Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-30 / 151. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. június 30. Csak húsz ház, és más semmi? — Várom a postást a lottó miatt. Nyolcvanévesen mért ne kísérthetné az ember a szerencsét? Küldetésben Nem sajnálni, hanem szeretni kell őket Élet a karcagi egészségügyi gyermekotthonban — Nem szabályos ugyan, de kapaszkodjon föl ide mellém — invitál a traktoros —. Addig se gyalogol. A majorba igyekszik? Látom, nem idevalósi. Mi dolga errefelé? — kérdezi s én válaszolok. — Riportot éppen Alsószászberken? Mit gondol, mit talál itt? A lucemaszá- rítót, a takarmánykeverőt, meg a?itán van még itt vagy húsz ház. És más semmi. * * * A majorban egymást érik a lucernát szállító járművek, a betonozott garat pótkocsiszámra nyeli az apróra szecskázott zöldtakarmányt. Horváth János szérűmunkás 1970 óta dolgozik a szárítónál. — Itt is születtem nem messze, Daruháton. A háborús éveket, meg a Palotás i Állami Gazdaságban töltött néhány esztendőt leszámítva nem is sok időt voltam távol a majortól. Kevesen vagyunk már itt „bennszülöttek”, akik vagy akinek a szülei a földosztáskor itt telepedtek meg a Kóner báró- ék valamikori birtokán. A mi házunkon 392-es a számtábla, pedig nem kell már háromszor se sorra venni az ujjaimat a kezemen, hogy összeszámoljam, hány tsz-es család is él még Alsószászberken. Hosszúak mostanában a napok a szárítóüzemnél dolgozóknak. Két műszakban készítik a pelletet, aminek javarészét exportra szállítja a Béke Tsz. — Két műszakban dolgozunk — sorolja Horyáth János' — pontosabban kétszer kilenc órát. Merthogy délután öttől este tízig áll a szárító, akkor van a csúcsidő az áramszolgáltatásban. Többszörös díjszabás mellett vétek lenne szárítani a lucernát, elpörögne a haszon a villanyórán, vagy ahogy itt nevezik* az árammérőn. * * * A régente intézői és cselédlakásoknak helyt adó, valamikori uradalmi épület boltíves tornácán, meg a kerületben dolgozó tsz-tagok- nak most ebédlőül, öltözőül szolgáló helyiségekben Horváth Jánc« felesége a feltűnően nagy rend és tisztaság őre. — Takarítottunk már itt keskenyfilmszínházat, általános iskolai tantermet is. Főleg amikor az utóbbit felszámolták, akkor költöztek el innen sokan, ki Üjszászra, ki Rékasra, ki meg Szolnokra. Dolgozni idejár ki a fiam is, de házat, összkomfortosat Szászberken épített, és a lányunk is elkerült Üjszászra. Ide a majorba már nem is adnak ki építési engedélyt. Szóba kerül a megélhetés. Ahogy Horváthné mondja, nem veti fel őket az ura szé- rűmunkási és az ő takarítónői pénze. Kell a mellékes. — Minden évben igénylünk akciós kocát a tsz-től. Egy év alatt kell kifizetni az árát, ha leszerződünk, kocánként tíz hízóra. Szerencsére itt nem kell sokáig hallgatni a visítozást, ha éhesek a jószágok. Minden szerződött hízóra 250 kiló kukoricát, ötven kiló takarmánybúzát vagy árpát ad napi áron a szövetkezet. Évente tízezer forint hasznot hoznak a hízók, és harmincöt—negyvenezret a két hold hagyma részművelése * * * Helye volt a háztáji jövedelemnek: kötszerre felújították Horváthék a házukat, és vettek egy Wartburgot is. Szükség volt rá, hogy néhanapján, hátrahagyva a látástól vakulásig való munkát, a szomszédokra vagy a gyerekekre bízva a jószágot, elmehessenek kicsit országot látni. — Reméljük, egy-két éven belül nálunk is lesz látszata a gürcölésnek — bizakodik Bokor Istvánné, — akivel a település egyetlen üzlete, a hétfőtől péntekig naponta öt órán át nyitvatartó kis vegyesbolt előtt találkoztunk. — Mi csak amolyan átutazónak számítunk a majorban, két éve költöztünk ide a Békés megyei Dombegyházáról. Itt él a nevelőanyám Rékason, ő biztatott, hogy kifizetődőbb ez a féltanyasi élet, amíg összeszedjük kicsit magunkat. Hűtőgépkezelőket keresett a Béke Tsz az új baromfifeldolgozóba, ezt a munkát vállalta el a férjem. Én pedig — ne lepődjön meg — ápolónői oklevéllel libát tömök. Sorolja á fiatalasszony, ígértek neki is munkát a baromfifeldolgozó üzemorvosi rendelőjében. Nem firtatja, hogy végül is miért mással töltötték be akkor az állást, most, amikor végül mégis hívták, már libáktól volt hangos az udvaruk. — Nem is bántam meg, hogy belevágtam. Havonta harminc—harmincöt hízott libát eladunk, tavaly volt rajtuk tisztán hatvanezer forint haszon. Összerakosgatjuk lassan a házra vagy lakásra valót), mire a kislányunk iskolás lesz, beljebb költözünk. Nem feltétlen Szolnokra, vagy más városba. Megszerettük ezt a vidéket, az itteni embereket. Tudja, milyen szomszédaim vannak? Ha a kis Évikém elpletykálja valahol, hogy az anyu tépi a libákat, mindjárt jönnek segíteni, csak úgy, szívességből. * * * Hinnem kell, amit a jó szomszédságról mond, mert még el se köszönünk, hallom, bekiabál az egyik udvarba: Mi jót főz ma, Boros mama? Borsólevest? Az jó. akkor én is azzal várom az uram! De vajon kit vár, papírpénzt szorongatva a kezében a deres bajuszé öreg az egyik kiskapuban? — Lajkánét lesi, a külterületi postást — világosít fel Bokomé. — Újságolta, mikor jöttem a boltba, hogy lottót akar venni tőle, azon a pénzen, amit a múlt heti kettessel nyert. Itt hallom mór zúgni a postás kismotorját, valahol a kanyar mögötti házaiknál. Lukácsék amolyan bevándorlók, nem éltek mindig Alsószászberken, de végleg itt telepedtek le, a gyerekek közelében. Ahogy Jani bácsi mondja* elég volt a juhászélettel járó csavargásból. — Suttyó koromtól a nyugdíjig tereltem a birkákat, támasztottam a kampós botot naphosszat a nagykőrösi, az abádszalóki határban* régebben meg a lászlóházi pusztán. Éjjeliőrnek jöttem ide a tsz-be, de mostmár, egy híján nyolcvan esztendővel a vállamon, az is nehezemre esett. így aztán csak itt az udvarban, meg a kertben teszünk-veszünk az asz- szonnyal. Lukácsék elé ért közben Jáwa kismotorjával a pos- tásasstaony. Alig van porta a majorban, ahol ne kellene minden nap megállni: tizenöt családnak viszi a Néplapot, tíznek a Népszabadságot és tizenhárom háznál várják hetente a Képes Újságot Lukács Jani bácsi pedig a lottót — Csuda nyerhetnékje van az öregemnek — emelkedik fel a kiskert’ gyomlálásából a felesége. — Csak tudnám, mit kezdene a pénzzel, ö ugyan azt mondja, elosztaná a gyerekek között No, annak nagy nyereménynek kell lenni, amit a mi családunkban érdemes elosztani! Hét gyerekünk él Zagyvarékason. Hárman közülük, meg az egyik menyünk a tsz-ben dolgozik. Nem is gondolja, milyen nagy itt a nyüzsgés, meg a boldogság disznóöléskor, vagy Lajos-napkor. Tizenhárom unokától hangos olyankor ez a kis ház. T. F. Szívfacsaró és felemelő érzések kavarognak bennem, önkéntelenül is arra az emberre gondolok, aki ennek az intézetnek a vezetőiről, dolgozóiról azt mondta: missziós küldetést teljesítenek. Valójában ez a kifejezés is keveset mond, nincs szó, nincs kellő méltatás arra a hivatástudatra, amely az itt dolgozókat fűti. Tavaly hírül adta a sajtó: átadták a karcagi egészség- ügyi gyermekotthont. Előzőleg megjelent néhány cikk, magasztalva az alapítók nemes kezdeményezését, de tulajdonképpen egyik sem mérte fel igazán ennek az intézménynek a nélkülözhetetlen voltát. Életben tartani Más ugyanis egy vagy két család mélységes bánatát ismerni, és megint más az egészségügyi gyermekotthon oltalmát igénybe vevők több tucatnyi tömegét egyszerre szemlélni. Zagyi Jánosné gazdaságvezető és segítőkész társai mindent megtettek, ami emberileg lehetséges, hogy korszerű elhelyezési biztosítsanak a beutaltaknak. Más intézmények — a szolnoki gyermekváros kivételével — meg sem közelítik*' ezt az otthont. Sajnos, itt a környezet kevésbé fontos szempont. Az első az életben tartás. Már amennyire az egyik-másik gyermek jövőjét életnek lehet tekinteni. Némelyikük enni sem tud, mesterségesen táplálják, ök még az étkezés örömét sem fogják élvezni. — pedig a többség számára ez a maximum. Az otthon kétszázötven személyes, a kórház udvarára építették. Egyik szárnyát — befogadóképességéből ötven helyet lecsípve — nővérszállásnak rendezték be. Az első beutaltak állami gondozottak voltak. Hetvenöt százalékuk betegsége ko- raszülöttségből származik. Közülük mindössze négy-öt képezhető. Elgondolkoztató, hogy a tudomány fejlődésével arányosan nő a szerencsétlen sorsú, testileg, szellemileg A szakácsokat minden időben megbecsülték. főleg azokat, akik az átlagosnál jobb, változatosabb, különleges ételeket készítették. Az ilyen szakácsokat művészeknek tartják, nevüket a szakmai irodalom megörökíti1 és receptjeiket, szokásaikat, mondásaikat gyakran idézik. Antoine Careme és Auguste Escoffier ezek közé tartoznak és ma is mintaképei a kiváló, átlagon felüli és művészi külsejű ételek készítőinek. Antonie Careme 1784-ben született és 1833-ban halt meg. Először egy korcsmá- rosnál volt kisegítő, majd konyhai segéd lett. Mint kivételes tehetségű és nyitott szemű ember, mindent meglátott, mindenből tanult, munka után, a késő esti órákban rajzolgatással, ter- vezgetéssel foglalkozott. Baillynél, Párizs híres cukrászánál tanult tovább és 17 éves korában első tortasütő volt, mint ahogyan visszaemlékezéseiben írja. Itt sok mindent megtanult: „építményeket” készített az előkelőségek megrendeléseire és ezekhez a metszeteket is saját maga tervezte meg — fogyatékos gyermekeknek a száma. Ma már ugyanis alig félévi terhesség után, súlyos rendellenességgel születő csecsemőket is életben tudnak tartani — csak jórészüknél azon túl, hogy lélegzik, táplálkozik, nem sokra mennek. A karcagi egészségügyi gyermekotthon szomorúan súlyos példa erre. Innen — az esetek többségében — nincs kivezető út. Pillanatnyilag csak egy „öreg”, huszonhat éves, gondozott van — de a mostani gyerekek rövidesen felnőnek, és arra nincs lehetőség, hogy máshol helyezzék el őket Az „utánpótlás” pedig sajnos sok. Nehézkes és hosszadalmas folyamat a gyerekek kikerülése a csalódból. Többnyire konfliktusoktól sem mentes. A szülők egy része ugyanis vélt vagy valódi okok miatt — súlyos lelkiismeretfurda- lást érez azért, hogy gyereke ebbe az otthonba került. Pedig ezzel tehetik értük a legtöbbet, hiszen otthon képtelenek ilyen szakszerű gondozást biztosítani számukra. A kórház is közel van, csak egy kerítés választja el az otthontól. És szeretni Sajnos, nem minden szülő cselekedeteit vezérli a lelkiismerete. Volt olyan, aki amikor megtudta, hogy gyermekének az otthonban való elhelyezése nemcsak a szociális segély folyósításának megszűnését jelenti számára, hanem még • minimális összeget is kell fizetnie, visz- szavitte a gyereket. Van olyan csöppség is, aki előzőleg hét évig feküdt kórházban. Idekerülésekor szülei azt kérdezték: „Sokáig szenved még?” És vannak türelmetlenek, csodát várók. Volt olyan szülő, aki gyermekének itteni elhelyezése után egy hónappal megkérdezte: „Még mindig nem ipari tanuló?” * A többség azonban tudomásul veszi a megmásítha- tatlant. E tény a szülői sze- retetet egy jottányit sem csorbítja. Megtörtént az is, hogy egy gyereket azzal az indokkal vittek haza. hogy tizenhat évig nevelték, szeéjszaka, mert erre napközben nem jutott ideje. Ügy érezte, hogy a cukrász amolyan művész, mint a festő. Elfogadta Anatol Francénak, a nagy írónak a véleményét, hogy a „szépművészetnek öt ága van: festészet, szobrászat, költészet, zene és az építészet, amelynek egyik fő .ága a cukrászat !” Megismerte Párizs leghíresebb konyháit és például a híres Talleyrand hercegnél 12 évig dolgozott. A királyi udvar tagjainál is tevékenykedett és mindenütt a legnagyobb elismeréssel beszéltek róla és ételeiről. Járt Angliában, de végül is visszatért Franciaországba, ahová ezer baráti és szakmai kapocs fűzte. Bejárta az európai uralkodók udvarait. Több könyve ma is érdekes olvasmány, Careme saját metszeteivel, rajzaival. A párizsi kriályi cukrász (2 kötetben) a szerző 41 metszetével, A párizsi szakács című ismert könyve mellett öt kötetben adta ki A konyha művészete című munkáját. Auguste Escoffier 1847-ben született és 1935-ben halt rették, nem tudnak élni nélküle. Minden nehézséget vállalnak, csak velük lehessen. önkéntelenül is fülemben csengenek dr. Cseppentő Róza igazgató szavai: „Nem sajnálni, hanemi szeretni kell mindannyi ónknak ezeket a gyermekeket. És /csak úgy lehet megszeretni őket, ha mindig tudjuk, hogy mi van velük. Itt lehet dolgozni, alkotni.” A szépet is látni És a gyerekek — ha lassan is —, testileg, szellemileg (természetesen csak a lehetséges határok között), fejlődnek a szakszerű gondozás eredményeként. Van köztük például olyan, aki tíz évig nem) ette meg otthon a főtt ételt — itt már megeszi. Kiscsoportonként óvónő foglalkozik velük. A nagyobbacskákat egy pedagógus készíti majd fel az általános iskolai vizsgákra. Magántanulók lesznek (Természetesen csak azok, akiik szellemileg nem fogyatékosait.) A természet olykor kegyetlen tréfát űz az emberrel. Egyik süketnéma és mozgás- sérült gondozottjuk például néhány perc alatt „kirakja” a bűvös kockát. Néhány mozgásképtelen gyermek tisztában van sorsával. Az egyik azt mondta az orvosnőnek: „Kérem, úgy fektessenek, hogy legalább a folyosóra kilássak — bár nekem tulajdonképpen már mindegy.” A gondozóknak viszont semmi sem „mindegy”. Amíg valamit tudnak tenni ezekért a sokat szenvedő gyerekekért, addig nem nyugszanak bele semmibe. Szívmelengető a karcagi egészségügyi gyermekotthon vezetőjének az a törekvése, hogy az ide került gyermekek szüleiben a sok keserűség ellenére felébressze a képességet az élet szépségeinek felismerésére. Dr. Cseppentő Róza mondta; — öt évig rimánkodtaim az egyik asszonykának, hogy szüljön még egy gyermeket, hadd legyen öröme is. Most már van egy egészséges gyermeke. Szívből örülök neki én is .•.. Simon Béla meg. 12 éves korában kezdte pályáját, melyet 74 éves korában, 1921-ben hagyott abba, 62 évig gyakorolva mesterségét, amire a konyhai művészet r történetében nincs több példa. Angliában kezdte meg tevékenységét és talán messzebb jutott szakmai vonalon, mint elődje, Careme. Londonban a Savoy Hotelben nyolc évig dolgozott, amikor átvette Európa, leghíresebb szállodájának, a Carlton Hotel konyhájának vezetését. E minőségében megkapta a legnagyobb francia kitüntetést, a becsület- rend lovagi és később tiszti fokozatát. Escoffiert már korábban is a világ szakácsai császárjuknak tekintették. Vilmos császár, a németek uralkodója mondta neki: „Én Németország császára vagyok, de ön az egész világ szakácsainak császára!” Escoffier nevéhez fűződik a Peche Melba (fagyialtos őszibarackcsemege, melyet Melba világhírű ausztráliai énekesnő londoni látogatásakor kreált és azóta a nemzetközi étsorok ismert tartozéka. R. J. — Tíz kilót is nyom egyik-másik. Nem érzem a karom, amikor a harmincadikat cibálom a tömőgép alá „Hz építészet egyik fű ága a cukrászat” Szakácsok fejedelmei — fejedelmek szakácsai
