Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
1981. június 21. Irodalom, művészet 9 w ! Mester Attila: Jutok mind mélyebbre Éoefc rakódnak rám rétegeződnek jutok mind mélyebbre az [időben szüzföldek ölét vérző ekevasak nem fordítanak ki a fényre elmerülök befejezetlen dolgaim félig sem gondolt gondolataim korhadó sírmellékletek [körülöttem széthullajtott szavaim filléreit nem díszíti királyi arcmás kardot nem viselek s [koponyámon buzogányütötte sebet Körülöttem meghunyászkodott [szándékok csonttöredékei hevernek be nem telt vágyaim korsói földdel tömődnek telítődnek rakódnak rám az évek elmerülök arccal Keletnek mint a hunok — lovatlan Attila enmagam ostora csak — számban hazám keserű [homokja koponyám homokóra halállal lassan megtelik Szikszai Károly; Beszélgetés közben Már menekülnél [gyógyszereidhez hogy újra szép legyél, táskádban ott van, mennyi kis műszer. Életed egyetlen évszak, a legőszebb ősz, beleöregedtél, nincs rá mondat. Napjaid játékok néhány úrnak, magadnak mindig is te voltál a játék. yáron erős kátrányszagot árasztott a raktár. Az öntvényekkel telerakott fészerek között fehér zúzottkő-út kanyargóit, kifutott a dróthálós kapu alatt, és eltűnt a domb mögött. Onnan bukkant elő tizenegy óra tájban a teherautó; a kapu előtt dudált; Laji előbújt a raktár fekete hűvöséből, odaballagott, elfordította a kaliantyút, és kitárta mindkét kapuszárnyat. A teherautó megugrott; a sofőr alig várta meg, hogy Laji félrelépjen. A fiú ijedt szökellésén kacagott. Hirtelen lefékezett a raktár elő.tt, cigarettát tett a szájába, és kiszállt a vezetőfülkéből. Nem csukta be az ajtót, hadd szellőzzön a kabin. Erős és forró motorszag terjedt a fényes levegőben. Laji füttyentett, három munkás jött elő a fészerek árnyékából. Tenyérvédőt. húztak a kezükre, lecsapták a kocsi oldalát, és kezdték lerakni a selejt vasakat. Meleg volt, az öntvények átvették a nap hevét, égették, mint a forró lábos. — Te is inkább muzsikálnál, mi? — kérdezte a sofőr Lajit. A sofőrnek könnyű volt viccelődni, elhúzódott az árnyékba, nekidőlt a vízzel teli benzineshordónak, és locsolgatta a csuklóját. Cigarettája a szájában füstölgött, s hogy ne marja a szemét, féloldalt billentette. — Nem tudok én muzsikálni — mondta Laji, és nevetett. — Nem? Hát micsoda cigány vagy te?! Laji a vállát vonogatta, és tovább nevetett. Szombat volt, az emberek lassan dolgoztak. Hátukra tapadt az ing, a félmezteleneken meg a szürke izzadság csörgött a nadrágszíjig, ott felitta a szövet, és egy idő múltán csípni kezdte a bőrt. Nagy bakancsokat viseltek, nehogy az öntvények kárt tegyenek a lábukon. Rossz volt nézni a forróságban azokat a vastag bőrű bakancsokat. Mindamellett igen jókedélyűek voltak a szombat miatt. Viccelődtek, egyik-másik arról beszélt, hogy strandra megy délután, vagy kialussza magát a szoba hűvösében, hadd legyen friss estére a tánchoz vagy más szórakozáshoz. A sofőr szőke fiatalember volt, hálószerű trikót viselt és a nap ellen zöld színű szemüveget, melyet most a hűvösön a homlokára tolt. Tetszett neki, hogy amíg a többiek dolgoznak a napon, ő a csuklóját hűti a benzineshordó poshadt vizében. Incselkedő kedve támadt. — Akkor hát teknővájó vagy? — kérdezte Lajitól. A fiú a kocsi platóján állt. lihegve adogatta le a vasdarabokat. Poros svájcisapkát hordott fekete, göndör fürtjein. Vékony termetű volt, barna izzadt bőre olajosnak tetszett a nap fényében. Minden gúnyolódáson csak nevetett. — Meg tudnád-e mondani, hogy ki volt az apád? — kérdezte a sofőr. — Lópatkoló. — Lópatkoló! De azt már nem tudod, hol születtél?-TTT Valahol az országúton. A sofőr mondott ezzel kapcsolatban valami sikamlósát, és a többiek nevettek, tettek egy-két megjegyzést a sofőr mellett, mert az ilyesmire gyakran kapbgtók az emberek. A teherautó vezetője szerette a sikert, ellódult a benzineshordótól, egy homlokrántással orrára ejtette napszemüvegét, és odaballagott a kocsihoz. — Apád meg éppen patkóit egy gebét, aztán a tűz fölé tartott, attól lettél ilyen kormos. Antalfy István: Grafika Hová szállsz, szárnytalan [madár? Tört agancsú őz, mit vigyázol? Fekete napkorong-homály; az erdő szívszorongva gyászol. A kerítés léce letörve. Korhadt a törzs, fáradt az [ember. Vigyázni kell a temetőkre, és közben élni, fegyelemmel. Vagyok Vagyok a tengerparti kőfal. Hozzám verődnek a hullámok. Feljajdulnék, ha ember [volnék, Kőfal vagyok, fel nem kiáltok. A kerítésen kívül fonnyadó bodzabokrok zöldelltek az iparvágányig, azon túl domb takarta el a lenti tájat, csak a magasba nőtt salakhegy és távol a kohók meg a hűtőtornyok s köröttük a gyárépületek látszottak. A bodzák közül egy lány tért az útra, megállt a drótkerítés mellett. Barna, karcsú alakját zöld selyemruha fedte, fekete haján megcsúszott a fény. Integetett. Mindannyian háttal álltak a lánynak, csak Laji látta meg a kocsi tetejéről. Felegyenesedett, nyúj - tott karral intett vissza, -és egyszeriben megfeledkezett az emberekről. Szakonyi Károly: LAJI A sofőr észrevette az integetést, megfordult. Meglátta a lányt, elismerően füttyentett. Laji nevetett. — Lujza. — mondta. — Ö a Lujza. Az emberek már ismerték Lujzát, de a sofőr még soha nem látta. Az emberek tudták, hogy Laji szereti Lujzát, és mesélt is már arról, hogy feleségül veszi. Biztatták, mert kedvelték a fiút. A házasságnak egy akadálya volt: a szülők ellenezték. Ahogy Laji emlegeti „Az én nemzetségem nem szereti az ő nemzetségét.” Lujza bekiáltott: — Megvárlak! Laji intett, aztán nevetve visszafordult dolgozni. Nagy, nehéz öntvények voltak, száz-százhúsz kilósak, sok vesződséggel járt a rakodás. És rettenetesen tűzött ä nap. Az emberek arcáról rácsöppent a verejték az égett, hámló öntvényekre, s ott egy szempillantás alatt felszáradt. Mikor Laji később felnézett, a sofőrt ott látta a kerítés mellett, háttal feléjük, amint tíz ujjával belecsimpaszkodik a dróthálóba, és enyeleg a lánnyal. Lujza meg ott ült egy bokor árnyában, és ka- carászotf. Laji lekapta fejéről a fakó, poros sapkát, végigtörölte izzadó arcát, aztán leugrott a kocsiról. Odament a kerítéshez, megállt a sofőr mellett, s anélkül, hogy arra ránézett volna, odaszólt a lánynak: — Eridj haza! A lány nevetése elakadt, húsos ajka kissé nyitva maradt. Lesütötte a szemét. Lajin még jobban kivert a veríték. — Eridj haza, Lujza! A sofőr elengedte a kerítés dróthálóját, zsebre dugta a kezét, s kissé hintázó testtartással nézte a fiút. Azt mondta: — Hát így kell bánni a hölgyekkel? Lujza felemelkedett a fűről, végigsimított a selyemruháján, és előbb Lajira nézett, aztán a sofőrre, kicsit elmosolyodott, de aztán megint Lajira tekintett, kihúzta magát. A kocsi mellett álldogáltak az emberek, de nem sürgették a fiút. Laji mégsem akarta húzni az időt, még egyszer ránézett a lányra, aztán visszament a teherautóhoz. Hátul, az ütközőre lépve felmászott a platóra. Lujza akkor indult el, s mert tudta, hogy Laji is, meg a sofőr is figyelik, illegő, lassú léptekkel távolodott: időnként megrázta hosszú, fekete haját. A teherautó vezetője fütyörész- ni kezdett, előrejött a fészer sarkáig, megállt, felpillantott _a kocsira. Laji nem figyelt rá. Akkor abbahagyta a füttyöt, észrevette, hogy a nadrágszárára egy bogáncs akadt. Fél lábon állva leszedegette; a bogáncs kis, puha tüskéi beletörtek a nadrág szövetébe. Kicsipegette mind, s megint felpillantott .ja kocsira. Laji hajlongott, nem figyelt a sofőrre. A sofőr meg várt így néhány pillanatig, aztán visz- szament a vízzel teli benzineshordóhoz, belemártotta jobb kezét, kissé megbillenve rákönyökölt. Folytatta a fütyörészést. A sofőr nem szerette, ha beleszólnak a dolgaiba. Különösen, ha akárki beleszól. A füttyén lehetett érezni, hogy bosszús. A vizet is mind mérgesebben locsolta, majd — hirtelen abbahagyta, megkerülte a teherautót; azon a felén, ahol az emberek rakodtak, keresett egy árnyékos helyet, kis ideig nézte a munkájukat; megdörzscjlte .szőke borostáit, az állán. Elnevette magát. — A legjobban azt szeretem a nőkben, hogy nem tudnak ellenállni. — Egy magas, vörös ember állt hozzá legközelebb, annak magyarázott. — Ha hiszi, ha nem, szaki- kám, egy sem tud ellenállni. Csak a módokat kell tudni. A szaxofont fújni kell, a dobot ütni, a hegedűn cincogni... melyik milyen hangszer. A vörös ember nem szólt semmit, feltekintett Lajira. A fiú ösz- szeszorított fogakkal dolgozott. A sofőr kiköpött, homlokára lökte napszemüvegét. Folytatta: •** — Elég sok könyvet olvasok. Sok butaság van persze, de egyszer találtam az egyikben mégis valami okosat. Az volt benne, hpsy a gyémánt az már igazán kemény anyagú ásvány, de ha egyazon helyen sokáig hull rá .cseppekben a víz, csak kikezdi. A legtisztább nőre célzott ezzel. Hát nem így van? Tűzött a nap, és a raktár fél oldala meg a szigetelőpapírral borított teteje kátrányszagot árasztott. Ez még elviselhetetlenebbé tette a meleget. — A fenébe is! — mordult bosz- szúsan a sofőr —, én nem veszem a nőket semmibe'. — Belerúgott egy kavicsba; a kavics nekirepült a teherautó sárvédőjének, koppant. Utána csend lett. A sofőr azt vette észre, hogy ott áll előtte Laji. Arcáról, válláról szakadt a verejték. — Velem viccelhet — mondta. Nehezen szedte a levegőt. — Velem viccelhet, nem baj. de őt ne bántsa! — Megfordult, elindult a raktár — Hé! — kiáltott utána az egyik ember. — Hová mégy? A vörös hajú azt mondta: — Ne bánd, hadd menjen. A sofőr hökkenve állt, aztán idegesen felkacagott. — No nézzék! — mondta. — No nézzék!... A vörös hajú felugrott a kocsi platójára. — Fogjátok — mondta —.gyerünk, fogjátok ezt a hengerfejet! Már csak néhány darab volt a kocsin. A sofőr állt egy darabig, elkomorodott, aztán megköpte tenyerét, és odament a három emberhez. — Na, majd segítek. Az egyik, anélkül hogy hátrafordult volna, elhárította fél kézzel. — Maga csak menjen innen. Még baja lesz. A sofőr felegyenesedett, elhúzta a száját. Megkerülte a kocsit, és beült a kabinba. élre járt, kegyetlenül perzselt a nap. A sofőr hallotta, amint az emberek egyszerre mondták: Hó—hopp!. — Az alkatrész a földre huppant, aztán felhajtották a kocsi oldalát, és beakasztották a biztosítóláncot. Várta, hogy majd valaki odamegy hozzá, mint máskor, és szól: „Mehet,sza- kikám!” Várt négy-öt percig, de senkit nem látott. Szemére ejtette napszemüvegét, becsapta a kocsi ajtaját, benyomta az indítót. Az autó megremegett. Most se jött senki. Káromkodott, rükvercbe kapcsolt. Olvan féktelenül farolt az útra, hogy egy üres ládát szétlapított a hátsó kerekekkel. Amint oldalt kipillantott az ablakon, látta, hogy az emberek a raktár' felé mennek, és egymást kínálják cigarettával. Varga Gyula: Minden ágon Az esti kocsmák kikötőiben pocsolyák Santiagói békebeli halakról mesélnek. Az esti kocsmák kikötőiben kibontja haját a magány. Hajótörött emlékeket ringat [a nyár. Termőre vágva az isten bokra. Asszony-szívekben szikesedve nyílhatnék-e minden ágon? Összeállította: Rékasy Ildikó
