Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-05 / 182. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. AUGUSZTUS 5. Diplomáciai hullámok Baniszadr körül Eskütétel Teheránban Mohammad Ali Rad- zsai, az Iráni Iszlám Köztársaság új elnöke a parlament előtt letette a hivatali esküt. Jövendöl­ni ugyan képtelenség, az azonban valószínűnek tű­nik, hogy ezzel valóban új szakasz kezdődött a zaklatott sorsú ország belpolitikai életében. Ma­ga az új államfő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „megválasztásával meg­szűntnek nyilvánítható a hatalmi harc”. Csak a jövő — még­hozzá nem is biztos, hogy a közeljövő — döntheti el, állja-e majd ez a ki­jelentés az idő próbá­ját. Iránban már hosz- szabb ideje Baniszadr, illetve Behesti és Rad- zsai személye körül kris­tályosodott ki a két leg­jelentősebb szembenálló tábor. Behesti halálával és Radzsai beiktatásával — legalábbis pillanatnyi­lag — minden arra utal, hogy az országba.i meg­szűnt a „kettős hata­lom” sajátos állapota és most már minden kulcs- pozíciót az úgynevezett iszlám fundamentalisták foglalnak el. A jövő azonban tele van kérdő­jelekkel — már csak azért is, mert a hatalmi küzdelemnek, különösen egy gyökeresen új útra lépett országban, meg­vannak a maga kérlelhe­tetlen törvényei. Az pél­dául nem ismert, milyen volt a viszony a merény­let áldozatává lett Be­hesti ajatollah és a rob­banás előtt a teremből alig néhány perccel távo­zott Radzsai között. Ar­ról sincsenek megbízha­tó információk: milyen ellentétek feszülnek ma a győztes táboron belül. A lehetőség a koráb­binál egységesebb veze­tésre megvan, de mint általában az életben, a politikában is más kér­dés, hogyan használják ki a lehetőséget. Ráadá­sul nem szabad elfelejte­ni, hogy az Irakkal ví­vott háború jelenleg ugyan stagnál, de nem ért véget, így a hadsereg magatartása továbbra is komoly bizonytalansági tényező. Ami Baniszadrt illeti, ugyancsak nehéz kombi­nációkba bocsátkozni Ügy tűnik, az ex-állam- fő távozásával megmen­tette személyes biztonsá­gát, de vezető nélkül hagyta a köré sereglett politikai erőket. Iránban ugyan folytatódnak a robbantásos merényletek, ezek az elszórt akciók agonban semmiképpen nem jelentik azt, hogy a győztes fundamentalis­táknak, komoly ellenál­lással kellene szembenéz­niük. A világ óvatos várako­zással tekint Teherán fe­lé; ezt tükrözik például a Baniszadmak menedé­ket adó Franciaország hivatalos lépései: Mitter­rand táviratban köszön­tötte m|egválégszrtása al­kalmából Radzsait, enge­délyt adott három, giár korábban megrendelt jár­őrhajó leszállítására és korlátozta Baniszadr érintkezését a sajtóval. A párizsi döntések mögött persze meghúzódhat az Iránban élő franciák sor­sáért érzett felelősség — de számos más tényező is, így a francia—iráni kapcsolatok romlásától való félelem is. Harmat Endre (Folytatás az 1. oldalról) kancellár politikai menedé­ket kínált fel neki. Palme, aki az ENSZ megbízásából Irak és Irán viszályában közvetít, nem volt hajlandó megjegyzést fűzni a volt iráni elnök kijelentéséhez. Az iráni külügyminisztéri­um felszólította az NSZK kormányát, hogy ismertesse a bonni iráni nagykövetséget hétfőn ideiglenesen elfoglaló iráni ellenzékiek nevét Mint a teheráni rádió jelentette, az NSZK teheráni nagykö­vetét ezzel kapcsolatban tegnap, a külügyminisztéri­umba rendelték. Bonn még nem válaszolt az iráni kö­vetelésre. A hétfői követ­ségfoglalásnál a nyugatné­met- rendőrség mintegy 110 ellenzéki iráni diákot vett őrizetbe, de többet közülük még aznap szabadlábra he­lyezett Mohammad Ali Radzsai. Irán új elnöke kedden a parlamentnek eljuttatott tá­viratában Mohammed Dzsa- vad Bahonar Hadzsatolesz- lámot, az Iszlám Köztársa­sági Pánt főtitkárát, eddigi oktatási minisztert javasolta a miniszterelnöki tisztségre. Rafszandzsáni, a parlament elnöke közölte, hogy Baho­nar jelöléséről a parlament ma dönt titkos szavazással. Megfigyelők szerint biztosra vehető, hogy a medzslisz bd­Mieozyslaw Rakowski len­gyel miniszterelnök-helyet­tes hétfőn a késő esti órák­ban egy televíziós beszélge­tés keretében beszámolt a Szolidaritás szakszervezettel folvtatott tárgyalásokról. El­mondta, hogy a kormány kezdeményezésére {étrejött találkozón ismertették a kor­mány értékelését a legfonto­sabb kérdésekről és beszá­moltak az ezekkel kapcsola­tos intézkedési tervről. A hétfőn délután félbemaradt tárgyalásokat holnap folytat­ják — mondta Rakowski — és ekkor válaszol majd a kormány a Szolidaritás köve­teléseire. Lengyelország jelenlegi helyzetéről a miniszterelnök- helyettes elmondta: a legfon­tosabb ma az ország számá­ra az alapvető igények ki­elégítése élelmiszerekből, húsból. Az idén előállításra kerülő hús mennyisége 20 százalékkal marad el a ta­valyitól. Rakowski a továbbiakban rámutatott, hogy ha az eddig már tízegynéhány városban megrendezett tiltakozó akciók egyre terjedő hullámát nem állítják meg, s ha a lengye­lek nem értik meg, hogy mindennek semmi értelme sincs, akkor újabb megráz­kódtatások várnak az ország­ra. A demonstrációk, a tün­tetések az államot ' teszik tönkre. A kormány éppen ezért helyezkedett arra az ál­láspontra, hogy a jelenlegi robbanásveszélyes helyzetben szavatolni kell a Központi Bizottság és a Miniszterta­nács épületének biztonságát. A Trybuna Mazowiecka című varsói lap közzétette a LEMP varsói Bizottságának teljes ülésén elfogadott hatá­rozatot. A dokumentum megálla­pítja: Varsóban és az egész országban a feszültség újabb hulláma tapasztalható. Az újabb követelések és konflik­tusok közvetlen oka a dol­gozók életszínvonalának csökkenése, az alapvető fo­gyasztási cikkek piaci hiá­nya lett. Ezt a helyzetet sú­lyosbítja a „Szolidaritás” bi­zonyos köreinek romboló po­litikai és propagandacselek­ményei, uszító agitációja, amely a hatalmi szervek és a Lengyel Egyesült Munkás­zalmaat szavaz az új kor­mányfőnek. Baniszadr volt iráni elnök­nek, amennyiben Párizsból Ausztriába kívánna áttele­pülni, a politikai menedék­jog megadását ugyanahhoz a feltételekhez kötnék, mint a francia kormány: be kelle­ne szüntetnie a politikai te­vékenységet — jelentette ki Bruno Knensky osztrák kan­cellár az Arbeiter-Zeitung tegnapi számában megje­lent nyilatkozatában. Teheránban tüntetők vonul­tak Franciaország iráni nagykövetsége elé és Bani­szadr volt elnöik kiadatását követelték párt ellen irányul. Kísérle­tek történtek a párt IX., rendkívüli kongresszusán ki­dolgozott politikai irányvo­nal kétségbe vonására és le­járatására. Az események komoly nyugtalanságot váltanak ki azokból, akik szívükön vise­lik Lengyelország boldogulá­sát és a szocializmus sorsát; azokból, akik síkraszállnak a kongresszus irányvonala mellett, azért, hogy Lengyel- ország kilábaljon a gazdasá­gi, politikai válságból. Ez a feszültség, kivált azok a kísérletek, hogy az elége­detlenséget az üzemekből az utcára is átvezessék, zűrza­varral és anarchiával fenye­get, az egész társadalom alapvető érdekei ellen irá­niul — állapítja meg a var­sói pártbizottság határozata. A pártbizottság plénuma egyet nem értését fejezte ki minden olyan döntéssel és cselekedettel, amely sérti -a pártkongresszus irányvona­lát. A pártbizottság felhívással fordult a kommunistákhoz, a lengyel főváros és a varsói vajdaság lakosságához, hogy a kialakult helyzet ismereté­ben és megértve az ebből fa­kadó veszélyeket, ne enged­jék át magukat az érzelmek­nek, ne hallgassanak a szocia­lizmus ellenségeinek sugal- mazására, hanem lássanak munkához. Varsó központjának egyik legforgalmasabb keresztező­désében tegnap is a Szolida­ritás tüntetői torlaszolták el az utat. A /város forgalmá­ban jelentős fennakadást okozó torlódás alapos mun­kát adott a rendőrségnek. amelynek nagy türelemmel sikerült megakadályoznia a teljes közlekedési csődöt. A „Szolidaritás” Mazowsze re­gionális szervezete és a „Szo­lidaritás” országos egyeztető bizottságának döntése aláp- ján máig tart a közlekedés blokádja. A „Szolidaritás” bejelenté­se szerint ma délelőtt 10 és 12 óra között a Mazowsze re­gionális szervezet irányításá­val a teljes varsói körzetre kiterjedő általános figyel­meztető sztrájkot tartanak. A jelzések szerint a lengyel főváros tömegközlekedése már 9 órakor leáll. Holland kormányválság Elhárultak az akadályok Elhárultak az akadályok a balközép kormány megala­kulása elől Hollandiában: Van Agt kereszténydemok­rata, Joop Den Uyl munkás­párti és Jan Terlouw balol­dali ' liberális vezető jóvá­hagyta és aláírta a királynő kinevezte közvetítők ielenté- sét, amely a program-megál­lapodást foglalja össze. Be­atrix királynő hétfőn esite fogadta a közvetítőket és a három pártvezetőt. Végső búcsú az éhségsztrájk nyolcadik áldozatátúl Tegnap alig egy nappal azután, hogy az észak-íror­szági Dungivenben katonai tiszteletadással utolsó útjára kísérték Kevin Lynchet, Nyugat-Belfastban az Ir Köztársasági Hadsereg ideig­lenes szárnyának álarcos, egyenruhás emberei ugyan­csak díszsortűzzel vettek bú­csút Kieran Dohertytől, a Maze börtönbeli permanens éhségsztrájk nyolcadik áldo­zatától, az Ír Köztársaság parlamentjének képviselőjé­től. A tömegben ott volt Gerry Adams is, a Sinn Fein, az Ir Köztársasági Politikai Front alelnöke, a permanens éh­ségsztrájk állítólagos kiagya­lója is. A brit biztonsági erők most sem kísérelték meg a t#me- tésen teljesen nyíltan részt­vevő IRA-tagok elfogását, miután az ötödik éhségsztráj­koló temetésén próbálkozót sukkal felsültek. MOSZKVA Leonyid Brezsnyev, a Sztovíetuináó Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke táviratiban fejezte ki iókí- vánságait Mohammad Ali Radzsainak abból az alka­lomból, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság elnökévé válasz­tották. BÉCS Bécsben tegnap 50 ország képviselőinek részvételével tanácskozás kezdődött, amelynek! célia az. hogy elő­készítse az atomenergia bé­kés célú felhasználásában va­ló nemzetközi együttműkö­dés kérdéseivel foglalkozó ENSZ-konferenciát. A konfe­rencia összehívásét az ENSZ- közgyűlés határozata alapján 1983-ra tervezik. HAVANNA Teljes kudarccal végződött a sadivadori hadsereg által a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítása Front állásai ellen a Guazapa tűzhányó környékén indított újabb fel­morzsoló hadművelet * * * Nicaragua bejelentette, hogy az Egyesült Államok „politikai agressziót” köve­tett el Managua ellen, ami­kor az amerikai szenátus múlt hét pénteken ratifikál­ta az úgynevezett Saccio- vasquez Cerrizosa egyez­ményt Az 1972-ben létrejött egyezmény Kolumbiának ítéli oda a Nicaragua szerves részét képező Roncador. Ser- rana és Quitasueno karibi szigeteket. BERLIN Mint az ADN hírügynök­ség jelentette, szolgálatának teljesítése köziben. Heiligen- stadtnál, meggyilkoltak egy NDK határőrt. A tettes át­szökött az NSZK-ba. Az NDK-főálilamüevéteasége kér­te az NSZK illetékes szerve­it. hogy ad iák ki a szöke­vényt. Közel-Kelet Zárt ajtók a Az „ajtók zárva vannak” a PFSZ részvétele előtt az Izrael és Egyiptom között a palesztin „önkormányzat­ról” folyó tárgyalásokon — szögezték le hétfőn ameri­kai kormánytisztviselők Washingtonban a sajtó kép­viselőivel folytatott háttér- beszélgetésen. Kairóból ugyanis olyan hírek érkez­tek, hogy Szadat washingto­ni látogatásán felveti a PFSZ bevonását a tárgya­lásokba. A megfeneklett au­tonómia-tárgyalásokat a felszabadítása szervezet egyébként elfogadhatatlan­nak tartja és nem hajlandó azokon részt venni. Az új izraeli kormány csak ma. egynapos késéssel mutatkozik be a knesszet- ben. Ennek az az oka. hogy Begin híveinek korábbi de­rűlátó nyilatkozataival el­lentétben. a leendő koalíci­ós partnereknek még min- diCT nem sikerült megegyez­niük a miniszteri tárcák el­osztásáról A kormány programját jelentő megálla­podást várhatóan ma írja alá a Begin vezette Likud és vele szövetségre lépőhá­Qmiar Tarriios tábornok, volt panamai miniszterelnök temetésére kubai kormány­küldöttség érkezett Panama- városba. Ugyancsak kor­mányszintű delegáció indult útnak Nicaraguából. Tarrios tábornok temeté­sére Carlos Rafael Rodrigu- eznek, a Kubai Államtanács lés a Minisztertanács etnök- helyettesének vezetésével ér­kezett küldöttség a pa­namai fővárosba. Rodri­guez, akit hétfő este fogadott Aristides Royo, panamai el­nök. átadta Fidel Castro ku­bai államfő részvétüzenetét. Managuából hétfőn indult el Panamába az a nicaraguai kormányküldöttség, amely­nek tagja Sergio Ramirez Mercado, a kormányzóta­nács tagja, Humberto Ortega Saavedra nemzetvédelmi mi­niszter és Tornas Borge bel­ügyminiszter. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára üzenetben nyilvá­nította ki részvétét Tonriios tragikus halála miatt és sze­mélyes megbízottat küldött Változatlanul ellentmon­dásos hírek érkeznek a bolí­viai helyzetről. A hétfői lá­zadás két vezetője, Alberto Natusch Busch tábornok, Bolívia volt elnöke és Luis Anez Rivera tábornok, a szá­razföldi erők vezérkari fő­nöke tegnap azt hangoztátta, hogy Bolívia kilenc hadosz­tályából hat Garcia Meza tábornok eltávolítása mel­lett van, míg a múlt év jú­liusában puccsal hatalomra került jelenlegi elnök csak A gambiai felkelők — aki­ket nyugati hírügynökségi jelentések szerint Kukli Sam­ba Sanyang, az 1980-ban be­tiltott Gambiai Forradalmi Szocialista Párt egyik fiatal vezetője irányít — továbbra is kitartanak a fővárostól 10 kilométerre nyugatra fekvő egyik település laktanyáiban. A szenegáli csapatok és a gambiai kormányhű erők kö­rülzárták: a települést. A lázadók tegnapra várra­PFSZ előtt Haig külügyminiszter, vala­mint Egyiptom és Izrael nagykövete aláírta a sinai „multilaterális békefenntar­tó erők” létrehozásáról elő­zőleg Londonban kötött megállapodást. A megállapodás értelmé­ben az 1982 áprilisában lét­rehozandó „békefenntartó erők” három zászlóaljból állnak maid, közülük egyet az Egyesült Államok, egyet Egyiptom állít ki. A harma­dik, 800—1000 főből álló zászlóalj összetételében a fe­lek még mindig nem tudtak megállapodni, mivel a fel­kért országok nagy része nem' vállalta a részvételt. Nem hivatalos washingtoni értesülések szerint azonban az amerikai fél most mái rendelkezik a megfelelő biz­tosítékokkal a harmadik egvség felállításához. Anvar Szadat egyiptom elnök kétnapos hivatalos londoni látogatását befejez­ve tegnap elutazott az Egye­sült Államokba. Szadat Mar­garet Thatcher brit minisz­terelnökkel és Lord Carring ton külügyminiszterrel foly­tatott megbeszéléseket. II Erzsébet királynő pedig ebé­den látta őt vendégül. a volt panamai kormányfő temetésére. Ecuadorból Raul Sorozz« Encalada altengemagy. had­ügyminiszter vezetésével ér­kezik kormányküldöttség a temetésre. San Jóséban a Costa Rica-: egyesült baloldal elnökjelölt- je, Rodrigo Gutierrez, az el­hunyt Totrrijos érdemei: méltatva azt hangsúlyozd hétfői nyilatkozatában, hoffi a tábornok nem csupán Pa­nama, hanem egész Latin- Amerika kimagasló szemé­lyisége volt. Nemzeti hősnek kitárt tiszteletadással temették e tegnap Gmora Tonrijost, i pénteken helikooterbalese következtében elhunyt vol panamai elnököt. A panamai főváros kaited ralisában a ravatal előtt 10( ezer ember vonult el. A te metésü szertartás részekén emlékmisét tartattak, majd ; menet elindult a temetőbe A koporsót a nemzeti gárd; tisztjei és mintegy 25 eze ember kísérte a városon át vezető haf kilométeres úton összesen három hadosz tály támogatására számíthat A lázadók kezében van a ország rádióadó-hálózata é annak ellenére, hogy a kor mányerők az adásokat za várják, sikerült az éterb juttatni az illegalitásba működő bolíviai munkás központ felhívását, amelybe: az ország legbefolyásosab szakszervezeti tömörülés Meza tábornok lemondásái tartó országos sztrájkra szó lította fel a lakosságot dóra szabadon engedtek kő személyt, közöttük egy sz< negáli diplomatát, s katons források szerint, jelenleg mé mintegy harminc embert, ki zöttük a gambiai elnök fel« ségét. nyolc gyermekét és kormány két miniszteri tartják fogságukban. A sz< negáli rádió értesülése sz< rint a lázadók főhadiszállás beleegyezett abba. hogy tál gyadásokat kezd a gambiE kormány képviselőivel. Lengyelország Holnap folytatják a tárgyalásokat r~"' vallási párt. Hétfőn Washingtonban Torrijos temetésén Kormányküldöttségek Panamában Bolívia Ellentmondásos hírek Tartják magukat a felkelők Gambiában

Next

/
Thumbnails
Contents