Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-19 / 168. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS 19 1981. JÚLIUS 19. VASÁRNAP EMtLIA NAPJA Kevés felhő, meleg Idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Eleinte kevés felhő, meleg idő, majd nyugat felöl időnként erős felhősödés, és elsősorban az ország nyugati részén záporok, zivatarok. Élénk, — főként a Dunántúlon — gyakran erős déli szél, a várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma általá­ban 27 és 32 fok között, nyugaton 25 fok körül. A Bala­ton vize tegnap Siófoknál 23 fokos volt. A Nap kél 5.06, nyug­szik 20.34 órakor. — A Hold kél 22.05. nyugszik n 1 k '— I Kislexikon | Rosalyn Jalov Hatvan évvel ezelőtt, 1921. jú­lius 19-én született Rosalyn Valov Nobel-dijas amerikai or- vos-fiziológus. aki az 1977. évi orvostudományi Nobel-díjat két kollégájával — Roger Guillemin és Andrew V. Schally profesz- szorral közösen nyerte el. Utób­biak az agy peptid hormonter­melésével kapcsolatos felfede­zésükért. míg Yalov a peptin- hormonok radioimmunológiai módszerrel való vizsgálatának kifejlesztéséért részesült a ma­gas tudományos elismerésben. A díjat odaítélő stockholmi királyi Karolina Intézet méltar tásában kiemelte, hogy Yalov és munkatársai teljesen új di­menziót adtak a cukorbetegség­gel kapcsolatos kutatásoknak. Magas színvonalú munkájuk út­törő jelentőségű. Üj korszak született az endokrinológiában, s ez éppen Yalov kutatásaival kezdődött. A modern endokri­nológia tovább fejlődik és se­gítségével — az orvostudomány egészébe beágyazva — újabb és újabb ismereteket kapunk a betegségek okaira, természetére vonatkozóan. „Matuzsálemek” találkozója Harmadszor rendezik meg Sopronban a veterán jármű­vek találkozóját. Az esemény tegnap délelőtt kezdődött tú- raversenmyeL Ma a jármű­vek felvonulnak a város fő­útvonalain, majd a Petőfi té­ren ügyességi versennyel fe­jeződik be a régi motorok és autók kétnapos parádéja. A legtöbb jármű motorke­rékpár, de jónéhány régi autót is elhoztak Sopronba csehszlovák, osztrák és ma­gyar tulajdonosaik. Három olyan 500 köbcentiméteres motorkerékpár is részt vesz a versenyen, amelyet még 1899-ben gyártottak. A leg­régebbi autó 1926-ban ké­szült. Mattion! Eszter kiállítása Mattioni Eszter festőmű­vész gyűjteményes tárlata tegnap nyílt meg szülőváro­sában, Szekszárdon. A ki­állításon a hímeskő világhírű művészének azt a harmnic- nál több — felerészt színes hímeskő, felerészt festmény — alkotását mutatják be, melyeket szülővárosának ajándékozott. A város veze­tői virággal köszöntötték a megnyitón a művészt, majd Császár József, a Tolna me­gyei Tanács elnökhelyettese vette át jelképesen az érté­kes alkotásokat a megye és a város nevében. N apraforgóvirág PIACI SZEMLE Sok a szép gyümölcs A héten sok szép gyümölcsöt árultak a szolnoki piacon. Meg­lelem például a sárga dinnye mellett a görögdinnye is. és tegnap kilónként 14 és 15 forint közötti árért lehetett belőle mé­retni a szövetkezeti üzletekben, magánkereskedőknél is hasonló volt az ára. Barackból van sár­ga és őszi, ezeket is csaknem azonos összegért, 10 és 24 fo­rintért adták a szövetkezeti üz­letekben én 9 magánkereske­dőknél is. Meggyet és cseresz­nyét már kevesebbet kínálnak, és főleg a magánkereskedők­nél lehetett szépet venni 16—20 forintos áron. A nyári körte és az alma kilója többnyire 6 és 10 forintos áron cserélt gazdát. Van még ribizke és málna, de egyre csökken ezekből is a vá­laszték, az árak pedig a mi­nőségtől függően változóak. Olcsóbb a burgonya, a zöld­érteknél és a termelőszövetke­zeti boltokban 7 és 8 forint kö­zött van az ára. magántermelők is csak a válogatottan szépet mérik ennél drágábban. Ká­posztaféléket a burgonyáéhoz hasonló összegért mértek. Ke­vés a karfiol és ezt drágán, még a szövetkezeti üzletekben is 30 forintért mérik. Sok vi­szont a főzőtök, és ebből 1 fo­rint 20 fillérért adnak legtöbb helyen. Sárgarépából, valamint petrezselyemből csomóra 6 és 7 forintért kínáltak, és ez a vö­röshagyma csomónkénti ára is. A jászberényi piacon árultak pulykát 57, csirkét 51 és kacsát 33 forintért. Két forintért adták a tojás darabját. Burognyát 5 és 8 forintért kínáltak, és lehe­tett ennyiért sárgarépát és pet­rezselymet is venni csomónként, Tíz forint körüli áron mértek vöröshagymát és ennyiért adták a káposztaféléket is. Árultak zöldbabot, é« zöldborsót, vala­mint karfiolt, egyformán 20 és 30 forint közötti összegért. Sár­ga- és őszibarackot sokat kínál­tak. Í5—25 forint körüli áron. Nagy volt a .kínálat almából és ribizkéből. ezeknek az ára 8 és 14 forint között váltakozott. Dinnyéből a sárgát 16. a gö­rögöt 25 forintra tartották az eladók. Kedden kezdődik Duna menti folklór fesztivál Zenészek, táncosok tíz országból Megkezdődött a Szegedi Szabadtéri látékok idei évadja Tegnap a szabadtéri játé­kok idei megnyitójának nap­ján külön autóbűszokkal, személygépkocsikkal és a menetrendszerűen közlekedő vonatokkal, autóbuszokkal sokezer ember érkezett Sze­gedre. A vendégek napköz­ben városnéző panoráma autóbuszokkal felkeresték a műemlékeket, az új lakóne­gyedeket és Szeged más ne- vezeteségeit. Sokan kirán­dultak az újszegedi fűvész- kertbe, ahol ötezer féle nö­vényritkaság pompájában gyönyörködhettek. Sokan lá­togatták a képzőművészeti kiállításokat. A fogadalmi templomban délután rövid koncert keretében mutatták be a turistáknak a Dóm több mint tízezer sípos orgonáját. Este, kevéssel 21 óra előtt a Dóm téren felhangzott az ismert szignál, a Szeged híres város kezdetű népdal beveze­tő dallamsora, jelezve a szabadtéri játékok idei elő­adásainak megkezdését. A hagyományok szerint a ze­nekar eljátszotta a Himnuszt ezután felcsendültek a nyitó előadás, Glinka: Ivan Szu- szanyin című operájának dallamai. Az opera előadá­sában Lubomir Matl kar­igazgató irányításával a szlovák filharmónia ének-, kara működött közre. Glinka operájának előadá­sa július 24-én és július 26-án szerepel még a Szege­di Szabadtéri Játékok idei programján. Ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 29. játékhéten a lottónyeremények a nyere­ményilleték levonása után a következők: öt találatot 1 fogadó ért el, nyereménye 1 531 824 fo­rint. 4 találatos szelvénye 115 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 52 822 fo­rint, 3 találata 8874 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 432 forint. A 2 találatos szelvények száma 226 953 darab, ezekre egyen­ként 21 forintot fizetnek. Hetedik alkalommal ren­dezik meg július 22. és 26. között a Duna menti folklór fesztivált. Kalocsa, Szek- szárd, Baja és Decs mellett idén Kecskemét. Paks és Dunaföldvár is otthont ad a fesztivál programjainak. A Duna menti népek nép­művészetének, kultúrájának hagyományos „seregszemlé­jén” a legnevesebb hazai néptáncegyüttesek, népdalkö­rök, népzenei együttesek, és szólisták mellett több mint tíz ország táncosai, éneke­sei, zenészei adnak ízelítőt hazájuk folkrólkincséből. A művészeti bemutatókat, ki­állítások, népművészeti vásá­A hazánk őszibarackter- mésének 40 százalékát adó szatymazi tájkörzetben a korai fajták után már szedik a legízletesebb, középérésű őszibarackot. A tetszetős piros-sárga, Úgynevezett ^márványozott” színű, bársonyos héjú fajták: a bársonypír, az aranycsil­lag, a napsugár őszibarac­kok is beértek. Megkezdődött az export is, rok, tanácskozások egészítik ki. A néprajzkutatók a nép­művészet időszerű kérdései­ről tanácskoznak a fesztivál idején. A kiállításokon kép­ző- és iparművészek, népmű­vészek mutatják be munkái­kat. A népművészeti kirako­dóvásárokon fafaragók, szö­vők, fonók, fazekasok kínál­ják majd portékáikat. A VII. Duna menti folk­lór fesztivál megnyitóját jú­lius 22-én Kalocsán tartják, a továbbiakban a hét színhe­lyen változatos, gazdag a népművészet úgyszólván min­den területét felölelő " prog­ramok várják az érdeklődő­ket a Hungarofruct Vállalat üz­letkötése alapján. Eddig 240 mázsa őszibarackot indítot­tak útnak a Német Demok­ratikus Köztársaságba és Csehszlovákiába. A hűtőva­gonokban hat-hét fok a hő­mérséklet ez a legmegfele­lőbb ahhoz, hogy frissen ér­kezzék meg rendeltetési he­lyére Csongrád megye leg­rangosabb gyümölcse. Sellők szárnyán Hűtővagonokbar. utazik Beérett a bársonypír Megszökött a feleségem Valahányszor Marianne bridzspartira megy a ba­rátnőjéhez, vagy megláto­gatja valamelyik imádott nagynéniét, rendszerint kis cédulát hogy a konyhaasz­talon; ráírja hol van, mi­kor jön haza, mit főzött vacsorára. Bevallom, ritkán szoktam elolvasni ezeket az üzeneteket, mert min­dig ugyanaz van bennük, I s az ennivalót úgyis min­dig megtalálom a sütőben ■ vagy a hűtőszekrényben. Tegnap is, amikor haza­értem, azonnal észrevetem a cédulát, de rá se hede­rítettem, hanem a vacsorát kezdtem keresgélni. A ked­venc bablevesem volt ser­téshússal, s ezért teljesen megfeledkeztem a levélké­ről, Ez bizony helytelen volt részemről, mert ez al­kalommal nem holmi ki­ruccanásról volt szó. A papírlapon ugyanis ez állt: „Örökre elmegyek. Dél- Amerikába utazom a leg­jobb barátoddal. Ég veled. Marianne.” De én egyetlen pillan­tást sem vetettem az iro­mányra hanem felálltam, hogy kávét főzzek. Ked­vem szottyant, hogy egy kupica konyakot öntsek a kávéba. Ösztönösen nyúl­tam az üveg után. Éppen kihúztam a du­gót, amikor odakint csen­gettek Larssenné volt, a szomszédunk. — A felesége nincs itt­hon ugye? — kérdezte. — Biztosan a fodrászhoz ment, vagy az egyik nagy­nénikéjéhez. — Nem fontos, csak a ruhaszárító kötelet hoztam vissza. Köszönöm. — Ke­zembe nyomta a kötelet és elment. Elhatároztam, hogy kávét főzök magamnak. Ekkor megszólalt a tele­fon. Felvettem a kagylót. — Itt Tomas beszél — csendült egy vidám hang. — Erna megengedte, hogy holnap vadászni menjek, s azt gondoltam, hogy téged is hívlak, eljössz? Holnap kezdődik a nyúlvadászat. viszek sört meg pálinkát is, úgyhogy majd kedélyesen elvadászgatunk. Megköszöntem bará­tomnak a meghívást, és megígértem, hogy elme­gyek. — No persze, ha Marian­ne elenged — tettem hozzá minden eshetőségre. — Elenged — mondta kissé bizonytalanul To­mas. — De nehogy otthon felejtsd a puskát, ahogy tavaly. Emlékszel? Egész láda sört hoztál, de a puskáról bezzeg elfeledkez­tél. . . Bizony, ez olyan ballé­pés volt, amelyet az egész évben az orrom alá dör­göltek. — Rögtön megyek és előszedtem a puskát — mondtam. Bementem a szobába, hogy elővegyem a puská­mat, de ekkor hirtelen gáz­szag ütötte meg az orro­mat. No persze, ebben a kapkodásban elfelejtettem meggyújtani a gázt! Éppen elindultam a konyha felé, amikor ki­nyílt a külső ajtó. Egyik kezemben a szárítókötéllel, másikban a puskával in­dultam az előszobába. Marianne jött meg. Amint megpillantotta a. fegyvert, éktelenül visítani kezdet. Azután a nyakam­ba ugrott, és görcsösen belém csimpaszkodott. — Csak tréfa volt! — kiabálta. — Azért csinál­tam, mert kíváncsi voltam, hogy egyáltalán elolva- sod-e az asztalon hagyott céduláimat. Almomban sem gondoltam, hogy bá­natodban öngyilkos akarsz lenni... Ekkor észrevette a köte­let. — Szent isten! Erre is elszántad magad! — még szorosabban magához ölelt, és ekkor megérezte a gáz­szagot. — Nem, nemi Ez nem lehet igaz! Drágám! Mindenem! Ez a história annyira felkavart, hogy másnap, amikor vadászni mentem Tomas-szal, véletlenül a horgászbotomat vittem ma­gammal. .. VILLI BREINHOLST Fordította: Gellért György I Hírek I Ma Jászberényben Országes kutyakiállitás A Magyar Ebtenyésztői Országos Egyesületének jász herényi szervezete ma a Má jus 1. szigeten országos ku tyakiállítást rendez. A be mutatóra több mint három száz négylábút neveztek be A magyar ebtenyésztőköi kívül csehszlovák, NDK-beli és lengyel kutyabarátok i: elhozták kedvenceiket. A ki állítás keretében a fajtán be lüli szépségverseny győzte seinek járó címei: kiosztást melleit díjakat kapnak t legügyesebb ebek, illetvt azok tulajdonosai is. A hazai és ezen belül < jászberényi ebtenyésztők si­kerét bizonyítja, hogy a jö vő nyáron Jászberényben rendezik meg a német ju­hász munkakutyák világ- é: Európa-bajnokságát. ■ A ZÖLDÉRT Vállalal keddtől valamennyi megyei boltjában sárgabarckvásári tart, melynek keretében egy­ségesen tíz forintért kínálját az ízletes gyümöllcs kilóját @ A HELYI KISZ-szerve- zetek védnökséget vállalna! Kengyel parkjai, terei felet és karbantartják, felújítják; játszóterek eszközeit, t sportpálya környezetét és ke rítését. ■ A KUNSZENTMÁRTONI Járási Építő-, Vas- és Fa­ipari Szövetkezetben negy­venhármán foglalkoznak a: építőiparral. Munkájuk meg­könnyítésé érdekében a szö­vetkezet egyebek melleti kisgépeket, vágószerkezete­ket, és tapétázóasztalokai vásárolt, illetve készített. í jobb munkakörülményeknek és az átgondoltabb munka­szervezésnek köszönhető hogy az építőipari részlet 1977-hez viszonyítva felér« csökkentette a lakásépítései átfutási idejét. 0 A JÁSZSÁGI Népiegyüt­tes jászberényi Víz utcai székházában ma július 26-If tartó népzenei tábor nyílik A szakmai továbbképzés szolgáló táborozáson Hajdú Pest, Nógrád, Borsod-Abaúj- Zemplén és Szolnok megy« népi együtteseinek zenészei a népzene iránt érdeklőd« zenetanárai és amatőr nép­zenészei vesznek részt. ■ MEGKEZDŐDÖTT aa őszi tanulmányi segélyek ki­fizetése a Volán 7-es számé Vállalatánál. A tanévkezdéí előtt gyermekenként 200 fo­rintot, összesen 180 ezer fo­rintot osztanak ki a családot dolgozók között. 0 SZOMBATON harmad­szor rendezték meg Jászbe rényben a Béke és barátsáf ligetben a nyugdíjasok nap­ját, amelyen több mint száz- hatvanan vettek részt. A házigazda szerepét a Hűtő­gépgyár és a Sütőipari Vál­lalat szocialista brigádja töltötték be. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szelnek megyei Bizettsága és a Szelnek megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szelnek megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágú Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafíók 105. Te­lefon : 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Pesta. Előfizethető- a hirlapkézbesf- tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34. negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szelnek) Nyemda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25-069 HU ISSN; 0133-9751

Next

/
Thumbnails
Contents