Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-02 / 153. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ,1 1981. július 2 1981. JÚLIUS 2., CSÜTÖRTÖK OTTÓ NAPJA A Nap kél: 4.51 — nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 5.30 — nyugszik: 21.22 órakor. Napos idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: túlnyomóan napos idő, legföljebb közepesen felhős égbolt. Eső nem valószínű. Még jobban mérséklődő északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között. IKislexikon I Hazai Tudósítások Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1806. július 2-án jelent meg — Kultsár István szerkesztésében —a Hazai Tudósítások című hírlap első száma. A magyarországi lapalapítás évtizedét 1795 után, vagyis a Martinovics-mozgalom szétzúzását követően a sajtó pangása, nemzeti nyelv és gondolat erőszakos viszaszorítása jellemezte. Erről a mélypontról segített ismét felemelkedni az 1806-ban alapított Hazai Tudósítások. A lap hetenként kétszer jelent meg. Sajtótörténetünkben ez volt az első, folyamatosan megjelenő pesti magyar újság, s így a fővárosi hírlapirodalom valódi meghonosítójának tekinthető. A lap élén két évvel később már ez a cím állott: „Hazai és Külföldi Tudósítások mellyeket nemzeti újságképen a magyar nemzetnek köz-hasznára készített Kultsár István, az ékesen- szóllásnak egykori tanítója.” A lap ugyanis engedélyt kapott a bécsi szűrőn át hozzánk Jutó nemzetközi híranyag közlésére. S bár Kultsár szerkesztő nem volt önálló szemléletű publicista, jelentős szerepet vállalt a világra figyelő magyar közvélemény tájékoztatásában és íróik visszhanghoz juttatásában. Rövid ideig Kölcsey Ferenc is dolgozott a Hazai Tudósítások-nál, melynek irodalmi melléklete, a Hasznos Mulatságok ugyancsak a nemzeti nyelv és műveltség emelését szolgálta. A JÁSZKUNSÁG IS KÖZLI! Ma este a képernyőn Erdélyi Sándor: Abban az egyetlen pillanatban Divatos kifejezéssel élve: többrétegű mű Erdélyi Sándor Abban az egyetlen pillanatban című drámai játéka, amelynek televíziós változatát ma este 8 órától láthatjuk az első műsorban. (A rádió mintegy másfél éve már bemutatta a. darabot) „Termelési” dráma, amelynek cselekményszövése krimi izgalmasságú, ugyanakkor — egy halálos áldozatokat követelő üzemi baleset oknyomozása közben — alapvető társadalmi, emberi, morális kérdéseket tesz föl — önvizsgálatra késztető módon. A tévéjáték rendezője Gaál Albert, a főbb szerepekben Bessenyei Ferencet, Némethy Ferencet, Szabó Sándort, Solti Bertalant, Ve- lenczey Istvánt láthatjuk. Erdélyi Sándor („civilben” a martfűi növényolajgyár főmérnöke) művének szövegkönyvét két folytatásban közli a Jászkunság című folyóirat, a befejező rész az augusztusban megjelenő számban lát napvilágot. A lottó-jutalomsorsolás nyereményei az 1981. június 30-án megtartott június havi lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 26. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalvány (1000 Ft); b Wartburg Urn. tip. személy- gépkocsira utalv.; c Skoda 105 S tip. személygépkocsira utalv.; d színes televízió (30 000 Ft); e automata mosógép I. (13 900 Ft); f automata mosógép II, (12 900 Ft); g szerencseutalv. (30 000 Ft): h iparcikk-utalv. (25 000 Ft); i Otthon lakberendezési utalv (25 000 Ft); j zenesarok utalv. (20 000 Ft); k televízió (10 000 Ft): 1 vásárlási utalv. (10 000 Ft); m vásárlási utalv. (9000 Ft): n vásárlási utalv (7000 Ft); o vásárlási utalv. (5000 Ft); p vásárlási utalv. (4000 Ft); r vásárlási utalv. (3000 Ft); s vásárlási utalv. (2000 Ft) A nyertes szelvényeket 1981. július 25-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyofslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. 4 353 521 i 4 541 226 S 4 787 924 1 64 054 437 1 64 338 676 S 4 358 884 s 4 562 678 m 4 793 287 S 64 059 809 s 64 344 039 S 4 364 247 i 4 573 404 m 4 820 102 h 64 065 163 s 64 349 402 s 4 369 610 o 4 578 767 1 4 841 554 n 64 091 978 j 64 354 765 4 374 973 r 4 584 130 e 4 852 280 o 64 102 701 m 64 360 128 r 4 380 336 1 4 594 856 s 4 895 184 1 64 108 0G7 k 64 376 217 i 4 396 425 ß 4 605 582 k 4 900 547 1 64 113 431 n 64 381 580 1 4 401 788 P 4 610 945 P 4 905 910 ß 64 118 793 o 64 386 943 s 4 407 151 s 4 616 308 n 4 916 636 P 64 131 382 o 64 392 306 4 412 514 1 4 627 034 o 4 927 362 s 64 145 608 m 64 397 669 4 417 877 k 4 632 397 1 4 954 177 m 64 172 423 r 64 403 032 k 4 423 240 i 4 643 123 ß 4 959 540 K 64 215 327 ni 64 408 395 k 4 428 603 s 4 653 849 r 4 980 992 r 64 226 053 i 64 413 758 1 4 433 966 s 4 659 212 s 4 986 355 s 64 231 416 h 64 419 121 n 4 444 692 1 4 669 938 s 44 935 342 h 64 236 779 k 64 424 484 1 4 450 055 p 4 686 027 1 55 698 883 n 64 242 142 1 64 429 847 1 4 466 144 1 4 696 753 i 55 720 335 r 64 247 505 o 64 435 210 1 4 471 507 1 4 702 116 o 55 924 129 1 64 252 868 o 64 440 573 1 4 476 870 ß 4 707 479 o 55 929 492 ß 64 258 231 ß 64 445 933 o 4 482 233 r 4 712 842 m 55 934 855 1 64 263 594 k 64 456 662 k 4 487 596 h 4 718 205 P 604 00 807 m 64 268 957 1 64 462 025 1 4 498 322 h 4 723 568 ß 64 006 170 m 64 274 320 m 64 467 388 p 4 503 685 í 4 728 931 s 64 011 533 n D4 279 683 h 64 472 751 4 509 048 n 4 704 294 s 64 022 259 s 64 285 046 n 4 514 411 o 4 745 020 2 64 027 622 1 64 295 .772 4 519 774 r 4 761 109 S 64 032 985 1 64 311 861 o 64 483 477 P 4 525 137 i 4 771 835 r 64 038 348 n 64 322 587 n 64 488 840 1 4 530 500 k 4 777 198 ß 64 043 711 r 64 327 950 p 64 494 203 n 4 535 863 1 4 782 561 1 64 049 074 s 64 333 313 r 64 504 929 j Az Esztergomból induló Sobieski emléktúrán mintegy négyszáz csónakkal az idén több mint ezren vesznek részt. A 23. rendezvényre kétszáz lengyel érkezett a városba. A hagyományokhoz hiven a Duna-parti szobor megkoszorúzásával kezdődött a többnapos esemény. A képen: Sátortábor az esztergomi úttörő sporttelepen A könyvtárban Vakációzó gyerekek Megkezdődtek a nyári gyermekfoglalkozások a megyeszékhely könyvtáraiban. A városi könyvtár és fiókjai — a Széchenyi lakótelepen, a Vörös Csillag úton és Szandaszőlősön — minden héten szerdán várják a vakációzó gyerekeket. E napon — mint tegnap is — délutánonként, a 3 órától 5-ig tartó rendezvények sok hasznos időtöltést, kellemes perceket jelentenek. Júniusban már bábkészítés és bábjátékok is szerepeltek a programban, júliusban bélyeggyűjtés és közlekedési film, valamint TIT-élőadás a terv. Szolnokon Új belterületi határvonal Szolnok város térképén mostantól új határvonal jelzi a település belterületét. A városi tanács ugvanis felülvizsgálta azokat a földeket, amelyek a mezőgazdasági művelésű külterületekhez csatlakoznak, de korábban a város általános rendezési terve alapján belterületi hasznosításra, illetve beépítésre voltak kijelölve. Azokat á földeket, amelyeket a VI. ötéves terv végéig a tanács nem vesz igénybe. — az erre vonatkozó rendelet alapján — meghagyják, illetve visszaadják mezőigazdasági művelésre vagy erdő- gazdasági hasznosításra. A város belterületi határvonalának áthelyezésével 334 hektárral bővül a várost ellátó zöldövezet, illetve ennyivel lesz kisebb a belterület. A külterületi kategóriába került például az alcsiszige- ti üdülőterületből visszamaradó és távlatban parkerdőnek szánt 41 hektár föld, az újszászi és a kiskunfélegyházi vasútvonal által határolt terület. Több évre tervezhetik a mezőgazdasági művelést Szandaszőlősön az árvédelmi töltés és a Nagymező út által határolt perem- kerületi részen. Az erdőterületek közül a 4. számú fő közlekedési út kertvárosi szakasza mentén levő 28 hektárnyi erdő is külterület lett. A területváltozásokat a Földhivatal hivatalosan is bejegyezte. Skóciába küldték a szakácsot tanulmányútra fl képzelet szárnyán Turizmus — utazás nélkül Nincs uborkaszezon a MÁV csomóponti művelődési ház nyugdíjasklubjában. Legközelebbi összejövetelükön, ma délután 5 órakor útra kelhetnek a képzelet szárnyán a klub tagjai: Jugoszlávia a turista szemével — címmel Tóth Miklós, a szolnoki MÁV állomás TIT- csoportjának tagja tart élménybeszámolót. A következő héten ugyanebben az időben A sebesség bűvöletében címmel Fehér Gyula előadása várja az érdeklődőket. Területi átszervezés a MÁV-nál Debrecenhez tartozik a szolnoki csomópont A szolnoki vasúti csomópontot, valamint a Maglód— Üjszász—Szolnok vonalszakaszt a Budapesti Vasútigaz- gatóság hatásköréből a Debreceni Vasútigazgatósághoz csatolták július 1-től. A változás igen jelentős, nemcsak a Debreceni Vasútigazgató- ság, hanem a MÁV életében is, mert a Budapest—Záhony országhatár fővonal 350 km- es hosszából több mint 300 km a Debreceni Vasútigazgatósághoz tartozik mostantól. Az igazgatási határmódosítással párhuzamosan növekszik a szolnoki Körzeti Üzemiőnökség területe, hatásköre, s nemcsak szervezeti, hanem igen jelentős érdemi változások is várhatóak. Szolnok az Alföld legnagyobb vasúti csomópontja, s mindig kulcsszerepet töltött be a magyar vasúti közlekedésben. A kelet-nyugati és az észak— déli. valamint fordított viszonylata áruforgalom igen jelentős hányada ezen a vasúti csomóponton keresztül A Volán 7. sz. Vállalat július 1-től az alábbi menetrendváltozásokat léptette életbe Szolnok helyi járatú vonalhálózatában: Az M 3-as vonalán (Landler J. .út—Abonyi út—Temető—Érdért) 15 óra 45 perckor induló autóbuszjárat hétfőtől csütörtökig — munkanapokon — 15 perccel később, pénteken 15 perccel korábban indul. A 20-as aiutóbusz vonalán (Vosztok út—Ságvári krt.—Rákóczi út —Temető—Érdért) az Érdért Vállalattól 15 óra 40 perckor a Várkonyi térig közlekedő járat pénteki munkanapokon 10 perccel korábban, a 15 óra 40-kor a Vosztok útig közlekedő járat pedig 20 perccel később indul. Jelentős a változás a 25-ös (Autóbuszállomás—Mátyás király út—Cukorgyár—Vegyiművek) vonalán: az Autóbuszállomástól a Vegyiművekhez 12 óra 05-kor, 15 óra 25-kor, 16 óra 30-kor és 17 óra 10-kor induló járatok megszűntek, míg a 8 óra 50- kor, 9 óra 50-kor, 10 óra 50- kor, 15 óra 40-.ko\ induló autóbuszok forgalmát munkaszüneti napokra korlátozták. A Vegyiművektől 9 óra 20-kor, 10 óra 20-kor, 11 óra bonyolódik le. A személy- forgalom is jelentős, hiszen Szolnok városban, valamint a Maglód—Üjszász vonalszakasz mellett levő nagyközségekben és községekben mintegy negyedmillió ember él, kiknek döntő többsége Budapesten, kisebb százaléka Szolnokon dolgozik. A több irányú személyszállítás zavartalan lebonyolítása mellett a szolnoki Körzeti Uzemfőnökségnek a továbbiakban is biztosítani kell modem rendező pályaudvarain a Curtici—Sturovó, Záhony—Hegyeshalom, Záhony—Ebenfurt, Záhony— Kelebia, Biharkeresztes— Sturovó, Curtici—Hegyeshalom, és ellenirányú tranzit forgalmat, ugyanakkor elő kell' segíteni a Tiszántúl és a Dunántúl vasúti forgalmának gyorsítását, és mentesíteni a budapesti nagy pályaudvarokat. A Debreceni Vasútigazgatóság jelentősége és felelőssége tehát az ország vasúti forgalmában és tranzitforgalmában tovább növekszik. 20-kor és 16 óra 20-kor induló járatok ugyancsak munkaszüneti napokon közlekednek a módosítás szerint, míg az eddig 12 órg 30-kor, 12 óra 35-kor, 16 óra 05-kor, 17 órakor és 17 óra 40-kor indult járatok megszűntek, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja * Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34. negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 JUJ ISSN: 0133 3756 I Hírek Nyári virtus A rádió minden reggel fi gyelmezteti az útrakelő au tósokat: mire ügyeljenek hol van forgalomkorlátozái útelzárás, milyen egyéb aka dályok nehezítik a közieke dést. Lapunkban is óva in tettük a forró napokon autó zókat, hogy a hőségben lan kad a figyelem, lassúbbak reflexek is, legyenek óvato sak. De mindig akad olya' virtuskodó fiatal, aki fittye hány a jó szándékú figyel meztetésre, mint például i 19 éves ifj. Juhász Jáno karcagi fiatalember, ak gyorshajtás és gyakorlattal vezetés (!) miatt személygép kocsijával Karcag külterüle tén, a kunmadarast úton fel borult. Ezúttal nyolc napoi túl gyógyuló sérülést szenve dett, míg utasa, a 17 esztendős Kálmán Lajos könnyebi sérüléssel megúszta. Szerencséje a gépkocsi vezetőjének, hogy vállalhatjc a rendőrség szabálysértés eljárásának következményeit, hiszen rosszabbul ii végződhetett volna ez ai utazás. ■ A KÖZÉPTISZAI Állami Gazdaság III. kerülete is bekapcsolódott az idén Kunmadarason a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének elősegítésébe. Kaszáló- területet biztosított — elsősorban saját dolgozóinak —, hogy az állatok szálastakarmány ellátása zavartalan legyen. Gondoskodott szállítóeszközökről a széna hazafuvarozásához, a betakarítási időszakban pedig térítés- mentesen ad alomszalmát a háztájiba. © KERÉKPÁRTÚRÁT szerveztek az előző hét végén a szolnoki ipari szövetkezetek Mini klubjának tagjai az üj- szászi parkerdőbe. E hét végén pedig bérelt csónakokkal. kajakokkal Kiskörétől Szolnokig eveznek a mozgalmas k'ubéletet élő fiatalok ■ kétharmadat már betakarították a tiszafüredi Hámán Kató Tsz 321 hektáros repcéjének, holnap elkezdik a búza aratását is. Tizenöt kombájn — köztük nyolc nagy teljesítményű — „harapja” az 1587 hektárnyi „eletet”. A tarvek szerint 10 munkanap alatt végeznek a búza betakarításával. © A TISZAFÜREDI és a hevesi művelődési központ közös rendezvényére kerül sor július 5-én, vasárnap Tisza- nánán. A délelőtti műsorban a két intézmény kiscsoportjai, gyermek- és ifjúsági együttesei lépnek fel. majd délután a két település felnőtt művészeti csoportjai mutatkoznak be a nánaiak- nak. Az évről-évre — hol a hevesi, hol a füredi járásban — ismétlődő találkozó ezúttal is diszkóval zárul. ■ UTAZNAK a pedagógusok, úttörővezetők. A tiszafüredi járási úttörőelnökség szervezésében holnap 30 tanító, tanár, ifivezető utazik Csehszlovákiába. A résztvevők a háromnapos autóbusz- (úra során megismerkednek Prága. Kutna Hóra nevezetességeivel, és ellátogatnak Pozsonyba, Brünnbe is. © természettudományi ismeretterjesztő filmeket láthatnak ma délután negyed öttől a szolnoki Járműjavító üzem szocialista btieádklubjának tagiai. Többek között a Karsztjelenségek. a Mennydörgés mennykő című filmet' vetítik. ■ MA DÉLUTÁN próbafelvétel a megyei művelődési központban. Modern és színpadi tánctanfolyamot hirdetett az intézmény a 15—20 éves fiatalok számára. A jelentkezőket a próbateremben 6 órakor várják, s a bemutatkozást követően, szeptemberben kezdődik a tanfolyam. A Jász Múzeum szervezésében honismereti tábor nyílt a hét elején Jászladányban, az öregerdei úttörőtáborban. A város iskoláinak 32 tanulója táborozik a héten az Öregerdőben, ahol megismerkednek a Jászság történetével, néprajzával, népi hagyományaival. Programjukban az előadásokon, filmvetítéseken kívül népi játékkészítés, fafaragás, tanyajárás és egy jászsági túra is szerepel Tegnaptól Menetrendváltozások Szolnok helyi autAbuszközlekedésében