Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-27 / 149. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. június 27. 1981. JÜNIUS 27. SZOMBAT LÁSZLÓ NAPJA A Nap kél: 4.48, — nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 1.53, — nyugszik: 15.27 órakor. Fe/h&södés, zápor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: további felhősödés, mindenütt eső, zápor, helyenként zivatar. Napközben is­mét csökkenő felhőzet. Egyre kevesebb eső. Sokfelé meg­erősödő déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 22—27 fok között, A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 19 fok volt. Módosulnak egyes útlevél-rendelkezések A Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium közös közleménye I Kislexikon | Vadász Miklós Száz évvel ezelőtt, 1881. június 27-én születettt Budapesten, és 46 éves korában, 1927 augusztu­sában hunyt el Párizsban Va­dász Miklós festő és grafikus, a század elejei plakátművészet egyik jeles képviselője. Az Iparművészeti Iskolán ta­nult, s kitűnő illusztrációival, akvareljeivel, plakáttjaival ha­marosan magára vonta a figyel­met. Munkái elsősorban Az Est­ben jelentek meg, majd a pári­zsi Rire hetilap munkatársa lett. Különösen a nagyvárosi élet jel- legezetes alakjait ábrázolta, de finom akvarelleket is készített. 1902-ben a budapesti Műcsarnok­ban, míg 1912-ben és 1915-ben az Ernst Múzeumban rendezett ki­állításon vett részt műveivel. A század elejei magyar plakátmű­vészet egyik legjelentősebb kép­viselőjeként 1906-ban Milánóban aranyérmet nyert művészetével. Elsősorban a nagyvárosi utca, kávéház, mulatók típusait, jel­legzetes alakjait és jeleneteit raj­zolta meg, ue szépirodalmi mű­vek illusztrálásával is foglalko­zott. Az első világháborút kö­vetően Párizsban telepedett le. 1928-ban a Nemzeti Szalon em­lékkiállítást nendezett munkái­ból. Több műve a Magyar Nem­zeti Galéria tulajdonában van. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Tótkomlóson megtartott 26. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 47,52,57, 85, 90 A júniusi tárgynyeremény­sorsoláson a 26. játékhét szelvényei vesznek részt. A nagy érdeklődésre való tekintettel ezúton közöljük, hogy a Mozgássérültek Szol­nok megyei Egyesülctéiíek 1640-450 számú csekkszámlá­ját az OTP Szolnok, Beloian­nisz úti Körzeti Fiókja vezeti. Köszönjük a TIGÁZ szol­noki üzemegységének és a kisújszállási Faipari Szövet­kezetnek a számlára beérke­zett felajánlását. Az egvesület vezetősége Karcag városi Tanács V. B. városgazdálkodási és fej­lesztési osztálya 1981. július 1-én és 2-án délelőtt 9 óra­kor árverést tart a József Fiataloknak Nem sajnálják a pénzt A helyi KISZ-bizottsággal egyetértésben döntött úgy Fegyvernek nagyközség Ta­nácsa, hogy ifjúságpolitikai célokra ebben az évben 40 ezer forintot fordít. Az ifjú­sági park csónakázótavának felszerelésére 16 ezret szán­tak, kilencet az ifjúkommu­nisták turizmusának támo­gatására, nyolcat az úttörő- csapatnak, s hétezer jut a szapárfalui ifjúsági klub fel­szerelésének kiegészítésére és tömegsportcélokra is. Szigetvári katonalevelek a XVI. századból A szigetvári várbaráti kör ki­adta a történelmi nevezetessé- - gű vár XVI. századi kapitányai­nak levelezéseit. A katonaírások érzékletes képet festenek a vég­vári életről, a törökkel vívott harcokról, a négyszáz év előtti hétköznapok örömeiről és gond­jairól. A könyv emléket állít Horváth Márk várkapitánynak, aki 1556-ban — tehát tíz évvel a vár eleste előtt — megvédte az erősséget a törökkel szem­ben. Szigetvár későbbi sorsa, Zrínyi Miklós és vitézeinek hősi halála az elmúlt századok­ban némileg elhomályosította a kiváló katona emlékét. Ali bu­dai pasa 25 ezer emberrel vette ostrom állá a szigeti várat, amelyben akkor mindössze há­romszáz katona tartózkodott4. Horváth Márk azonban mesteri módon védelmezte az erősséget, úgy hogy negyven nap után a túlerőben levő török had kény­telen volt elvonulni Szigetvár fa­lai alól. A horvát származású, jobbágysorsból felemelkedett vi­téz emlékét ma szobor őrzi a városban. Attila u. 1. sz., Kálvin u. 6. sz. és Szabó József u. 4. sz. ingatlanok bontására a hely­színen. (5938.) Pályázatot hirdetünk I — asz­talos üzemvezetői, normás, szo­bafestő-mázoló szakoktatói mun­kakör betöltésére. Képesítési előírás: szaktechnikum és 5 éves gyakorlat. Továbbá: azonnali belépéssel felveszünk asztalos, kőműves, lakatos szakmunkáso­kat és kőművesek mellé se­gédmunkásokat. Jelentkezés: Al­földi Építő Szak- és Szerelő­ipari Szövetkezet, Törökszent- miklós, November 7. u. 8. sz. személyzeti vezetőnél. (5809) Megkezdődtek az őrségi napok Tegnap megkezdődtek az ezúttal első alkalommal ren­dezett őrségi napok Vas me­gyében. A célja az, hogy fel­hívják a figyelmet erre a jellegzetes és különleges táj­egységre, egyedülálló termé­szeti. táji és népi építészeti értékeire. Az eseménysorozat nyitányaként tegnap a táj­egység központjában őri- szentpéteren — megnyílt a Sabaria Cipőgyár helyi üze­mének termékbemutatója, a nagyrákosi községi művelő­dési otthonban pedig az őr­ség gazdag vadállományát, vadgazdálkodását reprezen­táló kiállítás. Gazdag, egésznapos prog­ramok, kulturális és sport- rendezvények, vásárok, ter­mékbemutatók, kiállítások várják ma és holnap is az érdeklődőket, látogatókat az őrségi napokon. Csütörtökön a gyerekeké AZ ÚJSZÁSZI MŰVELŐDÉSI HÁZ A nyári szünidőben min­den csütörtökön délután va­kációzó kisdiákok népesítik be a községi művelődési há­zat Újszászon. Ping-pongoz- nak, tollaslabdáznak a nagy­teremben, az előcsarnokban társasjátékokkal, asztalifoci- meccsekkel töltik kellemesen szabad idejüket. Minden alkalommal kol­lektív programról is gondos­kodik a gyermekeket vendé­gül látó intézmény. Leg­utóbb mese- és kisfilmeket vetítettek, a jövő csütörtökön új játékot tanulnak, és zenét hallgatnak együtt. Lesz majd rajzverseny, tini-diszkó, ta­ta rxiakészítés növények mag- vaiból, montázskészítés hul­ladék textilből, cserebörze a megunt otthoni játékokból. Segédeszközöket helyben kap­nak a gyermekek, s a nyár végén kiállítást rendeznek képeikből, rajzaikból. Borics László 21 éves szol­noki (Palla István krt. 10.) lakos az idén már harmad­szor áll a bíróság előtt, s többször volt előzetes letar­tóztatásban. Borics 1981. február 18-án szabadult előzetes letartózta­tásából, a kiskunhalasi Já­rásbíróság lopás vétségéért 4 hónapi, 2 évi próbaidőre fel­függesztett. szabadságvesz­tésre ítélte. ' A szabadulás után egy na­pot Kiskunhalason töltött egyik rokonánál, majd haza­jött Szolnokra, a szüleihez. Március elsejéig ők tartották el. addig a fiuk otthon tar­tózkodott. Amikor március elsején eljött otthonról, nem mondta meg a szüleinek, hogy nincs munkahelye, édesapjától kapott 500 forin­tot az „induláshoz”. Hogy szüleit és a hatósá­gokat megtévessze, személyi igazolványába beírta, hogy a Nagykőrösi Konzervgyárban dolgozik, s a maga fabrikál­ta pecséttel „hitelesítette" a beírást. Március 18-ig Szol­nokon és Űjszászon csavar­góit, Este későn vonattal ment Üjszászra, hajnalban jött vissza Szolnokra. Édes­apja 500 forintjából élt, ami­kor régi ismerősökkel össze­találkozott, tőlük is kért pénzt, alkalmanként 10—20 forintot. Ismerősei gyakran meghívták sörözni, olykor enni is. A hamisított igazolvány lebuktatta tulajdonosát. 1981. A belügyminiszter július 1-itől egyszerűsíti az egyes európai szocialista országok­ba való utazások engedélye­zését. Ennek alapján az ál­lampolgárok útlevelükbe olyan, öt évig érvényes ki­utazási engedélyt kapnak, amellyel szolgálati és magán­célból egyaránt — külön en­gedély nélkül — utazhatnak a Bolgár Népköztársaságba, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba, a Lengyel Népköztársaságba, a Német Demokratikus Köztársaságba és a Román Szocialista Köz­társaságba. Ezen országokba kiutazó magyar állampolgárok az ér­vényes rendelkezések szerint vásárolhatnak valutát. A kiutazás engedélyezésé­nek egyszerűsítéséhez kap­csolódva a pénzügyminiszter Újjászületik a muzsikaház Új köntösbe öltöztetik a fertődi muzsikaházat. Az ér­tékes műemléképületet a 18. század hatvanas éveiben emelték az Esztenházy-kas- télyt körülölelő uradalmi épületek szomszédságában. Az udvari muzsikusok laktak benne akkoriban, innen kap­ta a nevét. A kétszáz éves házról most a helyi építőipari szövetkezet dolgozói tüntetik el az idő nyomait. Kicserélik födém- szerkezetét, megerősítik fala­it. megfiatalítják homlokza­tát. Az újjávarázsolt muzsika­ház öt helyiségében Haydn- emlékmúzeumot rendeznek be. Szomszédságában kap he­lyet a községi könyvtár, a zeneiskola, az ifjúsági klub és a Fertődi községi Tanács. március 18-tól április 9-ig Borics László előzetes letar­tóztatásban volt. Április 9-én szabadult a szolnoki Járásbíróság ítéle­tével (7 hónapi szabadság- vesztés, 2 évi próbaidőre fel­függesztve), de ekkor sem szánta rá magát, hogy dol­gozzék. Kölcsönökből élt ids- ig-óráig. Beadta zálogba kar­óráját. A hatvan forint, amit érte kapott, nem tartott so­káig. Április végén az egyik Munkásőr úti lakásból ello­pott egy 3 ezer forint értékű Videoton rádiós magnót, s azon 700 forintért túladott. Májusban pedig egyik gye­rekkori ismerősét rövidítette meg: amikor a Costa Rica presszóban együtt ittak, s is­merőse kiment a mellékhe­lyiségbe, Borics ellopta a tás­kájában lévő ezerhatszáztíz forintot. A szolnoki Járásbíróság Borics Lászlót egyrendbeli közokirathamisítás bűntetté­ért, kétrendbeli lopás vétsé­géért halmazati büntetésül egyévi szabadságvesztésre ítélte és egy év hat hónapra eltiltotta a közügyek gyakor­lásától. A bíróság elrendelte a kiskunhalasi Járásbíróság által kiszabott négyhónapi és a szolnoki Járásbíróság által kiszabott héthónapi felfüg­gesztett szabadságvesztés végrehajtását is. P. É. július 1-től módosítja a vo­natkozó illetékszabályokat is. Eszerint, a felsorolt országok­ba való kiutazásra jogosító útlevél illetéke a következő: — Új útlevél váltása ese­tén a határozatlan számú szolgálati és magánutazás en­gedélyezése 250 forint, az egyszeri szolgálati vagy ma­gánutazás engedélyezése 100 forint; — Á már meglevő útlevél érvényességének meghosszab­bítása és egyben határozat­lan számú szolgálati és ma­gánutazás engedélyezése 200 forint, az egyszeri szolgálati vagy magánutazás engedé­lyezése 50 forint. A korábban kiadott egy­szeri és többszöri kiutazási engedélyek az útlevél-érvé- nyességi idején belül felhasz­nálhatók. I Jelentés az utakróT) Vasárnap forgalomszámlálás az M 7-esen Nincsenek jelentősebb kor­látozások a megye útjain. A hosszú hétvégén kirándulást tervezők részére néhány tá­volabbi úticélhoz vezető út­ról adunk körképet. Debre­cenben, a 4-es úton utazókat jókora terelőútra irányítják a Vörös Hadsereg út átépíté­se miatt. Akik az északi he­gyekbe tartanak, zavartalan utazásra számíthatnak, a fő­város felé hasonló a helyzet, és nem lesz akadály az M— 7-esen sem a Balaton felé. Vasárnap délután viszont az autósokat, aikik az M— 7-esen a főváros felé tarta­nak, megállítjáki és forga­lomszámláló kérdőívet adnak át nekik. A számlálás célja, hogy felmérjék a vasárnap délutáni „hazatérő csúcsod­ban közlekedők fővárosi út­vonalszokásait, legfrekventál­tabb útvonalait. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberányi járás: dr. Szi­lágyi János Jászboldogháza (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida. Jászboldogháza, Jászalsószent- györgy), dr. Kiss Béla Jász- szentandrás (Jászapáti, Jász- ivány. Jászszentandrás), dr. Gu­lyás József Jászárokszállás (Jászárokszállás, Jászágó, Jász- dózsa), dr. Szántó László Jászla- dány (Jászkisér, Jászlaáány. Üjszász). Jászberény, Jászfelső- szentgyörgy, Pusztamonostor, Jászfényszaru, Jászjákóhalma: dr. Kabács János Jászberény, Báthory u. 12. Kisújszállás: dr. Bernáth István Kisújszállás, Le­nin u. 18. Kunszentmártoni já­rás: dr. Fehér István Kunszent- márton, Táncsics u. 35., Mező­túr és Kétpó: dr. Begazy Fe­renc Mezőtúr, Vörösmarty u. 4. Tel.: 222. Karcag és környéke (nagyüzemi és tanyai terület): dr. Fodor Sándor Karcag, Dé­ryné u. 4. (városi körzet): dr. Fűzfői Béla Karcag, Eötvös u. 3. Szolnok és ,környéke: dr. Gulyás László Szolnok, Achim A. u. 26. (Szolnok, Rákóczifal- va), dr. László Domokos Zagy- varékas. Szabadság tér 8. (Zagy- varékas), dr. Gulyás Pál Sza- jol. Fő út 1. (Szajol), dr. Csiz­más István Tószeg, Orvosi ren­delő (Tószeg, Tiszavárkony, Ti- szajenő, Vezseny). Szolnoki já­rás : dr. Czárán Csaba Beseny- szög. Malom u. 1. (Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly), dr. Cseh János Kengyel, Kos­suth u. 27. (Kényéi, Tiszatenyő, Martfű, Rákócziújfalu, Tiszaföld- vár), dr. Tuka Árpád Kunhe­gyes, Zádor u. 2. (Kunhegyes. Kenderes), dr. Kerekes Ernő Fegyvernek. Felszabadulás u. 150. (Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő). Tiszafüredi járás: dr. Zsombokos András Kunmadaras, Lenin út (Tisza­füred. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagy- iván. Kunmadaras, Tiszaszőlős), dr. Szabó Imre Abádszalók, Vö­rösmarty út (Abádszalók,, Tisza- szentimre, Tiszagyenda, Tisza- roff, Tiszabura, Tomaj monosto­ra). Törökszentmiklós és Tisza- püspöki: dr. Riegler Kálmán Törökszentmiklós, Ady E. u. 4. Túrkeve: dr. Szöllősi Kálmán Túrkeve, Somogyi Bacsó u. 1. (Az ügyelet csak sürgős eset­ben vehető igénybe!) Takarékos diákok A napokban értékelte a MTVB művelődésügyi osz­tálya és az OTP megyei Igaz­gatósága az iskolák között 1980. szeptemberében - meg­hirdetett takarékossági ver­seny eredményét. A takarék- bélyeg-gyűjtésben 153 alsó- és középfokú iskola csaknem 58 ezer tanulója vett részt, és 12 millió 395 ezer forintot, egymillióval többet gyűjtött össze, mint az előző tanév­ben. Egy-egy tanuló gyűjtő- lapján átlagosan 210 forint 80 fillér értékű bélyeg vár visz- szaváltásra. A tanulólétszám nagyságá­tól függően megállapított öt kategória első három bélyeg­zettje között 67 ezer forint jutalmat osztottak szét, amit az iskolák szakmai felszere­lések vásárlására használhat­nak fel. A középiskolák ver­senyében a törökszentmikló­si mezőgazdasági szakközép- iskola lett a győztes, az ál­talános iskolák kategóriájá­ban az öcsödi, a jászszent- andrási, Szolnokon az Abo- nyi úti és Mezőtúron a Cse- halmi külterületi iskola ér­te el a legjobb eredményt, s ezzel a legmagasabb jutal­mat. ■ MÉRLEGEN az oktatás. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnál elkészítették az 1980/81-es oktatási év ér­tékelését. A párt-, KISZ- és szakszervezeti oktatásokon mintegy ezer dolgozó '-yara- pította politikai ismereteit. A következő oktatási évben több mint ezerszázan vesznek részt tömegpolitikai tanfolya­mokon. © RENDEZIK Tószegen a Gerie-holtág környékét A gaztalanítás után feltöltik, egyengetik a .talajt, sporto­lásra alkalmas területet ala­kítanak ki a társadalmi mun­kások. ■ NYÁRI esztrádműsorban — holnap este 6 órakor — Lórin Lenke, Csákányi Lász­ló, Madarász Katalin, Angyal János és még sokan mások szórakoztatták a könnyűmű­faj kedvelőit Kunmadarason a művelődési házban. © JAVUL az ellátás a jász- boldoeházi strandon. Pecse­nyesütő letelepedését enge­délyezte a tanács, hogy a fürdővendégeknek a tavalyi­nál változatosabb étkezési le­hetőséget nyújtson. m A TAGSZERVEZÉS ered­ményeként tavaly óta Két­százhatvannal több tagja van a Törökszentmiklós és Vidé­ke Afésznek. így csaknem 4500 helyi és környékbeli ember érdekelt a szövetke­zet eredményeiben. © A TISZA CIPŐGYÁR révfülöpi nyaralójában meg­kezdődött a „nagyüzem”. A hónap első felében a válla­lati üdülő a KlSZ-vezetőkép- ző tábornak adott otthont, jú­nius 15-től viszont már nya­ralók követik egymást egy­hetes turnusokban.-------------------------------------------1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virűgh Iván Szerkesztőség és a Jeladó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon: 12-003. 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hiriapkézbesi- tö postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34. negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 A Duna-kanyarban, Dömösön a napokban átadták a MAHART új személyszállító hajóját. Az új, szovjet gyártmányú vízi jármű, melyet „Dömös” névre keresz­telnek, Budapest és Esztergom között teljesít majd szol­gálatot Hirdetmények IA tárgyalóteremből I Meghamisította a személyi igazolványát

Next

/
Thumbnails
Contents