Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
1981. AUGUSZTUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A brigád színei A színek világában élnek. Hiszen a szolnoki Mezőgép Vállalat törökszentmiklósi gyárában dolgozó Szolidaritás MHSZ Szocialista Brigád tagjainak zöme festő. Annak ellenére, hogy főként egyféle — piros — színnel dolgoznak, egy pillanatig nem állítható : életük, munkájuk „egyszínű” lenne. A brigád festőtagjai gépek, alkatrészek külleméről gondoskodnak. Büszkék vagyunk rá — igen, így mondja egyikőjük — büszkék vagyunk rá, hogy gyorsan, s ahogyan a nyugati megrendelő kéri megfelelő minőségben megy ki exportra a WM—20-as. Ami nem más, mint egy nagy teljesítményű fűkasza. A termelésről szólva a palettáról a képhez világos és sötét színek keverednek. Magyarázzák ugyanis, hogy keményen meg kell dolgozni a határidők tartásáért. Azért, hogy a szerelők munkálkodni tudjanak két műszakban, a hajráknál, itt a festőknél S hogy színes a kollektíva tagjaniak ténykedése, ezt bizonyítja az, amikor megemlítik, csak úgy mellékesen: ha fel akarom sorolni a társadalmi megbízatásaikat, valószínűleg szükség lesz egy külön oldalra. Van közöttük szb-tag, szakszervezeti bizalmi, KISZ-titkár, vöröskeresztes bizottsági tag, s olyan, aki dolgozik a város vasas művelődési házának társadalmi vezetőségében — és még folytathatnánk a felsorolást. Kérik, jegyezzem meg, vérszerződést is kötöttek. Nevetünk, pedig halálosan komoly dologról van szó. Vannak ugyanis közöttük olyanok, akik minden pillanatban a sürgősségi véradószolgálat rendelkezésére állnak. Tizenhat közülettel vannak kapcsolatban, jegyzi meg a tizennyolc tagú brigád vezetője. Mint egy kis intézmény. Pedig igaz, s ez a kötődés legtöbbször azt jelenti, hogy a brigád ad. Fest, mázol, tantermet vagy kerítést, mondhárom műszakot kell vállalni: Mindezt persze úgy említik meg: természetes. A gyár alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez csak úgy tud, ha a munkásai is ehhez szabják magukat. Az igazodásnak persze van másféle módja is. Erre akkor derül fény, amikor kérdezem, származik-e előnye a kollektívának abból, hogy műszakiak is tagjai a brigádnak. Hozzáteszem, például az újítások elkészítésére gondolok. Nem, mondják — éppen ezen a területen ennek nincs jelentősége, mert például említi Futó Ferenc brigádvezető, az újításokat főként a fizikaiak adják be. Szerszámokat készítenek a felületkezeléshez, a munka egyszerűsítéséhez, gyorsításához, vagy olyan módszereket találnak, amelyekkel festék takarítható meg. Tavaly például hat pályázatot fogadtak el a Szolidaritás MHSZ brigádtól. juk a Bethlen úti, a Bajcsy, vagy az Arany János utcai iskolákban, s patronál három osztályt. Vagy sporteseményeket szerveznek tagjai a vállalatnál, lövészversenyt, esetleg MHSZ-vetélkedőt, olykor maguk is részesei egy- egy ilyen versenynek. S a nem közület kategória: segítene«: egymásnak tatarozásnál, festésnél. — Bár közhelyszerűen hangzik, mondják, egyszerűen azért, mert jó érzés a másikért tenni valamit. Kérdezem, nem sok ez? A válasz: akinek az ilyesmi teher, az tényleg ne csinálja. Fiatalok, az átlagéletkor a a brigádban 28 év. Senki nem mondhatja, hogy nem hasznos, nem színes az életük, — s aligha azért, mert színekkel foglalkoznak. A róluk alkotott kép most gyarapodott egy „árnyalattal” — hiszen a kollektíva megkapta a napokban a megyei tanács nagydíját. H. J. Saját hazájában is jó „próféta” Könnyű, de egvben nehéz a dolgom, amikor arra vállalkozom. hogy bemutassam Szurmay Ernőt, a Verseghy Ferenc megyei könyvtár igazgatóját, aki a napokban a megyei tanács nagvdíiát vehette át munkája elismeréseként. Könnyű. hiszen szinte már egy kész életmű kerekedhet ki az önéletrajzából. ám mégis nehéz. hiszen lehetetlen néhány mondatban összegezni sokrétű munkásságát. Életútja mindenesetre alaposan rácáfol a ..saját hazáiéban senki sem lehet próféta” állításnak. 1946-ban mint friss diplomás középiskolai tanár szülővárosában. Szolnokon, a kereskedelmi fiúiskolában kisegítő óraadóként kapott katedrát. Később az intézmény kinevezett tanára, majd igazgatója lett. volt szakfelügyelő, tanfelügyelő, tanácselnökhe- lvettes, a szegedi Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozatának. a debreceni tanítóképző szolnoki konzultációs központjának vezetője, kezdettől fogva, részt vállalt a tudományos ismeretterjesztésben. jelenleg is elnöke a TIT megyei szervezetének. — hogy csak néhányat említsünk munkásságából. Több mint egy évtizede a megyei könyvtár igazgatnia, s ez alatt az idő alatt számos. jó eredmény született a megve könyvtárügyében. Kiszélesedett az Olvasó nénért mozgalom, gyarapodott a könyvtárak alapterülete s a könyvállományuk. Rendszeresen jelennek meg kiadványok. bibliográfiák, a Rövid úton a pedagógusoknak.. az Együtt pedig a A MEGYEI TANÁCS DÍJASAI könyvtárosoknak, népműve-kiemelkedő alkotóit, műveilőknek ad segítséget munkájukhoz. Országos elismerés övezte Verseghy Ferenc munkáinak mintegy háromezer oldalas magyarra fordítását. A kötetet miként a kiadványokat is Szurmay Ernő szerkesztette és szerkeszti. Ugyancsak az utóbbi évtizedben szélesedett, színesedett a könyvtárak közművelődési tevékenysége. Évről évre gazdag programmal lepi meg a megyei könyvtár az olvasókat az ünnepi könyvhéten. de emellett igen népszerűek az elsősorban középiskolásoknak indított irodalmi est sorozatok is. melyeken a magyar líra és epika történetét két vették sorra, a legújabb sorozat pedig a szomszéd népek irodalmából ad ízelítőt. A könyvtári és tudományos munkája mellett Szur- mav Ernő számos szervezet tagjaként ma is aktívan részt vesz a közéletben s a megye szellemi életében. Lassan már négy évtizede bírja mindezt erővel, energiával. Mint mondja, a vele szemben megnyilvánuló bizalom a fő mozgatóerő a munkájában, s persze a tett- váCTv. a felelősség, amelyet pedagógusként. népművelőként, könyvtárosként szülővárosáért és a megyéért érez. T. G. Rózsakért és baromfiól Jobban esik a hűvös a baromfitelepet ketté osztó üzemi út szélén magasodó jegenyék alatt, mint odabent, a gondozók pihenő helyiségében. Igaz, csak szalmabála, meg az árokpart kínálkozik ülőalkalmatosságnak, ezért szívesen odatelepszünk az éppen ebédidőt tartó asszonyok közé. Dienes Józsefné, a tíztagú baromfigondozó brigád tagja magával hozta a közösség krónikáját, s lapozgatja az ölében. — Ez a harmadik naplónk a megalakulás óta, tavaly kezdtünk ebbe jegyezgetni, rajzolgatni. Itt éppen a jubileumi brigádgyűlésünkről olvashat, 1970-ben választottuk ugyanis a Tyereskova nevet. Az alapítók közül Molnár Istvánná, Lódi Dámolta fel a broylertelepet. Hagyták, hogy megmutassa a brigád. — Átvészeltük a baromfihús-termelést országosan is megingató válságos hónapokat — nyugtázza elégedetten Bódiné. — Nem volt panasz eddig se a gondozói munkára, de attól kezdve még a csibék itatóvizének hőmérsékletére is úgy vigyáztunk, mintha a saját torkunkat féltenénk. A nagyobb figyelemnek meg lett az eredménye, sokkal jobban hasznosították például a növekedésben lévő csibék a tápot. Két kiló negyvennyolc dekáról sikerült két kiló huszonnyolc dekára csök- kentenünk az egy kilogramm baromfihús előállításához szükséges takarmánymeny- nyiséget. Rózsakertek a baromfiólak előtt: munkahelyük rendbentar- tására, szépítésére mindig szívesen áldoznak szabad idejükből a brigádtagok nielné, Gönczi Istvánná, Bó- di Imréné és jómagam azóta is együtt dolgozunk. Ebből a kollektívából tiz esztendeje nem lépett ki senki — kezdjük a beszélgetést. A tíztagú baromfigondozó szocialista brigád összetétele jószerivel alig változott az egy évtized alatt, de az asz- szonyok munkája — ahogy Bódi Imréné, a brigádvezető sorolja — annál inkább más lett. — Korábban tizenhét csibét neveltünk fel egy-egy négyzetméteren. Most a tartástechnológia megváltoztatása nélkül huszonnégyet hizlalunk négyzetméterenként, hogy minél kevésbé rontsa az eredményeinket az energia és a takarmány megdrágulása. Elhallgat Bódiné, összenéznek az asszonyok. Csak biztatásra hozakodik elő vele a brigád vezető: — Gondolni se szeretünk rá, most se szívesen beszélek az egyik két év előtti brigádgyűlésünkről. Nem kellett az idő tájt exportra a feldolgozott csirkehús, idehaza se volt ára az élőbaromfinak. Amikor a szakvezetők felvetették a brigádgyűlésen, hogy alighanem fel kell számolni az ágazatot, először bennünk szorult a szó. Azután bezzeg egymás szavába vágva tiltakoztunk, hogy sohase volt nálunk, a Kunság Népében ráfizetéses a broylernevelés. Majd úgy csináljuk, hogy azután se legyen az. Az asszonyok szavának hitele volt a kunhegyes! téesz- ben, a vezetőség nem szá— Azután ott van a brigád újítása is — kapcsolódik a beszélgetésbe a telepen még nem régen dolgozó Andrási Gyuláné. — Ahogy nekem elmondták az asszonytársak, ezelőtt közvetlenül az ólakba fújta a ventillát.or a meleget a kazánokból. Időbe tellett, sokáig kellett fű- tenünk, amíg a meleg eloszlott a helyiségekben. Most- már egy húszméteres csővel az ólak közepére vezetjük a felmelegített levegőt, jóval hamarabb befűthetünk így a csibékre. Tavaly 48 ezer liter olajat takarított meg ezzel a brigád. Szorozza be literenként hét forinttal. Letelt az asszonyok ebédideje, indulnak a brigád tagok újra munkába, ötvenezer csibe és sok-sok tennivaló várja még őket a műszak végéig. A vakítóan fehérfalú épületek előtt a jellegzetes baromfiszag helyett tömény rózsaillat fogad. — Hát igen; — mutatja a hatalmas virágokkal pompá- zó-tarkálló rózsaágyásokat a brigádvezető — a szabadidőnkből a környezetünk szépítésére is kell szakítanunk. Meg még sok mindenre. Nemrég a téesz répaföldjén /dolgoztunk. Mindegyikünk fél hektárnyi területen vállalt gazoló kapálást. Tudják is a Kunság Népében, hogy ha segítségről van szó, a baromfitelepi Tyereskova brigádra mindig számíthatnak. Nem véletlenül vette át a brigád kedden a megyei tanács gazdaságfejlesztési díját. T. F. Csak tiszta forrásból Együtt, tűvel a kézben, a szakkör otthonában, a kunszentmártoni művelődési központban Kunszentmártonban, a nagyközségi-járási művelődési központban idestova huszonöt éve működik a népi díszítőművészeti szakkör. Egy közösség, amelynek jellegzetessége, különlegessége nem az, hogy csak nők a tagjai, s nem is az, hogy mindenki egyazon szenvedélynek, a népi hímzésnek hódol, hanem elsősorban az, hogy a szakkör minden tagja magáénak vallja a „jót s jól” elvet, vagyis hímzéseik tervezésekor, készítésekor az eredetihez nyúlnak vissza, a tiszta forrásból merítenek. Ezt az utat járva varázslatosan szép tájakra jutottak el. Fölfedezték az évek során a Kunság, Kalocsa, Mezőkövesd, a Sárköz, Túra, a Palócföld, Torockó, Székelyudvarhely (és folytathatnánk) munkaigényes, nagy türelmet és ügyességet kívánó hímzéseit — a „fölfedezéseket” természetesen tűvel és hímzőfonállal tették. A szakkör vezetője, Brodsz- ky Árpádné nem taglalja különösebben a „felfedező utak” jelentőségét, hisz ez magától értetődő. — Egy-egy, korábban általunk nem ismert motívumkincs feldolgozása nem egyszerűen új technikai feladatot jelent, hanem újabb kellemes izgalmak, élmények forrását is. Ez idő tájt tizenhat tagja van a szakkörnek: Brodsz- kyné, Dóba Ferencné, Lázár Julianna, Dudás Mártonné, Kovács Józsefné, Farkas Istvánná, Kakukk Istvánná, Gál Pálné, Dósa Károlyné, Nagy Mátyásné. Bereczki Imréné, Polovics Józsefné, Veres Ger- gslyné, Kuna Mátyásné, Sin- ka Mihályné, Talmácsi De- zsőné. Kiállításon mindig kollektíván, „szakkörként” szerepelnek, saját nevük soha nincs a tárgyak alá írva. Az indok kézenfekvő: noha mindenki önállóan készíti a hímzéseket, ezért azok mégiscsak közös munka eredményei. A hétfői találkozások alkalmával alaposan „megfaggatják” egymás készülő hímzéseit, a legkisebb hibát is észreveszik, s nincs irgalom, jön az olló, a visszafejtés. De ebből soha nincs sértődés. Nem véletlen hót, hogy a szakkör a mezőtúri megyei népművészeti kiállításon minden évben a legjobbak között szerepel, többször kapott a kunszentmártoni asszonyok kollekciója nívódíjat. A szakkör tagjainak több, mint a kétharmada túl van a nyugdíjkorhatáron, s az alapítótagok közül bizony néhányan már elvarrták az utolsó fonalat is. Ám életkor ide vagy oda: a kunszentmártoni asszonyok ügyszeretete, alkotókedve mindenképp a megőrzött fiatalságról tanúskodik. Többek között ez is kifejezésre jut abban, hogy az alkotmány ünnepe alkalmából a közösség a megyei tanács közművelődési díját kapta. Sz. J. A jász kultúra megszállottja A jászapáti Vágó Pál Emlékházban á falon és a polcokon régi jász családok életét idéző edények, tálak között megtaláljuk a község címerét, amely mellett a hatalmas faekét is, amely tanúskodik a régmúlt kemény paraszti munkájáról. A különleges hangulatú terem Szikszai Gábor, a múzeum gyűjteménykezelőjének alkotóműhelye, aki már húsz évvel ezelőtt az emlékház születésénél bábáskodott, azőta munkatársa, tíz éve — nyugdíjazása óta — pedig vezetője. A hetvenesztendős pedagógus Apátiban született, igazi jásznak tartja magát. Tanulmányait a községben végezte, majd az egri tanítóképzőből diplomával - tarsolyában hazatérve, szűkebb pátriájában kezdte meg a pedagógus munkát. Később magyar—történelem szakos tanári képesítéssel bővítette szaktudását. Negyven évet töltött a katedrán, az iskolában a gyerekek nevelésével. A nyugdíjkort elérve sem tétlenkedett, amit addig idő hiányában csak munkaidő után végezhetett, mindennapjainak egészévé vált, a Vágó Pál ház anyagának bővítése, a gyűjtemény rendszerezése. Volt tanítványai gyakran ellátogatnak hozzá. Az egyetemi, főiskolai szakdolgozatok készítésekor felkeresik, segítségét kérik munkájukhoz. A község apraja, nagyja kedveli, szereti. Ha akad otthon a padláson régiség — dudaszárú csizma, érvágó — szalajtják a legkisebb gyereket „vidd el Gábor bácsinak, hátha tudja használni valamire.” Az általános iskolában és a középiskolában szinte mindennapos vendég. Szabad idejében vagy munkaidejében — a kettő szinte egybeesik — tanulmányokat, helytörténeti könyveket ír. Az utóbbiakkal tavaly pályázatot nyert. Jelenleg a község 1918—19-es munkás- mozgalmának feltárásán dolgozik. Tíz éve gyűjti az anyagot Jászapáti történetéhez. most már a papírra vetés ideje következik. „Valami miatt kialakult bennem a lokálpatriotizmus. Én szeretem a falumat, ragaszkodom hozzá. Mindig szerettem volna jobbá, szebbé tenni” — így vall a Vágó Pál Emlékház vezetője. Szikszai Gábor az alkotmány ünnepe alkalmából munkája elismeréséül megkapta a megyei tanács köz- művelődési díját. — u —
