Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
1981. SZEPTEMBER 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Szolnok megyei Fodrász Szövetkezet Szolnokon, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bajtárs út sarkán épült szövetkezeti ház földszintjén férfi fodrász tanműhelyt létesített, melyet július elején adtak át. Jövőre ugyanebben az épületben női fodrász és kozmetikus tanműhelyt nyitanak. A férfi műhelyben jelenleg tíz elsőéves és tíz másodéves tölti gyakorlati idejét. A szövetkezet tanulóinak többsége továbbra is „szórványoktatásban" részesül a megye különböző boltjaiban. A TISZTÁBB, SZEBB JASZLADANYERT Díszfákat ültetnek a KISZ-esek— Járdát építenek a lakosok A megye többi településéhez hasonlóan Jászladány- ban sem bővelkednek a környezetvédelemre fordítható anyagiakban. Ebben az évben 80 ezer forintot használnak fel ilyen célra, elsősorban a járdák, átereszek, vízelvezető árkok karbantartására, új gyalogjárdák építésére. A közelmúltban a Dózsa György úton és a Bem apó telepen építettek járdát 100 —100 . méteres szakaszon. A tanács vásárolta anyagból az utca lakói maguk végezték az építést, természetesen szakmai irányítás mellett. A község központjának, utcáinak szebbé, kulturáltabbá tétele érdekében a tanács minden évben tíz-tizen- ötezer forint értékű díszfát, cserjét és bokrot vásárol, amelyek kiültetéséről a KISZ-esekkel összefogva a művelődési ház környezetvédelmi szakköre gondoskodik. Több éves munkájuk eredményét a művelődési ház rendezett környéke igazolja. A májusban tartott környezetvédelmi szemle bizottságának tagjai általában kedvező megállapítást tettek a község tisztaságáról, a különböző gazdálkodó egységek telephelyeinek, az üzletek környékének tisztántartásáról. Az elkövetkezendő időszak megoldandó feladatai közé tartozik azonban egy állandó jellegű, egész évben megközelíthető szemétgyűjtő telep kialakítása, a családi házak szennyvízgyűjtő aknáinak rendszeres kiürítése, újabb belvízgyűjtő árkok építése és egy sor más tennivaló. A szemétgyűjtő telep sorsának mielőbbi rendezése annál is inkább szükséges, mért a mostani ideigleneshez nem vezet betonút, így megközelítése ősztől tavaszig lehetetlen. Így aztán szaporodnak az illegális szemétlerakóhelyek, az emberek aa útszéli árkokba öntik a háztartási hulladékot, ami nemcsak esztétikailag, közegészségügyileg is erősen kifogásolható. A téma tárgyalásakor a nagyközségi népfrontbizottság hangsúlyozta a gyors megoldás — a szemét- gyűjtés és a rendszeres szemétszállítás megszervezésének — szükségességét. Jászladány másik nagy problémája a magas talajvíz. Ma már, amikor minden utcában és egyre több lakóházban van vízvezeték (a község házainak egyötödében) — s a vízbekötési kérelmek sokasága fekszik a tanácselnök asztalán — időszerű a családi házak szennyvízgyűjtő derítőinek rendszeres tisztítása, amire a magas talajvíz miatt itt — a másutt szokásosnál is — többször volna szükség. Mivel a szolnoki Városgazdálkodási Intézmény szennyvízszippantó kocsijai csak a közületek kéréseinek tettek eddig eleget, valószínű, hogy a helyi gazdálkodószervek összefogása látszik célravezetőnek. A feladatok- között szerepel újabb belvízelvezető árkok kialakítása, a meglévők karbantartása is, amire az idén egy, az ötéves terv során hatmillió forintot fordítanak. — E — Az orvos térden állt a király előtt, és óvatosan gyúrta a lábát. — Hé! — szólt a király. — Mit csinálsz? Ne nyúlkálj! Ha vállaltad, hogy meggyógyítasz, akkor gyógyíts! — Értem, felség — dünnyögte az orvos, és sietve turkálni kezdett a táskájában. A vendégek abbahagyták a rágást. Az asztal távoli végén ülő kis arisztokraták a kíváncsiságtól hajtva még fel is emelkedtek kissé, nyújtogatták a nyakukat. Budah néhány üvegcsét szedett elő táskájából, kihúzta a dugójukat, megszagolta őket, és sorba állította az asztalon. Azután fogta a király serlegét, és félig töltötte borral. A serleg fölött mindkét kezével bűvös mozdulatokat tett, s miután elsuttogta a varázsigéket, gyorsan a borba ürítette valamennyi üvegcse tartalmát. — Ezzel kell bedörzsölni? — kérdezte a király, és fejével a serlegre bökött. — Dehogy, felség — válaszolt Budah. Már kissé ösz- szeszedte magát. — Igya meg. — Megigyam? — A király sértődött arcot vágott. — Nem iszom meg. Dörzsöld be vele. — Ahogy óhajtja, felség — mondta Budah. — De bátorkodom figyelmeztetni, hogy a bedörzsölésnek nem lesz hatása. — Mindenki bedörzsöli — jegyezte meg a király —, te pedig belém akarod diktálni ezt a kotyvalékot. — Felség — jelentette ki Budah büszkén —, ezt az orvosságot csak én ismerem! Ezzel gvógvítottam meg az — 68 — Ahogy tervezték A jászberényi kórházban november 7-re átadják a gyermekpavilont Megtartották a műszaki átadást, elvégezték a garanciális javításokat, befejezéshez közelednek a belső szerelési munkákkal és rövidesen elkezdik a helyiségek berendezését, a műszerek összeszerelését. Minden jel arra mutat tehát, hogy Jászberényben a tervezettnek megfelelően november 7-re átadják rendeltetésének a városi tanács kórház-rendelőintézetének új ötvenágyas gyermekpavi Ionját. A régóta hiányolt gyermekegészségügyi létesítmény központi támogatással épült, több mint 33 millió forint költséggel. Beruházója a jászberényi városi tanács, a két fő kivitelező pedig a KÉV-METRÖ és a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat. A pavilon kétszintes épületének földszintjén kapott helyet a több helyiségből álló, kilencágyas részleg, ahol a kisgyermekükkel együtt beutalt édesanyákat helyezik el. A földszinten van a betegfelvevőhely, az osztályos laboratórium és a csecsemőtejkonyha. A betegszobákat központi üzemeltetésű oxigénellátóval szerelik fel, és olyan „pótáramforrással”, amely áram- kimaradás esetén az egész épületben automatikusan átkapcsol az akkumulátorsorra és 120 percen át üzemel. Újdonság, hogy a betegszobákat üvegfallal elválasztott, zárt folyosó szegélyezi, amit a beteglátogatók részére építettek. Cselekvő hazafiságra nevelni a felnövekvő nemzedékeket MHSZ-program a következő évekre „Az MHSZ-vezetők 1981. évi országos tanácskozása arra hivatott, hogy az eddigi munka eredményeit és hibáit mérlegre téve a résztvevők megvitassák azokat a munka- módszereket, amelyek biztosíthatják, hogy a szövetség szervei és klubjai a jelenlegi ötéves tervidőszakban, a mennyiségben és minőségben megnövekedett feladatokat az eddigieknél is magasabb színvonalon, eredményesebben és hatékonyabban hajtsák végre.” Olvashattuk valamennyien, akik részt vettünk Gödöllőn, a Magyar Honvédelmi Szövetség vezetőinek IV. országos tanácskozásán, amely az elmúlt hét végén zajlott le, és ahol kézhez kaptuk azt a könyvecskét, amely az országban dolgozó sok ezer MHSZ-klub és -szakosztály több mint kétszázhatvanezer tagjának elmúlt ötévi munkájáról közölt tényeket, adatokat. A szövetségen kívül állók általában azt tartják: az MHSZ-nek az a kötelessége, hogy a fiatalok katonai előképzésével, a tartalékosokkal, a honvédelmi jellegű sportfeladatokkal foglalkozzék. Akik viszont munkát vállalnak a szövetségben, azok tudják, hogy az előbbieknél mennyivel szélesebb körűek az MHSZ tennivalói. Mint azt a szervezet főtitkára, és több felszólaló ezen a nagy jelentőségű tanácskozáson — bár jobban illik rá a munkaértekezlet jelző mert ott az elért eredmények ismertetésén túl a legtöbb szó a megoldandó feladatokról esett — hangsúlyozta: „mindazoknak a feladatoknak kell eleget tennünk, amelyek a társadalmi munkamegosztásban az MHSZ-re hárulnak”. Ez pedig a fiatalok hazafiashonvédelmi nevelésében való részvétel. Aligha találhatna magának egy ilyen szervezet ennél magasztosabb,'fcleme- lőbb célt, mint a szocialista haza szeretetére és védelmére nevelni a felnövekvő nemzedékeket. S mert tudjuk: a mi hazafiságunk cselekvő hazafiság, következésképpen a szövetség is nagy társadalmi. politikai céljaink eléréséért végzendő munkára ösztönzi a lányokat, a fiúkat, és ehhez az oktatásokon kívül felhasználja az agitáció és a propaganda sokféle módszerét, eszközét. Minden iskolában Ott van az MHSZ az iskolákban — az általános, a közép- és felsőoktatású tanintézetekben — és az ott folyó honvédelmi oktatás keretében az országban több mint nyolcszázezer gyerek képzésében vesz részt. De segítséget nyújt az Ifjú Gárda és az .Úttörő Gárda tagjainak honvédelmi felkészítésében is. Izgalmas lövészversenyek, laktanyalátogatások, vetélkedők hirdetik a szövetség aktív tevékenységét. Ha az általános iskolások kerülnek szóba, eszembe jut egy régebbi, negatív tapasztalatom is Tiszakürtön jártam, és a helyi általános iskola egyik lelkes pedagógusa megmutatta rádiós szakkörüket, több százezer forintot érő feleszereléseiket. Közben elmondta: kértek már segítséget az irukani herceg nagybátyját. Ami pedig a bedörzsölőket illeti, azok nem gyógyították meg felségedet... A király dón Rebára nézett. Az együttérzően elmosolyodott. — Gazember vagy — mondta a király kellemetlen hangon az orvosnak. Mindjárt a pofádba vágok ezzel a serleggel... — Belenézett. — És ha kihányom? — Akkor meg kell ismételni, felség — jelentette ki bánatosan Budah. — Jól van, no, velünk az isten! — mondta a király, és már-már szájához emelte a serleget, de hirtelen olyan hevesen tolta el, hogy a bor kiloccsant. — Nosza, előbb igyál csak magad! Ismerlek én benneteket, irukaniakat, eladtátok Szent Mikát a barbároknak! Budah sértődött arccal felvette a serleget, és néhányat kortyolt belőle. — Nos, milyen? — kérdezte a király. — Keserű, felség — felelte Budah. — De meg kell inni. — Ke-ell... — dohogott a király. — Maga^n is tudom, hogy kell. Add ide. No lám, a felét megittad. Egy szuszra felhajtotta. Az asztal mentén együttérző sóhajok szálltak — és hirtelen mindenki elcsendesült. A király mozdulatlanná dermedt. Szeméből patakzott a könny; lassan bíborvörösre vált, aztán elkékült. Az asztal fölött kinyújtotta a kezét, görcsösen pattintgatott ujjaival. Don Reba sietve odadugott egy sós uborkát. A király szó nélkül dón Rebához vágta az uborkát, és megint a kezét nyújtotta. — Bort... — nyögte rekedten. Amikor a kancsó kiürült, a király Budahhoz vágta, de elhibázta. — Te szemét! — dörögte. — Miért öltél meg? Nem eleget akasztottak fel közületek? Elhallgatott, és megérintette a térdét. — Fáj! Mégis fáj! — Felség — szólt Budah. — A teljes gyógyuláshoz legalább egy hétig naponta kell innia ezt az orvosságot ... — Kifelé! — kiáltotta a király. — Kifelé innen. Mindenki ! Az udvaroncok a karosszékeket feldöntve rohantak az ajtóhoz. — Kifelé-é-é!... — ordította a király, s leseperte az edényt az asztalról. — 69 — (Folytatjuk.) MHSZ járási vezetésétől, de azok még nem jutottak el hozzájuk. És akkor már egy év telt el a segítségkéréstől. Feltételezem, hogy azóta mégiscsak megtörtént a kapcsolatfelvétel az iskola és az MHSZ között, de az emberben felötlik a gondolat: vajon hány iskolában várják még a honvédelmi szövetség támogatását, a pedagógusok, a gyerekek, hány általános iskolába nem jutottak még el a megyében, az országban, ahol a kisebbek, nagyobbak nagyon örülnének — nem szólva arról, hogy milyen hasznos időtöltést és tanulást is jelentene számukra — egy- egy modellező vagy rádiós szakkörnek. Kétségtelen, az MHSZ egyik fő feladata a sorköteles fiatalok felkészítése a fegyveres erők soraiban teljesítendő állampolgári kötelesség, a sorkatonai szolgálat teljesítésére. Kötelezettsége, hogy a fiúkkal való szervezett foglalkozás keretében, -a tizenévesek ne csupán az alkotmányban rögzített jogi kötelességnek, tudatos társadalmi és egyéni feladatnak tekintsék a haza fegyveres szolgálatát. Követelmény a példamutatás Hogy a fiatalokban a hazafias érzések felkeltésével fokozzák az erkölcsi felelősséget, a haza, a dolgozó nép iránt. Éppen ezért hárul óriási feladat és felelősség mindazokra, akik részt vesznek a fiatalok általános és szakhonvédelmi oktatásában Gondoljuk csak el: a gépjárművezetés oktatásánál a szakoktató 40—50 órát egyénileg foglalkozik minden fiatallal. És vajon akkor, csak a szűkén vett szakmai kérdések kerülnek szóba? Az oktató magatartása, véleménye a különböző kérdésekről, jő vagy rossz irányba befolyásolhatja a fiatal véleményét, cselekedetét. Ezért esett oly sok szó a tanácskozáson az MHSZ-vezetők, -oktatók fel- készültségéről, magatartásáról. Olyanokat bízzanak meg a szövetségben e feladatokkal, akik kellő szakmai tudással rendelkeznek, akik el!kötelezettek a szocializmus építése, a párt politikája, a haza szolgálata iránt, akik amit tanítanak, azt mindennapi munkájukban érvényesítik. Röviden szólva: akik korszerű emberek. Az neveljen, aki arra érdemes. Bár az igaz, hogy az MHSZ-okta- tók többsége a követelményeknek mindennapi munkája során megfelel, de még nem mindenki. Ezért foglalt állást a tanácskozás a vezetői, az oktatói munka színvonalának további emelése mellett, hiszen csupán a megyében ezekben az években több ezer fiatal honvédelmi előképzését kell megoldania a szövetségnek. Természetesen ehhez a megfelelő technikai feltételeket is biztosítani kell. Ezért tűzte célul például az MHSZ megyei vezetése is,. hogy ebben az ötéves tervben lőteret építenek Szolnokon, Jászberényben. Kunszentmártonban, Karcagon, Tiszafüldváron és fegyverraktárt Kisújszálláson. Ezek az építkezések újabb lehetőséget nyújtanak további társadalmi munkák végzésére is. Hiszen csupán a mi megyénkben az elmúlt években mintegy hárommillió forint értékű munkát végeztek önzetlenül a különböző klubok tagjai. Együttműködéssel Ezek a lőterek egyébként a honvédelmi sportokat is szolgálják, hiszen közismert, hogy a párt sportpolitikai határozatával összhangban, jól fejlődött és jól funkcionál a szövetség honvédelmi és technikai tömegsportrendszere: kapcsolódnak az általános és szakhonvédelmi oktatáshoz, a fiatalok honvédelmi felkészítéséhéz, fizikai állóképességük növeléséhez A képzés, a tömegsport és a minőségi sport kölcsönös hatása tükröződik abban, hogy az MHSZ sikeresen tesz eleget a magasabb honvédelmi követelményeknek. Az, hogy az MHSZ ott van egyre több üzemben, munkahelyen. azt a szövetség nevét viselő szocialista brigádok is bizonyítják, akik munkájukkal már sok elismerést érdemeltek ki. Nem is oly régen adtunk hírt mi is arról, hogy a Mezőgép törökszentmiklósi gyárának MHSZ-brigádja nyerte el a megyei tanács nagydíját. Kérdés azonban, hogy minden 'munkahelyen, ahol MHSZ-brigád dolgozik, segítik-e ezeket a kollektívákat honvédelmi vállalásaik teljeseítésében? Mennyire dolgozik Együtt a szakszervezet, a KISZ, az MHSZ ennek érdekében? Amikor az országos tanácskozáson elhangzott: a szövetség szerveinek felül kell vizsgálniuk az együttműködési megállapodásaikat, amelyeket a különböző állami, társadalmi és tömegszervezetekkel kötöttek, hogy azokat jobban, á mai követelményekhez igazítsák. e munkáskollektívákat sem lehet figyelmen kívül hagyni, az ő közös segítésüket. Az MHSZ-vezetők IV. országos tanácskozása lezárt és ugyanakkor nyitott egy időszakot. Ez a „nyitás” azt jelenti, hogy az elért eredményekre támaszkodva, de az eddigieknél még-eredményesebben kell eleget tennie a szövetségnek a honvédelmi törvényből adódó megnövekedett feladatainak, a társadalom támasztotta követelményeknek. Varga Viktória