Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-19 / 220. szám
1981. SZEPTEMBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hétvégi hívogató Kiállítás Szolnokon és Törökszent- miklóson Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban ma délelőtt 11 óraikor nyílik mes Bokros Júlia keramikus és Bokros László festőművész kiállítása. A jászberényi Déryné Művelődési Közoontban ma és hol- n_'D délután 2 órától ..Nyitott ház” program vária az érdeklődőiket, akik zenehallgatással. olvasással, filmvetítéssel tölthetik szabad ide- iüikét. A mezőtúri művelődési központban Tini-c iscót rendeznek a fiataloknak holnap délután 3 órától. A törökszentmiklósi művelődési központban a Képcsarnok Vállalat festészeti és grafikai kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a hétvégén. szombaton és vasárnap délelőtt 9-től 12 és délután 2-től 6 óráig. A Természettudományi Múzeumban Új egzotikus madarak A sidneyi Ausztráliai Múzeum meghívására a Természettudományi Múzeum expedíciója három hónapot töltött Ausztráliában. A szakemberek több tízezer rovarral, gerinces állattal, élő hüllőkkel és madarakkal tértek vissza Film jegyzet 1 Seriff az égből Kedvelt étkező- és szórakozóhellyé vált Kisújszálláson a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat új étterme. Az üzlet naponta átlagosan mintegy 20 ezer. forintot forgalmaz lóza mama, a vízhordó Egy „angyali” szőke kisfiú valahol, valamelyik idegen bolygón rossz gombot nyomott meg az űrhajón^ — s hová kerül, könnyű kitalálni, ide a Földre... Bármily hihetetlen is a történet, az emberi képzelet jói kamatoztathatta volna a különös vendég látogatásának tapasztalatait. Örök téma — de sohasem megunt, mert minden változik, — hogy a felnőttek társadalmára nyitott, értelmes gyermekek milyennek látják az őket körülvevő világot, a „nagyok” viselkedését, szokásaikat stb ___ Méginikóbb izg almas (lenne — eresszük szabadjára fantáziánkat, hiszen a sd.-fi műfaján beiül ezt bátran megtehetjük —, hogy az idegen bolygóról érkezett gyermeknek mi a véleménye rólunk, fölldi emberekről. De ne ábrándozzunk egy másik, lehetőségéiben talán érdemleges filmről, hiszen a gyanútlan kis jövevény — a Seriff az égből című filmben — Michele Lupo olasz filmrendező szándéka szerint egészen másképpen kamatoztatja különleges képességeit. Egy üzleti vállalkozás részese lesz. Főszereplője, legalábbis másod- hegedűse a filmnek. Lupo filmje nem más, mint az egy (kaptafára készült Pie- done kalandok újabb epizódja. Annyi országot végigöklözött már a mackó mozgású, tiszteletet parancsoló megjeA zeneszerszámok — különösen a falusi nép körében is használtak — számos szólásmondásunk ihle- tői. tárgyad. Ha valakinek elhegedülik vagy elhúzzák a nótáiét az nem bizonyosan örül a dolognak. mert ez a szólás azt jelenti, hogy jól eldöngetik, megtáncoltatiák. Amikor pedig, úgy látszik, hogy semmi sem lesz valamely dologból. . akkor azt mondták: Elhegedülte azt a Szent Dávid. Ha egy gyerek jól teleette magát arra azt mondják. hogy olyan a hasa. mint egy dob. lenésű Bud Spencer, hogy már-már rajongói számára sem tudott meglepőt, újat mutatná. Végtére is egy kiadós pofon Nápolyban ugyanúgy csattan mint Egyiptomban, vagy bárhol. Ki kellett valami újat találni — hiszen az utóbbi években rohamosan romlott a líra, drágult a megélhetés — mert Lupo stábja is a piacról él. Eredetinek éppen nem tart- hatóan Bud Spencer beöltözött seriffnek, Newman városában. Kimondva nem a nápolyi felügyelő többé, ám a nagyszerű és szeretetre méltó Bud Spencer megjelenésekor ki az rajongói közül aki nem Piedonera gondolnia? „Piedone, a seriff” — ez lenne a film találó címe, de- hát így nagyon, nyilvánvalóvá váinai, hogy miről van szó... Meg talán így, szimplán, egyszerű „seriffkedéssel” — a főhős tekintélyes megjelenése ellenére is — túl soványka lenne a történet Segít a filmes lelemény. „Alászál!” az említett szöszi gyerek — tehát nem a néger kisfiú — s feltámadt a forgatókönyv halott lapjairól! a rosszéletű UFO-elhárítótiszt is... Ezután már minden „folyhat” a Piedone-filmek megszokott medrében. De inkább csak csordogál. Gyenge, szellemtelen filmecske a Seriff az égből, leplezetlenül üzleti vállalkozás, ha úgy tetszik: makaróni-scá-fi. — ti — Akit alaposan elpüfölnek. annak nem csak elhegedülik a nótá ját, de súlyosabb eset úgy is minősülhet, hogy „elverték, mint a kétfenekű dobot”. Valamikor a kisbíró kidobolta a közérdekű tudnivalókat. de az ma is előfordul. hogy valaki „nagy dohra” ver valamit azaz ki- kürtöli (ez is hangszeres szókép!), elhíreszteli, amit megtudott, vagy tudni vél. Amit meg „dobra vernek”, azt elárverezik. Sokra verik a dobot — ez a szólás azt jelenti, hogy a legtöbbet ígérő kapja a dobra vert jószágot. Kunhegyes nagyon keveset és tulajdonképpen mindent tud róla. Élete olyan akár egy nyitott tenyér, olvashat abból bárki, ha akarja. Tizenkét esztendős volt. amikor először nyomtak a kezébe két hatalmas vizeskannát. Elloholt velük a főtéri artézi kútig. maid roskadozó inakkal!, görnyedt háttal cipelte visszafelé a vízzel teli edényeket. Naponta rendszeresen. vasárnaptól vasárnapig tizenötször, húszszor, harmincszor, százszor, ezerszer — azután már számolni sem szerette. Vitte, mert vinni kellett. Évek. évtizedek rohantak el így. felnőttek a hajdani fiatalok, deresedni kezdett a halántékuk, már kézen fogva vezették az unokáikat — akik szintén látták ezt a sötétnulóveres, fekete fejkendős, szürkeszoknyás öregasszonyt. amint karjára két behemót vizeskannát szorít, ötven év iszonyatosan hosszú idő: és ezt a fél évszázadot jószerével vízcipeléssel élte le. Enni. szórakozni soha nem látta senki, csak azt. hogy már megint hordja a vizet az egyik házhoz is. a másikhoz is Tóth Mihályné. azaz ahogy ismerik. Róza mama. A léptei egyre rövidebbek. a csosz- szai hosszabbak lettek, csak a kanna maradt a régi. Ha fújta, ha hordta, elkísérte útjára. vele kereste a forintokat. hiszen fel kellett nevelni a lányát, kenyeret, zsírt, ruhát kellett vásárolnia. Tizenkét éve volt utoljára a kúton, akkor búcsúzott el tőle. Azóta az öregek napközijében ingyen ebédel sőt a tanács havonta 1 ezer 490 forint segélyt is folyósít neki, úgy hogy nem szenved hiányt. A testvéröccsénél lakik. külön szobában. A fiát már régen eltemette, a köny- nyei is felszáradtak. A lánya Pesten ápolónő, az unoka is nagy. de bizony ritkán iut- nak el hozzá. Így aztán fénykép őrzi a mosolyukat a kre- dencen. ahol szájával lefelé fordított kávéscsészék őrzik a csendet. Olvasni nem bír. amióta műtötték a szemét, homályos előtte a betűtenger. Rádiója van. sokszor felcsavarja. szereti a zenét, a hangokat nem érzi magát annyira egyedül. Fél a ködös, borús, esős napoktól, hiszen ilyenkor beszorul a szobába. Eszébe iut az élete, nem érti. a sors miért bünteti így. hogy egyedül maradt. Felvillannak az iskolás évek. néhány vectored ék. mert a költeményeket nagyon., de nagyon kedvelte; Sokat tudott verselni, de azután úgy kihullottak azok az idő rostáján, ahogy lyukas kasból az alma. Azt mondja, az élete olyan volt akár a domb. Verset is tud hozzá. Falu Tamás írta valamikor: De jó. de jó menni o dombra Párosán mindent feledőn. Egymásra nézni mosolyogva S virágot szedni a tetőn Mikor a nav már őszre gondol Es a szívek fölé köd terül De rossz, de rossz jönni a dombról Lefelé, csöndben, egyedül Ilyenkor elpityeredik. panaszkodik: minek az élet 75 éves korban már az öregnek, ha mindene elhagyja. Aztán gondol egyet, felkerekedik, és bevásárolni indul a sógornőjének. A kapu ajtaja a főutcára nyílik, nem kell messzire menni, mindig akad valami, valaki érdekes. Ha más nem. egy ismerős, akitől meg lehet kérdezni: — Hogy vagy? Hej. de régen láttalak! Szalad-e mán a fiad. mert ládd. az én lábam el akar hagyni, pedig má’ puha mamuszra is futja. Én is arra iparkodok. ne siess annyira, meséli magatokról valamit... D. Szabó Miklós Szólások sípra, dobra, hegedűre A bejárat előtti téren, a négyszögletes Vidám Torony előtt szögletes dorongokkal felfegyverkezett gyalogos szerzetescsapat állomásozott. A halottakat eltakarították. A tornyot vagy kétszáz éve építette a megboldogult király őse katonai célra. Szilárd, háromemeletes alapzaton állt, amelyben valamikor élelmiszert tartalékoltak ostrom esetére. Később a toronyból börtön lett. A földrengéstől azonban valamennyi belső födém beomlott, és a börtönt a pincékbe kellett áthelyezni. Annak idején az egyik arkanari királyné panaszkodott urának, hogy zavarja a mulatozásban a megkínzott rabok jajveszékelése, amely betölti a környéket. Hitvese erre megparancsolta, hogy,a toronyban reggeltől éjszakáig katonazenekar játsszék. Akkor kapta a torony a jelenlegi nevét. A Vidám Torony környéke rendszerint kihalt volt, ma azonban nagy volt az élénkség. Szürke egyenruhás rohamosztagosokat, tetves, rongyos csavargókat, rémülettől lúdbőrös, félmeztelen városi polgárokat, sivalkodó utcalányokat vezettek, vonszoltak ide, csapatostul hajtották az éjszakai hadsereg mogorván nézelődő toprongyosait És ugyanitt kampókkal hullákat ráncigáltak ki a nyílásokból, szekerekre hányták, és a városon kívülre szállították. A kancelláriába mindenkit bebocsátottak, egyeseket őrök kísértek be. Rumata befurakodott. Olyan fülledt volt a levegő, akár a szemétlerakó helyen. A széles asztaloknál sárgásszürke arcú hivatalnok ült, elálló füle mögött nagy lúdtoll volt. A soron következő kérelmező, a — 95 — nemes don Keu, a bajuszát dölyfösen felborzolva közölte a nevét. , , , , — Vegye le a kalapját — mondta a hivatalnok, s fel sem nézett az iratokból. — Don Keu azt a kiváltságot élvezi, hogy még a király jelenlétében is viselhet kalapot — jelentette ki büszkén dón Keu. — A Rend előtt senki sem élvez kiváltságot — felelt a hivatalnok. Don Keu arca bíborvörösre gyűlt, de a kalapját levette. A hivatalnok hosszú körmét vígighúzta a lajstromon. — Don Keu... — dünnyögte. — Királyi ütca tizenkettő ? — Igen — válaszolta ingerült hangon a dón. — Négyszáznyolcvanötös szám, Tibak testvér. A szomszéd asztalnál ülő, testes Tibak testvér kis ideig kutatott az iratok között, majd letörölte kopasz feje búbjáról az izzadságot, felállt, és monoton hangon olvasta: — „Négyszáznyolcvanötös szám, dón Keu, Királyi utcai tizenkettő alatti lakosra, dón Reba arkanari püspök eminenciája nevének becsmérlése miatt, mely tavalyelőtt a palotabálon történt, három tucat botütés méretik testének mezítelen, puha részére, őeminenciája cipőjének megcsókolásával egyetemben.” Tibak testvér leült. — Menjen végig ezen a folyosón — közölte a hivatalnak —, botozás jobbra, cipő balra. Kérem a következőt ... Rumata roppant csodálkozására dón Keu nem tiltakozott. Nyilván már sok mindent láthatott, amióta sorban állt. Csak megköszörülte a torkát, méltóságteljesen megigazította a bajuszát, és eltűnt a folyosón. ^A következő, a rengő hájú, óriási dón Pytha már hajadonfőtt állt — Don Pytha... dón Pytha... — mormogta a hivatalnok, s ujját végighúzta a lajstromon. — Tejesek utcája kettő? — ötszáznégyes szám, Tibak testvér. Tibak testvér újra letörülte a verejtékét, s újra felállt. — ötszáznégyes szám, Don Pytha, Tejesek utcája kettő alatti lakos, semmiben sem találtatott vétkesnek őeminenciája előtt, következésképpen tiszta. . — Don Pytha — szólt a hivatalnok —, vegye át a — 96 — megtisztulás jelvényét. — Lehajolt, a karosszék mellett álló ládából vas karperecét vett elő, és átnyújtotta a nemes Pythának. — Bal karon viselendő, a Rend harcosainak első felszólításra felmutatandó. Kérem a következőt ... Don Pytha torokhangot hallatott, és a karperecét nézegetve eltávozott A hivatalnok már a következő nevet mormolta. Rumata végigtekintett a soron. Sok ismerős arcot látott. Rumata megvárta, amíg a következő elindult a folyosón, odafurakodott az asztalhoz, s tenyerét fesztelenül rátette a hivatalnok előtt fekvő iratokra. — Bocsánatot kérek — szólt. — A Budah doktor szabadon bocsátásáról szóló parancsra van szükségem. Don. Rumata vagyok. A hivatalnok* fel sem emelte a fejét. — Don Rumata... dón Rumata — dünnyögte, és Rumata kezét félrelökve, végighúzta körmét a listán. — Mit művelsz, vén tintanyaló? — kérdezte Rumata. — Nekem a szabadon bocsátási parancsra van szükségem! — Don Rumata... dón Rumata ... — Lehetetlen volt megállítani ezt a gépembert. — Kazánkovácsok utcája nyolc. Tizenhatos, szám, Tibak testvér. Rumata érezte, hogy háta mögött mindenki visszafojtotta a lélegzetét. De őt is kellemetlen érzés fogta el. A verejtékező Tibak testvér felállt. — Tizenhatos szám, dón Rumata, Kazánkovácsok utcája nyolc alatti lakos, a Renddel szembeni különleges érdemeiért őeminenciája külön elismerésére méltatik, és szíveskedjék átvenni a Budah doktor szabadon bocsátásáról szóló parancsot, akivel saját belátása szerint cselekedhet — lásd: hatos — tizenhetes — tizenegyes lap. A hivatalnok nyomban kihúzta ezt a lapot a lajstromok alól, és átnyújtotta Rumatának. — A sárga ajtón át az első emeletre, hatos ajtó, egyenesen a folyosón jobbra, majd balra — közölte. — Kérem a következőt... Rumata megnézte a lapot. Nem a Budah doktor szabadon bocsátására vonatkozó parancs volt, hanem erre kaphatott belépési engedélyt a kancellária ötödik, különleges ügyosztályára, ahol a titkos, ügyek titkárságának szóló utasítást kellett átvennie. — Mit adtál nekem, tökfilkó? — kérdezte Rumata.— Hol a parancs? — 97 — (Folytatjuk)
