Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-19 / 220. szám

SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Megnyílt az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár Tegnap délelőtt 10 órakor ünnepélyesen megnyílt a Budapesti Nemzetközi Vasár, a fogyasztási cikkek szakvá­sára. A résztvevő országok zászlói és a Nemzetközi Vá­sárok Szövetségének emblé­mája díszíti a vásár főterét. Itt gyülekeztek a megnyi­tó ünnepség vendégei: Ha­vasai Ferenc, Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkárai, Maróthy László, a Budapesti Pártbi­zottság első titkára, Méhes Lajos ipari miniszter, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, Marjai József, a Minisztertanács elnökhe­lyettese. Ott volt a kormány több más tagja, a diplomá­ciai képviseletek vezetői és tagjai, hazai és külföldi ki­állítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Sághy Vilmos belkereskedel­mi miniszter mondott beszé­det. A miniszter köszöntötte a megnyitóünnepség vendégeit, majd így folytatta: — -Az idei őszi vásár meg­rendezésekor is két alapvető célunk volt: egyrészt az, hogy a vásár adjon széles körű tá­jékoztatást a lakosságnak és a kereskedelemnek fogyasz­tási cikkiparunk fejlődésé­ről, a várható belföldi áru­kínálatról, másrészt, hogy megismertessük a hazai ex­portkínálatot, és bemutassuk jelenlegi és jövőbeli üzleti partnereink termékajánlatát is. — Az őszi BNV látogatói — mondotta többek között — megismerkedhetnek a KGST-tagállamok között megvalósult szakosítás és in­tegráció eredményeivel. Ma­gyarország köztudottan támo­gatja, és adottságaihoz mér­ten részt vesz a nemzetek közötti munkamegosztásban. Hazai termelő-, tudományos és kutatószervezeteink kül­földi partnereikkel mintegy 700 kooperációban vesznek részt. Végül a miniszter köszö­netét mondott a vásár szer­vezőinek és rendezőinek munkájukért, sok sikert kí­vánt a tíznapos seregszemlé­hez, és megnyitotta az 1981. évi őszi Budapesti Nemzet­közi Vásárt. Ezt követően a vendégek körsétán ismerkedtek meg a vásár látnivalóival, majd déltől a nagyközönség előtt is megnyitották a vásárváros kapuit. m Korai rizsaratás, jó termés Máriaiakán 3. oldal A szerkesztőség postájából 4. oldal Róza mama, a vizhordó 5. oldal Színre lépnek a kosarasok 7. oldal Tízezer síoverállt és mintegy 12 ezer sínadrágot varr NSZK- beii megrendelőinek a téli szezonra a törökszentmiklósi Ruhaipari Szövetkezet A Szovjetunió kész a párbeszédre Gromiko nyilatkozata New Yorkban A jövő héten találkozik az amerikai külügyminiszterrel Mezőgazdasági dolgozók gyűlést tartottak Tiszaföldváron Budapesten a XII. kerület lakói emelték fel szavukat a szocialista Lengyelországért Lázár György fogadta Armando Emilio Gueubuzát Befejezte tárgyalásait a mozambiki kormánydelegáció Több mint íélezer mező- gazdasági dolgozó gyűlt ösz- sze tegnap a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet székházának nagytermében. Bódi Imre állami díjas, nyu­galmazott téeszelnök beveze­tője után Szabó Béla, a Lenin Termelőszövetkezet állami díjas elnöke szólalt fel. „Több mint egy esztendeje figyeljük — hangoztatta egyebek között — a Szolida- ritóls működését. Tudtuk, hogy létrejötte összefügg a korábbi lengyel vezetés ál­tal elkövetett hibákkal. Hin­ni akartuk, és hittük: a Len­gyelországért érzett felelős­sége tudatában elősegíti, hogy a lengyel nép megtalálja a kivezető utat a társadalmi, gazdasági válságból. De nem így történt! A Szolidaritás nem munkára, nem terme­lésre buzdított, hanem min­dent elkövetett azért, hogy — nyilvánvaló romboló szán­dékkal — tovább növelje a zűrzavart. A gdanski kong­resszus után végképp vilá­gossá vált, hogy a Szolida­ritás eddig sem a nép érde­keit szolgálta, s a jövőben sem akarja ezt tenni. S e munkásellenes progra­mot a munkások nevében akarják képviselni egy olyan kongresszus határozataira építve, amelyen a munkások még csak 20 százalék körüli arányban sem vehettek részt.” A Szolidaritás gdanski kongresszusának felhívását visszautasítva hangoztatta: „Mi nem követjük a Szoli­daritást. Nem akarunk anar­chiát, zűrzavart. Bízunk ab­ban, hogy a lengyel dolgo­zók is felismerik a Szolidari­tás igazi arcát, s a párt veze­tésével felszámolják a vál­ságot. Ebben számíthatnak a segítségünkre, annál is in­kább, mert történelmi ta­pasztalatokat szereztünk ar­ról, hogy a szocialista fej­lődést csak szilárd néphata­lommal, a párt vezetésével lehet előrevinni.” Gazdag Jánosné takarék­szövetkezeti dolgozó annak a reményének adott hangot, hogy a reálisan gondolkodó lengyelek végül is a nép ér­dekeinek megfelelően oldják meg a kialakult válságos bel­ső helyzetet, s a lengyel édes­anyák nyugodt, biztos körül­mények között nevelhetik fel gyermekeiket. Bohus Pál tsz- tag hangoztatta: a szövet­kezeti parasztság elítéli a Szolidaritás kalandor, szocia­lizmusellenes politikáját, azt kívánja, hogy Lengyelország­ban helyreálljon a rend, s az ország ismét erősítse a szocialista közösséget. Múzsái János brigádvezető úgy vél­te: a Szolidaritás sötét mód­szerekkel, politikai demagó­giával igyekszik félrevezetni a dolgozókat, a válság továb­bi elmélyítésére törekszik, és meg akarja dönteni a szocia­lista társadalmat. (Folytatás a 3. oldalon) Tegnap az Országházban befejeződött a magyar—mo­zambiki gazdasági, műszaki­tudományos és kereskedelmi együttműködési bizottság kormányközi vegyesbizottsá­gának első ülése. A tárgyalá­sok eredményeként a két or­szág közötti gazdasági, mű­szaki-tudományos és keres­kedelmi együttműködés va­lamennyi területét érintő jegyzőkönyvet írtak alá a ve­gyesbizottság elnökei: ma­gyar részről Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. mozambiki részről Ar­mando Emilio Guebuza. a Frelimo Párt KB Állandó Politikai Bizottságának tag­ja. miniszter. Armando Emi­lio Guebuzát fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A fogadáson leien, volt Mar’ai József. Az újabb telepítésű szőlő­táblákban. a támberendezé- sek készítésénél nélkülözhe­tő dolgozóknak már július utolsó napjaiban megkezdő­dött a szüret a megye leg­nagyobb szőlőterülettel ren­delkező mezőgazdasági nagy­üzemében. a Jászsági Állami Gazdaságban. Sainos. az el­múlt őszi korai fagyok miatt sok vessző nem hajtott ki. de a kedvező nyári időjárás kö­vetkeztében a kevesebb ter­mést érlelő tőkékről szebb, nagyobb fürtöket szedhettek a gazdaság kertészei. Az öt­venöt hektáron termett sző­lőből 150 tonnát értékesítet­tek a jászsági áfész- és Zöld­ér t-üzletekben, valamint a főváros piacain. A korán be­érett. jó minőségű étkezési szőlőt a szezonban mindvé­gig jó áron tudták eladni, így a csemegefajtákból elért kétmillió forintos árbevétel valamelyest ellensúlyozta a termeléskiesést. A hét elején megkezdték a Jászsági .Állami Gazdaság­ban az úgynevezett naavszü- retet. szedik az ezerjót, és a jövő héttől már a kadarkát Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja csütörtökön New York­ba érkezett. Gromiko ismer­teti a szovjet kormány állás­pontját az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakának általános politikai vitájában, s New York-i tartózkodása alatt, a tervek szerint, találkozik Alexander Haig amerikai külügyminiszterrel. Gromiko a sajtó képvise­lői előtt a repülőtéren hang­súlyozta : országa fontos nem­zetközi fórumnak tekinti az ENSZ-közgyűlésének üléssza­kát, amelynek az a feladata, hogy hatékony eszközül szol­gáljon a béke fenntartásá­hoz. „Szilárd meggyőződé­sünk, — jelentette ki — hogy a bonyolult nemzetközi helyzet ellenére van lehető­ség a jelenlegi feszültség leküzdésére, a béke megvé­désére.” Gromiko emlékeztetett ar­ra, hogy a Szovjetunió fá­radhatatlanul dolgozik az SZKP XXVI. kongresszusán előterjesztett javaslatok megvalósításán. A békét cél­zó szovjet kezdeményezések !ír. Csaknem félezrein szor­goskodnak a tőkék között, az ötven állami gazdaságii dol­gozó munkáját jelenleg há­rom jászberényi általános iskola négvszázihúsz diákja segíti. Két hét múlva még népesebbek lesznek a szőlő­táblák. az addigra beérő riz- ling, kövidinka és hárslevelű fürtök szedésében a gazda­ság építőtáborában október 3-tól két héten át dolgozó budapesti vegyipari szakkö­zépiskolások munkájára is számítanak. A hiányzó termésmennyi­ség miatt várható ágazati ár bevételkiesés egy részét tervszerűbb szüreteléssel, jobb minőségű musltiok ké­szítésével igyekeznék pótol­ni. Amíg a bogyók cukroso- dásának kedvező időjárás engedi, úgy szervezik a mun­kát. hogy a legjobb technoló­giai érésben kerüljenek le a tőkékről a fürtök. Lehetőleg tizenhat mustfok fölötti bo­gyókat szeretnének kiprésel­ni a gazdaság saját feldol­gozó üzemében, mert az Izsá­ki Állami Gazdaságnak hosz­kiterjednek a nukleáris, csakúov mint a hagyományos fegyverzet csökkentését célzó intézkedésekre, javaslatokat tartalmaznak a jelenlegi konfliktusok rendezésére, és új konfliktusok, válsághely­zetek kialakulásának meg­előzésére, az enyhülés elmé­lyítésére, az országok közöt­ti békés együttműködés fej­lesztésére. A Szovjetunió — mondotta Gromiko — kész a párbeszéd­re és az együttműködésre va­lamennyi felelős politikai és társadalmi erővel, mindazok­kal, akik osztják aggodalmát a világ ügyeinek jelenlegi ál­lása miatt, és törekszenek a béke és a biztonság megszi­lárdítására. Alexander Haig — mint a vendéglátó ország képvi­selője — hétfőn, a hagyo­mány szerint az általános politikai vita első napján (a vitát megnyitó brazil fel­szólalás után) mond beszédet az ENSZ-ben. Az amerikai— szovjet külügyminiszteri ta­lálkozókat várhatóan szep­tember 23-án, ill. 28-án tartják (Folytatás a 2. oldalon) szú távú szerződés keretében készített oezsgőalaoanvag és a minőségi borok értékesíté­sével egyaránt liitereniként két-három forintot is jelent­het majd a iobb minőséé A vártnál kevesebb s «5lő betakarítása a szüret korai befejezését ígéri a Jászság­ban: ha az időjárás közbe nem szól. október 20-ig a 365 hektár teljes termését kipréselik az állami gazda­ságban. A mostani szezon­ban nem lesz szükség arra. hogy nyújtott műszakban dolgozzák fel a bornak va­lót. mert csak mintegy 45— 50 tonnányi bogyót tudnak leszedni naponta. A darálók, présgépek kapacitását ígv is kihasználják, mert a nvék- ládházi Heiőmenti Állami Gazdaságból felvásárolt sző­lőből is készítenek pezsgő- alapanyagot. Ípv a szőlészeti szakemberek számítása sze­rint a gyengébb termés elle­nére kéWianmiadrészt az idén is megtelnek a hordók, a tartályok a Jászsági Állami Gazdaság hét pincéiében és szabadterű tárolóterein, A gyűlés résztvevői elfogadják a közös állásfoglalást Kevesebb, de jobb szőlő termett Szüretelnek a Jászsági Állami Gazdaságban

Next

/
Thumbnails
Contents