Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-13 / 189. szám

1981. AUGUSZTUS 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Petron néni százesztendős A konyha sarkában fakó színű tulipános láda áll. A Iszobával szomszédos fal mellett büszkén párosodik a kemence, padkáién jólesik az ülés. Ha beszélhetnének, sok érdekeset mesélnének az elmúlt ió néhány évtized­ről. Helyettük is mesél gaz­dájuk. Törőcsik Lajos né Mi­hályi Petronella, aki 1881. augusztus 12-én született Jászapátiban, vagyis tegnap ünnepelte 100. születésnap­iét Az arcán a ráncok árul- . kodnak koráról, de életked­vét vidámságát a fiatalab­bak is megirigyelhetnék. „ötéves koromban egyszer iáték közben az öcsém után ugrottam a kubikgödörbe. az­tán mindkettőnket a szom­szédasszony húzott ki a víz­ből. Ha nem tette volna, akkor most nem lenne mit ünnepelni... A iátékot ko­rán felváltotta a dolog. He­tedik évemtől már dolgoz­tam aoárnék mellett a do- hánvföldön, merthogy kuká­sok voltak. Tizenkilenc éves koromban mentem férihez, aztán az uram mellett a munka csak szaporodott Felépítettük ezt a házat amelyikben most is élek, sainos, már régóta egyedül, harminc éve halt meg a fér­jem. Volt egy kislányunk, őt kilencévesen vitte _el a betegség, de egv fogadott lánykát felneveltünk, kihá- zasíltottunk. ö még mosta­nában is meglátogat. Leg­többet a testvéreim gyere­kei foglalkoznak velem. Mindent nekik köszönhetek, szoktam értük imádkozni, de nemcsak értük, minden jó­emberért. Van egv kis nyug­díjam. amit a téesz-től ka­pok. abból éldegélek. A lá­tásom meg a hallásom már elég gyenge. Sokan megkér­dezték. hogy lehet ilyen szép kort megérni. Én csak azt tudom, mindig kétszer ettem naponta, sok gyümöl­csöt. teiet. és húst csak egy­ezer egv héten. Én nagyon szeretném, ha mindenki ha­sonló szép hosszú életet megérne, ió egészségben.” Petron nénit tegnap dél­után felkeresték a jászapáti tanács, a Vöröskereszt, a termelőszövetkezet és az út­törők képviselői, és ajándé­kokkal. virággal kedvesked­tek századik születésnapján. (F> Kortársunk: Sarkadi Imre Hatvan éve született a Körhinta írója Rejtélyesen halt meg, zak­latottan élt, két végén éget­te a gyertyát. Szinte már 1961. április 12-e hajnalán, halálakor, új legenda szüle­tett, Sarkadi Imre legendája. Azóta húsz esztendő telt el, megjelentek összegyűjtött írásai, könyvek, tanulmá­nyok tárták föl életét, élet­művének értékeit. A legenda széjjeloszlott, egy jelentős szocialista ihletésű író ma­radt a helyén. Hatvan évvel ezelőtt, 1921. augusztus 13-án született vi­szonylag jómódú debreceni cívis családban. Leérettségi­zett, jogi egyetemre járt, az­tán felcsapott újságírónak egy debreceni kormánypárti laphoz. 1945-ben a Nemzeti Parasztpórt tagja lett, mint annyi más népi mozgalom­hoz közelálló értelmiségi, s a párt lapjának újságírója — Darvas József hívására. A polgári-értélmiségi szár­mazású fiatalember a pa­rasztság életének egyik leg­jobb ismerője. Cikkei ekkor­tájt mindig a falu változásai­ról szólnak, elbeszélésed azonban még egy ideig, kö­rülbelül 1948-ig, értelmiségi gondolatkörben mozognak. A fordulat éve számára is vál­tozást hoz, ekkor válik szép­íróként a parasztság ábrázo­lójává 1949—1955-ös korszakának legjobb műve a Gál János útja Az előszóban őmaga fogalmazza meg, hogy Mó­ricz Zsigmond Boldog embe­rének folytatásául szánta A születő új embert ábrázolta: a cselédből a maga gazdájá­vá, termelőszövetkezeti tag­gá váló nincstelent. A re­gény 1950-ben jelent meg egy sematikus áradatban, amelyből szenvedélyessége, átéltsége, hitelessége messze kiame'te. Másik nevezetes alkotása ebből az időből az új magyar filmművészet egyik legnagyobb büszkesé­gének. a Körhintának a for­gatókönyve. (A Kútban cí­mű elbeszéléséből kerekítet­te.) A Tanyasi dúvad című regénye szintén ekkori. Mél­tó pária a Gál János útjá­nak. ELső színre vitt drámái is e tóit születnek: az Üt a tanyáról, s a Szeptember. Mind-mind kivétel nélkül a paraszti élet tükre Ieaz, né­ha torzít a tükör. Sarkadi Imre sem kerülhette ki a se­matizmus buktatóit Talán éppen ezért talált magára nehezen 1956. után. Pedig egy pillanatra sem Minden vagyona egy zsák könyv. Hát kinek kenhet­tél te, Budah doktor, ebben az összeesküvés és kapzsiság véres ingoványáha süppedt tudatlan országban? Tételezzük fel, hogy élsz és Arkanarban vagy. Bár nincs kizárva, hogy az Északi Vörös-hegylánc nyúlvá­nyairól leereszkedő, barbár útonállók fogtak el. Ha még­is Arkanarban vagy, akkor elsősorban Görbe Mérleg le­gényei foghattak el. Sőt, nem is téged akartak elfogni, hiszen számukra a fő zsákmány a te kísérőd, a nemes dón, aki mindenét elkártyázta. De akár így, akár úgy, ők nem ölnek meg téged: Görbe Mérleg túlságosan fukar ehhez. Valamilyen ostoba báró is elfoghatott. Minden rossz szándék nélkül, pusztán unalmában és betegessé fajult vendégszeretetében. De valahol a Rothadt Zugolyban még ott lapulnak don X per T Csigolya nemrég szétvert paraszthadseregé­nek maradványai, amelyeket jelenleg maga a mi hősünk, dón Reba élelmez titkon arra az eshetőségre, ha bonyo­dalmak támadnak a bárókkal. Ezek aztán nem ismernek irgalmat. S végül, ami a legfontosabb. Don Reba szürke jár­őrei. Az országutakon portyázó rohamosztagosok. Vélet­lenül a kezük közé kerülhettél, s akkor kísérőd megfon­toltságára és hidegvérűségére kell számítani. De hátha Don Rebában érdeklődés támadt irántad? Besúgói je­lenthették, hogy átutazol Arkanaran, járőrt küldtek éléd egy buzgó szürke tiszt vezetésével, és te most a Vidám Torony alatt, egy kőveremben üldögélsz ... — 20 — vállalt közösséget az ellen- forradalommal. József Atti- la-díjas, Kossuth-díjas író volt, egészen fiatalon, körül­ményei mégis mostohára fordultak, az irodalmi élet szélére került Rá­adásul megbetegedett, sú­lyos műtéten esett át. To­vább alkotott de mór nem a parasztság érdekli, nem jár­ja az országot irodalmi éle­tet él a fővárosban, arról ír, amit legjobban ismer, s ami talán akkor izgalmasabb is volt: az értelmiségről. A vergődő értelmiség izgatja, azaz önmaga. Négy jelentős mű zárja le emberi és alkotói életútját: A gyáva, a Bolond és ször­nyeteg című kisregényeik, s az Elveszett paradicsom, és az Oszlopos Simeon című drámák. Sötét képekkel küszködik bennük, küzdelme ,,az élet értelmét, társadalmi helyét elvesztett, de azt szüntelen keresői, visszaperlő ember tragikus küzdelme”. S ezzel a szakasszal csu­kódik be Sarkadi Imre élet­műve Halála véletlen volt és korai. Nem szabad anar­chikus hőseihez hasonlítani. A teljes Sarkadi Imréhez hi­telesen hozzátartozik a Gál János útja, a Körhinta, s természetesen A gyáva is. Egyszer a szocialista rea­lizmus mibenléte felől el­mélkedett. Az 5 legjobb mű­vei kétségtelenül beletartoz­nak. AB érdeklődő olvasóknak Hajdú Ráfis és Kónya Ju­dit Sarkadi-könyveit ajánl­juk, s természetesen az író nagy példányszámiban meg­jelenő, gazdag köriyvtermé- sét. Friss és tanulságos ol­vasmányok. Gy. L. Hétezer kilométer a tiszásokkal Keresztül-kasul Itáliában Cerignolo, avagy milyen is a „duda-taps” Bari felé igyekezvén a gyorsforgalmú, kényelmes sztrádán, két oldalt olajfák meg olajfák. Több mint 100 kilométer hosszan öreg, gö- csörtös törzsű ültetvények váltogatják egymást frissen telepített új olajfaligetekkel. És szőlőskertek. mert a kö­ves talajon is jó megél mindkettő. Sőt élelmes olasz gazdák ravaszul azt is ki­eszelték, hogyha a szőlőt gyümölcsfára futattják, ak­kor úgymond egy rókáról két bőrt is húzhatnak. De hagy­juk az olasz mezőgazdaságot, térjünk csak vissza Cerigno- lóhoz, vándomitunk eredeti céljához. Előadás, ezúttal este ne­gyed 11-kor. Az idő barát­ságtalan. Éles szél tör be a városba, és fúj rettenetesen és rendületlenül. Mintha egyenesen a Szaharából ér­kezne; oly száraz, és velőkig hatoló. A közönség közül so­kan a környező házak kapu­aljaiba menekülnek előle, mások a színpaddal szemben magasgdó bazilika ajtónyílá­saiban' húzódnak meg. De vannak, akik egyszerűen visszaülnek a téren parkoló kocsijukba, s onnan figyelik a táncosok produkcióját. Hogy birkóznak ők is a kel­lemetlenül zord idővel! A meglepetés azonban akkor ér bennünket, amikor előadás végeztével egyszeriben vil­logtatni kezdik lámpáikat a környülálló személyautók, előbb csak néhány, aztán mind több. végül valameny- nyi „beszállt” a fénykórus­ba. Majd megszólalnak éles hangon a dudák. Szaggatott kiáltásukkal fültépő tapsot produkálnak. Micsoda kako­fóniája ez a fénynek és hangnak! A „duda-tapsra" nem egy ablakban álmos polgárok dugják ki fejüket, nem tudván, mire véljék ezt az éjféli zenebonát. De ami nekik kellemetlen, hangza­var, az a mi fülünknek kel­lemes muzsika, mert a taps különös szimfóniája. És újabb állomások, Bari­tól nem messze, a tengerpar­ton. Akárcsak nálunk a Ba­laton mentén, errefelé is mindenütt villák és villák, Valamennyi hófehérre „me­szelve”, csakúgy szikráznak az erős napsütésben, és úgy modernek, hogy még bizo­Rumata újra meg ráingatta a zsinórt. A hálószoba aj­taja undorító csikorgással kinyílt, s belépett a vézna szolgafiú. Unónak hívták, sorsa ballada témájául szol­gálhatott volna. A küszöbön meghajolt, odacsoszogott az ágyhoz, és letette az asztalkára a tálcát, amelyen levelek; voltak, kávé és egy csomó illatos rágó-kéreg, a fogak tisztítására. Rumata mérgesen nézett rá. — Mondd, mikor kened már meg az ajtót? A fiú hallgatott Rumata félrelökte a paplant, mezte­len lábát lelógatta az ágyról, és a tálca felé nyúlt. — Mosakodtál ma? — kérdezte. . A fiú egyik lábáról a másikra nehezedett, semmit sem válaszolt; aztán végigment a szobán, és összeszedte a szétdobált ruhadarabokat. — Ügy rémlik, azt kérdeztem tőled, mosakodtál ma vagy nem — mondta Rumata, miközben felbontotta az első levelet — Vízzel nem moshatjuk le a bűnünket — dörmögte a fiú. — Mi vagyok én, előkelő űr ián, hogy mosakodjam? — Mit meséltem neked a mikrobákról? — kérdezte Rumata. A fiú letette a zöld nadrágot a karosszék támlájára, és hüvelykujjával meglegyintette magát: a gonoszt hes- segette el, — Háromszor imádkoztam az éjjel — felelte. — Mi kell még? — Tökfilkó vagy — mondta Rumata, és nekifogott a levél olvasásának. Doma Okana udvarhölgy írt, dón Reba új kegyenc­nője Arra kérte, még aznap este látogassa meg őt aki „gyengéd érzelemtől epékedik”. Az utóiratban kereset­len szavakkal ott állt, hogy tulajdonképpen mit vár ettől a találkozástól. Rumata undorodott a gondolattól, hogy oda kell menni, de hát dona Okana sokat tudott. A következő boríték vastag papírból volt, viaszpe­csétje elimázolódott; nyilván felnyitották. A levelet dón Ripat írta, elszánt karrierista, a rőfösök szürke századá­nak hadnagya. Hogylétéről érdeklődött, szilárd meggyő­ződését fejezte ki, hogy a szürkék üeye győzni fog, és ha­ladékot kért kis adósságára. „Rendben van...” — mor­molta Rumata, félretette a levelet, újra kezébe vette a borítékokat és érdeklődéssel megvizsgálta. Igen, már fi­nomabb módszerekkel dolgoznak. A harmadik levélben kardpárbajra hívták ki dona Pytha miatt, de hajlandók eltekinteni tőle, ha dón Ruma­ta bizonyítékokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy neki semmiféle kapcsolata sincs dona Pythával. — 21 — (Folytatjuk) nyos arab, keleti vagy talán mór építészet elemeit is fi­noman magukba ötvözik. Tömbszerű épületek, sima, lecsiszolt formákkal. A kék Adriával erőteljes harmóniát képeznek. Ezen a soron van Mola di Bari is, a mozgal­mas fürdővároska. Itt is me­leg fogadtatás, bár a pla­kátokon kissé elkeresztelték a Tiszát, Tizza lett belőle. (Persze akad hely, ahol meg Timát írnak helyette.) Ha még egy mássalhang­zót cserélünk benne, a t he- helyett p-t mondunk, máris kész a jól ismert olasz éteL a pizza neve. Nyilván erre járt rá vendéglátóink nyel­ve is, amikor „megzésítették" a Tiszát.- Egyébként a pizza nem is rossz eledel, s ami a turisták szemében különö­sen növeli tekintélyét: más­fél ezerért már étteremben is kapható. Jól csúszik rá a vörösbor, s a kettő együtt kész vacsora. Étteremben fo­gyasztva azonban arra mindenki számíthat, hogy a pizza ára mellé a számlá­ra még egy furcsa tétel is felkerül, s 500 lírát „ér”: az asztalra terített abrosz ára. Mert itt, kérem külön is meg kell fizetni a módit! Móla di Bari ,,személyes” elismerést is hoz számunkra. Egy itt üdülő idős muzsikus­professzor, bizonyos Antóni­ám mester a szünetben me­legen gratulál zenészeinknek, bizalmasan kedves kollégá­nak szólítván a zenekar prí­mását, s ráadásul még a hegedűjét is .kipróbálja. Az­magánkézben az adott vi­dék reklámközpontja (Csak gondolom, hogy a környék borainak propagandájához milyen jól jöhet Kállaiék tüzes muzsikája — filmsza- lagról. És még fizetni sem kell érte senkinek!) Mennyi mindenről illenék még beszélnem. Például Ca- puáról, ahol csaknem tízezer szál szegfűből fonnak koszo­rút körbe színpadunknak, vagy említhetném Trentót. az Adige folyó városát, ahol hosszan kérlelnek bennün­ket, hogy ne hagyjuk még abba a muzsikát, játszom a zenekar, míg kedve s ereje tartja De felejthetetlen sa- vignolai szereplésünk is, ahol a kommunisták új székhá­zénak avatási ünnepségén lépünk fel, s éjszakába nyú­ló közös énekléssel végződik a találkozó. És a kirándulások, mert a nagy munka közben, né­hány óra. olykor egy-egy délelőtt azért erre is jut. Arezzóban elzarándokoltunk Petrarca szülőházához — ma csinos könyvtár, —és látjuk Pompeit, a halott várost — 75 líráért, mert ennyi egy belépő ára Turisták ezrei járják velünk együtt utcáit, feltárt tereit. A legtöbben azonban ott állnak, annál a dómusnál, méghozzá sorban, amelynek falain az egykori szerelmi élet jeleneteit hű­séggel ábrázoló képek, fres­kók láthatók a falon, illetve ahol egy olyan férfi szobra áll, amelyen minthogy mez­Hazafelé a buszon tán emlékek kerülnek elő. s kiderül, hogy a cigányzene rajongója 1939-ben magával Bartókkal muzsikált együtt, egy csapatban, s azóta is tart signor Antónióban a magyar zene iránti érdeklő­dés. Nem messze esik innen Conversano, a zenei hagyo­mányokkal rendelkező kö­zépkori városkában minden nyárom, júliusban-augusztus- ban fesztivál. Előttünk jár­tak itt már táncosok Indi­ából, bemutatkozott egy ma­láj együttes, táncoltak brazi­lok és algériaiak, de ahogy ez villám véleménykutatá­sainkból kiderült, — szállo­dánk tulajdonosának fia is segédkezik benne, nehogy „maniouláliuk” befolyásol­juk nézőinket — a „brazilok és mi voltunk eddig a leg­jobbak”. Jól esik az elisme­rés, hisz szereplésünkhöz végre most már viszonyítási alappal is rendelkezünk. Elő­adásunkon a televízió is je­len van, néhány perces be­számolót sugároznak majd a régió csatornáján. Már Sa- vignolában is ott voltak a kézi kamerák. No persze anélkül, hogy tudtunk volna róla. Csak később iutott hoz­zánk a híre, hogy egy ma­gántársaság adójának embe­re végig dolgozott előadás közben. Ezen nincs mit meglepődnünk, nyugtat meg bennünket olasz kísérőnk, az efféle magánvállalkozások­nak Itáliában se szeri, se száma. Hogy miből tartják fenn magukat? Jól fizetett hirdetésekből. Egy úgyneve­zett helyi televíziós állomás télén, az ismeretlen szob­rász hangsúlyosan emeli ki' a szexuális élet egyik fontos kellékét. (Ügy látszik, a régi pompeiek nem voltak vala­mi szemérmesek.) Aztán jó volna elmesélni, hogy a somrentói öbölben a hegyoldalban fészkelő Mino- riban illetve egy hozzá kö­zeli vendéglőben mint káp­ráztat el bennünket színész­mutatványaival a vendéglős, aki az ízes pizza mellé né­majátékban mulatságos tré­fát is mellékel. De hát erre­felé mindenki színész, a leg­egyszerűbb ember is kész jelenetet rendez, ahogy ké­résünkre útbaigazít. Folytat­hatnám, de befejezem, végé­re úgysem érnék. Méghozzá Vincivel, ahol Leonardo szü­letett, s ahol mikor műso­runk véget ér, a polgármes­ter (ki is lehetne más. megszokhattuk) épp a nagy reneszánsz művész szellemét, idézi, arról szólván, milyen is, ha a művészet képes ösz- szekapcsolni népeket, orszá­gokat, netán földrészeket is. Leonardo szellemében adom át önnek városunk zászla­ját, — mondja, s mi öröm­mel, s meghatódva vesszük át a jelképes ajándékot. S aztán mit tesz isten: nagy sietségünkben ottfelejtjük .a szállodában. Most aztán re­ménykedhetünk, telefonkéré­sünkre vajon elküldik-e majd utánunk. A tengernyi élmény persze zászló nélkül is itt „lobog” bennünk. Végié Valkó Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents