Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
8 Irodalom» művészet 1981. OKTÓBER 18. (Száz én maipjur nnaeUAi E gy nagy úr, aki valaha miniszter volt, lépett be Kerepesi úti kis boltunkba. Mi nyolcvan krajcárosok biztosan nyugodtunk a fiókban; tudtuk, hogy a hu- szonötösökig megy őexellenciája legföljebb. Mily nagyvolt azonban meglepetésünk, midőn a nagysága odajön ám hozzánk. Én éppen egy pettyegetett lovaggal kacérkodtam. — ó, nagyon kitűnőek — susogá az ötven felé járó trafikos kisasszony —, szárazak, mint a nád. Igazán csak kivételes kundsaft- jaimnak szolgálok velük. Szárazak voltunk, az igaz, mert Tolnai Lajos: állott, meghívta a legszájasabb akadémikusokat. Vacsora után félrehívta a leghíresebbet. Átölelte, és így udvarolt neki: — Bámulom az ön szellemét. Boldognak mondanám magamat, ha önök jól érezték volna magukat nálam. És kivette tárcáját. Éngemet egy csomó ringy-rongy szivar közül kiemelt : — Igen szeretném, ha minden' vendégemet ily specialitással kínálhatnám meg, de csak néhány darabhoz juthattam egy igen magas helyén. Nyolcforintos szivar. R SZIVAR c: egy hétig háltunk a sparhert tetején, de eredetileg nyolc és fél krajcáron kerültünk forgalomba. A kegyelmes úr ropogtatta társaimat, mosolygott, mert felismerte bennünk a nyolc és fél krajcá- rosokat. — Még mindig oly szép, Róza nagysám... — És exellenciád oly fiatal... Gondoltam, megszabadulok, mert már távozott egy kis órai társalgás után a kegyelmes: midőn egy inas jő, és nekem mennem kellett. Fájdalmasan szakadtam el gavalléromtól. Nagy estély volt épp a kegyel-' mes úrnál. A főrendiház ekkor készült elő szavazási harcára. Ó, mily fényes közönség. De senki se volt oly kimagasló egyéniség, mint a kegyelmes úr veje, egy nagyhírű akadémikus. Mindenki úgy beszélt a grófról, mint Csáky miniszter utódjáról. Kis hetyke emberke volt a gróf, kétszeres szemüveggel, de oly üres fejjel, hogy háta mögött hangosan kacagták. — Alfréd — intett a kegyelmes úr vejének —, nem tudom, megengedjem-e, hogy belépj a kormányba. A mi időnk még nem jött el, csak a talajt készítgetjük még. Az a célunk, hogy a negyvennyolc előtti szép napokat visszavarázsoljuk. Bízom benned, fiam, hogy a csőcseléket vaskezekkel fogod visszatartani. Ekkor a kegyelmes úr kivette a tárcáját, és sok keresgélés után, vékony, szeplős, csontos, hideg ujjaival kiemelt engemet. A kis fekete akadémikus oly mélyen meghajolt vastag orrával, hogy szinte a padló szőnyegét érintette. Beszélték, hogy ez az akadémikus egyébként a leggőgösebb teremtmények közé tartozott volna, ámbár hogy apja csak közönséges alantas hivatalnok volt, és mint részeges embert a guta ütötte meg. Most tehát ama híres polemikus tárcájába vándoroltam. E nagyhírű akadémikus a nap különböző óráiban szemlét tartott felettem, megszagolt, a szájába vett, de a világért meg nem gyújtott, így írta leghíresebb polémáit. Gyermekeinek megmutatott, nejének előadást tartott rólam, jóllehet ő hét, és tízkrajcáros szivaroknál drágábbakat soha nem vásárolt. Már itt hol tíz, hol tizenöt forinttal szerepeltem. El nem lehet képzelni azt a nevetséges hiúságot, amit ez a kis szürke-fekete emberke velem és miattam az akadémián elkövetett. Mint híres fecsegő mindenüvé, szerkesztőségekbe, egyetemre, irodalmi társaságokba, képviselőházba, főrendiházba beszaladgált. Bizalmasabb embereinek megmutogatott, és suttogva úgy adta elő, hogy igen-igen magas helyről származtam. — Alfréd, te ismersz engemet. Tudod, hogy én minden skribler- embert gyomromból utálok, de mivel azt hiszem, hogy ez a kormány alaposan elbukik, s én még egyszer fölemelkedhetem, főképp tégedet az új kormányba bejuttathatlak, meg kellett azon firma alatt, hogy „új akadémikusok”, hívnom ezeket a szegény legényeket.. De rettenetes e nép. Lopja a szivart, zsebeli a cukrot. Ah, meghalnék közöttük. Bámullak, hogy te tűröd őket. No, jah, miniszter akarsz lenni. Kérlek gyújts erre a szivarra. A főudvarmestertől kaptam. Felséges jószágok. Darabja három forint. Irántad való tiszteletemből vedd és élvezd. A miniszterjelölt gróf úr megnézett engemet. Eltett és belevegyült a tudósok, írók, művészek locsogó, fecsegő, de rendkívül élénk, kellemes, szívélyes társaságába. Szidták az ott nem levőket, és gyönyörű botrányokat beszéltek el a legújabb művek tolvaj keletkezéséről. Különösen a legújabb tagok műveit becsmérelték rettenetesen. Azonban, ha ezek közül valamelyik a vénebb korifeusok csoportja felé sietett: fölállnak e ravasz rókák, és a legédesebb bókokkal tudják elhalmozni az újdonsülteket, kik oly büszkén is emelték koszorús fejüket, mint a hímszarvasok. Én a gróffal hazamentem. Odakerültem az íróasztal fiókjába. Nem adott estélyt, mert amint tapasztaltam, rettenetesen fukar em ber volt, hanem i|en vékony teavacsorára, mely vajból és délebédről eltett igen gyönge sültből Sokan azt hitték, sőt híresztel- ték is, hogy egyenesen ő felsége kitüntető kegye. Mások Vaszary bíbornok hercegprímással hozták kombinációba. Nem nyugodott addig a kis akadémikus, míg egy nagy estélyt nem rendezett. Az akadémia és egyetem vezér- tagjain kívül voltak ott feles számmal fő-bankhivatalnokok, az Tolnai Lajos (1837—1902) a dualizmus korában kibontakozó kritikai realista prózairodalom jelentős alakja. Családi neve Hagymássá Lajos. Elszegényedett nemesi családból származott. A nagykőrösi gimnáziumban Arany János tanítványa volt, majd a pesti teológián szerzett lelkészt oklevelet. 1868-ban Marosvásárhelyre került református lelkésznek. Tizenhat évig élt itt. majd Pestre költözött családjával. Eleinte írásaiból élt. majd polgári iskolai tanár, később igazgató lett. Irodalmi pályáját Arany János hatására versekkel, főképpen balladákkal kezdte, később csak szépprózát irt. Regényeiben kíméletlen kritikával ábrázolta a kiegyezés kori Magyarország közéleti, társadalmi visszásságait. Az 1880-as években nagy hatása volt kortársaira. s később a realista utókorra. Szinte elfelejtve halt meg. Móricz Zsigmond emelte ismét vissza az irodalmi köztudatba. Athenaeumtól, Pallastól, Franklintól vezérigazgatók, írók, művészek, képviselők és főrendiházi szegényebb tagok, főképp az erdélyi mágnások közül. Ügy volt, hogy Pulszkynak szán. Báró Eötvös is jelölt volt, mellette Szilágyi, Wekerle, Bobula, Neumann is megfordult a listán. És még sok más notabilitás. Mindennap haladtam fölfelé. Szédítő magasságig emelkedtem. Selyem-, bársonytokba jutottam. És ha ez lehetséges lett volna, a legfinomabb ételeket és legnemesebb műborokat iszom, mint fejedelmi vendég. Robogtak a fogatok, bérkocsik, és kopogtak a cipők. A szűk, piszkos, sötét termek megteltek fényes közönséggel. Egy cimbalmos foglalt helyet valamely sarokban, az akadémikus úr koszorús, fátyolos bronzszobrával szemben. A rossz konyha mellett mindenki a bemutatandó szivarról suttogott. Negyven-, ötvenforintos szivar. Eljött a kritikus óra. — Károly — szól félrevonva egy híres írót az akadémikus —, egész életemben arra törekedtem, hogy hozzád hasonlítsak, és azt a nívót elérjem, melyen halhatatlan műveid állanak. Talán sikerült ezt a magasságot megközelítenem. Téged választattalak ki, mint aki a legtöbb helyen megfordulsz és engem legtöbb helyt emlegetés tárgyává tehetsz, hogy egy remek szivarral megkínáljalak. Arról van szó, hogy az akadémia elnöke szeretnék lenni. Érdemeimért ez oly csekély kitüntetés, hogy senkiben irigységet nem költhet. Jókait. kit mindig utáltam, le kell gyűrnünk. Fogjunk össze. Megígéred? Majd én magasztalom a te vödet, te dicséred az enyémet. Én esszét írok a te remekeidről, és te ugyanazt teheted az én remekeimmel. És most annak a szent szövetségnek örök megpecsé- teléséül, mely bennünket az első felléptünk óta köt: fogadd ezt a ... ezt... a kitűnőséget. Fejedelmek számára való szivar. Csak pár ilyen ritkaságom van. Téged tartottalak rá a legméltóbbnak. A másikat talán magam fogom elszívni, mikor az akadémia első elnöke leszek, öt... ötvenforintos szivar. Mélyen meg volt hatva a nagy férfiú. Ügy .énekelte el, hogy: Le- hé-tet-len! A bemutatások hosszú sora következett most. A fél ország beszélt rólam elragadtatással. Voltak, akik azt mondták, hogy Shakespeare ereklyéi közül való vagyok. Nagyszerű ünnepre készült a széles rokonság. Valahogy az öreg kegyelmes úr is meg voit híva. Mivel kegyelmes nem volt más. csak ő: neki jutott a ritka szerencse, hogy velem felékesítsék. — Nagyméltóságos uram — kezdi a híres író országosan ismert szavalási modorában —, egy ereklyével óhajtanám megtisztelni, amilyet szegény házam még sohasem bírt. Egyetlen óhajom, életem legfőbb vágya, hogy a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot szerénységem, önzetlen működésem elnyerje. Nem magamért, ó, nem, de vannak gyermekeim, unokáim, testvéreim, rokonaim, akiket még nem bírtam nagyságosokká, mél- tóságosokká tenni. Tudom, ha exel- lenciás lehetek, az akadályok elhárulnak. Én igen jó apa és kitűnő rokon vagyok. Érteni kegyeskedik engem exellenciád? — Ó, igen. vám. Fogadja ezt a remek szivart, és örvendeztesse meg vendégeimet, hogy keleti rózsaillatát mindnyájan élvezhessük. A Firduszi földjéről való. Az exellenciás úr megropogtatott. Kettétörtem. — Károly, maga mindig nagy mester volt: én is. Megmondom magának: ez a szivar ezelőtt fél évvel az enyém volt. a Kerepesi , út egy kis trafikjában vettem. Tudia9 Tíz vagy tizenkét krajcár. Tudja? Ez a mi új, modern életünk. Tudja?... De dobra ne üssük, RÉTI MÁTYÁS RAJZAI Pardi Anna; Orfeusz alászáll Orfeusz alászáll. A mai világ várja. Dallama éppoly epedő, bánatos, bár százezres példányszámba gyártják a hanglemezgyárak. Mindig hátrafordul. Mindig szembenéz. Mindig keres. Am e sok női arc között Nem találja Euridikét. • • • Csak a fák zárdái levelei zúgnak. Csak az futópályák szökései, Csak a fuvolák fonákján a régi dal emberi boldogságról mit egyre felerősítenek az álomból szőtt hangfalak. Bisztrai Ádám: rr Őszi este Lámpa gyullad, gyöngyház ablak nyílik. Asszonyka ágyaz a suttogásnak, s a tűztől piros udvar támad a padlón, plé lemezen. Körülötte a tárgyak sorsot kapnak előre, íme, az ágy, ropogósra vasalt huzatán a fogantatás perce. Ablakdeszka erezetén — hosszú könyöklésben — majd álommá válik a várakozás. Most nem a gond sírását hallani, dúdol, keze megáll a párnán. Szenti Ernő: Fénycsóva állj oda a kimondhatatlan mellé és bízd rá magad az úgy ahogy volt évekre elbújva is benne leszel a képben teljesítették érzéseid a kívánt szintet Keresztúri Dezső: Melegség Eg a beton, rajta rézbőrű sereg sütkérez egy falka meztelen gyerek. Vízben áll a rét már, játszani hideg, de az úton még nyár fűti a követ. Az ősz sűrű, mézes fénnyel hinti meg, s fészek a por: édes délszaki sziget. Hasuk a láng napra vetik, a tüzes beton simogatja kis feneküket. Szenti Ernő; Tanítások látásod akkor egészséges ha az egész világ belefér csillagostól galaktikástól tapintásod akkor egészséges ha a szerelem feltett kérdésére elsőnek véred nyújtja fel kezét
