Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-30 / 229. szám
1981. SZEPTEMBER 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A HULLADÉK: ÉRTÉK Műstoppolás milliókért — Mindnyájunknak ismerős kép, amint egy-egy csípős őszi reggelen a kisdiákok a táska mellett összemadza- golt újságpapírköteget cipelve lépkednek az iskola felé. ök csak azt tudják, néhány fagylaltra költhető forintot kapnak az összehordott hulladékért. A felnőttek világa azonban a papírhalmok, vaskupacok, rongyoszsákok mögött a népgazdasági érdeket látja, a kifizetett forintok ellenértékeként összegyűlt sok milliót. A másodlagos nyersanyag- feldolgozás alapja, hogy a hasznosítható hulladékokat összegyűjtsük. A VI. ötéves terv célkitűzései között is szerepel ez, de a MÉH szakemberei szerint a begyűjtés üteme még sok kívánnivalót hagy maga után. Nem kis értékről van pedig szó. Szolnok megyében idén 100 millió forint értékű vashulladék, 70 millió forint- értékű egyéb fémhulladék, 15 millió forint papír és 3 millió. forint értékű háztartási textilhulladék beérkezését várják, a bőr, a gumi, a műanyag és az üveg felvásárlása is a 20 millió forintot éri el. Nagy számok, pedig még nem is igazán nagyok. A fém-és papír meny- nyisége talán még elfogadható, az üveg, a textil esetében viszont sokkal magasabb érték jelentené az optimális újrafelhasználást. A Szolnoki Papírgyár évente 3 ezer 500 tonna válogatott és bálázott hulladékpapírt dolgoz fel termékeiben. Ezt a mennyiséget a Szolnok megyeiek bőven össze is gyűjtik, sőt jut a dunaújvárosi, budafoki gyárakba is a beérkező 6 ezer 500 tonnából. A vas- és egyéb fémhulladék mennyisége is nagy. és teljes egészében átveszi a Kohászati Alapanyagelőkészítő Közös Vállalat, illetve a feldolgozó művek. Az összegyűlő kevéske textil a TEMAFORG Vállalat kunszentmiklósi feldolgozótelepére kerül, ahol többek között az ipar gép- tiszti tórongv-szükségletét biztosítják a hulladékokból. Vannak gyárak, amelyek már felismerték, hogy milyen fontos a gyártás során keletkező selejt és hulladék újrafeldolgozása. A Hazai Fésűsfonó szálhibás szöveteit teszi újra eladhatóvá a jászapáti Afész kivarró üzemében dolgozó asszonyok segítségével. A műstoppolás a szövetkezetnek 2,8 millió forintos árbevételt jelent, aminek 28 százaléka számukra a nyereség. A haszon itt is nyilvánvaló, méginkább a legújabb tervnél, ami alapján ugyancsak Jászapátin a színezett hulladék gyapjú- és műszálból ipari felhasználásra alkalmas fonal készül. A másodlagos anyagfeldolgozás a drága import alapanyag felhasználásának mutatóit javítja, a tervek szerint 3 és félmillió forint élőmunka ráfordítással jelentős megtakarítást hozva az anyagot importáló Hazai Fésüsfonónak. Sajnos nem mindenütt kedvező a kép. Az üvegfelvásárlás például elenyésző, holott nyugatnémet számítások szerint 10 százalék üveg cserép felhasználása a gyártásban 2 százalék energiamegtakarítást jelentene. Az NSZK-ban éppen ezért 20 ezer konténert állítottak fel a piactereken, áruházak előtt, és ennek eredményeként tavaly 31 ezer tonna üvegcserép kerülhetett visz- sza a gyártási folyamatba. Az üvegiparban ez a segédanyag hazánkban is jelentős energiamegtakarításokat eredményezhetne, a begyűjtés meg is indult, de az eredmény — a Szolnoki MÉH -telep udvarán sorsát váró alig 3 mázsa üveg jelképez — még nem említésreméltó. Valóban fontos dolog, hogy a vállalatokra nehezedő magas energia- és alapanyagárakat amivel lehet, csökkentsük. Ehhez azonban olyan begyűjtő- és feldolgozó ipari hálózat kellene, amelynek egyelőre még csak a magját alkotja a néhány meglevő kezdeményezés. Addig is jó szolgálatot tehetne az ügynek, ha nemcsak azok viselnék szívükön mondjuk a begyűjtő-hálózat sorsát, akiknek ez feladata, hanem a tervezők, kivitelezők, felhasználók is odafigyelnének^ hogy minél kevesebb menjen kárba a még használhatóból. Vannak országok, ahol ez már sikerült. Az NDK-ban például a lakótelepek ABC-je mellett ott a hulladékfelvevő is. Ehhez hasonló talán nálunk is megfelelne — első lépésnek. F. E. A beruházás-szervező Kovács Ferencné munkaköri feladatát akár egyetlen mondatban össze lehet foglalni: ő felelős azért, hogy a törökszentmiklósi Tiszatáj Termelőszövetkezet beruházásai rendben, az előírt határidőknek megfelelően haladjanak. Ám, hogy ez a néhány szó ilyen bonyolult, szerteágazó feladatot takar, az már a beszélgetés első perceiben kiderül: — Éppen most kezdtük el egy ezerkétszáz férőhelyes csirketelep alapozását a város határában, az Alatkai út mellett. Ez elég tekintélyes összegű — hetvenhat- millió forintos — beruházás, amelyből tízmilliót még az idén beépítünk. De ennél is serényebb munka folyik a sertéstelepen, amelynek harmincmillió forintba kerülő rekonstrukcióját még az idén szeretnénk befejezni. Csirketelep, sertéstelep, szociális épület — kicsit so- kallom mindezt egyetlen évben, és ugyancsak meglepődve hallom, hogy mindez csak egy része annak, amit az idei esztendőre terveztek. Nemrégiben adták át rendeltetésének például az új tejházat, amelyhez azóta — 3 millió forintos költséggel — 800 méter utat is építettek. — Melyik adta a legtöbb munkát, a legtöbb gondot? — A sertéstelep rekonstrukciója. — Ez meglep, mert ha jól emlékszem az imént elmondottakra, akkor ez „házilagos” kivitelezésű beruházás. — Annak indult. De tavaly olyan hamar beköszöntött a tél, hogy nem bírtuk befejezni az épületek alapozását, s ezzel több 'hónapos késésbe kerültünk. Hogy a lemaradást valahogy mégis lefaragjuk, bevontuk annak a termelőszövetkezetnek az építőit is, amelyik az épületek szerkezetét gyártja. — Es ebből lett a galiba... — Pontosan. Papíron ugyanis kidolgoztunk egy csodálatos munkatervet, amelyben — elméletileg — remekül összehangoltuk két brigád munkáját. Eszerint az egyik felállítja a már elkészült alapra a szerkezetet, a másik pedig ez idő alatt készíti a következő épület alakját Ennek végeztével helyet cserélnek: az alapot építők most nekilátnak a technológiai szerelésnek, a másik csoport pedig az újonnan elkészült alapokon folytatja a szerkezet felállítását. — Ez volt tehát az elmélet. Es a valóság? — A valóságban csak nagyon ritkán egyeztek meg az időpontok: hol az egyik, hol a másik csopört késett, s ennek következtében napokig álltak tétlenül az emberek. — Mondana egy konkrét példát? — Elmondom az egyik legutóbbi esetet. A szerkezetet állító .. vendégcsapat” nem tudta betolni az épületbe a mennyezetburkoláshoz szükséges gördülőállványt, mert a mi embereink az itatókat szerelték.. . — ...a már készen álló épületben. De mit kerestek akkor ott a szerkezetállí- tók?! Hiszen nekik már a következő alapon lett volna feladatuk! — Igen, de mert előbb végeztek a tervezettnél, az új alap még nem volt készen. — Eszerint az alapot készítők a ludasak? — Nem. A szerkezetállí- tók azért végeztek a tervezettnél előbb, mert már a másik épületet is előbb hagyták ott — nem tudtak ugyanis minden műveletet befejezni rajta. Későbbre hagyták például a mennyezet-panelek lezárását, mert éppen akkor nem kaptak ragasztót. Ezt a mulasztást akarták pótolni éppen, de mint mondtam, tehetetlenek voltak, mert a gördülőállvány nem fért be. — Nem lett volna egyszerűbb, ha rábízzák az építést egy nagyobb gyakorlattal rendelkező építőipari vállalatra? — De igen; csak át kellett volna vennünk a kulcsokat, s behajtani az állatokat. Sok gazdaság van, amelyik így csinálja. Ám nekik egy ötezer férőhelyes sertéstelep százmillió forintba kerül. Mi viszont hétezer férőhelyest hozunk ki harmincmillióból! — Hogyan tudtak ennyit megspórolni? — Sokat törtük a fejünket. Négy—öt esztendővel ezelőtt még arról volt szó, hogy felszámoljuk a sertéstelepet mert elavult, a felújítása pedig elvinné a gazdaság minden vagyonát. Haszonra viszont alig volt kilátás. Azóta változott a helyzet: bővültek az export- lehetőségek, s hosszú távra jövedelmezővé vált a sertés- tenyésztés. Arra gondoltunk: ha felszámolnánk a telepet, kárba vesznének a régi épületek, a kúttal, a villanyvezetékkel és az aszfaltozott úttal együtt. így viszont minden hasznosul, beleértve a régi épületeket is. A hajdani hizlaldát például ma- lac-utónevelővé alakítjuk át. A három új hizlalda pedig szerfás épületekben kap majd helyet — tehát a legolcsóbb építési módot választottuk. / — Es ami a korszerű technikát illeti? — Ebben is lesz önetető, önitató, a kismalacokat ebben is infralámpa melegíti. Igaz, nem lesz légkondicionáló berendezés, mert a levegő cseréjét hagyományos úton, szellőztetéssel oldjuk meg. Nem is gondolja, menynyit meg lehet takarítani az ilyen apróságnak tűnő dolgokon! Persze, nehogy azt h iga ve. hogy mindezt mi fedeztük fel. A dunántúli gazdaságokban állítólag egyre általánosabb jelenség, hogy a fejősteheneket is kihajtják áz istállóból a legelőre, mert így sokkal olcsóbb a takarmányozásuk. Ügy tűnik, hogy egyre több helyén vonják ki magukat a technika bűvköréből, s egyre többen fedezik fel a természetes állattartás előnyeit. — káposztás — Ha egy gyár létezni akar Az Alföldre Is szállít berendezéseket Gyártmányfejlesztés a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban A vállalat dolgozói 1979- ben egy kis füzetet kaptak kézhez. A gyár vezetői arról írtak benne, hogy ha a VI. ötéves tervi céljaikat radéktalanul teljesíteni akarják, „korszerűsíteni szükséges termékszerkezetünket, magas műszaki színvonalú, a bel- és a külföldi piacokon egyaránt jól értékesíthető termékeket, az igényeknek megfelelő mennyiségben kell előállítani ..Pedig akkor már évek óta folyt az üzemben a gyártmány- fejlesztő munka. Tulajdonképpen ennek az előrelátásnak köszönhető, hogy napjainkra a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár az ország egyik legkorszerűbb nehézipari üzeme lett. Csak címszavakban a megvalósult tervekről: tíz év alatt 600 millió forintos beruházással fejlesztették a görgősfúró- és armatúragyártást, az OKGT és a NIKEX Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével megvásárolták a francia MA- PEGAZ cég gömbcsap know- howját egy olyan típuscsaládra, amely nemzetközileg is minősített az ÁPI szabvány szerint. (A gömbcsap az egyik legkorszerűbb csőelzáró szerelvény, egyre nagyobb teret hódít például a kőolajiparban.) Ennek gyártásához modern üzemcsarnokot építettek, ahol a nagy termelékenységű gépeket helyezték el. Természetesen fejlesztették a gyártás-előkészítést és a kiszolgáló területeket is. Emellett korszerű -iparita- nuló-centrumot és jelentős szociális létesítményeket — köztük egy üzemorvosi rendelőt — hoztak létre. Ez a nagy fejlesztőmunka tulajdonképpen a közelmúltban fejeződött be. Amikor Tornyos Ferenccel, a gyár igazgatójával beszélgettünk, a „miért csinálták” kérdésre ennyit válaszolt: — Ma ha egy gyár létezni, élni akar, márpedig ez az üzem mintegy ezerhétszáz embernek ad munkát, akkor lépést kell tartania a műszaki fejlődéssel. Csak így tud olyan minőségű és árú gyártmányokat előállítani, amelyek keresett cikkek a bel- és külföldi piacokon. — Mit jelentett a gyárnak ez a gyártmányfejlesztés? — Tíz évvel ezelőtt még csak 217 milliós termelési értéket produkáltunk. Az idén 670 milliós értéket állítunk elő. és 1985-ben már 909 millió forint lesz a kibocsátott termékeink értéke. — Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy monopolhelyzetben vannak, hiszen az ország egyetlen olyan üzeme az önöké, ahol gömbcsapokat, tolózárakat gyártanak. Ügy is fogalmazhatok: nincs hazai versenytárs. — Egyes gyártmányoknál valóban profilgazdák vagyunk, ugyanakkor már „kinőttük” a hazai olajipart, a fölös termékeknek piacot kellett keresnünk, mégpedig jó piacot, és erre az export a legjobb lehetőség. Az idén árutermelésünk 5 százalékát már dollárért exportáljuk. — Hová? — Indiával már régebbi a kapcsolatunk, most ott egy cégnél a mi instrukcióink alapján folyik a görgős kőzetfúró gyártásszerelése. Említhetem a MAPEGAZ kooperációs szerződést, amelynek lényege, hogy ez a francia cég a know-how díját, illetve az általa szállított alkatrészek értékét az általunk gyártott alkatrészekben visz- szavásárolja. A visszaszállításra kerülő alkatrészeknek és a gömbcsapoknak a francia cégnél gyártottakkal azonos minőségűeknek kell lenniük. Tíz évre évi 25 milliós tőkés export lehetséges e termékekből, ugyanakkor a szocialista export szinte korlátlan. De mi elsősorban az arab országokban vagyunk egyelőre versenyképesek termékeinkkel. Sokat jelent, hogy egy intenzív gyártmányfejlesztésbe kezdett a vállalatunk, célúnk a jelentős importkiváltás, ezért pályázatot is benyújtottunk a Magyar Nemzeti Banknak. Nem akarunk már nagy beruházásokat végrehajtani, meglevő eszközeinkkel kívánjuk az új termékeket előállítani, termékeink választékát bővíteni. A gömbcsapok és olajipari szerszámok gyártása mellett már megkezdődött a K—400- as fúrótorony prototípusának előállítása az üzemben. Eddig a 300 tonnás fúrótorony volt a legnagyobb termékük, a 400 tonnás berendezést a termelő kútfúrásokhoz szánják. És a saját erő tulajdonképpen érthető, mert nemcsak korszerűé« felszerelt gyár a nagykanizsai, sok kiváló szakemberük is van. Tíz évvel ezelőtt mindössze húsz felsőfokú végzettségű szakember dolgozott az üzemben, most több mint hétszer annyi. Részben ennek tulajdonítják, hogy az V. ötéves tervben elért termelésfelfutás 60 százaléka a nagyobb termelékenységből származott. Fiatal szakember az V. számú — a „MAPEGAZ” — üzem vezetője, Hajdár János. — Nagyszerelvénygyártó üzem a nevünk — mondta. — Március 29-én kezdődött a prototípusok szerelése. Mit gyártunk? Termékeink hetven százaléka a gáz- és olajvezetékekhez készülő párhuzamos lapzárású tolózárakból áll, a többi pedig különböző méretű gömbcsap, amelyeket elsősorban nemzetközi távvezetékeknél használnak. — Mit jelent egy fiatalembernek egy ilyen korszerű üzem élére kerülni, a nagyobb felelősségen túl? — Elsősorban elég sok idegességet. Korábban gyártás- tervező voltam itt a gyárban, licencek adaptálásával, átvételével foglalkoztam. Nemcsak a munka lett más számomra, hiszen meghatározott tervet — 57 millió forint értéket — kell teljesítenünk, és ezért elsősorban én felelek, de meg kellett tanulnom foglalkozni az emberekkel is. — Hányán dolgoznak itt — Negyvenhetén, már jól összeszokott gárda. — Megváltozik-e az ember magatartása, ha ilyen igazán modem üzemben dolgozik? Az üzemvezetői iroda egyik falán hatalmas üvegablak: belátni rajta a csarnokba. Odamutatott: — Látja? Csaknem patika tisztaságú az üzemünk. Az emberek tudják: a padozat négyzetmétere kétezer forintba került azaz csupán az 3 millió forint értékű. És egyetlen karcolás sincs rajta. Vasas üzem, de nincs rendetlenség, piszok. Az igényes termék maga után vonja, hogy az emberek is igényesebbek a környezetükre. Persze meg kellett tanulni másként gondolkodni, és ez nem ment egyik napról a másikra. Négy-öt éve még állandó munkaerőhiánnyal küzdöttünk, és ez feladataink teljesítését veszélyeztette. Ezen változtatni kellett ezért is volt szükség a korszerű technikára. — Könnyen ment az átállás? — Az új technika mindenkinek tetszett, mégis az első embert úgy kellett ráerőltetni, hogy itt dolgozzon, hiszen itt a századmilliméter- nyi pontosság az előírás a gyártásnál. Ma már senki sem sírja vissza a régit. Pedig ezeket a nagy értékű gépeket ki kell használni, ezért két műszakban dolgoznak, szigorú műszaki normában. Kérdeztem őt, az igazgatót, más műszakiakat: mivel ösztönözték őket a nagy arányú fejlesztésre? A válasz: az élet ösztönzött bennünket, hogy gyártmányaink hosszú távon versenyképesek legyenek belföldön és külföldön egyaránt. Mert ma mi felelünk ezért az iparágért és az itt dolgozó emberekért. Akik utánunk jönnek, ne mondhassák, hogy nem éltünk a lehetőségeinkkel. Természetesen ez a nagy- kanizsai üzem szállítja a berendezéseket a szolnoki Kő- olajkutató Vállalatnak is. Tornyos Ferenc igazgató így vélekedett: — Nemcsak termelőberendezéseket szállítunk. de új gyártmányaink kipróbálására is elsősorban a kőolajkutató vállalatot kérjük meg. Ezzel ottani barátaink nagyon nagy segítséget adnak nekünk. Ügy vélem, mintaszerű az együttműködésünk. Mit mondanak a Kőolaj- kutató Vállalatnál? Vándor- fy Róbert, a vállalat igazgatója azt mondta: — Részben főjavításokat végez nekünk a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár, részben új eszközöket szállít berendezéseinkhez. Ilyen többek között a görgős kőzetfúró, amely importhelyettesítő termék. Bízunk abban, hogy tovább tökéletesíti a gyár ezeket a gyártmányait Mi továbbra is számítunk segítségükre. Varé a Viktória
