Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

Fiatalokról-fiataloknak 1981. SZEPTEMBER 6.

„Gólyák" a Tiszaiigetben

Munkával keresik meg a táborravalót

Az „Erőmű”~ Elektronikus dalok a Kisstadionban j

ipari népzenét termel

Szolnokra is megérkeztek a „gólyák”, csaknem százan jöttek, s a tiszaligeti KISZ- táborban ütöttek tanyát. Itt lesz majd lakhelyük az elkövetkező három évben mindaddig, amíg kézhez nem kapják diplomájukat a'Kereskedelmi és . Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatán A „gólyák” ugyanis a főiskola leendő hallgatói, idén kezdik meg tanulmányaikat a „fiatal” felsőoktatási intézményben, kollégiumuk pedig a KISZ-táborban kapott helyet.

— A tanévkezdés előtt azonban egyhetes táborozásra invitáltuk őket — mondja Lukács István, a főiskola KISZ-bizottságának titkára. — Ismerkedjenek egymással, a felsőbb évesekkel, a három évre otthont adó várossal, a főiskola életével, tanárokkal, tantárgyakkal, a tanszékek munkájával. Egyszóval az a célunk, hogy szeptember közepén már ne idegenként lépjék át a főiskola küszöbét.

A felsőbb évesek nagy örömmel, szívesen vesznek részt a „gólyatábor” munkájában.

— Ez azt hiszem, természetes, — jegyzi meg Csépe Mihály, aki idén már államvizsgára készül. — A programokat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy azok hasznos, tartalmas időtöltést nyújtsanak a tábor lakóinak. A különböző tájékoztatókon, előadásokon kívül, amelyek a főiskola tanulmányi és mozgalmi életével, követelményeivel, célkitűzéseivel ismertetik meg a hallgatókat, kulturális és sportrendezvényeket is tartunk. Azt reméljük, hogy az egyhetes együttlét elősegíti a főiskolai közösség kialakulását is.

Erre jó alkalom például a közös munka, hisz arról még nem is szóltunk, hogy a tábor „önfenntartó”, lakói délelőttönként a rákóczifalvi Rákóczi Tsz gyümölcsösében keresik meg a „táborrava- lót”.

Pszota Magdolna' Miskolcról érkezett:

— Az ottani Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában végeztem — mondja. — Már régóta tudatosan készülök a kereskedői pályára, így Szolnokra sem

csupán a véletlen hozott. A főiskoláról egyébként sokat hallottam Miskolcon, a szakközépbe gyakran .visszajártak azok a diákok, akik Szolnokra jöttek továbbtanulni.

Hopenthaler Gábor idegenforgalmi pályára készül, érettségi után ezért választotta a vendéglátó szakmát

— Szegeden, a Ságvári Endre Gimnáziumban végeztem, és meg kell mondanom, úgyszólván semmit sem tudtam a szolnoki főiskoláról, amikor elküldtem a jelentkezési lapomat. A különböző tájékoztató kiadványok meglehetősen szűkszavúak, és a pedagógusok sem

Hopenthaler Gábor

fordítanak elég gondot arra, hogy megismertessenek bennünket a felsőoktatási intézményekkel. Csupán annyit tudunk, hogy milyen tárgyakból kell felvételizni, de például azt legfeljebb csak sejtjük, hogy a főiskolán mi mindent kell majd tanulnunk ahhoz, hogy diplomát szerezzünk. A tábor legnagyobb hasznát én abban látom, hogy mindezekre a kérdésekre választ ad, megkönnyíti a főiskolai életbe való beilleszkedést. T. E.

A butaság anatómiája

A tankörben barkóbáztak a feladványon, azon, hogy ml a „magyorném”. Fogalom, így hangzott a harmadik kérdésre a válasz. S a későbbiekben kiderül, fogalom, hogy milyen járatlanok — ahogyan mondták „tompák" — a nyelvekben a főiskola harmadévesei. Akik egyébként általános és középiskolában már tanultak oroszul, itt pedig a német nyelv rejtelmeiben próbáltak eddig egy szemeszteren keresztül eligazodni. A „magyorném” pedig a verőcemarosi táborozáshoz kötődik, ahol a külföldiekkel egyszerre e három nyelven, vagyis magyarul, oroszul és németül próbáltak szót érteni, ahogyan mesélték olyan komoly körmondatok erejéig, hogy „ez a jelvény nekem tetszik”. Nehezen.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a nyelvi turmixok a szójátékok szépségéről vagy a nyelvészek Kossuth—vasút összehasonlítási gondjairól — mi honnan származik — lenne szó, szeretném elmondani, bosszántott az a történet, amikor a társaság egyik tagja elmesélte párbeszédét az egyik prágai vendég kislánynyal. Hogyan beszélt az neki egészen Jól oroszul perceken át, amikor ő összefoglaló válaszában annyit mondott csak: da, vagyis igen, és so- molygott magában, amikor „társalkodó” partnere ezután szó nélkül otthagyta. Hasonlóképpen Ingerelt a hetven- kedés, amikor egy megyei, kisvárosi vasipari gyáregységben dolgozó mérnök ismerősöm azzal kérkedett, hogy ő már csak a cirill nyelv nagybetűire emlékszik.

Nem vagyok a nyelvtudás szükségességének védőbajnoka. Irodalmi, társadalmi életünkben sokszor felhívták már a figyelmet az Idegen nyelvek ismeretének fontosságára, gyönyörűségére. Inkább lényegesnek tartom arról a meditációt, vajon miért sikk időnként a butaság? Talán e példa magyarázatot ad rá: vállalati kiránduláson Jó fejű és aranykezű technikus barátom hátat fordított élcelődve a nyírbátori hires templomok kincseinek, mondván utoljára ő kétéves korában volt templomban a nagymamával és inkább érdekli a ma — fordul az utcán sétáló lányok felé.

Az ember sokféleképpen képes leplezni tudatlanságát, például hallgatással vagy mondjuk, eseteink is bizonyítják. viccelődéssel. Az utóbbi az önmagát kívülről is szemlélni képes ember látszatát kelti, azét, aki saját magát képes alkalmasint kifigurázni jelezvén. Ismeri hibáit. A tréfálkozásban azonban a hiányosságok felszámolásának még halvány reménye sem tükröződik.

Saját hibáinkon — tudatlanságunkon — szellemesked- ni szórakoztató és nem is haszontalan dolog. Hiszen kezünkben felszámolásuknak a kulcsa. Csak tessék a zárat kinyitni.

H. J.

Négy ember áll a színpadon, körülöttük szintetizátorok. komputerek, és ki tudia milyen rendeltetésű csodamasinák. A Ihangszóróerdő- ből. a Kisstadionban eddig soha nem hallott ió minőségben árad a Kraftwerk muzsikája.

Az első tíz perc után az az érzésem, részese vagyok egy világméretű svindlinek A félhomályban szerényen meghúzódó, majdnem mozdulatlan zenészek nincsenek szinkronban az éppen hallható muzsikával. Lehetséges hogy amit hallunk nem is a színpadon születik? Elképzelhető. hogy a produkció nagy részét steril, stúdiókörülmények között szalagra rögzítették, és mindössze csekély hányadát ..állítják elő” a színpadon? Nem elképzelhetetlen. mert a Kraftwerk. azaz az Erőmű együttes tagjai, mérnökei. ..bedolgozói” mindent fel- és kihasználnak. ami a szórakoztató elektronikában ma a szüoerkategóriába tartozik.

A Kraftwerk, mint afféle robot-zenekar, egyszerű melódiákkal dolgozik. Zenéiében és külső megjelenésében az elgépiesedést és — talán — az elidegenedést reprezentálja. Gondoljunk csak eddigi nagy sikereikre: Autópálya. Trams-Euróoa Expressz, Ember-gép. Robot. Koroputerizált világ. Zseb- számológép és így tovább.

A Kraftwerk tagjaival készült interjúkban természetesen megkérdezték őket arról is. vajon a komputerben rejlő lehetőségek nem adnának-e módot komoly, de legalábbis fajsúlyosabb zene művelésére, előállítására A zenekar vezetőiének válasza: ..Ahhoz, hogy a Kraftwerk komolyzenét játsszon, mindössze két gombbal többet kellene lenyomná és elfordítani a komputeren”.

A Kraftwerk most éooen új nagylemezének címadó dalát a Komputerizált világot játssza a Kisstadion pódiumán. Közben azon gondolkodom. a Kraftwerk kitalálta ezt a muzsikát, amelyhez jóformán nem is k^l az ember, a tehetség, az alkotás vágy? A eéoek megalkotásához kétségkívül nagy tudású, zseniális szakemberekre volt szükség, de ezt követően az ember másod- hegedűssé válik. Benvom egy gombot és a Kisstadion közönségét lenyűgözi az a hangözön. amely ezt az egv mozdulatot követően megszólal.

Ez művészet lenne, vagy már ez is művészet?

A választ az együttes vezetője adta meg egv vele készült interjúban. Ralf Hutter nem tagadja, a komputer értő kezekben csodákra képes. Az „Erőmű” termékeit ő maga ipari népzenének nevezi, amelynek nem jósol nagy jövőt, és sok eddig megjelent és elhangzott véleménnyel szembeszállva korántsem tartja a jövő zenéiének.

Szó ami szó — elgondolkodtató. egyszersmind tiszteletre méltó vélemény. Ugyanakkor az is igaz. hogy a Kraftwerk! la nyilatkoze.- toktóL a zenéjük körül zajló vitáktól függetlenül ar?,tott megérdemelt sikert augusztusban Magyarországon is.

Zentai Zoltán

Furnórlemezbe égeti képeit

Munkaidejében dobol, szabad idejében „festeget”

Varga Tóth Imre mindig szívesen látja a vendéget kunszentmártoni albérleti lakásában, amelynek egyik szobáját eredeti stílusban és technikával készült alkotásai díszítik.

A vendégnek örül, de azt már unja egy kicsit, hogy

még mindig valamiféle csodabogárnak tekintik.

— Technikám roppant egyszerű: felhevített fémkanalakkal, késekkel, villákkal fumérlemezbe égetem tájképeimet és portréimat. Nagyon sok híres képzőművész dicsérte már a munkámat, de a Képzőművészeti Alap például azért nem foglalkozik velem, mert nincs mihez hasonlítani az égetett „festményeket”'. Azt mondták, térjek át a hagyományos festésre.

A harmincöt éves fiatalember eredeti foglalkozása

zenész, pontosabban dobos a Körös étteremben, de nincs teljesen híján a képzőművészeti előtanulmányoknak se.

— Pesti gyerek vagyok — mondja —, és annak idején tagja voltam a csepeli munkás képzőművész körnek, ahol olyan mesterek egyengették a kezeim, mint Pátzay Pál és Barcsay Jenő. Eleinte a hagyományos festészettel foglalkoztam, hat éve azonban „felfedeztem” a furnér- égetéssel előállítható alkotások érdekességét.

A falról leakasztja az első égetett képiét, amelyen egy szomorú arcú, idős asszony portréja látható.

— Nem panaszkodom, mert végeredményben már „fel vagyok fedezve”, gyakran kapok egészen híres emberektől is megrendeléseket. Most például Kubaszov, Farkas Bertalan és Magyari Béla portréján dolgozom, amelyet a Honvédelmi Minisztérium kért tőlem.

Üjra és újra végigböngészem a falra ' függesztett műveket: Varga Tóth Imre önarcképét keresem, de hiába. Amikor szóba hozom, hogy miféle művész az, aki

nem készít önarcképet, felhúzza a vállát:

— Az a fajta hiúság hiányzik belőlem, nem szeretem a tükröket. És másról biztosan őszintébb képeket égetek, mint magamról. Felesleges előtérbe tolakodás az önarckép, helyette inkább csinálok egy szép tájképiét.

Megmutatja a műhelyét is: egy kopott gázrezsó, néhány megcsonkított evőeszköz és pár négyzetméter furnérle- mez.

— Elég primitív eszközök

— dörmögi a szakálla mögül.

— Talán ezért nem tartom olyan nagyra a munkám, mint mások. Természetesen nincsenek szabott árai se a képieimnek, nekem örömet szerez, ha dolgozhatom. A zenész élet az esti elfoglaltságot jelenti, napközben viszont behúzódom a „műterembe”, és égetem a festményeimet.- bj - Fotó: — hl —