Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-06 / 183. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. AUGUSZTUS 6 A kelet—nyugati kereskedelem Egyhónapos alkudozás után megalakult az új izraeli kormány mányozni egy harmadik — Bolivia Lemondott Meza tábornok Kedden az esti órákban lemondott Luis Garcia Meza tábornok. A katonai kormányzat vezetője televíziós nyilatkozatban jelentette be, hogy a fegyveres erők parancsnokaiból álló juntának adta át a hatalmat. A junta tagjai Cel so Torrelio tábornok. Waldo Bernal tábornok és Oscar Pammo tábornok. Több puccs, mint esztendő Csöppet sem irigylésre méltóak a bolíviai gyerekek, akiknek hazájuk történelmét kelül bemagolniuk. Tankönyveik majd 200 puccsot sorolnak fel, többet, mint ahány esztendő a függetlenség óta eltelt. Az állandó politikai bizonytalanságot a múltban az magyarázta, hogy az öt szomszéd valamelyikével szinte állandóan háborúzó, s csatáikat általában elvesztő tábornokok a honi politika küzdőterén próbáltak kárpótlást sze-- rezni és egymás kezéből tépték ki a babérokat Ami viszont a tegnapból ma is érezhető: a belső egyensúly tartós hiánya a gazdaságban és a társadalomban egyaránt. A legfrissebb hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy Garda Meza tábornok-elnök — aki természetesen maga is puccsal került hatalomra — engedve a mostani felkelés két vezetője, Alberto Natusch Busch tábornok és Luis Anez Rivera tábornok követelésének, benyújtotta lemondását. A hatalmat a fegyveres erők parancsnokaiból álló juntának adta át. ennek tagjai azonnal megkezdték a tárgyalásokat a lázadás vezetőivel. A szűkszavú, s sokszor ellentmondó hírügynökségi jelentések e legutóbbi puccs értékelését is megnehezítik. Némi támpontot az adhat, hogy a bolíviai munkásközpont, az ország legbefolyásosabb szakszervezeti tömörülése, támogatáséról biztosította a felkelőket és meghatározatlan időre sztrájkot hirdetett. Azt majd a közeljövő igazolhatja, hogy a pucs- csista katonatisztek valóban rászolgáltak-e a dolgozók támogatására. Egy biztos: Bolívia a mostaninál mélyebbre aligha süllyedhet. Dél- Amerika legszegényebb országának gazdasági helyzete a hozzá nem értő irányítás miatt kaotikussá vált. Virágzik a csempészet, a kokainüzlet, amelynek legbefolyásosabb üzlettársait az Egyesült Államokban kell keresni. Hogy mégis bizakodva várjuk a bolíviai fejleményeket, annak az az oka, hogy az egyetlen szervezett erőre, a hadseregre erjesztően hatottak a junta súlyos bélés külpolitikai gondjai. Főként a közép- és alsó- tisztii vezetésben erősödött meg azoknak a fiatal, hazafias, demokrata érzelmű katonáknak hangja, akik a hadsereget a politikai küzdőtérről vissza akarják küldeni a kaszárnyákba. E [Bolívia jövőjéért őszintén aggódó, józanabb körök a kibontakozás útját a polgári szabadságjogok helyreállításában, a demokratikus nyitásban • látják. Seres Attila (Folytatás az 1. oldalról) Az APN sajtóügynökség egy kommentárjában a „kereskedelmi háború” tervedről szólva megállapította: ezek az elképzelések korántsem újak. Washington már 1948-ban embargólistát állított össze a Szovjetunióba nem szállítható „stratégiai fontosságú cikkekről” — ezek között akkor még gyerekjátékok is voltak —, 1951-ben pedig felmondta a két országnak még a háború előtt megkötött, 1937 óta érvényben volt kereskedelmi szerződését, amely helyébe azóta sem lépett új megállapodás. A szovjet gazdasági fejlődést azonban az amerikai korlátozás nem befolyásolta lényegesen, mivel az Egyesült Államokból származó import nem döntő tényező. Tavaly például a teljes szovjet termelési értéknek másfél százalékát sem érte Kedden Varsóban ülésezett a kormány elnöksége és megvitatta az egyre veszélyesebbé váló helyzetet. Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a lengyel Minisztertanács elnöke, kedden a kormányelnökség ülésén, a gazdasági bizottság keretében állította fel a válságellenes operatív stábot, amelynek élén Janusz Obodowski miniszterelnök-helyettes áll. A válságellenes operatív stáb feladata biztosítani a társadalom létfeltételeit a rendkívül mély válságban; biztosítani a szükséges feltételeket a gazdaság működéséhez és az ország védelméhez. Ennek megfelelően a testületet felruházták minden jogkörrel ahhoz, hogy meghatározhassa a szükséges termelési feladatokat, dönthessen a piacra kerülő áru- mennyiségről, az exportról, az importról, a hiánycikkek elosztásáról, az energia és az anyagok felhasználásáról. Joga van a beruházások leállítására, a munkaerő átcsoportosítására, valamint takarékossági intézkedések foganatosítására. A miniszterelnök ezenkí- kül Stanislaw Mach miniszterelnök-helyettes vezetésével rendkívüli spekuláció-ellenes bizottságot is alakítótt. Utasítást adott hasonló feladatokra vajdasági és városi spekuláció-ellenes rendkívüli bizottságok alakítására is. E bizottságok a jog adta minden A június 23-án Koppenhágáiból elindult nemzetközi békemenet tegnap a francia főváros elé ért. A nagyszabású megmozdulások résztvevői ma — a Hirosima elleni atomtámadás 36. évfordulóján — már Párizs utcáin vonulnak végig, hogy demonstrálják az európai földrész békés jövőiéért vívott harc melletti elkötelezettségüket. A menet résztvevőinek száma — az 1900 kilométeres út alatt — jelentősen megnőtt, háromezerre szaporodott. A nemzetközi békemenet résztvevőihez üdvözletét intézet Leonyid Brezsnvev. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Brezsel a szovjet—amerikai kereskedelem volumene, igaz, a forgalom tavaly mélyponton volt a gabonaszállítási embargó miatt Közvetve a kereskedelmi háború fenyegetésére reagált Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter is, aki hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió minden országgal, így a vezető tőkés országokkal is fejleszteni kívánja kölcsönösen előnyös kereskedelmi-gazdasági kapcsolatait A miniszter utalt arra, hogy tavaly például a szovjet külkereskedelem a vezető tőkés országokkal az egész külkereskedelem növekedésénél gyorsabban fejlődött, több mint húsz százalékkal, 26,7 milliárd rubelről 31,5 milliárdra nőtt. A főbb tőkés országok tehát változatlanul érdeklődést mutatnak az együttműködés, a kereskedelem lehetősége iránt lehetősséggel élni fognak a spekuláció-ellenes harcban. A Lengyel Egyesült Néppárt keddi vezetőségi ülése a PAP hírügynökség által nyilvánosságra hozott állás- foglalásában leszögezi: az utóbbi napokban rohamosan mélyülő válság katasztrofális következményekkel járhat a nemzet számára. Felhívja a figyelmet az utcai demonstrációkban rejlő veszélyekre, arra, hogy a tüntetések nem javítják az ország helyzetét. Támogatásáról biztosítja a spekuláció ellen indított harcot. A PAP hírügynökség útján terjedelmes követeléslistát tett közzé a Szolidaritás országos egyeztető bizottsága. A nyilatkozathoz — ugyancsak a hírügynökség útján — a kormány szóvivője, Józef Barecki fűzött kommentárt. Hangsúlyozta, hogy a Szolidaritás nyilatkozata negatívan értékeli a kormány valamennyi kezdeményezését, amelynek célja Lengyel- ország kivezetése a válságból. — Csak megütközésünknek adhatunk kifejezést amiatt, hogy a LEMP kilencedik kongresszusán elfogadott akcióterv, továbbá a szejm által egyhangúlag megszavazott gazdasági stabilizációs program ellenére, tehát a valóságot figyelmen kívül hagyva, a Szolidaritás azt állítja, hogy nincs a társadalom által elfogadott program a nyev méltatta a békemenet jelentőségét, amellyel az új típusú nukleáris rakétafegv- verek nyugat-európai telepítése ellen, a fegyverkezési verseny megfékezése, az európai béke és biztonság íszavatolása mellett foglalt állást. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a szovjet emberek mindvégig nagy ro- konszenwel kísérték a megmozdulást. támogatásukról biztosítják a részvevők felhívásait. Egyidejűleg megerősítette. hogy a Szovjetunió elvi és következetes politikájának célja az enyhülés megszilárdítása, a fegyverzetek korlátozása és csökkentése. a teljes leszerelés megvalósítása. Tegnap Járt le az amerikai légiirányítóknak adott határidó. Reagan elnök súlyos megtorlásokat helyezett kilátásba a sztrájkoló dolgozók ellen, a hatósági intézkedések között szerepel elbocsátást letartóztatás és magas pénzbírság is válságból való kijutásra. Ugyanez vonatkozik a gazdasági reform bevezetését elősegítő tevékenység kritikájára is — folytatta a kormányszóvivő. Befejezésül megjegyezte: a Szolidaritás nyilatkozatából nem derül ki, hogy a szervezet véget kívánna vetni azoknak a praktikáinak, amelyek a gazdaság további gyöngüléséhez és a politikai feszültség növeléséhez vezetnek. Lengyelország egyes körzeteiből a „Szolidaritás” áltól szervezett újabb tiltakozó akciókról érkeztek hírek. A PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint Bialys- tok-ban a városi hivatal előtt taxikkal és autóbuszokkal tartottak tiltakozó felvonulást. A skiemiewicei vajdaság legnagyobb üzemeiben a gazdasági reform mielőbbi bevezetését követelve került sor kétórás sztrájkra. A lengyel hírügynökség jelentése szerint tegnap délben véget ért a varsói 50 órás utcai blokád és a kétórás figyelmeztető sztrájk, amely a „Mazowsze”-nak, a „Szolidaritás” regionális szervezetének irányítása alatt álló egész területre kiterjedt. A lengyel rádió déli híradása szerint Varsó számos üzemében a sztrájk meghirdetése ellenére dolgoztak a munkások, elindultak a varsói villamosok, autóbuszok, a tömegközlekedés zavartalan volt. Megoperálták a pápát A pápán végrehajtották a második műtétet is. II. János Pált tegnap reggel vitték a műtőbe és 8 óra körül már túl is volt az operáción. Orvosai elégedetten nyilatkoztak állapotáról. A pápát műtét köziben altatták és egy órával az operáció után magához tért Európai túszok szabadultak ki Állítólag- hetven európai túszt szabadítottak ki fogságukból tegnap Gamb iában a szenegáli csapatok — ielen- tették a nyugati hírügynökségek. A lázadók, akik múlt hét csütörtökön ragadták magukhoz a hatalmat, még mindig tartják magukat a fővárostól 10 kilométerre fekvő Bakauban. a -szenegáli csapatok által körülvett félkatonái támaszponton. Egyes jelentések szerint azonban a megadás bármikor megtörí- ténhet. Menahem Begin izraeli miniszterelnök tegnap délelőtt bemutatta a törvény- hozásnak csaknem egy hónapig tartott, gyötrelmes alkudozások árán megalakított kabinetjét Az izraeli történelem legjobboldalibb. és az erőviszonyokra való tekintettel rövid életűnek ígérkező kormánya a júnáus végén tartott választások eredménye nyomán jött létre. A Begfin-vezette .jobboldali Likud-tömfo — demagóg kül- és belpolitikai választási fogásainak gyümölcseként — 48 mandátumhoz jutott, azaz eggyel többhöz, mint fő riválisa, Simon Pe- resz Munkapártja. A Lákud harmadmagával. a Nemzeti Vallási Párttal, és az abból kivált TAMI-val fog korAz iráni parlament kedden nagy többséggel bizalmat szavazott Radzsai államfő miniszterelnök-jelöltjének, s ezzel Mohammad Dzsavad Bahonar az Iráni Iszlám Köztársaság kormányfője lett. A vallási vezetők körében a 47 éves, rendkívül képzett teológus nagv népszerűségnek örvend. Személyében az iszlám forradalom győzelme óta első ízben áll pap a kormány élén. Mohammad Dzsaviad Bahonar miniszterelnöki megerősítésének napián újabb halálos kimenetelű terrorcselekmény történt Teheránban. Ismeretlen merénylők meggyilkolták Hasszán A iától, az Iszlám Köztársasági Párt egyik alapítóját!. s fő ideológusát. A téheráni rádió közlése szerint Hasszán Aiat éppen a parlamentbe indult, hogy részt vegyen a tegmaAmerikai—egyiptomi megbeszélések kezdődtek tegnap délelőtt a Fehér Házban. Szadat egyiptomi elnök kedden este Londonból érkezett Washingtonba, s tegnap először találkozott Reagan elnökkel. A közel-keleti különtár- gyalások .Átfogó tétele”, valamint a tárgyaló felek szerint a térségben fenyegető „szovjet veszély” volt Reagan amerikai elnök és Szadat egyiptomi államfő tegnapi washingtoni tárgyalásainak két fő témája — közölte a Fehér Ház egy magas állású hivatalnoka az amerikai— egyiptomi csúcstalálkozó első, kétórás fordulója után. Szadat elismételte azt az Borzalmas itömegmészárlás ténye került napvilágra kedden Salvadorban. A Guazapa tűzhányó oldalán lévő El Chaparral faluban, a fővárostól 40 kilométerre északra, 130 paraszt: nők, gyermekek és öregek holttestére bukkantak. A Salpress hírügynökség azt jelentette, hogy a tűzhányó környékén indított hadműveletük kudarca láttán a junta hadseregének dühe a polgári lakosság ellen fordult. Az El Chaparral falu mellett elkövetett tömegmészárlás áldozatai a kínzások nyomait viselték. Megfigyelők ortodox — párt, az Ágúdat Izrael támogatásival, látná- valóan a vallási pártok foglyaként. A koalíció így összesen 61 mandátumot vagyis a minimális többséget mondhatja magáénak a 120 tagú parlamentben, és ez bizalmi szavazás esetén úgyszólván bármikor a kormány bukásához vezethet A miniszterelnök a knesz- szet délelőtti ülésén nagy vonalakban vázolta körmá- tervezett politiká ját Az izraeli rádió a programbeszédből Iciemelte, hogy „Izrael a Szovjetunióval való normális kapcsolatok helyreállítására törekszik”, noha az ezt célzó kezdeményezést Begin a „Szovjetunió feladataként” jelölte meg. latok — Baniszadr párizsi befogadása miatti — éllhide- gülésének újabb jeléként az iráni külügyminisztérium tegnap felszólította Francia- ország teheráni nagykövetét: három napon belül hagyta el az országot. Az időpontnak feltehetőleg azért lehet jelentősége, mert amikor Teheránban a francia diplomata kiutasításának híre ismertté vált. Párizsban szinte egyidejűleg bejelentették : Francois Mitterrand köztársasági elnök úgy döntött, hogy konzultáció céljából hazarendeli az ország iráni nagykövetéji. Mitterrand felszólította az Iránban tartózkodó francia állampolgárokat hogy haladéktól aM nul térjenek haza. Az Elysée palota által nyilvánosságra hozott közlemény szerint a teheráni francia nagykövetség „csökkentett létszámban” dolgozik majd, s minderről tájékoztatták az iráni hatóságokat. elméletet amely szerint a libanoni tűzszünet „új helyzetet teremtett”. A „szovjet veszély”, az a Szadat által hangoztatott feltevés, hogy a Szovjetunió a térség „körül- zárására és beszivárgásra^ törekszik a Közel-Keleten, a Fehér Ház tájékoztatása szerint ugyancsak nagy teret kapott a tegnap délelőtti tárgyalásokon. Az egyiptomi elnök erre való hivatkozással igyekszik rábírni az amerikai partnert: változtasson álláspontján a palesztinokkal szemben, akik szerinte e „beszivárgás” közvetítői. A délelőtti megbeszélés után az egyiptomi elnök Haig külügyminiszter ebédvendége volt, majd Bush al~ elnökkel tárgyalt. emlékeztetnek arra. hogy a tömegmészárlások vietnami tapasztalataival rendelkező amerikai .zöldsapkások” Salvadorba érkeztével nemcsak az e?y nap elkövetett gyilkosságok száma nőtt meg, hanem fokozódott az öldöklések bestialitása is. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadftási Front (FMLN) az Egyesült Államokat tette felél őssé a 130 paraszt kegyetlen haláláért. Egyben felhívia a figyelmet arra. hogy a lakosságra válogatás nélkül szórt mérgesgázokat és vegvianyagokat a Pentagon szállítja a Salvadort hadseregnek. 0 lengyel kormány ülése „Biztosítani a társadalom létfeltételeit” Válasz a Szolidaritás nyilatkozatára Brezsnyev üdvözlete Párizshoz ért a nemzetközi békemenet Kiutasították Iránból a francia nagykövetet pi bizalmi szavazáson. Az iráni—francia kapcsonmerikai-egyiptomi megbeszélések Salvadori tömegmészárlás Polgári lakosok az áldozatok