Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-20 / 143. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚNIUS 20. Gyermekjátékoktól a Seherezádéig Balettiskolások bemutatója Szolnokon 1981. JÚNIUS 20. SZOMBAT RAFAEL NAPJA A Nap kél 4.46, nyug­szik 20.45 órakor. — A Hold kél 22.53, nyugszik 7.16 órakor. Hűvös idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként kissé fel­szakadozó felhőzet, de még csaknem mindenütt újabb eső, záporeső. Gyakran erős, majd kissé mérséklődő északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között. Felvételünk a balettiskola próbáján készült Paulini Béla Sr.áz évvel ezelőtt, 1881. június 20-án született, és 64 éves korá­ban, 1945-ben hunyt el Paulini Béla Író, újságíró és illusztrá­tor. Középiskoláit Székesfehérvá­ron végezte. A Műegyetemre iratkozott be, majd riporterként sok magyar és külföldi lap munkatársaként tevékenykedett; többek között dolgozott a német Simplicissimus című rangos sza­tirikus lapnak is. Legnagyobb sikereit újszerű meséivel aratta, amelyekben egyáltalán nem élt a népmesék ismert elemeivel. Mesekönyveit ő maga illusztrál­ta. Máig is játszott műve a Harsányt Zsolttal közösen irt Háry .Iánfis című daljáték szö­vegkönyve, amelynek zenéjét Kodály Zoltán szerezte. E dal­játékot műkedvelő társulatával sok vidéki városban is bemu­tatta. Tanácskoztak a rákszűrésről Tegnap délelőtt 10 órai kezdettel Szolnokon, a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központban az Országos On­kológiai Intézet és a megyei Hetényi Géza Kórház-Rende­lőintézet továbbképző tudo­mányos ülést rendezett. Az ülésen több mint 100 megye­beli orvost és egészségügyi szakdolgozót tájékoztattak a lakosság rákszűréséről. Gyászhír Az MSZMP Szolnok vá­rosi Bizottsága mély fájda­lommal tudatja, hogy Mol­nár Kálmán elvtárs, a vá­rosi pártbizottság politikai munkatársa 1981. június 16- án, életének 39. évében el­hunyt. A városi pártbizottság Molnár Kálmán elvtársat sa­ját halottjának tekinti. Te­metése június 24-én, 15.30 órakor lesz Szolnokon, a Munkásőr úti temetőben. Az MSZMP Szolnok városi Bizottsága n lottó - nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Mátraderecskén megtartott 25. heti lottósorsolás alkal­mával a következő számokat húzták ki: 8, 45, 46, 54, 59 Tomamezbe, apró szok­nyába öltözött öt-hatéves gyerekek népesítik, „csdcser- gik” be a szolnoki művelő­dési központ folyosóját. Ka­rikák után futkosnak, fo­gócskáinak, türelmetlenül várják, hogy rájuk kerüljön a sor. A szülőknek nem kis fáradságba kerül csemetéjük „féken tartása”. Az ajtón belül a tükrös próbaszobá­ban még nagyobb az izga­lom. Óvodás lányok, fiúk il- legetik magukat a zongora­szóra, sűrűn pislogva a fé­nyes falra „ hogyan sikerült a lépés, a forgás. Két csoport helycseréje közti szusszanásnyi szünet­ben beszélgetünk a növen­dékek oktatójával. Mozsonyi Albert balettmesterrel. — Szokatlanul nagy most a nyüzsgés, az idegeskedés, de azt hiszem, ez érthető az év végi záróvizsga előtt — mondja. — Nagyon sokan várakoz­nak az előtérben. Hányán jártak a tanfolyamra? — Kétszázharminchét in­dexet írtam alá. A növen­dékek között a legkisebbek négy-öt, a legidősebbek húsz _ év körüliek. Kilenc csoport­tal gyakoroltunk, készültünk a bemutatóra. Az apróbbak egyszerű elemekből álló tán­cos, énekes gyermekjátéko­kat adnak elő, de a II—III. évfolyamosok már bonyolult figurákat is tudnak. ' \— El ég nagy létszámú csoportokkal dolgoznak. — Az érdeklődés miatt kénytelenek vagyunk ezt tenni. Igyekszem minden gyerekkel külön-külön is foglalkozni. A nagy létszám ellenére hónapok alatt mér­hető a fejlődés a növendé­kek mozgáskultúrájában. A foglalkozások gyakorlatai mindenképp javítják a zenei hallást, fejlesztik a ritmus­érzéket. Akadnak kiugró te­hetségek ás. Az egyik nö­vendékem a Pécsi Balettnél tanul tovább. — A záróvizsga program­ját lapozgatva találkozunk komoly tudást igénylő kom­pozícióval is. — A dzsesszbalett és szín- paditánc-tagozat Rimszkij Korszakov zenéjére a Sehe- rezádé című egyfelvonásos táncjátékot mutatja - be. A mű több mint háromnegyed órás, nagy koncentrálást. energiát kíván a növendé­kektől. Ilyen komoly balett­művet vidéken — természe­tesen Győr és Pécs kivéte­lével — még nem vittek színpadra. Az érdeklődők a balettis­kolások záróvizsgáját ma, il­letve holnap 18 órától a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központ színháztermé­ben nézhetik meg. (fekete) IA tárgyalóterembe I A hamis Helena Véget ért az immunológiai vándorgyűlés A VI. ötéves tervben az országban elsőként Szolnok megyében — kísérleti céllal — kerü] sor a lakosság egészségügyi szűrésére, ezen belül a rákszűrésre. A kísérletben a megye minden települése részt vesz. A szűrés az idén augusztus­ban Cibakházán kezdődik. Ma este hat órakor „Izompacsirták” bemutatója Kunszentmártonban A Beton és Vasbetonipari Művek kunszentmártoni gyá­rának ifjúsági klubja szer­vezésében ma 18 órakor be­mutatkozik az újpesti boudy building szakosztály a nagyközség művelődési közi pontjában. A testépítész „izompacsirták” mellett fel­lépnek az újpesti karatecso­port tagjai is. A bemutató után 23 óráig diszkóprog­ramon szórakozhatnak a kunszentmártoni fiatalok. Mária Éva Sárközi 39 éves. háztartásbeli, négy kis­korú gyermeke van, sturovói lakos, csehszlovák állampol­gár áll a szolnoki járásbí­róság előtt. Hogyan került Magyarországra? Bizonyára az útlevelével átjött a ha­táron — íme a legésszerűbb felelet. Ez azonban túl egy­szerű volna. Az asszony ugyanis ellop­ta egyik ismerőse. Helena Lakatosova útlevelét s az­zal 1981 januárjában Ma­gyarországra utazott. A ha­táron és később az ország területén a hamis útlevelet használta személyi iratként. Magyarországon korábbi is­merőseivel találkozott, kö­zöttük bizonyos Vendelin Kováccsal, akivel az ország néhány városában jártak ko­csival (Debrecenben, Szol­nokon, Szegeden). Szolnokon igazoltatták őket. Vendelin Kovács már az igazoltatás előtt észrevette, hogy kocsi­juk mögött egy rendőrautó jön. s a nála levő több mint 25 ezer forintot — többnyire ötszázas címletekben — a nő melltartójába dugta. Az iga­zoltató rendőrök gyanúsnak találták „Helénát” és isme­rősét A rendőrségen kide­rült, hogy Helena nem He­lena. és előkerült az eldu­gott pénz is. A szolnoki járásbíróság dr. Gombos László tanácsa Má­ria Éva Sárközit bűnösnek találta nagyobb értékre el­követett devizagazdálkodást sértő bűntettben, és folyta­tólagosan elkövetett közok­irathamisítás bűntettében, s ezért halmazati bünteffcsül egy évi szabadságvesztésre ítélte, és mellékbüntetésül kiutasította Magyarország területéről. Az ítélet jogerős. Időközben a csehszlovák hatóságok hivatalos jelenté­séből kiderült, hogy az asz- szony (állításával ellentét­ben) már Csehszlovákiában is volt büntetve. P. É. Tegnap délután Szolnokon, a Megyei Művelődési és If­júsági Központban dr. Pet­rányi Győző egyetemi tanár, főtitkári zárszavával befeje­ződött a Magyar Immunoló­giai Társaság megalakulásá­nak tizedik évfordulója al­kalmából rendezett négyna­pos jubileumi vándorgyűlés. A tanácskozáson 160 kutató, — orvos, biológus — vett részt, akik az elhangzott re­ferátumokon, az 52 szabad Jászberényi járás: dr. Pesti Bé­la Alattyán (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jász- alsószentgyörgy), dr. Menyhárt Péter Jászapáti (Jászapáti, Jász- ivány, Jászszentandrás), dr. Ra­da Illés Jászdózsa (Jászárokszál- lás, Jászágó, Jászdózsa), dr. Horváth Gábor Jászladány (Jász- kisér, Jászladány, Újszász). Jász­berény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jásztfényszaru, Jászjákóhalma: dr. Fenyvesi Má­té Jászberény, Lehel v. tér 17. 1/2. Kisújszállás: dr. Tölgyvári Béla Kisújszállás, Ifjúság u. 15. Kunszentmártoni járás: dr. Nagy Lajos Csépa, Béke u. 54/a. Me­zőtúr és Kétpó: dr. Matuska László Mezőtúr, Rákóczi út 49. Telefon: 435. Karcag és környé­ke; nagyüzemi és tanyai terü­let: dr. Temesváry Tamás Kar­cag, Vörös Hadsereg u. 38., vá­rosi körzet: dr. Jenei László Karcag, Lőwy S. u. 1. Szolnok város és környéke: dr. Kis Fe­renc Szolnok, Vörösmarty u. 17. (Szolnok, Rákóczifalva, Zagyva- rékas), dr. Gulyás Pál Szajol, Fő u. 1. (Szajol). dr. Boné Lász­ló Vezseny, Petőfi u. 2. (Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Ve­zseny). Szolnoki járás: dr. Böh­mer László Szolnok, Kun B. krt. 1. (Besenyszög, Nagykörű, Ti- szasüly), dr. Rucz István Ken­gyel, Kossuth u. 91. (Kengyel, Tiszatenyő, Martfű. Rákócziúj- falu, Tiszaföldvár), dr. Kulcsár Tamás Kenderes, Lenin u. 7. (Kunhegyes, Kenderes), dr. Tóth István Kuncsorba, Dózsa u. 34. (Fegyvernek, Kuncsorba. ör­ményes. Tiszabő). Tiszafü­redi járás: dr. Bujdosó Ist­ván Tiszafüred, Mák u. 14. (Ti­szafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunm’adaras, Tisza- szőlős), dr. Dóra Lajos Abádsza­előadáson, valamint a tudo­mányos poszterkiállításon tájékozódhattak a kutatási eredményekről, e tudomány további fejlődésének főbb irányairól. A szolnoki MÁV Kórház kezdeményező és segítő munkájáért a jubileumi ván­dorgyűlésen megkapta a Magyar Immunológiai Tár­saság fennállásának tizedik évfordulójára alapított em­lékérmét. lók, Lenin u. 18. (Abádszalók, Tiszaszentimre, Tiszagyenda, Ti- szaroíf, Tiszabura, Tomajmonos- tora). Törökszentmiklós: dr. Horváth István Alkotás u. 13. Törökszentmiklós. Tiszapüspöki: dr. Palkovics László Törökszent­miklós, Ady E. u. 1/a. Túrkeve: dr. Lakatos János Túrkeve, Má­tyás kir. u. 9. (Az ügyelet csak sürgős esetben vehető igénybe!) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon: 12-093. 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesf- tö postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34. negyedévre 102, egy* évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 A Jász-Nagykun Vendéglátó Válla­lat Erdei Ferenc Szocialista Bri­gádjának tagjai Szolnokon, a Ré­tes Eszpresszóban saját kézimunká­ikból rendeztek kiállítást. A jövő hét csütörtökig megtekinthető be­mutatón negyven népi hímzésű té­rítőt, makramékat, vert csipkéket és subahímzéseket állítanak ki az ügyes kezű ven­déglátások Hétvégi állatorvosi ügyelet IHirek I Tanítók nyári akadémiája Június 22—26-ig kerül sor az idén Jászberényben a ta­nítók nyári akadémiájára. A tanfolyam témája az iskolai és iskolán kívüli nevelési té­nyezők egységének, kölcsön­hatásának kérdései. A részt­vevők előadásokat hallgat­nak meg többek között az iskola nevelésszociológiai problémáiról, az osztályfő­nöki munka szerepéről, a tanítási órán kívüli nevelő­hatásokról, az iskola és a művelődési intézmények kapcsolatáról. Az előadáso­kat viták, bemutató foglal­kozások. tapasztalatcserék egészítik ki. 0 A MEGYE moziüzem-ve- zetőinek, filmklubvezetőinek továbbképzést rendeznek jú­nius 22—27-ig Mátrafüred- Sóstón. A programban film­vetítések, vitáik, s előadások szerepelnek. ■ A HÉTEN adták át a kis­termelők számára a MÉM és a SZÖVOSZ által alapított elismeréseket. A Báldy Bá­lint, a Bereczky Máté és a Sőtér Kálmán díjak külön­böző fokozatait három szak­csoport és tizenöt kistermelő kapta meg. 0 ÖTÉVES szerződést írt alá a MÉSZÖV a rákóczifal- vi Rákóczi Termelőszövetke­zet gesztorságával működő faiskolai rendszer és a jász- ladányi Egyetértés Termelő- szövetkezet képviselőivel. A szerződés értelmében a ME- SZÖV-ön keresztül a rákó- czifalviak és a jászladányiak látják el a megye 37 zöld­ség-gyümölcstermelő szak­csoportját szaporítóanyaggal, de jut majd szőlővessző és gyümölcsfa a szakcsoporton kívüliek kertjébe is. ■ SZEPTEMBER elsejéig el­sőfokú vízkorlátozást rendel el Martfű Nagyközség Taná­csa. A nyári hónapokban ti­los az ivóvizet kertek, gyü­mölcsösök öntözésére, vala­mint építkezéseknél és gép­kocsimosásnál felhasználni. A tanács a rendelet megsze­gői ellen szabálysértési eljá­rást indít. © TÍZ BOLT látja el Mező­túr állattartó gazdáit megfe­lelő választékban táptakar­mányokkal. A korábbi pana­szok nyomán a város tanácsa nemcsak az áfész, hanem a termelőszövetkezeti boltok létesítését is segítette. ■ A SZÉCHENYI lakótele­pen és a papírgyári ^kons­trukciónál foglalkoztatja az idén a nyári építőtábor ifjú munkásait a Szolnok megyei Állami Épitőipari Vállalat. A június 28-án kezdődő tá­bor négy turnusában 150— 150 fiatalt fogadnak. I Jelentés ax utakróTI Elterelés Cegléden Az esőzések és a mezőgaz­dasági munkák nyomán sok helyen, főleg a mellékuta­kon máris! megjelent a sár, és sajnos ezzel együtt meg­növekedett a ráfutásos, va­lamint a koccanásos balese­tek száma is. A 4-es főúton Törökszent- miklóson még nem végeztek az útépitéssel, ott lassúbb haladásra számítsanak. A Debrecenbe tartó autósok fi­gyelmét felhívjuk arra, hogy a belvárosban a Vörös Had­sereg útjának építése miatt a forgalmat elterelik, főleg azok, akik helyismerettel nem rendelkeznek, figyelje­nek a sárga színű, terelő- utat jelző táblákra. Cegléd városában a 311-es főút forgalmát építés miatt elterelik, így ott különösen nagy körültekintésre van szükség.

Next

/
Thumbnails
Contents