Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-13 / 110. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁJUS 13. 1981. MÁJUS 13. SZERDA SZERVÁC NAPJA A Naip kél: , 5.10, — nyugszik: 20.12 órakor. A Hold kél: 14.29, — nyugszik: 3.15 órakor. felhőzet VÁR HATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: lassan a déli or­szágrészben is felszakadozik a felhőzet, majd országszerte változóan felhős idő. Főleg délen, délnyugaton zápor, zivatar. Élénk, helyenként erős keleti; délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 20 fok körül, észak keleten 25 fok közelében. I Kislexikon I Lám Frigyes Száz évvel ezelőtt, 1881. május 13-án született, és 74 éves ko­rában 1955-bén halt meg Lám Frigyes költő, műfordító és iro­dalomtörténész. Késmárkon született, s a bu­dapesti Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet 1903-tól vidéken, 1935—38 közt Budapes­ten volt gimnáziumi tanár, majd címzetes igazgató. Szepességi né­met tájszólásban írt költemé­nyei, akár csak irodalmi német nyelven írt versei, magukon vi­selik a cipszer humor jeleit. Va­lóban, költészetének egyik ihle- tője a szülőföldje, a Szepesség iránti vágyódás volt. Népszerűvé tették humoros versei is; sokan szerették elmés fordulataiért, já­tékosságáért. Általában őt tart­ják a legkiválóbb szepességi né­met költőnek. Utazás képzeletben A megyei művelődési köz­pont „Tengerészekkel a nagy viliágban” sorozata ke­retében a lovagrendek szige­teire kaLauzoliák az előadók — művészi színes felvételek segítségével — az érdeklődő­ket péntek este 6 órakor. Megismerkedhetnek a teilen­de vők Rhodosszal, a Johannii- ta lovagrend erősségével, Máltával, mit Fönícia há­romezer éve reitett kikötő­ként használt, megcsodálhat­ták a rettenthetetlen Jean la Valetta nagymester törökö­ket megállító erődrendszerét is. A MEZOGAZDASAGNAK Mit üzen a meteorológia Az április közepén kezdő­dött hűvös időjárás után a múlt hét közepén szinte át­menet nélkül, nyáriasra for­dult az idő. Ez a növényzet fejlődésének felgyorsulását eredményezte. A március második és április első felé­ben kialakult szárazság ha­tására jelentősen csökkent a talaj nedvességtartalma. Az aszály óta a Dunától keletre eső területek nagy részén 15—30 mm közötti, Békés megyében azonban 30—60 mm közötti csapad,ékmeny- nyiség hullott Ez csak rész­ben pótolta a korábbi víz- veszteséget. Öntözésre annál is inkább szükség van, mert a jelenlegi — általában 45— 60 százalék között alakuló — nedvességtartalom napi 2—5 mm-rel csökken a talaj és a növényzet párologtatása miatt Ezen a héten az évszaknak megfelelőnél melegebb idő várható. A felhőzet időnként megnövekszik és záporok, zi­vatarok is kialakulhatnak. A hajnali minimumok 10, 15 fok között, a csúcsértékek 20, 25 fok között alakulnak. Talajnedvesség % Megye 0—50 50—100 centiméter Pest 45—50 65—75 Nógrád 45—55 80—85 Waves 50—55 80—90 Szabolcs-Sz. 55—65 80—90 Borsod-A-Z. 50—60 80—85 Szolnok 40—50 60—70 Hajdú-B. 50—60 75—85 Bács-Kiskun 40—45 65—70 Békés 50—100 85—90 Csongrád 50—55 75—80 Kislakásépítőknek Martfűi szolgáltatás A martfűi Nagyközségi Ta­nács költségvetési üzeme sokrétű tevékenysége között részt vesz a lakossági szol­gáltatásban is, elsősorban építőipari szakmákban. Az idén ielentősen bővítet­ték vállalásaik körét. A martfűi kislakásépítők az üzemhez fordulhatnak meg­rendeléseikkel, ha ácsra, kő­művesre, szobafestőre, par- kettázóra, víz- és központi fűtésszerelőre vagy fuvarozó­ra van szükségük. Hétféle Magyar széjakonzervek Két éves kísérletezés ered­ményeként elkészültek az el­ső hazai szóiakonzervek a Szigetvári konzervgyárban. A Konzervipart Kutatóinté­zettel 'közösen kidolgozott re­ceptek szerint a baranyai üzemben hétféle úi terméket — készételeket illetve köre­tet és salátát — készítettek szójababból, amelyben mint köztudott — az emberi szer­vezetnek szükséges vala­mennyi alapvétő fehérje megtálálható. A natúr szóián 'kívül gyártottak foalbsalátát, szójababos finomfőzeléket, mecseki szóiababfőzéléket, paradicsomos és gombás szó­jababot is. A konzervek vá­lasztékát bővítő szójás étele­ket az ország nyolc füszért • vállalata hozza forgalomba. Csépán Tisztasági ellenőrző brigád Megkezdte munkáját a cséoai Községi Közös Ta­nács új, komplex ellenőrzé­si feladatokkal megbízott brigádja Legfontosabb teen­dőjük a közterületek, intéz­mények. lakótelkek rendjé­nek és tisztaságának ellenőr­zése. A brigád májusiban Ti- szasason és Tiszaugon is vé­gez ellenőrzéseket, és miután joga van hozzá, szükség ese­tén helyszíni bírságot is ki­szabhat. Öt állomáson Győztes: Ószőlő csapata A Vöröskereszt centenári­uma alkalmából " tegnap Fegyverneken megrendezett iárási elsősegélynyújtó ver­senyen 20 csapat képviselte a szolnoki járás úttörőit. Az ifjú egészségőrök öt állomá­son bizonyították elméleti és gyakorlati felkészültségüket a község ifjúságii parkjában. A versengés eredményeként Tiszaföldvár ószőlői csapata bizonyult a legügyesebbnek, a kunhegyesi Kossuth úti pajtások a második. Martfű és Besenvszög csapata a har­madik és a negyedik helyet szerezte meg. Jász/adányban /a Egy koszton apraja-nagyja Az 1978—79-es években a gyermekélelmezés Jászla- dányban még szorosan össze­függött. az általános iskolai napközis és az óvodai, bölcső­dei ellátással. Mivel „men- zás” étkeztetést nem tudtak biztosítani, mintegy 60—70 gyerek napközis felvételét el kellett utasítani. Tavaly szeptembertől a tárgyi feltételek fokozatos javításával és a higiéniai kö­vetelmények biztosításával a napközis konyha lehetőséget kapott a napi 500 adagról 600-ra növelni kapacitását. Ugyanakkor az iskóla 46 ezer forint támogatást kapott a hátrányos helyzetben lévő tanulók ebédeltetésére is. Tovább javította a gyer­mekélelmezés színvonalát, hogy az idén januártól 50-es csoporttal bővíthették a nap­közis ellátást Persze az is­kolához képest az óvodai ét­keztetés nem fejlődött ki­elégítően, még tavaly is 18 kisgyerek felvételét kellett elutasítani. (Remélhetően az idén már erre nem kerül sor.) Besegített az áfész üzletei közül a vasúti vendéglő és a Fácán étterem is az ellátás­ba 50 felsőtagozatos és 10—12 alsós gyerek ebédeltetésével. A szülők örömmel fogadták a napi 9 forintos térítési díj ellenében nyújtott szolgálta­tást, kifogásolták viszont, hogy a vendéglői ételek nem mindig felelnek meg a gye­rekek életkori sajátosságai­nak. Most folynak a tárgyalások arról, hogy szeptembertől a Jászapáti és Vidéke Áfész át­veszi a napközis konyhái és azzal a nagyközség teljes gyermekélelmeztetését — a hat tálalókonyha közbeikta­tásával — magára vállalja. A vendéglői kosztot ezzel ki is zárják a lehetőségek kö­zül. Megoldódik tehát a szü­lők, a pedagógusok és az is­kolaorvos 'által is szóvá tett gond: nem élnek tovább fel­nőtt étken, és nem a „na­gyok” között ebédelnek azok se, akik kiszorultak a nap­köziből. Egy konyhán készül az előírt vitamindús, tejes, a szükségleteknek megfelelő menü és valamennyien a napköziben fogyaszthatják el. I. A. Az Állami Artistaképző Intézetben. Az év végi vizsgákra és a művészeti főiskolák szentendrei találkozójára készül az Állami Artistaképző Intézet 86 növendéke. A képen: gyakor­lat egykerekű „kerékpáron” és gólyalábon Megújul a cibakház! játszótér Cibakházán nagy figyelmet fordít a tanács a nagyköz­ségben élő gyerekek kényel­mes és biztonságos szórakoz­tatására. Ezt bizonyítja az is, hogy a játszótéren több úi eszközt helyeznek el a nyá­ri vakáció kezdetéig. Többek között két kúszórácsot, négy tomakorlátot, fongóhimtát, fából készült játékvonatot és három mászóházíkót vehet­nek majd birtokukba a ci­bakháza gyerekek. A játszó­tér felszerelésére 17 ezer fo­rintot költ a nagyközségi ta­nács. Gépkocsisorszámok Trabant Hycomat Lim. 10 688 Trabant Lim. (Bp.) 3 021 Trabant Lóm. (Győr) 1839 Trabant Lim. (Debr.) 1023 Trabant Lim. spec. (Bp.) 4 945 Trabant Lim. spec. (Győr) 4 793 Trabant Lim. spec. (Debr.) 2 792 Trabant Combi (Bp.) 1 613 Trabant Combi (Győr) 1114 Wartburg Lim. (Bp.) . 3 470 Wartburg Lim. (Győr) 3 342 Wartburg de Luxe (Bp.) 3190 Wartburg de Luxe t.-tet. 760 Wartburg Lim. t.-tet. 377 Wartburg Tourist (Bp) 1 679 Wartburg Tourist (Győr) 1 087 Skoda 105 (Bp.) 3 484 Skoda 105 (Győr) 3 415 Skoda 105 (Debr.) 3 423 Skoda 120 (Bp) 3 238 Skoda 120 (Győr) 2 430 Skoda 120 (Dber.) 2 076 Lada 1200 (Bp.) 9 719 Lada 1200 (Dber.) 9 351 Lada 1200 (Győr) 527 Lada 1300 (Bp.) 5 763 Lada 1300 (Debr.) 4 562 Lada 1500 (Győr) 1 611 Lada 1300 (Győr) 671 Lada 1500 (Bp.) 6 399 Lada 1500 (Debr.) 5 406 Lada Combi (Bp.) 1867 Lada Combi (Debr.) 1 063 Lada 1600 (Bp.) 2 049 Moszkvics (Bp.) 10 465 Polski Fiat 126 (Bp.) 5 044 Polski Fiat 126 (Győr) 1510 Polski Fiat 126 (Debr.) 1 042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1.711 Dácia (Bp:) 3 124 Dácia (Debr.) 1 663 Zaperezsenc (Bp.) 32 367 Pokoli árok Embereket és gépkocsikat „nyel el” az a 305 méter szé­les és 38 méter mély árok, amely a Florida állambeli Winter-park térségében ke­letkezett. Mint a UPI hírügynökség jelentette, az egyre szélese­dő árok magába temetett egy házat, öt személygépko­csit és turistát, és további „elnyeléssel” fenyeget több épületet, valamint a közeli forgalmas autópályát. Szakértők megállapítása szerint e különös jelenséget a Florida államban uralkodó rendkívüli nagy szárazság okozta. A föld kiszáradt és a mélyben keletkezett üreg beszakadása következtében hatalmas árok képződött. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiők 105. Te­lefon : 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesí­tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 A Magyar Rádió gyermekkórusa Karcagon Hangverseny a mozgássérült gyerekekért A karcagi Déryné Művelő­dési Központban ma délután öt órakor és este hét órakor a Magyar Rádió gyermekkó­rusa ad jótékony célú hang­versenyt. A műsort a Haza­fias Népfront városi bizott­sága és a Vöröskereszt ren­dezi. Mindkét előadás bevé­telét annak a harminchat Szolnok megyeSi mozgássé­rült iskolásnak a táborozá­sára fordítják, akik június 2- től 12-ig a berekfürdői út­törőtáborban pihennek majd gyógypedagógusok és egész­ségügyi szakemberek gondo­zása mellett. | HÉTFŐN emlékezett meg a Magyar Vöröskereszt meg­alakulásának századik évfor­dulójáról a megyei tanács vö­röskeresztes alapszervezete. Csütörtökön a szolnoki járá­si vezetőség tart megemléke­zést, pénteken pedig a szer­vezet Szolnok városi vezető­sége tartja centenáriumi em­lékülését a városi tanács nagytermében. O ERWIN SKEIB, az NDK Kulturális Iroda igazgatója tart előadást Szolnokon az Állami Építőipari Vállalat Mártírok úti munkásszálló­jában ma 18 órától az NDK szocialista brigédmozgal má­nak helyzetéről, fejlődéséről. ■ MÉG AZ IDÉN hozzáfog­nak a csépai vízmű építésé­hez. A terület kijelölése és átadása már megtörtént, a munkálatokhoz szükséges eszközök, anyagok helyszínre szállítása is elkezdődött. © A FŐVÁROSI Tanács V. B. Csarnok és Piac Igazgató­sága közli, hogy a X. kerü­leti Dobi István úti használt autópiac a Budapesti Nem­zetközi Vásár idején, május 20-tól június 8-ig nem üze­mel. ■ MA DÉLUTÁN két órakor a mezőtúri művelődési köz­pontban az általános iskolá­sok bérletes hangverseny-so­rozatának részeként a Szol­noki szimfonikus zenekar ad műsort. A tanulók Prokofjev Péter és a farkas cimű mű­vét hallgatják meg. © A NAPOKBAN Szolno­kon megrendezett városi út- törő-lövészversenyt a Költői úti Általános Iskola Munká­csy Katalin, Kiss Ottilia, Gu­lyás Ádám és Ugrin Tamás összeállítású csapata nyerte, második helyen a rákóczifal- vi, harmadikon a szolnoki Rákóczi úti Általános Iskola tanulói végeztek. ■ AZ SZMT Ságvári Endre Művelődési Központjának munkásmozgalmi klubtagjai május 18-án a megyei rend­őr-főkapitányságra látogat­nak, ahol Daróczi András rendőrezredes tart tájékozta­tót a főkapitányság munká­járól. © A KILLIÁN lakótelepen tizenhat gépkocsi tárolására alkalmas sorgarázs építésé­hez megfelelő telkek tartós használatba adásáról döntött a közelmúltban a kunszent­mártoni Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizott­sága. ■ A SZELEVÉNYI tiszai át­kelőkomp üzemeltetését a megyei tanács vb építési, közlekedési és vízügyi osz­tálya május 31-i hatállyal megszünteti. © VASÁRNAP Szolnokon autóvásárt, Túrkevén orszá­gos allatvásárt rendeznek.

Next

/
Thumbnails
Contents