Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-13 / 110. szám

1981. MÁJUS 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I képernyője előtt Már az első rész láttán, a bemutatkozáskor kifejeztem Bűnnel szembeni ellenvéle­ményemet, már akkor meg­kérdőjeleztem e hasábokon a dokumentumfilm igazi életrevalóságát — azzal, hogy azért várjuk még meg a végét. Ismét a bűnről Nos, a múlt héten befeje­ződött a négyrészes, televí- víziós „börtönjárás”, de lé­nyegében most se tudok mást, kedvezőbbet, elisme- rőbbet mondani. Mindaz a sok energia, amit a film al­kotói ebbe a vállalkozásuk­ba befektettek, egyáltalán nem térült meg erkölcsi ha­szonban. Elsősorban alapve­tő célját tekintve. Igaz, akik Regős István szerkesztő-ri­porternek kötélnek álltak, azzal vállalták a nyilvános szereplést, olykor kíméletlen kérdésekre is megadván a kényszerű választ, sőt azt is elviselvén derekasan, hogy legszemélyesebb dolgaikban vájkáljon egy idegen (így került sor a börtönbeli ho- moszexualitásra is), hogy 'fájdalmas tragédiájuk talán elrettent másokat hasonló bűnöktől, szóval, hogy szo­morú esetük okulásul szol­gálhat majd másoknak. (Szinte minden rész végén ott „lógott” ez a didaktikus szempont.) Csakhogy, akik igazán okulhatnának mind­abból, ami a képernyőre ke­rült, azok valószínű nem a készülék előtt töltötték esté­jüket, hogy erkölcsi leckéket vegyenek maguknak. Tehát, nekik nem szólhatott a film. Az ártatlan nézőknek viszont mi újat tudott volna mondani, amit ne ismerhet­nénk már eddigi, különböző forrásainkból, akár például a népszerű, tárgyilagos Kék fényből is. Voltak persze emberileg megható pillanatai is a film­nek, például a börtönben kö­tött házasság jeleneteiben, rokonszenves ábrázolása a szó tálán boldogságnak; s volt, amikor a rendező, Ra- devszká Teodor mívelt szén dolgokat, lásd a börtönben „élő” nők hócsatájának lát­ványos képei. Mégis, a való­ság őszinte és hű bemutatá­sának szándékával tető alá hozott vállalkozás „kegyet­len” beszámoltatássá fajult. Nem a vállalkozás embersé­ge, hanem embertelensége domborodott ki. Másrészt bi­zonyos játékfilmes elemek alkalmazása, továbbá a ze­nei aláfestés helyenként édeskéssé, szentimentálissá változtatta a film tartalmát. Különösen feltűnő volt ez a második részben, amelyben a riporter meseautóján hor­dozza körül a fővárosban egyik kiszemelt riportala­nyát, hogy úgymond’ megis­mertesse vele a nagybetűs élet szépségeit, így jutván el vele egy előkelő szálloda vi­lágába is. Ezzel nemcsak a fiatal lányban kelthetett ha-" mis illúziókat a film, de bi­zony a gyanútlan nézőt is megtéveszthette alaposan. Négy este, szerencsére eléggé későn. Regős Istvánék börtönében; akik kimaradtak belőle, ne sajnálják. Néhány pikánsnak tűnő érdekességen túl semmi fontosat, lényege­set nem veszítettek. Jó hazai krimi Aki viszont valamilyen okból lemaradt szerda este a Kertész Ákos írta (Fóti An­dor bűnügyi anyagából) és a Bednai Nándor rendezte té­véjátékról, a Halál a pénz­tárban című magyar krimi­ről. sajnálhatja: az egyik legjobb, ha nem a legtalpra- esettebb hazai gyártmányú krimit szalajtotta el. Sokféle hasonló próbálkozás után végre olyan munka, amely­ben logikusan szövődnek a szálak, amelyben minden a helyén van, jóllehet a befe­jező, utolsó harmadában kis­sé megtörik a cselekmény lendülete és csökken a fe­szültség is. Míg ugyanis va­lóságos szellemi játékot kí­nál a gyilkossággal párosuló betörés tettesének kutatása- keresése a tévéjáték kéthar­madában, előtérben a főmér­nök kétes értékű üzelmei- vel, addig az utolsó harmad­ban, miután világossá válik előttünk, hogy a játékbeli Menyhárt Gézát, aki tanúja volt a bűncselekménynek, a főrendész tette el láb alól, ettől kezdve számunkra már nem lehetett tétje a játék­nak, legfeljebb csak befeje­zése. (Ez bizony még gyakor­latlanságra vall.) A Halál a pénztárban is egy valóban megtörtént bűn­esetre épül. de mert itt már a valóságot írói képzelet for­málja. méghozzá a krimik műfaji törvényszerűségei szerint többnyire jól. már igazi játékíze van az egész­nek. Hát ha még színészi já­tékban. a szerepek megfor­málásában is sikerülne ugyanazt a nagyvonalúságot és eleganciát produkálni, mint amit sikeres bűnügyi filmekben láthatunk! Mert ebben még kísértenek a rossz hagyományok, a nyomozóap- narátus túlságosan is ko­molykodva tiette a dolgát, a színészek játéka nehézkes­nek bizonyult. Rendőr a főszereplője egy új rajzfilmsorozatnak, egy kis rendőr, Pityke őrmester, aki a modern technika meg a rajzfilm alkotóinak fantá­ziája szerint mindig ott te­rem, és méghozzá időben, ahol veszély van, s ahol se­gítségre van szükség. Pityke őrmester minden egyes je­lentkezése a képernyőn: tíz­perces minidráma — kelle­ne, hogy legyen. Az első há­rom rész után sajnos épp az hiányzik belőle, ami drámá­vá avathatná: a feszültség. A harmadik darabjai' a Nyár veszélyei címet viselő épp ebből a szempontból emelke­dett ki a sorból. Alapját va­lóban feszültséghordozó drá­mai helyzet képezte. Remél­hetően további jelentkezései folytán nemcsak a gyerekek kedvencévé válik a rajzfilm­nek ez az új figurája, ha­nem a felnőttek is megked­velik. Röviden Nem volt könnyű élvezet, de mert igen közérdekű tár­sadalmi-politikai kérdést fe­szegetett — az értelmiség tu­data, öntudata, szerepe, he­lye a társadalomban és kap­csolata a közművelődéssel — ezért hallatlanul érdekfeszí­tőnek bizonyult Pozsgay Im­re miniszter és Huszár Ti­bor egyetemi tanár kétsze­mélyes fóruma a képernyőn. Súlyos gondolatokat görget­tek, helyenként oly tömör­séggel fogalmazván, hogy nagyon „hegyezni kellett az agyunkat”, de megérte a fá­radtságot. Jó lett volna köz­ben egy-egy pillanatra meg­állni, „visszalapozni” a be­szélgetésben, újra és újra elemezni egy-egy megállapí­tás tartalmát. Erre azonban a televízió esetében nincsen módunk. Talán a közeljövő­ben írásban is találkozha­tunk mindazzal, amit a kép­ernyőről hallottunk, valame­lyik folyóiratunk hasábjain. Jó lenne! V. M. Tanácskozás az osztályfőnöki munkáról A Magyar Pedagógiai Tár­saság általános iskolai szak­osztálya Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban tartotta meg tegnap kihelyezett ülését A tudomá­nyos tanácskozás témája az osztályfőnök nevelő munká­ja, az osztályfőnöki óra volt­Erről tartott előadást Fábián- né dr. Kocsis Lenke, a Jász­berényi Tanítóképző Főiskola docense és Bakos Gáborné, a szolnoki’ Mátyás király úti Általános Iskola igazgatónő­je. Az előadások után korre­ferátumokra, hozzászólásokra került sor. Benkő Dániel est. Benkő Dá­niel lantművész a napokban koncertet adott az óbudai Zichy-kastélyban. Andrea van Ramm, svájci énekesnő köz­reműködésével reneszánsz és barokk műveket adtak elő Mesehősök a múzeumban A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó és a Magyar Üt- törők Szövetsége által meg­hirdetett „Tarka lepke, kis mese” című pályázatra be­érkezett gyermekalkotások- ból kiállítás nyílt kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az eredetileg óvodásoknak kiírt meseversengésre nagyon sok kisiskolás is elküldte — egyebek között rajzzal, báb­bal, kisplasztikával, rongy­babával ábrázolt — mesefi- guráit; a beérkezett mintegy három és fél ezer alkotás egytizede látható a három te­remben. Nemes Nagy Ágnes költő­nő élő mesehősének, a tus­nádi vízimolnár 88. évében lévő lányának Bors néninek jelenlétében nyitotta meg a kiállítást. Ezt követően Ha­lász Judit és a Bojtorján együttes adott műsort — kö­zönségsikerrel —, majd a zsűri kiosztotta a díjakat, s a gyerekek a firkálófal jóvol­tából rögvest tovább gazda­gították a tárlat anyagát. A múzeum gyűjteményébe kerülő pályamunkák augusz­tus 12-ig tekinthetők meg — többek között irodalmi zenés műsorokkal, gyermek-tánc­házakkal, udvari kisautóver­sennyel egybekötve. Színművészeti tanácskozás Magyar, csefh és szlovák színházművészeti tanácska-' zás kezdődött tegnap dél­előtt Budapesten a Fészek­klubban. A kétnapos kerek- aszitalbeszélgetésen a Műve­lődési Minisztérium és a Ma­gyar Színházművészeti Szö­vetség. illetve a cseh és a szlovák partnerszervezetek képviselői kölcsönösen tájé­koztatást adnak a nemzeti drámlairodaknak fejlődéséről. IFJÚ TANÍTÓ NÉNIK A pálya vonzásában A tudomány szembesül a gyakorlattal A tudományos diákkörök országos pályázatán nívó­díjat nyert, volt jászberényi főiskolások közül kerestünk meg két ifjú „tanító nénit”: hogyan szembesítették a gya­korlattal, tudományos megállapításaikat Kalina poroszlói általános iskolában tanít, harmadik osztályos kisdiá­kokat. Nívódíjas dolgozatá­nak címe: „A 8—10 éves ta­nulók erkölcsi tapasztalatai­nak direkt és indirekt vizs­gálata”. — A kísérleteimet, gyűjté­semet a főiskola gyakorló is­kolája IV. osztályában vé­geztem. Tulajdonképpen arra voltam kíváncsi, hogy a gyermekek környezete ho­gyan formálja az erkölcsi énjük kialakulását. S erre mintegy válaszul talán idéz­hetem a tanulmány egyik megállapítását: az erkölcsi tudatosság magas színvona­lú, de ez nem mindig esik egybe á gyakorlattal. — Miért választotta ezt a témát? — Most, hogy már gyakor­ló nevelő vagyok, még job­ban érzem, hogy jól válasz­tottam. A mindennapok bi­zonyítják, hogy mennyire fontos az erkölcsi nevelés. Sok minden azon áll vagy bukik, hogy milyen erkölcsi normatívákat sajátítanak el a felnövekvő nemzedékek. Nem szeretném, ha valaki félreértené, vagy nagyképű­Kalina Mária nek tartana: a dolgozatomat csupán alapmunkának tekin­tem, pedagógus működésem során szerzett tapasztalata­immal szeretném azt telje­sebbé tenni. — Az újabb kísérletekre, kutatásokra milyen lehetősé­ge van? — Természetesen meg kell küzdenem a pályakezdés gondjaival... De abból a szempontból szerencsés hely­zetben vagyok, hogy amikor a gyermekek között lehetek — szinte egész nap. hiszen ez a munkám — élő „labo­ratórium” vagyok. Tudom persze, hogy még elméleti­leg is-sokat kell fejlődnöm: be akarok iratkozni az egyetem pedagógiai szakára s ezt elvégezvén talán még fokozottabban és hatékonyab­ban végezhetem nevelőmun­kámat. Ez a gondolat vezé­relt, amikor a jászberényi főiskolára mentem tanulni, amikor hozzáfogtam az er­kölcsi nevelés említett kér­déseit elemző dolgozatom megírásához, s most a pá­lya kezdetén, úgy gondolom, nagyon jó indítást kaptam, hogy pedagógus hivatásom­nak — amely már eleve örö­kös kutatómunka is — sze­rény képességeim szerint meg tudjak felelni. A 7 im gyermek- és ifjúság­védő intézet hátsó traktusá­ban most érkezett bútorokat mossák... — Kassné Bozsó Ilonát ke­ressük. Farmerba, munkaruhába öltözött barna fiatalasszony válaszol. — Én vagyok. Át kell mosni az új kisszekrényeket, porosak lettek szállítás, hur- colkodás közben. — ön írta A kisiskolás korú állami gondozottak és nevelőszüleik kapcsolatának jellemzői című nívódíjas ta­nulmányt? — Igen én, s most nevelő­szülői felügyelő vagyok az intézetnél, a Szolnokon és a környező községekben élő ál­lami gondozottak tartoznak hozzám. A költözködés „lá­za” néhány órára mosóron­gyot ragadtatott velem is, de ez természetes... — Mi tulajdonképpen ta­pasztalataiért jöttünk... Ügy is mondhatjuk a tanülmá­Kassné Bozsó Ilona nya megállapításait szeret­nénk szembesíteni minden­napjaival. — Sajnos, a helyzet sok­kal rosszabb, mint gondol­tam. Nem a pénz, az anya­giak megközelítéséből. Az előítéletek okozzák a leg­több bajt. Mondok egy pél­dát: egy tizenhét éves kis „gondozottamba” beleszere­tett egy fiú. Mondtam neki: mondd meg a fiúnak, hogy állami gondozott vagy... Szégyellté, elhallgatta. Né­hány hét múlva a fiú mégis megtudta, — azóta sem ta­lálkoztak. — Sajnos, a „lelencgyerek” fogalma még most is kísért. Mit tapasztál, milyenek a ne­velőszülők? — Nem a szükség dominál részükről, nem az anyagi ha­szonszerzés, amikor állami gondozott gyermeket vesznek magukhoz, hanem az ember­ség. A nevelőszülő megad­hatja a gyermeknek a csa­lád, az otthon érzetét. Ez az első, legfontosabb eddigi ta­pasztalatom, s ezzel össze­függésben örömmel mondom, hogy az ország egyik leg­jobban működő nevelőszülő­hálózata Szolnok megyében van. — Tovább folytatja tudo­mányos megfigyeléseit? — Ügy gondolom, nem ér­het soha annyi kudarc, hogy valaha is abbahagyjam. 1975-ben, még középiskolás koromban egy nevelőintézet­ben — ahol látogatóban vol­tam — olyan megrázó él­ményben volt részem, hogy elhatároztam: egész életemet a hányatott sorsú gyermekek életének jobbítására áldozom. T. L. ideg van. Be­mehetnél ide a presszóba, állva egy kávéra. Még tíz perc a félfoga­dásig, s a portás könyörtele­nül mondta: „Itt nem lehet várakozni kérem, tessék ki­menni”. Ha a szél nem fúj­na, talán ki lehetne bírni az utcán is ezt a tíz percet. Tíz perc. Milyen rövid volt, mikor B-re vartál a Dimit­rov téren, a villamosmegál­lóban. Csípős szél járt a Du­na'felől, s nagy, tágas, tava­szi fények áradtak a Gellért­hegy körül. A víznek acélos színe volt, szinte fémből ka­lapált hullámokkal, s a le­vegőt már átjárta a március lehelete. Tíz perc alatt megmene-. külhettél volna a matemati­kadolgozat pánikhangulatá­tól is. Mert ha egy példa megoldására nem jöttél rá rögtön, folytattad a többinél, de közben olyan idegesség fogott el az időveszteség miatt, hogy minduntalan vissza-visszaugrottál ahhoz, amelynél megfeneklettéi. És M., a barátod is úgy beleme­rült a magáéba, mintha po­koli módon tornásztatná az agyát, nem volt ideje egy kis segítségre, Tíz perc Tíz percek a Gellérthegy ösvényeinek zugaiban, állva. Amikor nem jutottál lakás­hoz. Amikor? Akkor sosem jutottál lakáshoz, következ­tek hát a sietségek, a lépé­sek zajára figyelve, a távoli kiáltásokra, mert akkor még voltak galerik, akik ha mást nem is, de módszeresen rio- gatták a párokat, indiánüvöl­téssel lerohanva az aszfalttal leöntött keskeny utakon. Zs. másodpercnyi önfeledtségei, ami után már csak az eltű­rés következett, nem a• türel­metlen sürgetés, hanem a fé­lelem diktálta feszültség, mert ő is állandóan a lépé­sekre figyelt. Ez a feszültség ült az arcán már akkor, ami­kor elindultak. Nem mond­ta, hogy ne menjetek, s te is restellted, hogy megint ugyanaz a megalázó helyzet következik, mint a múltkor, holott nem akartad bántani Zs.-t. ö meg azt gondolhat­ta, milyen kegyetlenség ez az állati űzöttséggel átvészelt együttlét, s tartva attól, hogy a félelemért őt okolod, azt hihette, ha nem engedelmes, elveszíthet. Tíz perc, a szik­lák tövében, a repedésekben megkapaszkodott bokrok horzsolásaival arcodon. Tíz perc. Az a légitámadás egy percig tartott Vietnam­ban, ahol valamennyien majdnem ottmaradtatok,még- is óráknak tűnt, a manővere­ző gépek égboltnyi körtáncá­val. Ha akkor ... Akkor tíz perc múlva a test nyilván­valóan már hűlni kezd, a végtagok .hőmérséklete csök­ken, még ha az tapintással talán észrevehetetlen is. F. tíz perce az albérletben, ahol évekig lakott, s javítot­ta az öreg és beteg főbérlő mindig rossz rádióját, az el­romlott villanykapcsolókat. Bár F. idősebb volt nálad, mindig egy-két évfolyammal lemaradva követett az egye­temen, rejtélyes halasztásai, munkavállalásai folytán. F. rögtön bekapcsolta a magnót, arhikor azon a napon várat­lanul beállítottál hozzá. A Beatlesek szóltak, akiket vagy két-három évvel előtte Prágában láttatok először filmen, amikor utolsó koro­náitokon kenyér helyett mo­zijegyet vettétek az Egy ne­héz nap éjszakájára. Szóltak a Beatlesek, F. kapkodta a jegyzeteit, egyetemi' előadás­ra sietett, s csak annyit mon­dott: „Gyere vissza Pestre!”, s már mentetek is lefelé, a szemét, mosogatóié és étel­szag pácolta lépcsőházban, kettesével ugrálva a lépcső­kön, nehogy F. elkéssen. Ne­ked indult a vonatod, s tud­tad, hogy hh rögtön nem tudsz eleget tenni F. felszólí­tásának, akkor már párhuza­mos ösvényen mentek to­vább ezentúl mindörökre. F. ma is a barátod, de miért másként, az, mintha akkor megvalósíthattad volna a ta­nácsát. Be kell menned a hivatal­ba, a portás talán már hiá­nyol, ki kell jelentkezned, ennyi az egész. Tíz percek emlékművei mögötted, az életed meg elszivárog. Marafkó László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents