Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

Irodalom, művészet

1981. SZEPTEMBER 6.

TORNAI JÓZSEF:

Kis —7 : t nő------1 csúnya 1—-J

C

sanády János:

Könyvek

felett

(ISZAAK BABEL:

LO V ASH ADSEREG)

Tüzek, pernyék, forradalom.

vérből, vasból a hatalom

kilábal és épül lassan

új ház az új virradatban.

A nap most is keleten kel.

a kenyér nem keletien kel.

só is kell a kiflire —

állnak a régi határok.

termelési rendszerekben

a liba ezerszám gágog,

nem, mint csak a füves árok

partján egynéhány tucat —

Európa napja lángol.

jár-kel át a vámhatáron.

kattog az e.rpresszvonat.

Te is búsan és magadban, alkonyaiban, virradatban merengsz könyveid felett, rég nem indulsz már utakra, csőrödet is. mint a gólya, árva szárnyadhoz dugod; mormogsz — hazád sem

[ismered.

és szereted, csak szereted, míg sorolnak, sorakoznak napok: irt és olvasott messze-álmú bús sorok.

Huh István:

Rozsdás tájon

A levél nehéz már önmagának Kusza pórázon Lép a nap Marakodnak a szelek Rozsdás ágon Fennakadt Ökörnyál tetszeleg

A kis csúnya nő megállt a rakparti vaskorlátnál és zavarában elhúzta a száját. Fiúsra vágott, jellegtelen haja alól kilátszott fehér, szeplős nyaka. Jobb karjával magához szorította a fényképezőgépet meg a kézitáskáját.

Nézte a napozókat.

Egy perc múlva jött le a lépcsőn. Egészen kicsi volt. rövid, sokszínű. kartonruhában. Harisnyát nem hordott, tömpe, apró lábafe- jét cipő helyett fapapucsba dugta. A papucs nagyokat csattant; gazdája a legalsó fokig ereszkedett, aztán anélkül, hogy megnézte volna. nedves-e a kő. ahol néhány perce végigsöpört a hullám, gyorsan letelepedett. Nem tett maga alá se újságot, se pulóvert. Üldögélt a puszta kövön; fapapucsát lerúgta, formátlan lábát belemártotta a vízbe és arcát a nap felé fordította.

A nap olyan tisztán, sűrűn ömlesztetté végig a fényt a hosszú lépcsősoron, hogy könnven úgv érezhette: hatalmas befóttesüveg mézben úszkál. Meleg és portalan volt a levegő: a lépcső véges-végig tele lányokkal, sütkérező diákokkal.

így közelről még csúnyábbnak látszott: az ujjai. a túlságos rövid dereka, a trfjásdad. mégis szögletes arc. Amúgy is rövid ruhája messze fölcsúszott a combián. Csontosán, fehéren virított a térde. a combján halvány, kicsit szeplős volt a bőr. Egvedül érezte magát. Ezért biggyesztette el megint a száját: túlságosan széles, rosszul kifestett, száj volt ez is. keveset mrtsolvgó női szájat. Lerakta maga mellé a nagy fényképezőgépet, hát- rasimította a haját. Még egvszer fölnézett a napra, maid kinyitotta a táskáját. Közben mélyeket lélegzett és lábát ide-oda rakosgatta a vízben.

A lépcsőn ülő egyetemisták hangosan tárgyalták vizsgaeredményeiket. Nekilátott a munkának. Képeslapokat szedett elő. -Kicsavarta a töltőtollát és hallatlan eréllvel sűrűn teleírt egy képeslapot. Közben újra és újra megigazította kis csutkahaját és dolgozott, dolgozott.

olyan eltökélten, mintha menekülne valami elől.

Nem ültem elég közel hozzá, hogy akárcsak egyetlen szavát is elolvassam. Mikor a címzésre került a sor. teljes felsőtestével ráhajolt a térdére, nem tudhattam meg, hova való: német. cseh. lengyel. francia? gyerekes tagjaival úgy csücsült ott a habos-zavaros víz szélén, hogy egyre élénkebb szánalmat éreztem. Csákhogv ő nem kívánt szánalmas lenni. Miután egv szuszra teleírt négv képeslapot, majdnem megnyugodott. De aztán inkább csak hátradőlt a lépcsőn, lábát kiemaRe *a vízből és megpróbálta lejjebb húzni a ruháját.

Csak néhány percig maradt nyugton. Hamarosan fölült, hunyorgott. a táskájából előkapott egy doboz Nivea krémet és gondosan bekente a lába szárát meg a homlokát. Aztán visszatette a lábát a vízbe: megfésülködött ések- kor azt hittem, elsírja magát. De villámgyorsan jegyzetfüzetet rántott elő és írt újra. ameddig csak eszébe nem jutott valami, amitől megint összeszorult a szeme. Zsebkendőjét az orrára nyomta: remegett, mintha a víz borzongatná.

Lekapcsolta, újra visszakapcsolta derekán a fekete bőrövet.

Tekintetemet átúsztattam a túlsó partra. Nem tudtam tovább nézni ennyi hiábavaló védekezést, ennyi kétségbeesett hősiességet. Ennek a kis nőnek éppen ez a sorsa. gondoltam, a csúnyaság veresége a napfénnyel, a magánnyal szemben. És itt megakadtam. Az a gyanúm támadt, hogy alaposan melléfogtam: saját pesszimizmusom áldozata lettem. Ez a nő sokkal érdekfeszítőbb. mint a körülötte ülő száz kifogástalan bőrű lány. Már egy órája leköti minden figyelmemet. Voltaképpen lenyűgöző egyéniség: itt. ezen a késő-őszi színpadon övé a legnagyobb alakítás. A legőszintébb drámát mutatta be nekünk: önmagát, minden utánérzés nélkül.

Szó sincs róla. hogv elveszett ember! Álljunk föl és tapsoljunk neki.

PETŐ SÁNDOR:

A KÚT

A csomagolóknál kezdte. de végül is a vago- nosoknál kötött ki. Több volt a pénz. az pedig mindig kellett. A kévést soknak képzelni, a hónap végén a semmiből is úgy mulatni, mintha temérdek volna. Lyukas marokkal szórni, álmodni, hogy a mindennapi szalonna: sonka meg kolbász, hogy a mipden reggel fölhúzott bakancs: mesebeli. mérföldlépő lakkcipő. Hinni, hogy a kis telek több holdas birtok, amely képes eltartani a családot. Igen a föld. az a jószagú, zsíros föld. És mindig hin- ni és mindig álmodni, és mindig csak képzelni. A ringó vagonban, ha tolatáskor fönnmaradt, azt álmodta. hogy indiai maharadzsa, kit hullámzó léptű elefánt cipel. Valamelyik régi filmből emlékezett hasonlóra, onnan a kép. mely időnként elővillant, befonta tekintetét, homályossá árnyalta a szem fényességét. Csak. nézett, csak bámult tompán maga elé. mintha ki akarna szaladni helyéről a szemgolyó.

Mindenki csak Véncsontnak hívta, pedig még elég messze járt a nyugdíjtól. Talán mert olyan csupa csont-testű, szikkadt arcú volt. mint egy kiapadt patak, mely tele van száraz zörgő ágakkal. Ha nézett, akár megrozsdult avar alól

K

Ű

T

tekintene ki. A keze meg mint két szeneslapát, ha ökölbe gyűrte, alig fért el a zsebében. Gúnyolták is miatta eleget.

Na öreg. ha lekókad. sincs veszve semmi, amekkora ujja van. talán jobban is jár, akii ledöntött. Ahogy elnézem, komálhátták • magát ott lent bugrifalván, minden ujjára jutott egy, ha másra nem is.

Meg olyat i-s mondtak neki: na Véncsont, ha kihagy egyet, azt nem az orrára, az ujjára húzzák jegygyűrűnek, ha majd odaátra kerül.

Sohasem válaszolt. Mit is mondhatott volna ezeknek a tuskó, sittes vagányoknak. Ha megszólal. még a beszédjét is kinevetik, hogy olyan tahós. Helyette fogta a zsákokat, s aztán csak vitte, szakadásig.

Ebédidőben leült a töltésoldalba, elővette a szalonnát. rágyújtott, ahogy a többiek mondták: — megint szalonnát bagózik a Véncsont.

Mondhatták, nem törődött velük. Jutott hozzá hagyma, üvegből pálinka is.

Hajnalban, rhikor a vakvágányra tolták a két négytengelyest. Véncsont már ott strázsált. föltörte a plombát, kinyitotta a csikorgós. vaspántos ajtót. Elsőként akarta látni a mindennap várt csodát, hátha egyszer ráakad valami üzenetre. zsebkendőre kötött kincsre, iderejtett pénzes csomagra. De csak a szürke cementes-zsákok sokasága nézett vissza rá. ostoba, bamba, poros tekintettel, mintha mondanák is: — mit akar ez a mélák?

Aztán, hogy látta csoda nincs, kihúzott pár zsákot, a helyükre beült. Aludt, míg meg nem jöttek a többiek. Azok ébresztették föl, hol úgy. hogy alágyújtottak, hol meg valami bogarat engedtek föl a nadrágja szárán.

Véncsont ilyenkor kesernyés grimaszt vágott, elnézte kis ideig a rajta röhögőket. megengedte derékszíját. kigombolta a sliccét s a nyakuk közé pössentett. Mikor aztán rá akartak támadni, az öreg fölemelt két ötvenkilós cementes- zsákot. hogy közéjük vágja.

Persze, hogy meggondolták magukat. ki akarta agyonüttetni magát egv ilyen szétütöttél. Az öreg meg elhúzta a száját. ^ rájukripa- kodott: — fogják már! sosem lesz kirakva ez. a rohadt vagon!

*

Matyóföldről jött, Mezőkövesd mellől. Eladta a tanyát, az egész semmi-birtokot, s Kalászon, a dombtetőn vett egy telket, s újra. kezdett mindent. A kutat is egyedül ásta. csak amikor mélyült, hívott segítséget.

Állt lenn a gödörben, rakta az iszapos földet a vödörbe, a sógor, a Jani meg húzta.

Két vagon után, sokszor petróleumlámpa mellett éjfélig is. A felesége hiába porolt vele. hagyja, majd hétvégeken kiássa, egyszer csak meglesz. — Asszony-beszéd, se teteje, se alja — mondogatta, s ásott tovább.

A sógor csak-csak elvolt odafönt.

elcicázott a hosszúnyakú egri leánykával, néha az öregnek is leküldött egy-egy hosszúlépést. meg a jó, hazai kisüstiből. Kivörösödött, tántorgó tekintettel bámulták egymást. Az öreg árnya a petróleumfényben akkorára nőtt. hogy szinte kiért a kútból. A sógor meg csak vigyorgott rá. Majd fölszámolja ő a napszámot. Sógorság ide. komaság oda, a kórság, az dolgozzon éjfélig.

Véncsönt se kedvből csinálta, csakhát a • szegénység az olyan jószág. folyton éhes, folyton ordít toporzékol az embertelen. amit csak egy lottó ötös tudna elhallgattatni. Na dehát. akinek kéthavonta csak egy kettes jut. annak bizony úgy kell élnie, mint ahogy a szólás mondja: csináld uram. ha szolgád nincs.

Véncsont is tudta ezt. Ha kút kell, merthát ide a dombtetőre sosem ér föl a vezetékes víz, akkor bizony szegénység ide. szegénység oda. kell a tintás sógor is.

A sógor is tudja ezt. Űgv jár-kel az udvaron, mintha ő lenne a világ közepe, körülötte forogna ez az egész hóbelevanc. Közben meg kilátszik a hátsó fele a bokaverdeső munkásnadrágból.

Emelgeti a lábosfödöket. fitymálja a ház lapostetejét. Persze az ostoba honnan is tudná az ő bádogtetejű viskójával, hogy mennyibe is kerül a tetőcserép. Beszél összevissza. mutogat, rajzol a homokba, handabandázik. hogy neki bizony akkora háza lesz. hogyha reggel bemegy, este vergődik csak ki onnan. annyi szoba lesz abban, ha akarná, de hát nem akarja. Minek az. úri kórság. Jó a bádogtetős is. abba sem fagy be az ember lyuka. Akkor meg minek a nagy flanc.

Olykor még a vödröt is elfelejti fölhúzni. Csak úgy dől belőle a fecsegés. mintha kereplő lenne a

torkában. Hadar, hogy a fene se érti.

Mikor aztán Véncsont megunja a sok semmittevését, mért hát a kút mélyéből is látja, mintha kocsányos szemei lennének, mit is csinál a sógor. Fölordít, hogy fene a pofádba Jani. húzd már ki a vödröt. Akkor aztán csak megmozdul a sógor, odaténfereg a munkához. ahol a helye volna, nekilát, s fölhúzza a vödört. Nyög bele akkorákat. hogy. teli lesz vele a kút.

Elpiszmog vele egy darabig, s újra leengedi, aztán megy bóklászni a kertbe. Kihúz egy-egy' zöldhagymát, s a szája sarkába veszi; ott rágja, merthát máshol már foga sincs. Kiverték a kocsmában, amikor részegen belekötött néhány suhancba. Azt hitte, mert olyan jól tud hadonászni, azok hanyatt- homlok elfutnak előle.

CSak az első pofon után, a vérrel együtt jött a fog is, tapasztalta. hogy az bizony nincs úgy. ahogy gondolta. Dehát nem volt idője végigvárni, míg az észkerekek kidolgozzák az igazi választ. Gyors egymás utánban annyi pofon érte. hogy csak a mentőben tért magához. Azóta sem hadonászik, inkább zsebben tartja a mancsát, alig lehet belőle kirángatni.

Csak a Véncsonttal nagylegé- nyeskedik, tudja jól. vele lehet, nincs más bolond, aki rajta kívül éjfélig itt húzná azt a dögnehéz, iszappal teli' vödröt.

Véncsont meg ráhagyja, hadd hő- zöngjön, hadd pofázzon, csak ha kell, akkor legyen kéznél.

Persze vehetett volna ő telket lejjebb is. Árultak nem egyet, dehát ki tudja azt megfizetni. Meg aztán azt hiszik, vidéki furkó. pesti akar lenni, hát akkor fizessen. A falusinak a bőre alatt is pénz van, hát még egy ilyen mélák, nagy em-