állításával növeli. A Szolnok megyei Sütőipa­ri Vállalatnál három nagy, a 11 közép és 12 kisüzem ka­pacitása, amellyel a megye kenyér- és péksütemény-el­látását biztosítják, 84,6 szá­zalékban van kihasználva. Az elmúlt időszakban sor került új üzemek létesítésére, kor­szerűsítésre és a géppark erőteljes fejlesztésére. Ke­nyérből 12, péksüteményből hatvan féle termék jelenti a vállalati választékot Mind­CE3 Nagy fába a fejszét! Publicisztika a meavei erdőtelén ítósekről 3. oldal Igazat mond, mégis téved Statisztika a szabálysértésről 4. oldal A tv képernyője előtt 5. oldal A budapesti Kalapgyár jászfényszarui gyárában egyedi meg­rendelésre nutriabundákat készítenek. Jelenleg belföldre állítanak össze egy ötvendarabos kollekciót Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXXII. évf. 253. szám. 1981. október 28.. szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Lázár György az NSZK-ba utazott Megkezdődtek a kormányfői tárgyalások A magyar miniszterelnök nyugatnémet gazdasági vezetőket fogadott — Helmut Schmidt vacsorát adott a magyar küldöttség tiszteletére

Next

/
Thumbnails
Contents