Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-18 / 219. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. SZEPTEMBER 18. I" -A festő kiállítás ; , előtt es a keramikus műtermében A Vízparton című grafikai sorozat egy lapja Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban holnap délután 5 órakor nyűik meg Bokros Júlia kenamákus és Bokros László festőművész kiállítása. A kiállításuk megnyitója előtt szolnoki műtermükben kerestük fel őket. — Milyen alkotásokkal szerepelnek a tárlaton? — A kiállítás anvagát igyekeztünk úgy összeállítani. hogy a kerámiák és grafikák harmonikusan illeszkedjenek egymáshoz — mondja Bokros László. — Jómagam az utóbbi egv év terméséből válogattam, azokat a grafikákat mutatom be. amelyek a múlt esztendőben kikísérletezett újfajta technikai eljárással1 készültek- Az új eljárás lényege. a homok és üvegipar alkalmazása. Ezek az anyagok rendkívül plasztikus felületet adnak, festékkel elegyítve tökéletes színhatás érhető el velük. A színek harmóniája, a kék. a zöld. a Lila. a barna ezernyi árnyalata jellemzi Bokros Júlia kerámiáit is. Ezek ä szánhatások, a színek sokféle variációja az úgynevezett lüszber technika alkalmazásával érhető el — Ezt a technikát csak igen kevesen alkalmazzák — mondja Bokros Júlia. — Talán mert sok türelmet, kitartó munkát -igényel, és bizonyos kockázattal is jár. A kerámiák Öt-hatszori égetés' után nyerik el végleges színüket és magának az alkotónak is minden esetben meglepetéssel szolgálnak. A kemencéből ugyanis nem kerül elő két egyforma darab. A változatos színek mellett változatos formákra is törekszik Bokros Júlia. — Mostani kiállításomon az 1978 óta készáilt munkáimat mutatom be. Vázák, ikebabók. tálak, faliképek, gyertya tartók. többnyire tehát funkcionális tárgyak szerepelnek a tárlaton. Bokros Júlia és Bokros László grafikáit szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. EGYSZERŰ NEURÓZIS... Mátészalka nincs gyászban Műveltségi játék az éterben A Kossuth Rádió szerdán este — főműsorban, ám a Ferencváros—Bánik Ostrowa labdarúgó-mérkőzés „árnyékában” — közvetítette a Szép vagy Alföld című műveltségi játék elődöntőjét. Ezúttal Mátészalka és a Jászság csapata találkozójára került sor. A nyolc— nyolc „tudós-patrióta” derekasan küzdött a pontszámokért, amelyből a taktiku- sabban versenyző nyírségiek gyűjtöttek többet. A játék „első félidejében” fej-fej mellett haladt a két csapat, ám az 1849. április 5-én keltezett Kossuth-levél- lel összefüggő kérdés megválaszolásakor bizonytalankodtak a jászságiak, így két ponttal kevesebbet kaptak partnereiknél. Ez az előny a játék végeredményét is meghatározta, így a lehetséges 100 pontból a nyírségiek 90-et, a jászságiak 88-at gyűjtöttek. Ettől függetlenül a jászberényieknek is meg-- van az esélyük, hogy a középdöntőbe kerüljenek, ahová a legtöbb pontot elért hat csapatot hívják majd meg. A Szolnok—Tótkomlós találkozó pontszáma — októberben lesz ez az adás — még jelentősen befolyásolhatja, hogy kik jutnak a középdöntőbe. A Mátészalka—Jászberény találkozó kellemes és hasznos szórakozás volt mindazon rádióhallgatók számára, akik érdeklődnek szűkebb hazájuk, az Alföld régmúltja iránt. De talán a műsorsorozat készítőinek mégis érdemes lenne azon gondolkozniuk, hogy a középdöntők adásai színesebbek, még szélesebb körű hallgatói érdeklődést tételezzenek fel —, ha úgy tetszik jobban igazodjanak a műsor alcímbeli meghatározásához, a játék játékosabb legyen. — ti — Fái a feiern ... Egy orvos ismerősöm azzal vígasztalt. hoev ez egyszerű neurózis, hasonló panasszal sokan keresik fel mostanában. Mondta, hogy ne törőd- iek vele. Egyszerű neurózis ..'. Miért egyszerű? Felütöm az idegen szavak szótárát. A neurózis a szervezet testi és lelki működésének zavaraiban megnyilvánuló, á külvilággal való súlyos összeütközésből származó funkcionális, bonc tan i lae-ki nem mutatható idegbetegség közös neve. Az orvosi tanács szerint, ha nem törődöm vele. elmúlik. Hasznos tanács. De a fei- fáiással nem törődni sokféleképpen lehet. A kikapcsolódás divatos fogalom. Mint ahogy a fei- fáiás divatos betegség. Csakhogy a feiünket mind nehezebben tudiuk „kikapcsolni”. A neurózis oka nem bennünk van. hiszen még bonc- tanilag sem lehet kimutatni. Tapasztalatból tudom, hogv a kikapcsolódás, mint fivóev- mód, csak ideig-óráig hatásos. Az ember olyan fából van faragva, hogy valahányszor összeütközik a külvilággal. le is akarja győzni azt. Ettől ember. A kudarc mindig csak ideiglenes. De a győzelem is. Az újabb összecsapás elkerülhetetlen. s pvőzni akarni úira meg úi- ra: okosabb, mint megpróbálni elfeledni a harcot. Sokunk feje fái mostanában az orvosok szerint. Pedig kimutathatóan többször győztünk, s ezért iobban is élünk, mint elődeink, ősünk még a puszta létéért harcolt. s feltehetően nem fáit a feie sohasem. Nagyapánknak még kenyérgondja volt. s nem . fejfájásra panaszkodott. Mi már teli bendővel érezzük magunkat időnként tehetetlennek. s mintha győzelmeink kitágították volna a küzdőteret : olyan ellentmondásokba ütközünk, amelyekről apánk nem is tudhatott. Fáj a fejünk, igen. mert mind többen tudiuk magánügyünknek. saját gondunknak a társadalmi célokat, s az e célok felé vezető út akadályait. Gondoljuk csak el: hogv a „kikapcsolódás” divatos fogalom lehetett, ahhoz előbb „bekapcsolódni” kellett. Bekapcsolódni a közéletbe, ezer meg ezer úi szállal kapcsolódni a világhoz, idegszálainkkal akarva-akaratlanul szinte rátapadni a korra, amelyben élünk, amelyben dolgozunk, s amelyet iobbá tenni akarunk. A világban sok teendő akad. s ha a világot néha kamaszul o'"1'''magunk akariuk megváltoztatni, tehetetlenségünk tudata feifáidítóan sok gondot okoz. Aki felnőtt, akinek gyereke van. az vállrándítással nem nyugtázhat többé vereséget. Mit tegyünk tehát? Azt hiszem. nincs más választásunk. mint részt vállalni az egészből, amennyit csak bírunk. képességeink szerint: tenni a magunk dolgát másokért. miközben bízunk a többiekben. s igyekszünk magunkban megőrizni kama- szos szándékainkat. Még akkor is. ha tudiuk: a feiünk bizony, időnként fájni fog... A. G. Kecskeméten már bemutatkozott és máris nagy sikert aratott az az új mozibusz. amelyet a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat újító kollektívája készített. Az IKARUSZ 255 típusú, két ajtós, panorámás városi autóbuszt úgy alakították át, hogv belsejében 35 fő részére lebet mozielőadásokat tartani. Íme, kényelmesebb mint az igazi És a lány hallgatásáért Rumata végtelenül hálás volt, mert most roppantul nehezére esett elmenni, mintha napsütötte, smaragdzöld partról bűzös pocsolyába ugrana fejest. Rumata lopakodva igyekezett az arkanari püspök kancelláriája felé. Városi polgárok szűk kis udvarain settenkedett keresztül, krumplisorok között mászott négykézláb. Mégsem sikerült elkerülnie a fekete hadnép éber szemét. Miután kiért a szemétlerakóhoz vezető keskeny, szűk sikátorra, két komor szerzetesbe ütközött. Megpróbálta kikerülni őket, a barátok azonban kihúzták kardjukat, s útját állták. Rumata kardjai markolatához kapott, mire a szerzetesek három ujjúkat szájukba dugva füttyentettek, segítséget hívtak. Rumata lassan hátrált de hirtelen egy jelentéktelen arcú, kicsiny, fürge emberke ugrott ki elébe. Nyilvánvalóan a figyelésemmel megbízott besúgó, gondolta Rumata. És még nem is leplezi magát túlságosan. Körültekintő az arkanari püspök. Kíváncsi vagyok, vajon inkább tőlem fél vagy engem félt? A mellékutca kihalt volt. De már halkan megcsi- kordultak a spaletták, csapódtak az ajtók, félénk sug- dolózás hallatszott. Egy félig elkorhadt kerítés mögül kihajolt egy elcsigázott sovány arc. f — Bocsánatot kérek, nemes dón, még egyszer bocsánatot kérek. Nem árulná el, mi történik a városban? Kikusz kovács vagyok, a műhelybe kellene mennem, de félek ... — 92 — — Ne menj — tanácsolta Rumata. — A szerzetesek nem ismerik a tréfát. A király nincs többé. Don Reba uralkodik, a Szent Rend püspöke. Ügyhogy maradj veszteg. A kovács minden szóra bólintott, szeme bánattal és kétségbeeséssel telt meg. — Szóval a Rend ... — dünnyögte. — Ó, a dögök... Bocsásson meg, nemes dón. A Rend ... No és ezek mifélék, szürkék vagy másmilyenek? — Dehogy — válaszolta Rumata, miközben kíváncsian mustrálta a kovácsot. — A szürkéket alighanem lemészárolták. Ezek szerzetesek. — Hű, az áldóját! — mondta a kovács. — Szóval, a szürkéket is... Hát ez- a Rend! Az nem rossz, hogy a szürkéket lemészárolták. De rólunk, nemes don, mi a véleménye? Be tudunk illeszkedni, ugye? — Miért ne? — mondta Rumata. — A Rendnek is kell enni-inni. Be tudtok illeszkedni. A kovács megélénkült: — Nekem is az a véleményem, hogy beilleszkedünk. Az a fő, hogy senkit se bánts, akkor téged se bántanak, ugye? Rumata a fejét csóválta. — Azt már nem. Aki nem bánt, azt kaszabolják leginkább. — Az is igaz — sóhajtott fel a kovács. — De hát mitévő legyek ... Hisz egyedül vagyok^ mint az ujjam, ráadásul nyolc kölyök kapaszkodik a nadrágomba. Ej, Szűzanyám, legalább a mesteremet lekaszabolnák! Tiszt volt a szürkéknél. Mit gondol, nemes dón, lekaszabolták? öt arannyal tartozom neki. — Nem tudom — mondta Rumata. — Lehet, hogy • lekaszabolták. Inkább a következőt fontold meg, kovács. Te egyedül vagy. mint az ujjad, de ilyen ujj jó tízezer van a városban. — No és aztán? — kérdezte a kovács. — Hát gondolkozzál — mondta mérgesen Rumata, és faképnél hagyta. Korai még neki a gondolkodás. Pedig azt lehetne hinni, mi sem egyszerűbb: tízezer efféle pörölyforgató, ráadásul, ha feldühítik, bárkit ízzé-porrá zúzhat. De ők még nem dühödtek fel. Csak félnek. Ki-ki önmagáért, az isten mindenkiért. A háztömb szélén levő bodzabokrok hirtelen megrez- — 93 — dűltek, dón Tameo bújt ki a mellékutcába. Amikor észrevette Rumatát, felkiáltott: — Nemes donom! Mennyire örülök! ön is a kancelláriába tart? — Természetesen, nemes donom — válaszolta Rumata, és ügyesen kitért az ölelő karok elől. — Megengedi, hogy csatlakozzam önhöz, nemes dón? — Megtiszteltetésnek veszem, nemes dón. Hajlongva köszöntötték egymást. Nyilvánvaló volt, hogy dón Tameo tegnap elkezdett inni, s még nem tudta abbahagyni. Bő, sárga nadrágjából előhúzott egy finom mívű bütyköst. — Nem óhajt, nemes dón? — kínálta udvariasan. — Köszönöm — felelte Rumata. — Rum! — jelentette ki dón Tameo. — Igazi anyaországi rum. Egy aranyat fizettem érte. Leereszkedtek a szemétdombhoz, és orrukat befogva, hulladékkupacokon, kutyatetemeken és fehér férgektől nyüzsgő, bűzös pocsolyákon át gázoltak. Smaragdzöld legyek miriádjainak szüntelen zúgása töltötte be a reggeli levegőt. — Milyen furcsa — jegyezte meg dón Tameo —, azelőtt sohasem jártam itt. Rumata hallgatott. — Én mindig is rajongtam dón Rebáért — folytatta Tameo. — Bizonyos voltam benne, hogy végül megbuktatja a semmirekellő egyeduralkodót, új utakat szab számunkra. ragyogó távlatokat nyit. A nagy Szent Rend áldásától beragyogva, amelynek irányában én mindenkor a legnagyobb tiszteletet tápláltam, páratlan felvirágzáshoz jutunk el, amikor majd egyetlen oaraszt sem merészeli tekintetét a nemesre emelni. — Undorító bűz van — állapította meg Rumata. — Bizony, szörnyű — helyeselt dón Tameo. — Viszont milyen szabadon lélegzünk az újjászületett Arka- narban! Meg a bor ára is a felére zuhant... Az út végére dón Tameo fenékig ürítette butykosát, elhajította, és szokatlan izgalomba jött. Kétszer elesett, a második alkalommal nem volt hajlandó letisztítani magát', és kijelentette, hogy tenyészettől fogva sok bűn terheli, tehát szennyes, s ilyen állapotban akar az Ür elé állni. — 94 — (Folytatjuki Változatos színek és formák
