Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-30 / 177. szám
1981. JÚLIUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Berettyótól a Guadalquivirig Életünk és az építészei Kérdések. Granasztói Pálhoz Mezőtúri beszélgetés Galambosi Edit. festőművésszel A mezőtúri Városi Tanács jól élve mecénási lehetőségével, elhatározta, hogy minden évben vendégül lát egy hónapra egy-egy olyan képzőművészt, aki a város szülötte vagy onnan indult művészpályája. A Hotel Berettyóban így találkozhattunk Galambosi Edittel, aki — amikor az időjárás engedi — jegyzettömbjével járja a várost, ismerkedik az emberekkel, szemléli a környék romantikus füzeseit, ligeteit... — A télen már voltam itt két hétig, amikor a hó, a jég, a zúzmara borította a tájat. Nem a „felfedezés” szándékával jöttem akkor sem, most sem, hiszen itt születtem, a Teleki Blanka Gimnázium növendéke voltam, innen mentem a Képzőművészeti Főiskolára. De azért tudja, így festőszemmel nézve minden másként látszik. Ezért is örülök, hogy szülővárosom elsőnek engem tisztelt meg vendégszeretetével. — A Fényes Adolf teremben alig pár hónapja zárult a kiállítása. Ott elsősorban az Ibériai félsziget forró levegőjét, táncait, tájait sugallták képei, színei. De emlékszünk az 1961-es, Dorottya utcai tárlatára is, azon egészen más tematikát mutatott be. — Mindez — természetes talán — szorosan összefügg életutammal. A főiskolán Barcsay, Hincz tanítványa voltam, szerteágazó érdeklődést tanultam mestereimtől. Néhány évig a Szovjetunióban éltem, dolgoztam, a Dorottya utcai anyag főleg az ottani élményekhez kötődik. A műcsamokbeli 1976-os kiállításom ennél talán már teljesebb volt, de úgy érzem, valami még mindig hiányzott. Nevezetesen annak a spanyolországi meghívásnak eredménye, művészi tükröződése, amely az idei tárlatomon már részben a közönség elé került. — Ennek a kiállításának Nagy öröm itt lenni... katalógusában Aradi Nóra írja alkotó módszeréről: „Galambosi Edit hosszasan elmerült emberként, festőként a sokat látott spanyol- országi tájakban, spanyol modelljeiben. Nem a meglepőt vagy a rendkívülit kereste, hanem a szépség és harmónia legtartósabb élményét. A helyszínen rajzolt, így rögzítette a látottakat. A képalkotás már_ további fázis...” A mezőtúri hetek is így válnak majd színekké, képekké. — Igen, pontosan így ... Rengeteg vázlatom, jegyzetem van. Szeretném megfesteni Csíki Ferenc fazekas mester és Kupái Sándor fafaragó portréját, ök mindketten annyira, de annyira annak a tájnak emberei, amelyiket én szeretett szülőföldemnek tartok! S persze sok más kép is születik majd a mostani élményeim hatására. — Mikor láthatják a mezőtúriak ezeket az alkotásait? — Jaj. hadd ne mondjak időpontot. A beszélgetésünkből talán kiderült, elég sokáig érlelem a témáimat. Csak annyit: szeretném nagyon szép kiállítással köszönteni a túriakat. — A nyár további részét hol tölti? — Itthonról — hazamegyek és festek, festek. A téli szezonban Madridban nyílik tárlatom, szeretném ha a Berettyó-vidék színeivel, hangulatával már a spanyolországi közönség is megismerkedhetne. Córdobai utca Tiszai Lajos A debreceni Déry Múzeum munkatársai dr. Módy György régész vezetésével tovább folytatják az elmúlt évben megkezdett feltárást a Nagytemplom környékén. A földmunkák során előkerültek a XIII. században épült, és Bethlen Gábor fejedelem által 1628-ban újjáépített Szent András templom maradványai. A Nagytemplom nyugati oldalán megtalálták a híres Rákóczi harang, 1642-ben megépített négyzet alakú Verestornyának maradványait, az északi oldalon pedig egy XV. századi sekrestyekápolna alapjait és kőpadló burkolatát. A középkori és reneszánsz maradványok várostörténeti és építészettörténeti szempontból is jelentősek. A képen: A nyugati oldalon a Verestorony alapfaiai láthatók — Hetvenkét évéből ön csaknem fél évszázadot az építészetnek szentelt. Jó ismerője városaink sorsának. Milyennek látja településeink arcát a mai építkezési eljárások, a modern technológia és a tervszerű fejlesztés tükrében? — Roppant felemásnak — és ez érthető is. A városok egy részét alapították, zömük viszont irányító akarat nélkül keletkezett. Az egyik esetben tudatosan, a másikban csak esetlegesen játszott szerepet a tervszerűség. Városaink sorsa című könyvemben is kifejtettem, mennyire más a hangulata és emberekhez igazított léptéke például a művészi értékű épületegységekből álló történelmi városmagoknak, mint az újabb keletű negyedeknek Ez utóbbiakat ugyanis a tömeges lakásigény kielégítésére, mennyiségi szempontokat szem előtt tartva hozták létre. Városépítés helyett modern „házgyártás” alakítja településeink, városrészeink arculatát — És ennek örülhetünk? — A térvszerűség és modernség számos előnye mellett kiküszöbölhetetlen hátrány az egyhangúság: az Üjpalotához hasonló monolitikus házrengetegben nem lehet kialakítani a lakóhelyen szerveződő hagyományos kapcsolatokat, a paneltechnológia jobbára sivár, esztétikailag szegény városképet eredményez. Jellemző, hogy az ott élők lakótelepeknek hívják ezeket az új negyedeket. — A hatvanas években felvirágzó urbanisztika — amelynek ön esztétikai-társadalmi kérdéseivel foglalkozik — nem véletlenül helyezte nagyító alá korunk városépítészetének ellentmondásait, elsősorban a gazdaságosság és ember- központúság összefüggéseit vizsgálva. E két alapkövetelmény közül vajon melyik a fontosabb? — Amikor még a Fővárosi Tanács városrendezési ügyosztályán dolgoztam, közvetlenül is érzékelhettem, mennyire nehéz gazdasági mutatókkal és építésügyi előírásokkal bírákra kelve úgy építkeznünk, hogy az elkészült házakban, lakásokban jól is érezzük magunkat. Az ennek érdekében megfogalmazott javaslatok lassan érnek meg, türelmesnek kell lennünk, mert egyik napról a másikra nem várható eredmény. A tervezőkben, az építészekben megvan az igyekezet — az egyhangúság feloldására pék dául csaknem egy évtizede próbálkoznak a külső felületek díszítésével és a homlokzati elemek variálásával — csakhogy egy-egy elképzelés megvalósítása sokszor az építőiparon múlik. Azt mondják, a tízemeletes épület gazdaságosabb, mint az öt-hat szintes. Ez a nézet valamilyen rossz beidegződés vagy felületes számítás eredménye lehet, de mert még mindig tartja magát, városrészek egész sora formálódott tíz emelet magasságúra. — ön, aki városépítészeti esztétikát tanít a műegyetemen és doktori értekezését látvány-em- ber-város-építészet kapcsolatáról írta, hogyan vélekedik az építészet- S nek mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról? — Nagyon jelentősnek tartom azt a változást, amelyet az új lakónegyedek lakásai életünk minőségében, százezrek lakáskultúrájában és higiéniai szokásaiban kialakítottak. Csak hogy a város- építészet nem csupán belső terek kialakítását, hanem az épületek külső tömegének megformálását és a tömegek által alkotott terek arányainak létrehozását is jelenti. Ez a környezet — zártságérzetet keltő szögletes formáival. szürke színeivel, rideg anyagszerűségével — olyan várostudatot alakít ki, amelynek pszichológiai, szociológiai következményei gyakran károsak. Hogy a kényelem és a lakáshoz jutás árán szükségszerű-e feláldozni közösségünket és közérzetünket — ezt tartom most az urbanisztika legizgalmasabb kérdésének. A válasz megkeresése azonban már nemcsak tervezők és városépítészek feladata. J. N. J. Két betű, meg négy szám I A rendszámtábla históriája Nem vitás, hogy rendszámmal ugyanúgy megy bármelyik gépkocsi, mint nélküle (feltéve, ha valóban üzemképes); valójában mégsem közlekedhet. Elég régen így van ez: hazánkban 1901-ben adták ki az első automobil forgalmi szabályrendeletet, amely jóllehet csak a fővárosra vonatkozott, később irányadó lett országszerte. Az egykorú följegyzések szerint a rendelet kiadásának évében mindössze harmincegynéhány rendszámra volt szükség. A Közlekedési Múzeumban látható I—93 feliratú rendszám, tehát igencsak a motorizáció hőskorából vtaló. — Nagyon szigorú vizsgálatnak vetették alá a műegyetem gépészmérnökei és a rendőrök az automobilokat — mondja Bálint Sándor muzeológus. — Nem örvendtek nagy népszerűségnek a technika akkori csodái; soká tartott, amíg az emberek megbarátkoztak velük. A ti- zenhármas rendszámot eleinte ki sem adták a kocsikra, akkora volt a félsz. Egyébként a jelzés egy római és két arab számból állt, majd háromból. Amikor a római egyes mellett elérték a 999- et, római kettessel kezdték elölről az egészet. Rohamosan szaporodtak a pöfögő, hörgő autócsodák, s ennek megfelelően emelkedett az ázsiójuk is. a kétez*- redik rendszám felszerelése kisebbfajta nemzeti ünneplést váltott ki. Nem soká maradhatott meg tehát az eredeti megkülönböztető módszer, a tízes években már körzetekhez kapcsolt jelzéseket használtak. A fővárosi lakosok gépkocsijai a BP-t kapták, Debrecenben és környékén a D dukált. 1933 őszétől újabb változtatást hajtottak végre; a gépkocsik hátulján álló téglalapon felül három szám, alatta két betű szerepelt. A felszabadulás után, 1948-ban ezt módosították; felülre kerültek a betűk, alulra a számok. A rendszámtörténelem újkoráról Páncsity István rendőr hadnagy szakdolgozatában olvashatunk. Leírja, hogy 1955-ben az ország gépjárműállományának növekedése folytán a két betűből és három számjegyből álló rendszámlehetőségek kimerültek. • A szakemberek az új szisztéma kialakításakor két szempontot vettek figyelembe: könnyen olvasható és megjegyezhető legyen a gépjárművek ■ „személyazonossági” száma, továbbá, hogy a rendszám mező hosz- szú időre elegendő választékot adjon. A számvariációk közül a két betű, négy számra esett a választás — 1958- ban be is vezették. A döntés jónak bizonyult: ma, amikor több mint egymillió gépkocsi van már személyi tulajdonban, még mindig az 1958-ban bevezetett rendszám van életiben. Csűri Istvántól, a Merkur vezér- igazgatójától megtudtam, hogy a csepeli telepen most adták ki a TN-sorozat első számait a kocsikon. Most került utcára a TN 00—72-es rendszámú autó. A Merkur 227 ezer igénylőt tart nyilván. A leendő autótulajdonost persze sokkal inkább az izgatja, mikor ülhet már a volánnál, s nem az, hogy milyen rendszámot kap majd a kocsija. Azért mégis érdemes búvárkodni a témában. — A hazai rendszám-szisztéma eltér a külföldiektől — mondja Tőzsér István. a KPM gépjárműközlekedési főosztály-vezetője. — Nálunk a rendszámtáblák betűi az autó feladatára, a járműnemre és az üzemben tartóra utalnak. Az első funkció mindinkább -kihalóban van. Pazarlás volt a betűkkel, amikor egész sereg intézmény saját betűjelet használt, lefoglalva a teljes betűtartományt. Így például a posta gépkocsijai — vagy 2500 van belőlük — a korábbi „P” helyett A-s és F-es rendszámmal közlekednek. A felszabaduló betű, vagyis a P már el is fogyott a személyi tulajdonú gépkocsik rendszámozásához. Most a T van soron, ami korábban a tűzoltóké volt. Minden betűhöz további 24 társítható; valamennyi betűpár egy híján 10 ezer rendszámot jelent, egy-egy kezdőbetű tehát 24 híján 240 ezer autó rendszámához elegendő. A tervek szerint, ha elfogy az . abc utolsó betűje is, kezdik ismét a C-nél. Már csak elvétve fut az eredeti C-jelzésűekből egy-egy, a többség a roncstelepen is túl van rég. A prognózis szerint ezzel a módszerrel ismét kétmillió gépkocsinak tudnak majd rendszámot adni. És aztán? Ezen ne nagyon törjük a fejünket, legyen az unokáink gondja. Érdekes tapasztalata volt a korábbi éveknek, hogy a kocsi eladása előtt gyakran veszett el annak rendszáma. A tulajdonos úgy vélte, ha az elveszett rendszám helyett újat kap, ettől mindjárt megifjodik a járműve. Amióta azonban rendelet írja elő. hogy a gyártótól — kellő összeg lefizetése ellenében — ugyanazt a jelzést kapja a gondatlan autótulajdonos, változott a helyzet. Azelőtt évente 12 ezer rendszámtábla eltűnését jegyezték fel, három esztendő óta a töredékét Szegeden, a Tömegcikk Ipari .Szövetkezet műhelyében hatvan tonnás préselőgépen és félautomata festőberendezésen készítik a rendszámokat. Másfél esztendeje, hogy „egyedi” rendszámokat is gyártanak, az E jelzésűeket. Ezeket ideiglenesen viselik a gépkocsik, amíg az elveszettet nem pótolják. A hazai rendszámrendről még az is elmondható, hogy tapintatos. Az IA és az ehhez hasonló betűpárok kimaradtak Befejezésül mondjuk még el, hogy az ügymenet is kedvez a vásárlónak; a hivatalos szervek közreműködése folytán az új személy- gépkocsikra, s mind több helyen a motorkerékpárokra is. már az áruházban, átadó telepen felkerül a rendszám. Kis semmiség: elöl 300-szor, 90, hátul 365 milliméterszer 125 milliméteres táblácska két betűvel és négy számjeggyel. Nélkülük azonban csak vitrintárgy lenne az autó. F. Gy.
