Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-08 / 158. szám

1981. JÚLIUS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A megyei ifjúsági válogatottak tornáját a Szolnok megyei fiatalok nyerték. Képün­kön a szenzáció számba menő siker főszereplői és szakvezetőik A Lehel SC 75 éves A röplabda ifjú tehetségei Jászberényben Nyolc ország ifjúsági válo­gatottja részvételével Lehel Kupa nemzetközi női röplab­datornát tartanak július 15— 19 között Jászberényben, a hűtőgépgyári sportcsarnok­ban a Lehel SC és a Magyar Röplabda Szövetség közös rendezésében. A nyolcadik alkalommal lebonyolításra kerülő ötnapos verseny ki­váló vizsgalehetőség a fiatal sportolók számára, emellett hozzájárul a nemzetek kö­zötti rendszeres baráti sport­kapcsolatok elmélyítéséhez és erősítéséhez. Az idén Bulgária, Cseh­szlovákia, Hollandia, Len­gyelország, az NDK, az NSZK, a Szovjetunió és Ma­gyarország ifjúsági váloga­tottjai küzdenek a díszes serleg elnyeréséért. A részt­vevők között van az a len­gyel csapat is, amely a leg­utóbbi két évben diadalmas­kodott. Ha most hasonló si­kert érnének el, végleg övék a Lehel Kupa, mert a kiírás szerint, aki egymás után há­romszor elnyeri, hazaviheti a trófeát. Az együttesek két négyes csoportban játszanak majd, s a csoportok azonos helyezésű csapatai döntik el a végső sorrendet. 1. Siófok—Dunaújv. 1 1 x2 2 2. Kaposv.—Barcs 1 1 1 1 3. Kiss J.—Dombóv. 1 x2 1 X2 4. Körmend—Ajkai B. 1 1 1 1 5. Schönherz—Motim 1 X X 1 6. Tatabánya—Pápa 2 1 1 2 7. Győr—Komárom 12 12 12 12 8. Szondi SE— Esztergom X2 1 x2 1 9. Kisvárda—Papp J. 12 12 12 12 10. Köteles J.—Salgót. lx X2 lx X2 11. Jb. Vasas—ESMTK 1 1 1 1 12. Karcag—Orosháza 12 12 12 12 13. Mezőfi SE—Szeged 12 12 12 12 Pótmérkőzések: 2, 1. Serdülők országos bajnoksága A fővárosban megrendezett or­szágos bajnokságon a Vízügy SE úszói a következő helyezése­ket érték el, 4x100, férfi vegyes­váltó: 3. Vízügy SE 4.24.67 mp. (Gyuricza, Kripkó, Pintér, András). 100 m pillangó: 4. Kripkó 1.02.6 (megyei csúcs). 100 m mell: 4. Kripkó 1.14.7. 100 m pillangó: 6. Pintér 1.03.1. 100 m gyors: 6. Pintér 58.2. Az utánpótláskorúak versenyét Szentesen tartották, a szolnoki sportiskola úszóinak jobb ered­ményei: fiúk, 50 m, delfin hát: 1. Ráczpali 41.6 mp. 100 . m út­törő gyors: 1. Kiss T. 1.08.8. 100 m gyermek pill.: 2. Bárton Cs. 1.20.1 50 m delfin mell: 2. Balázs J. 46.2. 100 m serdülő gyors: 2. Keskeny T. 1.05.5. 50 m béka mell: 3. Nagy S. 51.2. Lányok, 50 m béka mell: 1. Nemes A. 50.4, 3j Danes A. 54.0. 50 m delfin pill.: 2. Ritzinger A. 41.5. 3. Kádár K. 43.4. 100 m út­törő hát: 3. Ilyés E. 1.25.2. 100 m delfin hát: 1. Ritzinger A. 43.0. 100 m úttörő pillangó: 2. Cserhalmi A. 1.22.3. 200 m gyer­mek vegyes: 1. Fodor I. 2.52.8,2. Tóvizi A. 2.52.7. 4x50 m delfin mell váltó: 1. Szolnoki Sí 3.18.8. (Pásztor, Stepanidesz, Kádár, Ritzinger). 4x50 m úttörő ve­gyes: 1. Szolnoki Sí 2.36.8 (Lo- soriczi, Ilyés, Cserhalmi, Turiák). A Néplap 28. heti totótippjei Vetélkedés földön, vízen, levegőben A Baráti Hadseregek nyári spartakiádjának története 1958: NDK, Lipcse A Baráti Hadseregek Sportbizottságának aktivitá­sát dicséri, hogy már meg­alakulásának évében meg­hirdette, majd megrendezte az első nyári spartakiádot. 1958-ban a Német Demokra­tikus Köztársaság városa. Lipcse várta, fogadta a ver­senyzőket, biztosított ragyo­gó vetélkedés! lehetőséget a baráti hadseregek katona­sportolóinak. Tizenkét sport­ágban Albánia. Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, a Kínai Népköztársaság, a Ko­reai NDK, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Ro­mánia, a Szovjetunió és a Vietnámi Demokratikus Köz­társaság katonasportolói ta­lálkoztak a sportpályákon és a sportcsarnokokban. A nemzeti színek, a had­seregek képviseletében vi­lághírességek egész sora ér­kezett Lipcsébe, sportáguk legjobbjai keltek versenyre az érmekér ti. a helyezések­ért. A lipcsei stadion száz­ezres közönsége az atlétikai versenyek során megcsodál­hatta többek között a szov­jet Tokarjev és Litujev, a lengyel Folk és Krzyskowiak, a csehszlovák Jirasek és Skobla, a bolgár Vucskov, az NDK-beli Valentin és Janke ragyogó teljesítményét. A magyar csapatban is helyet kaptak korábbi világrekor­derek, olimpiai és Európa- bajnoki helyezettek. A kö­zéptávfutó Rózsavölgyi Ist­ván, a hosszútávfutó Iharos Sándor, a diszkoszvető Szé- csényi József, a magasugró Noszály Sándor méltó ellen­fele volt az indulóknak. Szőnyegen és szoritóban Nagy mezőnyt vonzott a két leglátványosabb egyéni küzdősport, a birkózás és az ökölvívás. A szőnyegen a legemlékezetesebb csatákat a szovjet Lotkinov és Strap- kov, a bolgár Sirakov és Pet- kov. valamint a magyar vi­lághírességek: Hoffmann. Hollósi, Gurics és Tóth Gyu- lg vívta. A szoritóban olyan nagy múltú ellenfelek mér­kőztek egymással, mint a ro­mán . Dobrescu,, Negrea, a mongol Oísad, a koreai NDK-beli Kim-Gen-Bom, a szovjet! Szmirnov és Abra­mov. Tömegsport ÉDOSZ-sportnap Szolnokon Kitűnő rendezés, jó szerve­zés fogadta vasárnap a MÁV MTE sportpályára kisereglett élelmiszeripari vállalatok dolgozóit, sportolni vágyó fiataljait. Magyar Mártonné, az ÉDOSZ Szolnok megyei Bizottságának elnöke, meg­nyitó beszédében elismerését fejezte ki azoknak a dolgo­zóknak, akik rendszeres napi sporttevékenységük nyomán, a helyi és területi bajnoksá­gok megnyerésével bejutot­tak a megyei döntőbe. Több mint tizenöt éve rendezik meg ezt a versenysorozatot, amelyen az idén hét iparág 350 sportolója állt rajthoz, kispályás labdarúgás, kézi­labda, asztalitenisz, sakk, lö­vészet, atlétika sportágak­ban. Különös érdeklődést keltet a női kispályás labda­rúgás, ahol a Sütőipari Vál­lalat dolgozói verhetetlennek bizonyultak. Az összesített pontversenyben az „ÉDOSZ Vándorserleg” nyertese a Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat (86 pont) lett, második a tavalyi kupavé­dő Baromfifelvásárló Válla­lat (81 pont). A végső győzelem a labda­játékokban is színvonalas mérkőzéseken dőlt eL Kézi­labdában a mezőnyből ki­emelkedő legjobb három csa­pat szinte külön versenyt ví­vott az első helyért. Az NDK, a román és a szovjet együt­tesek mérkőzésein minden lőtt és kapott gólnak jelen­tősége volt, mert a végső el­számolásnál csupán a gólkü­lönbség határozta meg a he­lyezéseket. v Kosárlabdában a szovjet csapat vonultatta fel a leg­több labdazsonglőrt. A né­zők megcsodálhatták az ak­kori idők legmagasabb kosa­rasának, a 224 centiméterre nőtt Kruminsnak a játékát. Valóságos embertorony volt, s ragyogóan játszott. Neki ugrania sem kellett, s ter­mészetesen a palánkról le­pattanó labdák többségét is ő szerezte meg. A magyar kosárlabda aranycsapatból az első nyári spartakiádon Gremminger. Czinkán, Bán­hegyi, Bencze, Judik és Te­mesvári vett részt. Tíz nemziet együttese in­dult a labdarúgótornán, s az előzetes — jogos — vára­kozás a magyar csapattól ér­met remélt. Kellemetlen csa­lódást okozott, hogy a ma­gyar csapat nem került do­bogóra, annak ellenére, hogy pályára lépett többek között Bozsik, Tichy, Budai II. és Kotász is. Világbajnokságnak is meg­felelő mezőny gyűlt össze öt­tusában. öt versenyszám, öt nap, öt lehetőség a megdi­csőülésre vagy a bukásra. Külön érdekessége volt. a küzdelemnek, hogy az előző olimpián a szovjet .együttes éppen a magyarok előtt nyerte az öttusa csapatverse­nyét. A lipcsei találkozó a két csapat között tulajdon­képpen visszavágónak szá­mított. A Török Ferenc. Sza- niszló, Ferdinándi és Bódi alkotta magyar együttesnek sikerült a bravúr, minden versenyző a lovaglás, a pisz­tolylövés. a vívás, az úszás és a futás során legjobb ké­pességei szerint küzdött, amelynek eredményeként: az öttusa csapatverseny ered­ményének hirdetésekor a zenekar a magyar himnuszt játszotta, a piros-fehér-zöld zászló kúszott fel a legma­gasabb rúdra. A legtöbb sportághoz ha­sonlóan ugyancsak olimpiai bajnokok és világrekorderek egész sora indult a piszto­lyok és puskák mesteri ke­zelőinek versenyében, a lö­vészetben. A román Sirbu, a szovjet Bogdanov, a cseh­szlovák Kudra. a bolgár Tor- kov, a lengyel Salamonski mellett a magyar néphadse­reget többek között az olim­piai bajnok Takács Károly, valamint Gyönyöré és Simkó képviselte. Simkó világcsúcsa A további sportágakban is színvonalas, látványos, érde­kes és izgalmas küzdelmeket vívtak a baráti hadseregek legképzettebb katonasporto­lói. Imponáló az első nyári spartakiád csúcstermése: öt világ-, egy Európa- és 12 új országos rekordot állítottak fel az indulók. A magyar csapat sem maradt új csúcs nélkül. Simkó Imre a sport­puskások versenyében új vi­lágcsúcsot lőtt. A magyar katonasportolók végeredményként 41 ,pontot gyűjtöttek, és a nemzetek közötti pontversenyben az előkelő ötödik helyet szerez­ték meg. A baráti hadseregek első nyári spartakiádjának ren­dezvényei nemcsak ragyogó sportiküzdelmeket hoztak, hanem elmélyítették a kü­lönböző nemzetiségű, anya­nyelvű katonák közötti fegy­verbarátságot. A találkozó jelentős politikai sikernek is számított. (Folytatjuk) Hegyei Művelődési és ifjúsági Központ donna (II. helyáron). Hunyadi: szünnap, Túrkeve vörös Csillag: szünnap. 10 órakor a Kőszívű lány me­seműsor. 20 órakor a színházteremben CIGÁNY FOLK. Bemutatkozik a „Barna Gyöngyök" együttes. Kiállítások a galérián: Nógrá­di iparművészek kiállítása. A fotógalérián: Csutkái Csaba, Glück György. László Gyula fo­tóinak kiállítása. Kopek Rita festőművész kiál­lítása július 12-ig meghosszab­bítva. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Kóma (16, III. helyáron), Kert: szün­nap, Tallinn: Autóversenyzők, Tisza A-terem: Fantozzi (14, II. helyáron), B-terem: Csillagok háborúja I—II. (III. dupla hely- áron), C-terem: Hyppplit, a la­káj, Reptér: Az ötös számú vá­góhíd (16), Vegyiművek: szün­nap, Szandaszőlős Terv: szün­nap, Abádszalók Petőfi: szün­nap, Jászberény Lehel: Lan­guszta reggelire (14, II. hely­áron), Kert: Vámmentes házas­ság (14), Jászapáti Táncsics: szünnap, Karcag Déryné: szün­nap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Szabadság: Ballagás (14), Dózsa: Dugó, a csodacsa­tár, Béke: szünnap. Rákóczi- falva Rákóczi: szünnap, Tisza­füred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: szünnap, Törökszent­miklós Dózsa: A Pogány Ma­Rádió I MŰSOROK I SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Hírek. — 17.05: Forró ritmusok a Humpries Singers felvételeiből. — 17.20: A para­ván mögött. Szolnok megye amatőr bábosait Cseh Éva mu­tatja, be. — 16.40: Egy ország — egy dal. Könnyűzene innen-on- nan. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Beatparádé. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Konrad Richter (zongo­ra), Karlheinz Zöller (fuvola) és Wolfgang Boeetcher (gordon­ka) trió-felvételeiből. — 9.04: Mesterkurzus. Jevgenyij Nyesz- tyerenko hangversenye a Zene- akadémia 10-es tantermében. Zongorán közreműködik: Jevge­nyij Senderovics. — 9.38: Kis magyar néprajz. — 10.05: Sirius kapitány fogságba esik. Fan- taszikus rádiójáték. Irta és ren­dezte: László Endre. A' Makas- sari ivópohár. — 10.35: ,,Szer­pentin-java”. Nyári összeállítás az Ismeretterjesztő Szerkesztő­ség órájának legnagyobb közön­ségvisszhangot kiváltott anya­gaiból. — 11.35: Sugár Rezső: Szvit. — 12.35: Magvetők. Portré Szappanos Jolán nyugdíjas bu­gaci tanítónőről. — 12.55: Ope­raslágerek. — 13.25: Dzsesszme- lódiák.' — 14.06: Utolsó kísérlet. Németh László regénye rádióra alkalmazva. Befejező rész: Szer­dai fogadónap. — 15.10: Kocsis Albert hegedül, Szabó Csilla zongorázik. — 16.10: Kritikusok fóruma. — 16.20: Verbunkosok, nóták. — 17.07: Kirakat-politika. Gazdasági tűnődések a pesti utcán. — 17.32: A cigánybáró Részletek Johann Strauss ope­rettjéből. — 19.15: Kilátó. — 20.00: A Rádió lemezalbuma. Közben: — 20.45: A századelő irodalmának hetei. — 20.51: A Rádió lemezalbuma című műsor folytatása. — 21.30: Külpolitikai arcképcsarnok. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Svájci Olasz Rádió énekkara Croce- madrigálokat énekel. Vezényel: Edwin Loehrer. — 22.45: Tudo­mány — antitudomány. Sem- lyén Istvánnal, a „Modern mí­toszok” című könyv szerzőjével beszélget Erdei Grünwald Mi­hály. — 23.00: Dózsa György. Részletek Erkel operájából. — 0.10: Koncz Tibor táncdalaiból Kovács Kati énekel. PETŐFI: 8.05: Virágénekek. — 8.20: Tiz perc külpolitika. — 8.33: Idő­sebbek hullámhosszán. — 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.43: Riz Ortolani filmzenéiből. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.33: A Szabó család. — 12.03: Énekszó­val, muzsikával. Fiatalok nép­zenei műsora. — 12.33: Tánc­zenei koktél. — 13.30: Labirin­tus. — 14.00: Kettőtől négyig. . . — 16.00: A tudás és a szórako­zás várai Füred-Savanyúvízen. A Lóczy Lajos gimnázium és a Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulóinak vetélkedője. — 16.35: Néhány perc tudomány. —16.40: Fiataloknak! Komjáthy György kívánságműsora. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.33: A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonságai. — 18.55: Magyar fúvószene. — 19.15: Muzsikáló fiatalok. Friss Gábor szentendrei műsora. — 19.45: A beat kedvelőinek. A Santana együttes felvételeiből. — 20.33: A Rádió Dalszínháza. Ked­ves rokon — daljáték. Jókai Mór nyomán írta: Ambrózy Ágoston. Zenéjét szerezte: Vincze Ottó. Vezényel: Breitner Tamás. Közreműködik a Ma­gyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekara és kamarakó­rusa. Rendezte: Cserés Miklós dr. Szereposztás: Berkes Gábor, megyei főjegyző — Bessenyei Ferenc, Zsófi, a lánya — Kal­már Magda, Szegedi Erika. Gyulássy Menyhért — Agárdi Gábor. Zsuzsanna, a felesége — Orsolya Erzsi, Sándor, jurátus, a fiuk — Palcsó Sándor. — 21.55: Beke Farkas Sándor népi zene­kara játszik, Nyíri Erzsébet nó­tákat énekel. — 22.30: Sanzonok. — 23.15: Szimfonikus könnyű­zene. 3. MŰSOR: 9.00: Reneszánsz kórusmuzsi­ka. — 9.15: Schubert-lemezeink- ből. — 11.05: Bal’ettzene operák­ból. — 11.32: A Beatles együt­tes felvételei — XXV/6. rész. — 12.00: Szimfonikus zene. — 14.05: Csajkovszkij: A cárnő cipellője. Négyfelvonásos víg­opera. Szövegét — Gogol elbe­szélése nyomán — Polonszkij ír­ta. Vezényel: Vlagyimir Fedo- szejev. Közreműködik a szov­jet Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekara és énekkara. Szereposztás: Vakula, kovács — Konsztantyin Liszovszkij, Szóló­ba, boszorkány, yakula anyja — Ludmila szimonova, Az ördög — Oleg Klenov, Csub, idős ko­zák — Alekszej Krivcsenyja. Okszana. a leánya — Nyina Fo­mina. Közben: — 15.00: Ország, város. — 15.30: Az operaközve­títés folytatása. — 17.19: Öt földrész zenéje. — 17.28: Zene­kari muzsika. — 19.05: A Ki­egészített Bécsi Öntett leme­zeiből. — 19.51: Nabucco. Rész­letek Verdi operájából. Közre­működik: Renata Scotto, Anne Edwards, Jelena Obrazcova, Veriano Luchetti, Kenneth Col­lins, Matteo Manuguerra, Niko- laj Gjaurov, az Ambrosian Operakórus és a Philharmonia zenekar, vezényel: Riccardo Mutti. — 20.41: Külföldi tudóso­ké a szó. Az uszodavíz „köz­egészségtana”. Hans Jürgen Hensen berlini orvosprofesz- szor írása. — 20.56: Újdonsága­inkból. — 21.36: Bach: IV. brandenburgi verseny. — 21.54: Kritikus füllel. Televízió 9.00 9.05 9.25 9.50 10.45 11.15 15.35 15.40 : Tévétorna, (ism.) (színes). Csak gyerekeknek! Szép tájak. Szovjet kisfilm. (színes). Delta. Tudományos híradó, (ism.) (színes). Aranyásók Alaszkában. Francia—NSZK—román ka­landfilmsorozat IV/3. rész: A yukoni vadember (ism.) (színes). Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) Zenés tere-fere. NSZK .zenés film (ism.) (színes). Hírek. Testünk. XXVI/2. rész: A nő (ism.) (színes). Négy csepp. NDK tévé­film (színes). : Reklám. : Mérlegen. Riportfilm. Staféta. Tíz perc ifjúság. A Közönségszolgálat tájé­koztatója. Másfélmillió lépés Magyar- országon. Végig az orszá­gos kék túra útvonalán. XIV/9. rész: A Vértes er­dejében. (színes). : Reklám. Tévétorna, (színes). Esti mese (színes). TV-híradó (színes). San Franciscó utcáin. Amerikai bűnügyi tévé­filmsorozat: ,,A keserű bor”, (színes) A Tv galériája. Lendvai Antal kiállítása. ís'zínesí. Vívó világbajnokság. Női tőr csapat döntő. Közve­títés Clermont-Ferrandból. (színes). TV-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: Mérlegen. Stúdióvita. öreg barátok. Szovjet rö­vidfilm (ism.) TV-híradó 2. (színes). Illés Endre: Törtetők. Ko­média két felvonásban. A debreceni Csokonai Szín­ház előadása, felvételről. BUKAREST: 16.00: Hírek. 16.05: Iskolatévé. 16.30: Női röplabda (Románia— NDKL 18.30: Költészet és zene. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.55: Minden tőlünk függ. 20.20: Vízkereszt (2. rész). 21.35: Enescu: 1. szvit. 22.05: TV-híradó. 16.05: 17.35: 17.40: 18.10: 18.20: 18.25: 19.00: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: 20.45: 21.25: Kb.: 22.40: 20.00 20.40 20.50 21.10

Next

/
Thumbnails
Contents