Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-25 / 173. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS 25. 1981. JŰLIUS 25. SZOMBAT KRISTÓF. JAKAB NAPJA A Nap kél: 5.13. — nyugszik: 20.28 órakor. A Hold kél: 0.59. — nyugszik: 14.30 órakor. Száraz, meleg szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: az időszak nagy részében túlnyomóan derült, száraz, meleg idő. Az idő­szak vége felé nyugat felől időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzet, nyugaton helyenként már záporral, ziva­tarral. Élénk, később gyakran erős déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakái hőmérséklet 17 és 22 jók kö­zött, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 28 és 33 fok között. A Balaton vize tegnap 11 órakor Siófoknál 22 fokos volt. Fogarasi Béla Kilencven évvel ezelőtt. 1891. július 25-én született, és 68 éves korában, 1959-ben hunyt el Fo­garasi Béla marxista filozófus, Kossuth-díjas egyetemi profesz- szor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A budapesti egyetem bölcsésze­ti karán 1914-ben fejezte be ta­nulmányait, majd öt esztendőn át budapesti középiskolai tanár volt. Az első világháború évéi­ben részt vett a Galilei Kör munkájában, az értelmiség köré­ben folyó háborúellenes mozga­lomban. Az elsők között lépett be a KMP-be. 1919-ben, a Ta­nácsköztársaság idején a köz- oktatásügyi népbiztosságon a fő­iskolai ügyek vezetője volt, s részt vett a Tanácsköztársaság kulturális politikájának kialakí­tásában. A proletárdiktatúra megdöntése után emigrációba vonult, s Becsben, Berlinben, majd Moszkvában végzett tudo­mányos munkát. A felszabadulás után a buda­pesti egyetem bölcsészkarán lett a filozófia professzora. 1957-től a Filozófiai Intézet első igazga­tója. 1946 és 1953 között ő volt a főszerkesztője a Társadalmi Szemlének: 1957 márciusától a Magyar Filozófiai Szemle első főszerkesztője. Filozófiai mun­kásságának fő területe a logika. 1957-től tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Fűzfő-Gyártelepen megtartott 30! heti lottósorsolás alkal­mával a következő nyerő­számokat húzták ki: 3, 46, 74, 76, 87 — Bácsi, mostmár én Is csöves vagyok? ! Piac nyílik a Széchenyin Szolnokon a Széchenyi la­kótelepen az Aranvkanna ABC előtti területen piac nyílik, ahol a kiskerttulaido- nosok a zöldség-gyümölcs­termelők kiskereskedői iga­zolvány nélkül értékesíthetik portékáikat. A lakótelep háziasszonyai július 27-től már vásárolhat­nak az ideiglenes piacon. A kirándulók nagy forgalomra számíthatnak A megye, útjain ezen a hétvégén sem lesz" jelentő­sebb. a forgalmat akadályo­zó korlátozjás. Nagy forga­lom várható azonban a 4-es főúton, sok külföldi autóval, egész konvojokkal találkoz­hatnak. akik a román, illet­ve bolgár tengerpartra tarta­nak. A már hagyományos aoai- pusztai lovasnaookat ezen a hétvégén rendezik. A térké­peken ne is keressék, nem találják a rendezvények színhelyét. Legkönnyebben a 51-es főútról Kiskunlacháza vagy Dömsöd Jelöl érhetik el vasv a megye irányából Bu­gyi'. illetve Kunszentmiklós felől. Óriási forgalomra szá­míthatnak az ide látogatók, a rendezők több mint ötven­ezer érdeklődőt várnak. A Mátrában a 24-es fő­úton. a galvatetői és parád- sasvári elágazás között gyor­sasági motorverseny liesz. emiatt a főutat az említett szakaszon ma reggel 6 órától este 6-ig. vasárnap reggel 7- től délután 5-ig lezárják. A lezárások idején Gyöngyös és Eger között kerülőt kell tenni. Párádról Sírok—Ver- pelét útvonalon jöhetnek le a 3-as útra. Harmadfokú készültség a Szigetközben A Duna áradása folytató­dik, ezért Szigetköznél, a Rajka és Vének közötti sza­kaszon, tegnap reggel másod­fokúról harmadfokúra nö­velték a készültséget. Egy­idejűleg a Mosoni-Duna bal párján és a Duna komá­romi szakaszán első fokúról másodfokúra emelték a ké­szültség szintjét, míg az esz­tergomi védvonalakon első­fokú készültséget rendeltek el. Az árvízvédelmi mun­kákban csaknem 300-an vesznek részt. Győr hatá­rában tovább dolgoznak egy 5 kilométer hosszú nyári gát erősítésén. A dunareme- tei vízmérce tegnap reggel 535 centiméteres vízmagassá­got mutatott, s az előrejel­zések szerint még mintegy 40—50 centiméteres áradás­ra lehet számítani. Országos vizslaverseny Vadászkürtök harsonája jelezte tegnap délelőtt a So­mogy megyei Balatonnagy- berekj Állami Gazdaságban a vadgazdálkodóssal foglal­kozó állami gazdaságok or­szágos vizslaversenyének kezdetét. Hét csapat hu­szonöt magyar és német vizslája, valamint a vendég­látó gazdaság francia és an­gol importból származó va­dászebei bizonyították tudá­sukat, ügyességüket a kije­lölt vadászterületen. Többek között vadkacsát hoztak ki a vízből, meghatározott időre, lucernatáblákon fácánt ke­restek, elejtett dúvadat ku­tattak fel. A legjobb vizslák gazdáit vadászfelszereléssel jutalmazták. Ismét „terem” kecsege a Drávában A Dráva halállományának gazdagítására néhány évvel ezelőtt háromezer kecsegét helyeztek a folyóba a bara­nyai horgászok. A Felső- szentmárton környéki csen­des, nevelő ágakban „elve­tett” ivadék megnőtt, a drá- vai horgászok negyven cen­timéter hosszú és csaknem egy kiló súlyú kecsegéket fogtak mostanában. A ke­csege őshonos a folyóban, ré­gen nagy mennyiségben fog­ták a halászok és messzi pia­cokra is eljutott a jó ízű, szálka nélküli hal. A víz szennyezettsége és a tömeges halászás folytán azonban igen megcsappant az állo­mány, s az utóbb; időben már ritka zsákmánynak számított a drávai kecsege. IA tárgyalóteremben ■ ■ Ütött, bár a nevét sem tudta... Az alábbi ügy vádlottjai soha nem ismerték egymást, mégis testközelbe, helyeseb­ben „ökölközeibe” kerültek. Az idén február 10-én Sántha Péter büntetett elő­életű 23 éves karcagi (Le­nin u. 3. sz.) lakos ismerő­seivel a berekfürdői Park Étterembe ment, hoy gyer­meke születését megünnepel­jék. A négytagú társaság 4—5 üveg pezsgőt és vörös­bort ivott meg. Ebben az időpontban az étteremben tartózkodott Va­si József 26 éves, Szabolcs községi (Kossuth u. 20. sz.) lakos is. munkatársaival. Vasiék Kunmadarason dol­goztak, és a berekfürdői Tou­ring Hotelben szálltak meg. Az étteremben vacsoráztak és ittak. Sántha Péter és társasága az étteremből átment a bár­ba. Ott Sántha ok nélkül be­lekötött az egyik vendégbe, és megfenyegette. A férfi, hogy elkerülje az incidenst, elhagyta a helyiséget? Sántha utánament, és bocsánatot kért tőle. Amint éppen meg­beszélték a történteket, el­haladt. mellettük Vasi József és barátja. Sántha — szintén ok nélkül — Vasi fülére ütött, és belerúgott Vasi tár­sába. A szállodában Vasi elme­sélte munkatársainak az őket ért sérelmet. Nyics György 25 éves rakamazi lakos, és Vasi József, valamint két társuk visszament a bárhoz, hogy tisztázzák az ügyet. Útközben Vasi két kést is magához vett. Sántha, amikor megkér­dezték, miért bántotta Va- siékat, durván szidta a tár­saságot, s verekedni kezd­tek. Nyics nekiment Sánthá- nak, Vasi mindkét kezében egy-egy késsel szállt be a verekedésbe, s megszúrta Sántha egyik barátját. ' A bíróság az első rendű vádlott Sántha Pétert 1 rend­beli garázdaság bűntettéért 7 hónapi szabadságvesztésre ítélte és 1 évre eltiltotta a közügyektől. A másodrendű vádlott Vasi Józsefet 1 rend­beli súlyos testi sértés bűn­tettének kísérletéért halma­zati főbüntetésül 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte és 2 ezer forint pénzmellékbün­tetésre. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próba­időre felfüggesztették. A har­madrendű vádlott Nyics Györgyöt a bíróság 1 rend­beli garázdaság bűntettéért 4 hónapi, 1 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesz­tésre ítélte. Az ítélet jog­erős. P. É. A korlátozásnak vége Bővizű kúttal gazdagodott Jászberény Jászberényben megszün­tetik a vízkorlátozást. Nem ősztől vagy télen, amikor amúgy is csökken a fogyasz­tás, hanem most a nyár kel­lős közepén. Mi tette lehető­vé a csúcsfogyasztás idején szokatlan, de mindenképpen örvendetes intézkedést? Kovács Miklóstól. »a váro­si tanács elnökhelyettesétől megtudtuk, hogy a 2. számú vízműtelepen elkészült, és július 10-én rákötöttek a vízrendszerre egy újabb nagy átmérőjű, gazdag víz­hozamú kutat. Az új kút na­pi 1800 köbméterrel növeli a város vízhozamát. Ez lehe­tővé teszi a tartalékolást, amire a biztonságos ivóvíz- ellátáshoz feltétlenül szük­ség van. — A Jászberény folyama­tos-vízellátását szolgáló fej­lesztési tervek megvalósítá­sához teremtettünk kedve­zőbb feltételeket a vízhozam eddigi és a tervidőszakban még várható növelésével. A „ VI. ötéves terv időszakában a jelenlegi víztermelő kutak természetes elhasználódá­sát is figyelembe véve, na­pi 3400 köbméterrel növel­jük a város víztermelő ka­pacitását. Ennek biztosítéka a most átadott kút, az év vé­géig a már elkészült újabb bővizű kút bekötése és a tervidőszak végéig a harma­dik nagy átmérőjű kút épí­tése. — Ezek szerint a vízveze­ték-hálózat további növelé­sére, vagyis újabb vízbekö­tésekre is sor kerül? — Arra is, de mérsékelt ütemben, még akkor is, ha a bekötéseket a lakók anya­gi hozzájárulásukkal segí­tik. A mostani ötéves terv végéig 1300 lakás átadását tervezzük. Ezek nagy része többemeletes lakóépületben van. ahová természetes, hogy be kell vezetni a vizet. Ez­ért csak olyan mértékben gondulhatunk a hálózatbő­vítésre, amilyen mértékben növelni tudjuk a vízhoza­mot. Van vizünk, több mint eddig bármikor, de a vizet is csak akkor lehet bizton­ságosan használni, ha oko­san, a lehetőségekhez mér­ten gazdálkodunk vele. I. A. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Maczkó Sándor Jászalsószentgyörgy (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószent­györgy), dr. Kiss Béla Jász- szentandrás (Jászapáti, Jász- ivány, Jászszentandrás). dr. Gu­lyás József Jászárokszállás (Jász- árokszállás, Jászágó, Jászdózsa), dr. Horváth Gábor Jászladány (Jászkisér, Jászladány, Üjszász). Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászfényszaru, Jászjákóhalma: dr. Gyurkó Lász­ló Jászjákóhalma, Fő u 110. Kis­újszállás: dr. Tölgyvári Béla Kisújszállás, Ifjúság út 15. Kunszentmártoni járás: dr. Szántai Imre Tiszaföldvár, Baj- csy-Zs. u. 9. Mezőtúr és Kétpó: dr. Fodor Sándor Mezőtúr, Kos­suth u. 40. Karcag és környéke: nagyüzemi és tanyai terület; dr. Retkes Lajos Karcag, Kossuth tér 11. városi körzet: dr. Hazay Béla Karcag, Varró u. 18. Szol­nok és környéke: dr. Kis Fe­renc Szolnok. Vörösmarty u. 17. (Szolnok. Rákóczifalva. Zagyva- rékas), dr. Gulyás Pál Szajol, Fő u. 1. (Szajol). dr. Boné Lász­ló Vezseny, Peőfi u. 2. (Tószeg. Tiszavárkony, Tiszajenő, Ve­zseny). Szolnoki járás: dr. Böh­mer László Tiszasüly. Kiséri u. 28. (Besenyszög, Nagykörű, Kö­telek. Tiszasüly), dr. Cseh Já­nos Kengyel. Kossuth u. 27. (Kengyel, Tiszatenyő, Martfű. Rákócziújfalu, Tiszaföldvár), dr. Tuka Árpád Kunhegyes, Zádor u. 2. (Kunhegyes, Kenderes), dr. Kerekes Ernő Fegyvernek, Fel- szabadulás u. 150. (Fegyvernek, Kuncsorba, örményes. Tiszabő). Tiszafüredi járás: dr. Balogh Sándor Tiszaörs, Rákóczi u. 5. (Tiszafüred. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván. Kunmadaras. Tisza- szőlős), dr. Pintér András Tisza- szentimre, Mikes Kelemen u. 1. (Abádszalók, Tiszaszentimre, Ti- szagyenda, Tiszaroff. Tiszabura, Torna j monostora), 'íőrökszent- miklós és Tiszapüspöki: dr. Riegler Kálmán Törökszentmik- lós. Ady E. u. 4. Túrkeve: dr. Szabó Zoltán Túrkeve, Kenyér­mezei u. 2. Vízirigók a zuhatag mögött A lillafüredi Palota Szálló szomszédságában, a vízesés mö­götti sziklahasadékok rejt'ekén az idén ismét fészkel a Bükk egyik ritka madara a vízirigó. A huszonöt méter magas szíri­ről lezúduló Szinva patak az utóbbi időkben több alkalom­mal csakhogynem elapadt, vize alig-alig csurgóit, ezért a vízi­rigók elköltöztek innen, utoljá­ra vagy tizenöt éve fészkeltek a zuhatag mögött. ­SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon: 12-093. 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfrlapkézbesí- tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU TSSN: 0133 0756 I Hírek I Gyors segítség a „horgász- paradicsomban” Megalakult a megye első vízparti elsősegélynyújtó he­lye Tiszapüspöki üdülőkörze­tében. A Tisza partján ví- kendezök a nap bármelyik órájában igénybe vehetik a Horgásztanya közelében lévő segélynyújtó helyet, ahol ki­sebb sérüléseket azonnal el­látnak. rosszullét esetén jól felkészült egészségörök se­gítségét igényelhetik, akik az esetleges orvoshoz szállítás­ról is gondoskodnak. Nyu- godtabb. biztonságosabb a családok hétvégi pihenése így. hiszen a gyerekekkel gyakran előforduló apró bal­eseteknél is helyben a gyors segítség. ■ LÁZÁR GYÖRGY, a Mi­nisztertanács elnöke tegnap megkezdte évi rendes sza­badságát. O TÖBB MINT 1,8 millió forintba került tavaly a iász- árokszállási Hímző és Sző­nyegszövő Háziipari Szövet­kezetnél elvégzett éoületfel- ' újítás. melyhez az' Országos Műemléki Felügyelőségtől 300. megyei albizottságától 100 ezer forint támogatást kaptak. Az idén még folyta­tódik a munka: kisebb beru­házással a szőnyegek kezelé­sének. vasalásának problé­máját oldiák me<? külön he­lyiséggel. valamint raktárt és garázst alakítanak ki. ■ KÉT KOMFORTOS szol­gálati lakást alakíttatott ki Tiszaie-aron a volt óvoda használaton kívüli épületé­ből a tiszaörsi Nagyközségi Közös Tanács, ezzé' az - úi tanév kezdetén pedagógusok, nénművelők lakásigényét oldják meg. Az átalakítási munkák befejezése előtt áll­nak. ■ VASÁRNAP Kisújszállá­son országos autó- és mo­torvásárt rendeznek. © A DOLGOZOK üzemi ét­keztetését Kunszentmárton- ban valamennyi munkahe­lyen megoldották. Noha az építőiparban dolgozók közül a változó munkahelyek mi­att sokan nem veszik igény­be a munkahelyi étkezési hozzéiárulást, e célra az el- «ő félévben ísv is 400 híián '■’ázeze” forintot fordított a Járási Építő-. Vas- és Faipa­ri Szövetkezet. ■ TÖBBÍZBEN bebizonyí­tották Tiszasas és Tiszaug lakói, hoev összefogással többre iutnak. Egy esztendő alatt 900 néevzetméter be­tonjárdát építettek társadal­mi munkában a két települé­sen, amelyhez a tanács csu­pán az anvaekö'tséggel, 87 ezer forinttal járul hozzá. © A HÓNAP közepén foly­tatta Jászalsószeetgyörgvön az iskolai tornaterem építé­sét a Petőfi Tsz. A tetőzet el­készülte után a munkát a ta­nács költségvetési üzeme ve­szi át. A szakipari munkák elvégzésére — villany- és vízvezetékszerellésre — tár­sadalmi munkában többen is vállalkoztak. ■ TÉRÍTÉSMENTES vér- adónapot hirdetett a hét kö­zepére Túrkevén a Vöröske­reszt. Az Afittól száznál töb­ben, a Vörös Csillag Tsz-től több mint negyvenen jelent­keztek és más vállalatok dol­gozói is megjelentek szerdán, együttesen 64 liter vérrel gyarapították a gyógyászati cé'okra tartalékolt megyei készletet.

Next

/
Thumbnails
Contents