Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-24 / 146. szám

1981. június 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mii in [képernyőié előtt Lőhet, hogy véletlen műve. de végtére is szerencsés vé­letlen, hogy az elmúlt héten három hazai gyártmányú te­levíziós dráma is szerepelt a tévé műsorában: mindhá­rom eredeti mű, egyenesen a képernyőre készült, tévénk drámai műhelyéből került ki, még ha alkotói más-más osztályt képviselnek is. Más­kor ugyanis egynek is örül­hetünk. Külön öröm ebben a véletlenben, hogy valamenv- nyi dráma mai témájú, az­az tárgyát a legköznapibb valóságból vette, ilymódon mi nézők olyan problémák­kal szembesülhettünk, amelyek mindennapjaink problémái, így megtekinté­sükben valóban érdekeltek­ké váltunk. Szerda este a Sódert, pénteken a Farkasok című tévéjátékot (két nem­zedék, a fiatalok és az öre­gek családon belüli együtt­élésének konfliktusai bírósá­gi tárgyalásban elbeszélve) és a második csatornán csü­törtökön Mihályffy Sándor dokumentumdrámáját, az önfelszámolóst nézhettük meg. dél alatt, nyugodt körülmé­nyek között zavartalan órács­kát tölthessen együtt közö­sen a pihe-puha ágyikóban. Ehhez kellett volna az állí­tólagos sóder, ami helyett ho­mok érkezett, s amiből vi­szont nem lehetett betonko­szorút húzni a ház falára, tető alá. és így tovább. Persze, jól tudom én. az egész sóderügy csak afféle ürügy, hogy a szerzők el­mondhassak, mennyi bukta­tója is van még életünkben a bürokráciának, s mily ne­héz, körülményes olykor ér­vényt szerezni a napnál vi­lágosabb igazságnak. Mert ugyebár a hivatal, az még sok esetben hivatal! Azzal nem lehet csak úgy „játsza­ni”. A tévéjáték egyébként legsikerültebb és legmulatsá­gosabb részei éppen azok, amelyekben — nyilván az átélt valóság keserűségétől fűtve — érzékletesen leple- ződik le az emberi kicsinyes­ség. az állhatatosan reklamá­ló fiatalasszony s a végtele­nül bürokrata főkönyvelő konfliktusában. Kevésbé érezhető ez a szatirikus íz a Három dráma Ami viszont már aligha szerencsés véletlen, a művé­szetben egyébként is ilyen véletlenek egy-egy műhely esetében aligha léteznek, mindhárom alkotásiban ugyanaz az uralkodó formai elem, a bírósági tárgyalás mint forma, azaz a konflik­tusok per alakjában való fel­tálalása a nézőnek. Az egyik helyen mint végső megoldás, például a Dávid Ilona írta A sóderben, a másik két játékban pedig mint alapve­tő, meghatározó szerkezeti elem. Kétségtelen egy bírói tárgyalásban jól és könnyen elrendezhetők a szereplők, s az ellentétek kifejezésére is igen látványos lehet a forma, lehet drámai feszültséget is produkálni, erőteljesét ben­ne és általa, van rá példa, elvétve. A kérdéses televí­ziós művekben azonban s ez bizony sajnálatos, úgy tűnt. hogy inkább alkotói kényel­mességből, vaev méginkább a szükséges alkotói energia hí ián került elő ez a kézen­fekvő „drámai” forma. Saj­nos, az est szülő művészi magatartás egyéb tartalmi hiányosságokban is tetten- érhető. Ténylegesen abban, hogy a valóságot többnyire nyersen tálalja a képernyőn, témáia nincs kellőképpen megmunkálva. így amit ka­punk. az nem az . élet sűrít­ménye, hanem csupán a va­lóság felszíne, vagy ami en­nél még rosszabb, a látsza­ta. Eey kicsit hasonlít ez az eljárás ahhoz, mint amikor csak nyomjuk a sódert, de egyáltalán nem biztos, hogy mondunk is valamit, lénye­geset és megszívlelendőt. Az említett három mű esetében az. alkotói többletet, a mélv- sés igézetét nem érezhettük igazán. A Palásthy György ren­dezte tévéjátéknak. A só­dernek is az a legfőbb gyen­géje. bármily rokonszenves kísérlet Is közéleti hibáink játékos kigúnyolására sza­tirikus ábrázolására, hogy amit mondani szeretne, nem elég fajsúlyos, ahogyan mondani kívánja és mondani tudja, nem elég erőteljes, nem eléggé tudatos. Közhely­számba menő tévelygéseink­ről és gyengéinkről olykor túlságosan is közhelyszerűen beszél. A rendre megzavart házaséletet élni akaró fiata­lok jelenete többször is visz- szatér a játék folyamán, ma­ga ez a jelenet is például va­lahogy elcsépeltnek hatott, és fel is hígította a szatíra tar­talmát, hisz a mindegyre fél­beszakított ..szerelmeskedés” olyan színezetet kölcsönzött a történéseknek, mintha min­den csiak azért lenne, hogv végre a két fiatal biztos fe­családi körülmények ábrázo­lásában, itt valahogy elbi-' zonytalianodik, elvékonyodik a iáték. Mindenesetre ha a néző saját tapasztalataival is ki tudta egészíteni a látotta­kat, a vigasságnak szánt iá­ték elgondolkodtató szórako­zássá válhatott. Palásthy György rendezői érdeme, hogy az említett gyengeségek ellenére megpróbálta vala­miféle olaszos—franciás könnyedséggel tálalni a té­mát, s ha bátrabb és követ­kezetesebb választott stílusá­ban, teljesebb sikert is arat­hatott volna A sóder. Röviden Néhány kevésbé sikeres „nemzetközi randevú” után végre egy kellemes találkozó a képernyőn: Bécs és Buda­pest közös műsona szomba­ton este. Eltekintve a tarta­lom sematizmusától, a ró­lunk és róluk, mármint az osztrákokról és a magyarok­ról kialakult konvencionális képtől', amely kibontakozott — miszerint az osztrákok ke­délyesek, a magyarok meg paprikáson tüzesek — szín­vonalas muzsikát kaptunk íz­léses körítéssel. Csak Gyulai István feledkezett meg olv- kor-olykor arról, hogy a képernyő előtt mi is ott ülünk, ugyanis szívesebben diiskurált műsorvezető tár­sával, Ervinnel, mint velünk, akik lestük, vártuk minden szavát — magyarul. A Kockázat, Gubcsi Lajos vitaműsora fennállása óta először került témazavarba, valójában nem tudott mit kezdeni a sport és gazdaság bonyolult összefüggéseivel. Belekapott ugyan ebbe is. abba is, de végül dolgavése- zetlen „távozott”. Erre mond­ják: sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. A Koc­kázat ezúttal úgy kockázta­tott, hogy a néző vele együtt vesztes maradt. Igazán jól sikerült viszont a Pár-beszéd. Feledi Péter sorozatának záróadása. Tar­talmas csattanónak bizo­nyult a szociológus féri és közgazdász feleségének be­mutatása. Nemcsak őszintén beszéltek a szoros egymáshoz tartozás szépségeiről — el­sősorban Makara Péter ^ a férj —, hanem általános ér­vényű gondolatokat is meg­fogalmaztak a házasfelek egyéniségének tisztelteiben tartásáról. Felemelően jóleső, ha a képernyőn ilyen tehet­séges fiatalokat is láthatunk és hallhatunk, s ők is alakít­hatják. gazdagíthatják a fia­talságról olykor túlságosan is egyoldalúan elszegényített képet. V. M. / H" f/ W >MKm~ .........m............... A Tallinn körzeti iskolában az észt fővárost bemutató kiállítás nyílt. Képeinken a kiállítás egy része (Fotó: Nagy Zsolt) OLVASÓTÁBOR MEZŐTÚRON Tamás úrfi és a Tüskevár Felszabadultan játszó, han- cúrozó gyerekek Mezőtúron, az Újvárosi Általános Iskola előtti gyepen. A lányok nagy körben kézenfogva énekel­nek, a fiúk elmerülten ker­getik a labdát. „Gyertek fel!” — szakítja félbe a játékot egy kislány. A srádok még levezetik az utolsó támadást, majd kipirult arccal futnak fel a lépcsőn. A teremben már várják őket a csoport- vezetők. — Negyedik alkalommal rendezzük meg az általános iskolákkal közösen a cigány- gyerekek olvasótáborát, me­lyen az idén harminchat, me­sét, verset szerető diák vesz részt — tájékoztat Nagy Ist­ván, a városi könyvtár igaz­gatója. — A gyerekeket kor szerint három csoportba osz­tottuk, így ki-ki a maga ér­deklődésének megfelelő iro­dalmi alkotásokkal, írókkal, költőkkel ismerkedhet meg. ff — Az itt eltöltött tíz nap nyújt-e többet egy szép él­ménynél? — Feltétlenül. A táborozok, — az elmúlt évek tapasztala­ta alapján — gyakran járnak könyvtárba, s amellett, hogy bejönnek hozzánk beszélget­ni, forgatják a könyveket. Sokan a családtagokat is megbarátkoztatták az olva­sással. A vendégek kedvéért a gyerekek szívesen tartanak bemutatót. Egy-egy vers el­hangzása után óriási a taps, örülnek egymás sikerének. Egy hosszú hajú kislány, — sorát türelmesen kivárva — feláll, s szemét lesütve egy szomorú cigány népdalt éne­kel. A többieken látszik, magukban mondják a szöve­get, dúdolják a dallamot. „A Bóbitát énekeljük” — hang­zik a javaslat. Weöres Sán­dor népszerű versét még egy sor játékos hangzású dal kö­veti. „Egész úton hazafe­lé ...” — kezdi Petőfi ver­sét egy tíz év körüli legény­ke. A rögtönzött előadásnak talán soha nem lenne vége, ha nem szakítjuk félbe kér­déssel. — Ki a „legöregebb” tábo­rozó? — Most vagyok itt negyed­szer — veti közbe serkenő bajusza alól Raffael Pali. — A nyolcadikat végeztem, utoljára jöhettem az idén. — Sajnálod? — Persze. Jól érezzük itt magunkat: Egész nap olva­sunk, aztán eljátszunk egy- egy jelenetet. Bábúkat készí­tünk, festünk, énekelünk. Még a nyelvtani játékot is élvezem, pedig az iskolában az órán nem volt a kedven­cem. Aztán kirándulunk is. Tavaly Debrecenben voltunk, azelőtt Gyulán, ahol a várba is bementünk. Most Pestre látogatunk. Én már. voltam ott, meséltem róla a töb­bieknek. Nagyon kíváncsiak — mondja magabiztosan mo­solyogva. — Van-e kedvenc olvas­mányod? — A Tüskevár, meg a Pál utcai fiúk. Nekünk is van grundunk, ahol játszunk, per­sze, nem olyan igazi, mint a könyvben. De azért jó ám! Ezeket a könyveket kétszer olvastam. Azt mondják, a Tamás úrfi kalandjai is ha­sonló. Ezt akarom legköze­lebb kivenni a könyvtárból. (fs) Felvételi vizsgák Tegnap megkezdőditek a felvételi vizsgák az ' ország egyetemein, és főiskoláin. Az idén is több mint 33 ezer fiatal jelentkezett a felsőok­tatási intézmények nappali tagozatára, s akárcsak ta­valy, kétszer annyian sze­retnék megkezdeni tanulmá­nyaikat, mint amennyien felvehetők. Legtöbben a bölcsészettudományi szakok­ra, a jogi karokra és az or­vostudományi egyetemekre jelentkeztek. A pályázók először az írásbeli vizsga követelmé­nyeknek tesznek eleget, majd szóbeli vizsgán bizo­nyítják tudásukat Azok a diákok, akiknek matemati­kából, fizikából és biológiá­ból kelj vizsgázniuk, május­ban az érettségi-egyetemi, főiskolai közös felvételi vizs­gán írták meg dolgozataikat. A felvételi vizsgák július ellső napjaiban fejeződnek be, s a bizottságok a hónap közepén írásban közük az eredményt. A fellebbezésre jogosultak az értesítés kéz­hez vételétől számított nyolc napon belül fellebbezhetnek azokhoz az egyetemekhez, főiskolákhoz, amelyek a fel­lebbezési jogot adták. Kéré­seiket augusztus második fe­lében bírálják el a fellebbe-' zési bizottságok. NEM KÖNNYŰ, DE SZÉP ELET lágra érkezett a váróterem- ban1. Tizenkét évig tanácstag, R ácz Lajost, a kar­cagi Május 1. Ter­melőszövetkezeit 53 éves önkormányzati elnök­helyettesét mindenki a kö­zösségért élő, kiegyensúlyo­zott, nyugodt vezetőnek is­meri. Olyan embernek, aki kerüli az időrabló tereferé- ket, nem szíveli a várakozás hosszú perceit. Már a szüle­tésével is megitréfáilta a csa­ládot: „sietett”. Édesapja a bihaTkeresztesi vasútállomás forgalmistájaként szolgált, amikor 1928 július közepén tatarozni kezdték az állomás épületében húzódó szerény, szolgálati lakásukat. Így a pénztárterem lett a szobá­juk, és két nap múlva már pakolhattak volna vissza, de ez az ifjú trónörököst, La­jost az nem „érdekelte”. Vi­beni Talán már akkor sej­tette: sietnie kell, sok-sok munka várja. Nem csoda, hogy gyerek­korában mindig a vasútról álmodott. Sajnos, a hét évet is álig tölítötte be, amikor meghalt az édesapja, ő pedig egy fiúnevelő intézetbe ke­rült. Le is érettségizett, de fura módon az apátián fia­talember nem kerülhetett ál­mai várába. Nem vették fél a MÁV-hoz. A család Nagy- kállóba költözött, és ő is ott helyezkedett el. A csendes, megbízható fiút megkedvelte a főnöke, és amikor 1950- ben Karoagra került vezető beosztásba, Lajost is magá­val hozta. Ebben a városban nevelődött kommunistává, öt évet a magasépítő válla­latnál dolgozott, majd 1955 óta mindig a termelőszövet­kezet a munkahelye. Nem válogatott a posztokban, a beosztásokban, odament, ahol szükség volt rá, ahol kélllett az éreje, a munkája, a szíve, a lelkesedése. Volt párttitkár, főkönyvelő, köz- gazdasági elnökhelyettes. Mi tagadás1, nem könnyű beosz­tások egy „rizses” tsz-ben, ahol mindig jelentős a bi­zonytalansági tényező. Az embereket nagyon sze­reti, és szívesen dolgozik minden jó ügy szőlgáHatá­három választási cikluson át a számvizsgáló bizottság el­nöke volt. 1957 tavaszán a legelsők között lépett a munkásőrök közé, a követ­kező évben városi NEB-tag lett. 1971 óta pedig a megyed Népi Ellenőrzési Bizottság társadalmi elnökhelyettese. Évente ő irányít egy-két, fő­leg a megye mezőgazdaságá­val foglalkozó vizsgálatot, de feladatai közé tartozik a megyei ülések előkészítése, a karcagi, kisújszállási vá­rosi NEB patronálésa, segí­tése is. Jdlenlegi beosztását fon­tosnak tartja, elvégre vala­mennyi a szövetkezet embe­reit érintő — nem termelő jellegű — ügy az ő „aszta­lára” kerül, legyen szó a munkahelyi demokrácia kü­lönböző fórumairól, vala­mely ifjúságpolitikai, műve­lődéspolitikai kérdésről, vagy egy nyugdíjas panaszáról. Nem csoda, hogy a családjá­ra kevés ideje jut Néha, azért egy-egy könnyebb nap estéjén a gyerekeivel elke­rekezik a vasúthoz. Ügy tű­nik, a nagyapai vér, a má­sodik generációban sem vált vízzé. Az apróságok csillogó szemekkel figyelik a fényso­rompó lüktetését, a csattogó szerelvényeket, a tehervona­tok tompa, nehéz zakatolá­sát. Rácz Lajosnak még hét éve van a nyugdíjig, és eze­ket az esztendőket szeretné becsülettel „leszolgálni” a munkahelyén, és eleget ten­ni társadalmi vállalásainak is. Nagy lánya,' Marika már tanárnő, és ő bízik abban, hogy a két kisebbet is szár­nyára tudja bocsátani. Az életét szépnek tartja, elvégre mindig az emberek­ért dolgozhatott. Még akkor is, ha mindenkivel máskép­pen lehetett és kellett szót érteni. Ügy tűnik, ő megta­lálta ezeket az emberi agyakhoz, szívekhez, a tár­sadalmunk szépítéséhez ve­zető lehetőségeket, amelye­ket a kitüntetései is bizonyí­tanak. Két ízben nyújtották át neki a Munka Érdemrend bronz fokozatát, de vitrinjét a Felszabadulási Emlékérem, a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozata, a Ki­váló Népi Ellenőr emlékpla­kett, és a KNEB Dicsérő Ok­levele is díszíti. Bár a beszélgetésünket kora reggel szerveztük, a gyors búcsúzás után fürge léptekkel sietett vissza iro­dájába. Máris kelten keres­ték valamilyen üyben, és Rácz Lajos nemcsak várni nem szeret, várakoztatni sem. D. Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents