Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-16 / 139. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚNIUS 16. Kajak-kenu Magyarország nyerte a pontversenyt Ünnepi pompát öltött vasárnap a Szolnok; Vízügy SE kajak-kenu pályája, hogjf megfelelő külsőségek között fogadja a négy nemzet ifjúsági válogatottját. Sajnos azonban az NDK fiataljai- ■ nak távolmaradása miatt — felkészülésre és a bajnokságra való hivatkozással nem jöttek el — a résztvevők száma háromra csökkent: Lengyelország, Románia és Magyarország indította leg- , jobbjait. Országonként két- két versenyző állt rajthoz, a fennmaradó három pályán pedig lehetőség nyílt a versenyen kívül való indulásra. A hagyományos verseny — 1964 óta minden évben meg- * rendezik, Szolnokon pedig másodszor randevúztak — fölényes magyar sikerrel zárult. Elsősorban a kajakszámokban nőttek a mezőny fölé a magyar fiatalok. Az 500 méter egyes számot kivéve valamennyien a dobogó legfelső fokára állhatták. Ez biztató a közelgő Ifjúsági Barátság Verseny és az Európa Bajnokság előtt. Persze, az igazi fokmérő az lett volna, ha az NDK fiataljai is indulnak. Meglepetésre lányoknál a K—I 500 (méteren, fiúknál pedig a C—I 1000 méteren a versenyen kívül indult Polgár Anna, illetve Varga I. Zsolt futott át elsőként a célvonalon. A szakvezetők meg voltak elégedve a miskolci Juza Attilával, aki az idén robbant be a legjobbak közé, és ezúttal is győzött, mögötte pedig Varga I. emelkedett ki aki Juzánál egy évvel fiatalabb, s így még néhány évig az ifjúsági válogatottban szerepelhet. A magyar fiatalok eredményei. Lányok, K—I 500 m: 1. Horváth, 2. Kőbán. K—II 500 m: 1. Polgár, Makrai, 2. Kőbán, Horváth. K—IV 500 m: 1. Magyarország (Kőbán Horváth, Polgár, Wéber). Fiúk. K—I 500 m: 2. Helyi, 3 Kulcsár. K—II 500 m: 1. Makrai, Kovács, ...3, Békés, Horváth. K—IV. 500 m: 1. Magyarország (Helyi, Makrái, Kovács Nieberl). K—I 1000 m: 1. Helyi, 2. Nieberl. K—II 1000 m: 1. Makrai, Kovács, 3. Békés, Horváth. K—IV 1000 m: 1. Magyarország (Helyi, Makrai. Kovács, Nieberl). C—I 500 m: 1. Juza, 2. Varga I. C—II 500 m: 2 Mucs, Papp 5. Juza, Téglás. C—I 1000 m: 2. Hanekám, 3. Nagy C—II 1000 m: 2. Mucs, Papp 3. Varga I., Herendi. Pontversenyben: 1. Magyarország 129.25, 2. Románia 86.50, 3. Lengyelország 52.25. Nagy siker volt A verseny mellett a legnagyobb sikert kétségkívül a torony aratta. A . versenybíróság a „földszintről” felköltözött a torony legmagasabb helyiségébe ahol zárt helyen, nagyszerű rálátással dolgozhat. Az alsó szinten a titkárság, — gépelők, hangosbeszélő — kapott helyet, ahol szintén zárt helyen, zavartalanul végezhetik munkájukat. Az eredmények továbbítására csőpostát szereltek fel, míg a középső részen kellemes társalgót alakítottak ki. így lényegesen jobb az elhélyezés ideálisak a feltételek. A sporttelepen pedig bővítették a villanyvilágítást, amivel a hajók biztonságosabb őrzését teremtették meg. Mindez a KÖTIVIZIG szocialista brigádjainak az érdeme. S ezzel már készülnek a közelgő nagy szolnoki versenyekre,hiszen közelednek a válogatók, augusztus 7—9. között pedig a Holt Tiszán rendezik a magyar bajnokságot. Helyi a K—I. 100 méter győztese Fotó: Hargitai Röplabda szezonzáró — VERESÉGGEL NB I férfi: . Bakony Vegyész—Szolnoki Vegyiművek 3:1 (8. —8, 3, 13). Veszprém, 100 n., v.: Simái, Szele. Szolnok: Boros, Hegedűs S., Hegedűs Z., Illyés, Bartha, Bodnár. Csere: Oláh. Az erősen tartalékos tiszaparti együttes csak két játszmában tudott méltó ellenfele lenni az újonc vegyésznek. A veszprémi csapat megérdemelten vágott vissza a szolnoki vereségért. A Vegyiművek együtteséből senkit sem lehet kiemelni. NB II női: Tatabányai Volán—Lehel SC 3:0 (6, 10, 11). Tatabánya, v.: Juhász, Lugos. Lehel: Fülöpné, Móri Tábi, Sápi, Berényi, Kiss. Csere: Sipos. Edző: Zircher Tibor. A listavezető ellen nem volt esélye a fiatal jászberényi csapatnak. Ifjúságiak: Lehel—Tatabánya 3:0. (3, 7, 3). Férfi: Debreceni Kinizsi— Középtiszai MEDOSZ 3:0 (5, 9, 16). Kenderes, v.: Sándor B. Bura; Cs. K. MEDOSZ: Mile, Rózsa, Lukács, Györgyi, Csörögi, Eperjesi. Csere: Szabó J., Kun P. Edző: Szabó Miklós. A jó iramú mérkőzésen az egységesebb csapat győzött. Ifi: D. Kinizsi—K. MEDOSZ 3:0. Megyei labdarúgó-bajnokság Bajnok: Törökszentmiklós, 2. Rákóczifalva, 3. Jászkisér, 4. Kunszentmárton Szászberek—Mezőtúr 0:0. Szászberek, 200 n., v.: Nagy S. Szászberek: Farkas — Pethő, .Donkó, Balogh, Nagy, Juhász, Veres, Bezzegh (Gál), Szabó I., Faragó, Laki. Edző: Lakd Imre. Mezőtúr: F. Nagy — S. Tóth, Medveczky, Gonda, Mihály, Nagy M., Fehér, Zolnai,, Baracsi, Balázs, Szöllősi (Rupa). Edző : Magyar Zoltán. ' Az első percek tapogatód- zó játéka után az első nagy helyzetet Szabó I. hagyta ki, amire Nagy M. hatalmas kapufával válaszolt A vendégek óriási lelkesedéssel küzdöttek a részükre létfontosságú mérkőzésen, és az első félidőben meddő fölényt harcoltak ki. A második félidőre a mezőtúriak fizikailag, és Kunszentmártoni TE—Törökszentmiklósi SE 1:0 (0:0). Kmártom, 1000 n., v.: Koszó. KuTE: Kovács — Hürkeez, Szarvak L., Pálinkás, Szarvák A., Hábensusz S., Tóth M., Kupeozkii. Kerekes, Hábensusz L. (Dézsi). Gellér (Veres). Kezdés előtt szegfűvel köszöntötték a hazaiak a bajnok TSE-játékosokat. Már 5. hete a területi bajnokságot jelentő negyedik helyen tanyázó KuTE-nak az utolsó mérkőzésen kellett a legnehezebb akadályon túljutni, ugyanis a TSE-től legalább egy pontot kellett szerezni, hogy megtarthassa helyét Martfűvel szemben. Mindkét csapat nagy iramban kezdett és már a 2. percben Kovácsnak minden tudására szükség volt egy bomba szabadrúgás hárításához. A nagyszámú nézősereg harsány biztatással serkentette támadásra csapatát. Az 55. percben Kupeczki bal oldali beadására Hábensusz S. lépett ki két védő -között és nyugodtan vágta a kapuba a mérkőzés egyetlen gólját. A • TSE tíz percig fokozta az iramot, majd fölénybe kerültek a hazaiak. A 90. percben Hábensusz S. látványos lövést küldött a kapuba, de bele- harsant a hármas sípszó. Ifi: TSE—KuTE 5:2. Rákóczifalva—Jászjákó- halma 5:3 (4:0). Rákóczifalva, 400 n., v.: Varga. Rfalva: Bertus (Diós) — Horváth (Huszár), Bugyi, Kovács, Ladányi, Szabó, Nyolczas I., Zakar, Bencsik, Rigó, “Mihályi. Az utolsó foYduló mérkőzése előtt a rákóczifalvi szurkolók virággal köszöntötték a csapatokat. Az első félidőben a hazaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést, és sokmozgásos, helyenként sziporkázó játékot produkáltak, melyeknek eredményeként négy gólt is lőttek. A második félidőben kiengedett Rákóczifalva. A töretlen lelkesedéssel kezdő . vendégek ezt felismerték, és gyors, időnként szép támadásaikat a fellazuló hazai védelem mellett gólokkal fejezték be. G.: Rigó 2. Szabó, Bencsik, Zakar, ill. Nagy L. 2, Krieger. Ifi: Rákóczifalva—Jászjá- kóhalma 9:0. Jászkisér—Jászapáti 4:1 (3:0). Jászkisér, 800 n., v.: Busa. Jászkisér; Kökény — Szabó I., Bérces i, Tóth F., (Gebhárt), Szabó F., Korsós, Kovács, Csillik, Menyhárt, Kelemen, Tóth L. Meglepően nagy nézőközönség előtt került sor a két jászsági csapat találkozójára. Már az első percekben nagy fölénybe került a hazai csapat. A hazai fölény a 28. percben Kelemen szabadrúgásából érett góllá. A 35. nercben Csillik kétszer növelte az előnyt. Szünet után is támadásban maradt a hazai csapat, míg a vendégek csak szórványos ellentámadást vezettek. Végeredményben ilyen arányban is megérdemelten nyert Jászkisér a lelkes vendégekkel szemben. Ezzel az 1980/81. bajnoki évben Jászkisér csapata hazai pályán veretlen maradt. G.: Csillik (2). Kelemen.' Kovács, ill. Kelemen (öneól). Ifi: Jászkisér—Jászapáti 2:0. Tisza Cipő SE—Tiszafüred idegileg elfáradtak a nagy tét miatt. A hazaiak fölényi- be kerültek, több nagy helyzetet dolgoztak ki,, de azokat sorra ki is hagyták. A játék képe alapján az eredmény a vendégekre nézve hízelgő. Jó: Donkó, Veres, Laki, ill. F. Nagy, Medveczki, Nagy M. — Laki — 2:0 (2:0). Martfű. 300 n., v.: Boros. Martfű: Németh — Mihovics, Borza, Fürtös, Kó- kai, Szántai (Szöllősi Gy.), Vass, Csizmadia, Groholy, Szőke, Kiss (Sütő). A hazai ' csapat kezdett jobban, és már a 10. percben Szőke lövésével megszerezte a vezetést, 1:0. A vendégek ebben a játékrészben csak a védekezéssel törődtek, így nagy volt a hazai nyomás. A 35. percben Szántai jól ugratta ki Borzát, aki 16 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokbai. 2:0. A második félidőben Tiszafüred kitámadott, jobb lett a játék, és több biztos gólhelyzet maradt kihasználatlanul. A végig sportszerű mérkőzésen a képzettebb martfűi csapat reálisan nyert. G.: Szőke, Borza. Jó: Borza, Mihovics. Vas. ill. Tar. Ifi: Tisza Cipő—Tiszafüred 8:1. Túrkteve—Jb. Vasas 5:2 (1:1). Túrkeve. 500 n., v.: Pintér. Túrkeve: Katona — Kormos III., Retter. Vad. Szőke, Kormos II. (Bognár), Kormos I, Nagy II., Nagy I., Vajda I., Barna. Színvonalas mérkőzésen a hazai csapat megérdemelt győzelmet aratott. G..: Retter (2), Nagy I., Nagy II.. Kormos I., ill. Vígh, Benke. Jó: Kormos III., Vajda. Nagy I., ill. Vígh. Szilasi. Ifi: Túrkeve—Jb .Vasas 3:0. Jászárokszállási Vasas— Szolnoki Cukorgyár 1:0 (0:0). Jásaárokszállás, 350 n., v.: Orbán. J. Vasas: Csikós — Hamar, Nagy III,, " Varga, Farkas, Tuza, Kaszab, Kiss L., Faragó, Muntyán, Molnár. A mérkőzés előtt búcsúztatta a vezetőség az ifjúsági korból kiöregedett játékosokat, megköszönve eddigi jó munkájukat. Jász- árokszállás és a Szolnoki Cukorgyár már sok-sok színvonalas találkozón mérte össze tudását, de ez nem tartozott azok közé. A'játékrész első felében jobbára a két tizenhatos között folyt a játék. A második félidőben a vendégek kezdtek jobban, fölényüket mutatta egy hatalmas kapufa, de a labda kifelé pattant. Magára talált a hazai együttes, és Kiss L. jól eltalált beadásszerű labdája a 80. percben a kapu jobb oldalába vágódott. Jó: Kiss L„ Nagy III., Tuza, Kaszab, ill. Kovács, Márkus, Rákóczi. Ifi: J. Vasas—Sz. Cukorgyár 1:0. Szolnoki Vegyiművek—Tószeg 6:0 (3:0). Vegyiművek pálya, 150 n., v.: Sütő. Vegyiművek: Öllé (Csécsey) — Szikszai, Dobos, Nagy, Varga, Fedor, Kelemen (Récsá- nyi), Vadkerti, Adorján, Pusztai, Tóvizi. A megfiatalított hazai csapat a szezon utolsó bajnoki mérkőzésén kidolgozott gólhelyzetek öt- ven százalékát értékesítették volna a vegyisek, akkor is könnyen kétszámjegyű lehetett volna az eredmény. Csécsey 6:0 után 11-est hibázott. Csőszt (Tószeg) a játékvezető a 41. percben reklamálásért kiállította. A Vegyiművek labdarúgói az öt év után távozó edzőjüktől eredményes és sziporkázó játékkal búcsúztak. G.: Adorján (2), Fedor (2), Pusztai, Vadkerti. A hazai csapat minden játékosa dicséretet érdemel jó és lelkes játékáért, ill. Ladányi. Ifi: Sz. Vegyiművek—Tószeg 10:0. A vendégcsapat csak tíz játékossal tudott kiállni. Abádszalók—Besenyszög 4:1 (0:0). Abádszalók. 400 n., v.: Sándor. Abádszalók: Szabó J. — Rékasi, Szabó S., Csonka G_ Dányi, Kovács S., Csonka Ä., Káli, Mérten (Forgács), Pataki, Báthori (Szávák). Az első félidőben nagy küzdelem alakult ki, a kapuk felváltva . forogtak veszélyben. A második félidőben feljavult a hazai középpályás sor, és az eredményességet tekintve ez meghatározó volt. A 46. percben Kovács S. ment el a jobb szélen, beadását a menteni akaró Dudok a saját kapujába fejelte (öngól), 1:0. Az 58. percben Káli kígyózott át a védők között, és remek indítását mérten nagy erővel vágta a hálóba, 2:0. A 63. percben tűzijáték volt a besenyszögi kapu előtt, és Csonka Ä. átemelt Boros kapus fölött, 3:0. A 78. percben jobb oldali támadás után Pataki labdájával Kovács S. húzott kapura és szorongatott helyzetben a hálóba emelt, 4:0. Besenyszög nem adta fel, a 83. percben Varga Gy. éles belövé- sét Kazinczi kotorta a hálóba, 4:1. Nyílt sisakkal, nagy akarással küzdött mindkét csapat, és ez a nézőknek élvezetes játékot eredményezett. Dicséret illeti a kiesés ellen az utolsó percig lelkesen küzdő Besenyszögöt. Jó: 6. Túrkeve 34 13 10 11 59-52 36 7. J.-ároksz. 34 15 4 15 43-44 34 8. Abádszalók 34 14 6 14 40-49 34 9. Sz. Vegyi. 34 13 7 14 48-46 33 10. Tószeg 34 11 9 14 40-61 31 11. Sz. Cukor. 34 10 10 14 48-54 30 12. Szászberek 34 10 9 15 28-41 29 13. Jb. Vasas 14. Jászapáti* 34 9 10 15 44-53 28 34 11 8 15 41-56 28 15. Besenyszög 34 10 6 18 34-7.3 26 16. T.-füred 34 9 7 18 45-62 25 17. Mezőtúr* 34 8 10 16 37-47 24 18. J.-halma 34 7 9 18 36-60 23 A csillaggal jelölt csapatoktól 2—2 büntetőpontot levontak, mert sárga lappal kétszer figyelmeztetett játékost szerepeltettek. A bajnokság befejeződött, s ősztől új szakasz kezdő- dik labdarúgásunkban. Ismeretes, hogy az NB II létszámát- 20-ról 16-ra csökkentik, s négy csapat kiesik az ősztől' kezdődő területi bajnokságba, Szolnok megye csapatai Hajdú és Szabolcs megye csapataival kerülnek egy csoportba. Az eredeti tervek szerint Szolnok és Szabolcs megye 5—5, Hajdú pedig 6 együttest indíthat a területi bajnokságban. Megyénkből az NB Il-bőli kiesett Karcag, valamint a megyei bajnokság első négy helyezettje — Törökszentmiklós. Rákóczifalva, Jászkisér, Kunszentmárton — jogosult az indulásra. A megyei bajnokság ősztől 16 csapattal rajtol. A területibe feljutott négy együttes helyére a megyei területi bajnokság négy győztese kerül, az utolsó két helyezett — Mezőtúri FSE, Jász- já'kóhalma — kiesik a- megyei bajnokságból. Véglegeset azonban csak egy hét múlva lehet mondani, hiszen az NB II-ben egy forduló még hátra van. Az újonnan szervezendő területi bajnoksággal kapcsolatban pedig Debrecenben ma kezdődnek megbeszélések, s azon is születhetnek olyan döntések, amelyek módosítják a felsoroltakat.' A döntésekről tájékoztatjuk majd olvasóinkat. Táblázatok LABDARÚGÁS NB II, KELETI CSOPORT 1. Ózd 37 21 9 7 59-32 51 2. Gyula • 37 17 13 7 55-36 47 3. STC 37 17 10 10 52-37 44 4. HMSE 37 15 13 9 57-40 43 5. D. Univ. 37 16 10 11 47-31 42 6. Papp SE 37 14 14 9 49-48 42 7. Gyöngyös 37 15 11 11 41-35 41 8. szabó SE 37 14 12 11 45-34 40 9. MVSC 37 15 10*12 66-63 40 10. Eger 37 14 12 11 45-45 40 11. Szolnok 37 12 14 11 55-53 38 12. Debr. K. 37 13 12 12 51-50 38 13. K.-barcika 37 13, 12 12 49-49 38 14. Asztalos SE 37 14 9 14 48-45 37 15. Szarvas 37 12 8 17 40-43 32 16. Lehel SC 37 10 12 15 40-50 32 17. N.-bátony 37 11 8 18 53-63 30 18. Borsodi V. 37 8 11 18 43-69 27 19. Karcag 37 7 7 23 35-78 21 20. H. böször. 37 4 9 24 32-71 17 Eredmények: Debreceni Kinizsi—Miskolci VSC 1:0, Debreceni USE—Borsodi Volán 1:0, Gyöngyös—Nagybátony 1:1, Özd—H. Papp J. SÉ 1:1, Kazincbarcika—Szarvas 2:0, Gyula—Hajdúböszörmény 2:1. A 38. fordulóban, június 21. vasárnap 18 óra: Szolnoki MÁV MTE— Lehel SC, Karcag—Hajdúböszörmény, Nagybátony—Mezőtúri Honvéd, Hódmezővásárhely—Salgótarján, Borsodi Volán —Gyöngyös. H. Papp J. SE—Debreceni USEj Szarvas—Özd, Eger—Kazincbarcika, Debreceni Kinizsi— H. Asztalos SE, Gyula—Miskolci VSC. VÍZILABDA OB 1. BVSC 16 12 3 1 197-130 27 2. Vasas 14 13 — 1 188-103 26 3. Med. OSC 16 12 2 2 154-124 26 4. FTC 16 10 4 2 162-122 24 5. Ü. Dózsa 16 9 5 2 135-111 23 6. Szolnok 16 8 4 4 144-128 20 7. Tatabánya 16 6 2 8 126-143 14 8. Bp. V. Izzó 16 4 6 6 139-159 14 9. Bp. Honv. 16 5 3 8 139-140 13 10. Eger SE 16 4 3 9 129-160 11 11. Bp. Spart. 16 4 2 10 108-138 10 12. SZEOL 16 2 1 13 109-150 5 13. Szentes 16 1 2 13 123-163 4 14. Hódm. 14 — 3 11 103-185 3 Június 20. szombat, Damjanich uszoda 17 óra: Szolnoki VSE—Újpesti Dózsa. * RÖPLABDA NB I. FÍRFI A 9—16. HELYÉRT A végeredmény 9. Szf.-vár 10. MALÉV 11. KOMÉP 12. BKV Előre 13. Szolnok 14. TFSE 15. Borsodi B. 16. Bakony V. 20 13 7 46:33 33 20 11 9 41:36 31 20 10 10 45:3? 30 20. 10 10 36:.W 30 20 8 12 34:46 28 20 5 15 26:49 25 20 5 15 21:50 25 20 3 17 20:55 23 A totó 24. heti eredményei az egész hazai csapat, ill. Da1. Olajbányász—Haladás 1-1 X nyi. Komcsik. Pomiázi. Sárga- lap: Kovács S.. ill. Varga Gy. 2. Dombóvár—Keszthely 3. Bakony V.—Bábolna 4. Alu.—Mohács Véménd 4-3 3-0 3-1 1 1 1 Ifi: Abádszalók—Beseny5. Szegedi Dózsa—Budafok 1-3 2 szög 6:0. 6. KKFSE-SZEOL AK 0-3 2 7. Bp. Spart.—Ganz-M. 2-1 1 8. H.-böszörmény—Gyula 1-2 2 9. Atalanta—Genoa 1-2 2 Az 1980 81. évi megyei 10. Catania—Pescara 1-2 2 labdarúgó-bajnokság 11. Foggia—Cesena 1-3 2 végeredménye 12. Rimini—Palermo 1-1 X 13. Verona—Varese 0-0 X 1. T.-miklóS 34 23 7 4 73-21 53 +1 2. R.-falva 34 22 8 4 74-34 52 3. Jászkisér 34 21 6 7 67-29 48 Lecce—Taranto 1-0 1 4. KuTE 34 16 6 12 57-47 38 5. Tisza C. SE 34 15 6 13 54-39 '36* Vízilabdázók a mozgás- sérültekért A Szolnoki Vízügy SE vízilabda szakosztályának KISZ alapszervezete a mozgássérültek megsegítésére vízilabda-mérkőzést rendez. Szerdán 17 órakor az OB I- es csapat a Damjanich uszodában a magyar junior válogatottal játszik barátságos mérkőzést amelynek teljes bevételét a mozgássérülteknek utalják át. Ezért a mérkőzés előtt 1 órával, 16 órakor kiürítik az uszodát, és oda utápa csak az előre, vagy a helyszínen megváltott jeggyel lehet belépni. A jegyek ára egységesen 15 forint, a bérletek nem érvényesek. A szolnoki csapatban Pintér F., Takó, Cseh, Bogdán, Varga, Tóth, Pintér I., Hasznos, Lengyel, Orbán, Baranyi, Rekita játszik, de a junior válogatottban is találunk szolnokiakat: Hegyvári S., Boros E. Hegmann és Sóskúti kapott helyet a keretben.