Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981- MÁJUS 10. iHeti világhiradó* ) HÉTFŐ: Moszkvába érkezett Waldheim ENSZ-főtitkár — Nyilvánosságra hozták a kambodzsai választások eredményét­KEDD: Folytatta munkáját a madridi találkozó — Ró. mában véget ért a NATO-külügyminiszterek két­napos ülése, amelyen Haig amerikai külügyminisz. tér közölte, hogy az USA hajlandó tárgyalni az eurorakétákról — Belfastban, éhségsztrájkjának 66. napján, meghalt Bobby Sands, az IRA tagja, brit parlamenti képviselő. SZERDA: Varsóban három törvénytervezetet hagyott jóvá a parlament, köztük az egyéni parasztok szakszervezeteiről szóló dokumentumot — Egy nap­pal a JKSZ KB ülése előtt, a koszovói helyzetről tárgyalt a Szerb Kommunisták Szövetségének Köz­ponti Bizottsága. CSÜTÖRTÖK: Reagan amerikai elnök Washingtonban Szuzuki japán kormányfővel tárgyalt — Több tíz­ezres tiltakozó menet Bobby Sands temetésén. PÉNTEK: A TASZSZ nyilatkozatban elemezte a római NATÖ-ülés határozatát — Lemondott a svéd kor­mány — Líbia tiltakozott az USA-nál, diplomatái­nak kiutasítása miatt­SZOMBAT: Megfigyelők szerint az utolsó pillanatig nyíl­tak az esélyek a vasárnapi franciaországi elnökvá­lasztáson — Ismét veszélyes feszültség jeleit adták hírűi a távirati irodák a vietnami—kínai határ­ról — A szovjet külügyminiszter-helyettes után az amerikai elnök különmegbízottja tárgyalt Damasz- kuszban a libanoni válságról. Történt-e előrelépés a ke­let—nyugati kapcsolatokban? Ha egyértelmű igennel nem is válaszolhatunk, de tény, hogy a héten bekövetkezett néhány esemény óvatos opti­mizmusra adhat okot. A há­romhetes . húsvéti szünet után ismét ülésező madridi érte­kezleten Iljicsov szovjet kül­ügyminiszter-helyettes kije­lentette, hogy egészében ha­ladás tapasztalható, még ha az lassú és egyenlőtlen is, s hangsúlyozta, hogy van le­hetőség az álláspontok to­vábbi közelítésére. Kastl NSZK-küldöttségvezető is el­ismerte a semleges országok tervezetének jelentőségét, amely — mint mondotta — lehetővé teszi a találkozó munkájának meggyorsítását. Eközben a NATO-külügymi- niszterek római ülésén Háig amerikai külügyminiszter be­jelentette, hogy még az év vége előtt tárgyalások kez­dődhetnek a Szovjetunióval az európai közép-hatótávol­ságú nukleáris rakéták kor­látozásáról. A közlést üdvö­zölték ugyan az atlanti part­nerek, de több nyugat-eufó- pai ország vezetői elégedet­lenek azzal, hogy Washing­ton nem azonnali tárgyalá­sokra mutatott készséget. Ezt a momentumot a moszkvai elemzők is kiemelték, s a Haig-bejelentés másik nega­tív vonásának azt minősítet­ték, hogy továbbra sem vi­lágos: pontosan miről és mi­lyen formában hajlandó az USA tárgyalni. A Pravda, majd a TASZSZ péntek esti nyilatkozata rámutatott, hogy a NATO tanácskozásán megerősítették az 1979-es ra­kétatelepítési határozatot, s ezzel bizonyságot tettek ar­ról, hogy a fegyverkezés megkezdett útján akarnak haladni. Mindenfajta tárgyalási készség tényleges próbája csakis a gyakorlat lehet. A nemzetközi politikai érint­kezésnek pedig rendkívül fontos eleme a bizalom. Ezt hangsúlyozta egyebek között moszkvai sajtóértekezletén Waldheim ENSZ-főtitkár, aki kijelentette, hogy vissza kell térni a nemzetközi megértés és együttműködés politikájá­hoz. A konkrét szovjet béke- kezdeményezéseket méltatva az ENSZ főtitkára elmon­dotta, hogy konzultálni kí­ván a Biztonsági Tanács tag­jaival egy csúcsszintű BT- ülés megtartásának lehetősé­géről. A városban kialakult, hó­napok óta tartó feszültség semmiképp sem a szociálde­mokrata—liberális koalíció­nak kedvez. A karácsony előtt kipattant építésügyi pa­nama hátterében több SPD- szenátor „sárosnak” bizo­nyult, s amikor Stobbe pol­gármester januárban benyúj­totta kormányának lemon­dását, már a helyére sebti­ben Bonnból delegált, s te­kintélyes politikusi múlttal rendelkező Vogel személye sem csillapíthatta le a "Ke­délyeket. Végül az ellenzék kikényszerítette az idő előt­ti választásokat, felismerve, hogy a koalíció képtelen ren­dezni sorait. f Ezen a ponton válik a nyu­gat-berlini választás ügye nagy politikai kérdéssé. A kereszténydemokraták ugyan­is nyíltan abban reményked­nek, hogy a nyugat-berlini szenátus elhódítása a bonni koalíciót is megingathatja. Az NSZK-t a liberálisokkal koalícióban kormányzó SPD-t valóban belső válságok mar­cangolják, a szociáldemokra­ták bel- és külpolitikai kér­désekben egyaránt megosz­tottak, az FDP pedig ma­napság sokkal kevésbé enge­delmes és szilárd koalíciós partner, mint a korábbi években. A CDU tehát abban bízik, hogy a Nyugat-Ber- linben végbemenő változá­sok végső soron előrejelzé­sül szolgálhatnak 1983-ra, az NSZK-beli általános válasz­tásokra. Puccsveszély fenyeget-e is­mét Spanyolországban? A legutóbbi napok fejle­ményei nem sok jóval biztat­nak. Miután a madridi kor­mány erélyes intézkedések egész sorát hozta a terebé­lyesedő terrorhullám megfé­kezésére, az indulatok nem­hogy csillapodtak volna, in­kább magasabbra csaptak. A Grapo szélsőjobboldali ter­rorszervezet hétfőn Madrid­ban és Barcelonában gyil­kolt, a baszk szeparatistákat tömörítő ETA csütörtök dél­előtt újabb merénylettel hív­ta föl magára a figyelmet. Egy motorkerékpárról két fiatalember bombát dobott arra a katonai gépkocsira, amelyben Valenzuela altá­bornagy és három kísérője utazott. A robbanás követ­keztében az altábornagy sú­lyosan megsebesült, három társa meghalt. Bizonyos, hogy ami ezek­ben a napokban Spanyolor­szágban történik, az nem egyszerűen, a terroristák vá­lasza a kormány erélyes in­tézkedéseire. Carrillo, a Spa­nyol Kommunista Párt fő­titkára alapos okkal figyel­meztetett arra, hogy a de­mokratikus rendszer elleni súlyos provokációkról van szó. Ezzel magyarázható, hogy a szenátus elnöke a kormányfő kérésére — útját megszakítva — hazatért svédországi látogatásáról, hogy előbbre hozzák a par­lamenti vitát a rendkívüli és ostromállapot kihirdeté­sét szabályozó törvényterve­zetről. A politikai élet azonban nemcsak a hatalom csúcsain élénkült meg Spanyolország­ban. A parlamentben kép­viselt négy legnagyobb párt felhívására pénteken déli 12 órakor két percre megállt az élet az országban. A jelké­pes munkabeszüntetés, amelyhez egyedül a fasiszta szervezetek nem csatlakoz­tak, hathatósan demonstrál­ta. hogy a spanyolok elíté­lik a terrorizmust, békét és nyugalmat akarnak, nem bombarobbanásokat. Már- csak azért is. mert többsé­gük tisztában van azzal, hogy a terrorizmus azoknak a jobboldali, s a hadsereg­ben még mindig erőteljesen képviselt erőknek a kezére játszik, amelyek ürügyet ke­resnek a fasisztoid katonai puccsna. Néhány hete. a parlament foglyul ejtésével ezek az erők bebizonyítot­ták. hogy nemcsak konspi- í'álnak. cselekednek is. Leg­közelebb talán ügyesebb terv alapján ... Kürti Gábor Ma Nyugat-Berlinben választást tartanak. Képünkön: Hel­mut Schmidt nyugatnémet kancellár (balra) a város szociál­demokrata polgármestere, Jochen Vogel mellett egy gyűlésen Mi a tétje a vasárnapi nyugat-berlini választásnak? Nem csupán az, hogy való­ra válnak-e a kétmilliós vá­rosban 1963 óta ellenzékben levő kereszténydemokraták reményei. Az utolsó előrejel­zések szerint a CDU nak reá­lis esélye van a kormányra kerülésre, s csak az a kér­dés, hogy relatív vagy ab­szolút többséget szerez-e a 135 tagú nyugat-berlini kép­viselőházban. Az előbbi eset­ben a mérleg nyelveként a jelenlegi koalícióban részt­vevő liberálisok (FDP), il­letve a mind hangsúlyosabb erőként jelentkező környe­zetvédők (zöldek) léphetnek föl. A kambodzsai választások sikeres lépést jelentettek az ország konszolidációjának útján. Képünkön: szavazóbiztosok kiürí­tik egy Phnom Penh-i körzet szavazóurnáját Számunkra fő szempont a béke A finn külügyminiszter szombati programja Paavo Väyrynen finn kül­ügyminiszter, aki Púja Fri­gyes meghívására hivatalos lá­togatáson tartózkodik hazánk­ban, tegnap vidéken kezdte programját. Székesfehérvá­ron ellátogatott a Vörösmar­ty Termelőszövetkezetbe, ahol ismerkedett a tsz-ben folyó munkával, tagjainak életével. Délután a főváros nevezetességeit tekintette meg. A finn külügyminiszter este részt vett azon a kok­télon. amelyet Osmo Väinölä. a Finn Köztársaság buda­pesti nagykövete rendezett. Itt találkozott a magyar— finn együttműködésben je­lentős szerepet betöltő ma­gyar politikai és gazdasá­gi személyiségekkel és szak­emberekkel. * Az MTI munkatársának értesülései szerint Púja Fri­gyes és tárgyaló partnere. Paavo Väyrynen. a hivatalos tárgyalásokon baráti légkör­ben áttekintette a nemzet­közi élet időszerű kérdéseit, valamint a magyar—finn kapcsolatok helyzetét. Paavo Väyrynen viszont- látogatásra hívta meg Púja Frigyes külügyminisztert, aki a meghívást elfogadta. Közös parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat Az éves kiképzési tervnek megfelelően május 10. és 16. között hazánk területén a Magyar Néphadsereg és az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet déli had­seregcsoport kijelölt par rancsnokságai közös törzs­vezetési gyakorlatot hajta­nak végre. A gyakorlatot Oláh István vezérezredes, vezérkari főnök, honvédel­mi miniszterhelyettes vezeti. Összecsapások Észak-lrországban Tegnapra virradó éjjel az észak-írországi Londonderry- ben.* a katolikus negyed pe­remén min te200 fiatal négy órán át támadta a brit hadsereg járőreit kövekkel, benzines palackokkal, savat vagy szegeket tartalmazó üvegekkel. A katonák gumi­lövedékekkel válaszoltak. Az utcai csata folyamán 22 le- tar‘*7tatás és több sebesülés történt. Belfastban bomba robbant egy rendőri terepjáró alatt — öt rendőr megsebesült. A déli határ közelében meg­támadtak egv katonai ál­lást. Itt két katona szenve­dett sérüléseket. Newryban egy hamis bombariadó nyo­mán 600 embert néhány órá­ra kitelepítettek lakásából. Az éjszakai zavargások nem mutatnak összehangolt jelleget és az IRA-vezérek temetési beszédeiből arra le­het következtetni, hogy nem indítanak nyomban általá­nos offenzívát Sands halálá­nak megbosszulására. (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepi gyűlést pontban déli 12 órakor nyitotta meg Vlagyimir Scserbickij, majd Leonyid Brezsnyev mondott beszédet. Az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének elnöke hangoztatta: — negyven évvel ezelőtt kezdő­dött meg a Nagy Honvédő Háború. Az idősebbek min­den bizonnyal jól emlékez­nek még 1941. június 22-nek ragyogó nyári napjára, arra a napra, amikor az imperia­lizmus legsötétebb erői, a fa­sizmus a háború véres csa­pását mérték hazánkra. Nem titkolták céljukat: meg akar­ták semmisíteni a szocializ­must A szovjet nép azonban határozottan útját állta a fa­siszta pestisnek. Lenini párt­ja köré tömörülve felkelt ha­zája, szabadsága, eszméi vé­delmére. A szovjet emberek helytállása, hősiessége meg­állította az események ilyen menetét — A fasizmus ellen vívott harcban nem voltunk egye­dül. Emlékezünk hősi szö­vetségeseinkre, a partizánok­ra, sok ország ellenállásának a hőseire, ' emlékezünk a Hitler-ellenes koalícióban szövetségeseink katonáira. De nem feledkezhetünk meg arról, hogy a háború legsú­lyosabb terhei a szovjet em­berre hárultak. Hazánk húsz­millió fiát és leányát vesz­tette el. Brezsnyev szóLt arról, hogy a most felavatott monumen­tális emlékmű a győztesek emlékműve, emlékezés azok­ra, akik az élet, £ haza bol­dogsága nevében küzdöttek, azért harcoltak, hogy Európa és a többi földrész népeit megmentsék a fasiszta rab­ságtól. — 1945 felejthetetlen, győztes tavaszán mi, front­harcosok hittük, hogy ez volt az utolsó világháború — folytatta. Hittük, hogy gyer­mekeink soha többé nem hallanak robbanásokat^ a lé­giriadó ijesztő vijjogását, nem látják az emberek vérét kiömleni, nem látják, hogyan pusztul el otthonuk pokoli tűzben. Ez a hit adott \ne- künk erőt az ellenséggel, ví­vott döntő csatához. így hit­te ezt sokmillió ember or­szágunkban és minden föld­részen. Ebben a hitükben nem csalatkozhatnak. A szovjet ország minden tőle telhetőt megtett és megtesz ezért. — Kommunista építőmun­kánk további útját pontosan meghatározták az SZKP XXVI. kongresszusának ha­tározatai. De ahhoz, hogy va­lóra váltsuk elgondolásain­kat, békére van szükségünk. — A nemzetközi élétben végbemenő események mind­inkább arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a békét fe­nyegetik, mégpedig súlyosan, a békéért harcolni kell. — Azok között, akik ma meghatározzák a tőkés or­szágok politikáját, jó néhány józanul gondolkodó ember van. Ök tudják, hogy nap­jainkban teljes értelmetlen­ség lenne az erőre, a hábo­rúra támaszkodni a szocia­lista világgal kialakított kap­csolatokban, tudják, hogy csak egy értelmes út van, a békés egymás mellett élés, a kölcsönös előnyös együttmű­ködés útja — mondotta a többi 'között Leonyid Brezs­nyev. — Vannak azonban a tő­kés világban olyan államfér­fiak is, akik a jelekből ítél­ve hozzászoktak ahhoz, hogy csak az erő és a diktátum kategóriáiban gondolkozza­nak. Legfőbb politikai hit­vallásuknak azt tekintik, hogy katonai fölényre tegye­nek sziert a Szovjetunióval szemben. A nemzetközi problémáknak tárgyalások­kal, kölcsönösen előnyös megállapodásokkal történő megoldása számukra szem­mel láthatóan valahol a sor végén álló lehetőség — ha egyáltalán komolyan gondol­nak erre — Ezért ha ma visszaver­jük a katonai kalandok ked­velőinek politikáját, kiállunk a béke megszilárdítása mel­lett, akkor az emberiség éle­tének védelme mellett állunk ki, amellett, hogy megvédel­mezzük mindazt a hatalmas értéket, amelyet *az emberek évezredek során hoztak létre. — Az SZKP legutóbbi kongresszusa ismét megerő­sítette, hogy a Szovjetunió nemzetközi politikájának legfőbb célja a béke A kongresszus által előterjesz­tett kezdeményezéseket az emberek a nyolcvanas évek békeprogramjának nevezték el s mi jól tudjuk, hogy az új háború prófétádnak ve­szélyes elgondolásai ellen, a tartós békéért vívott harcban a világ népei a mi oldalun­kon állnak. — A program meghatáro­zása magától értetődően a munka kezdetét, nem pedig végét jelenti. Még előttünk áll az egész munka, az egész küzdelem. Nem tartunk igényt arra, hogy monopoli­záljuk a béke megszilárdítá­sát. A széles körű párbeszéd mellett vagyunk és minden émtő eszme mindig megér­tésre talál nálunk. — Bárhol is kerüljön sor tárgyalásokra, bármilyen problémáról legyen is szó azokon, számunkra a fő szempont mindig a béke és a békés együttműködés érdeke volt, s az lesz a jövőben is. — jelentette ki többek között Leonyid Brezsnyev. A nagy tetszéssel, lelkese­déssel fogadott beszéd után több felszólalás hangzott el: a háború egykori veteránjai, köztük Kirill Moszkalenko marsall, honvédelmi minisz­terhelyettes, Álekszej Fjodo- rov, a híres partizánparancs­nok mellett a középnemze­dék és a legfiatalabbak kép­viselői tettek hitet a béke mellett, ígérték megi hogy továbbra is a Nagy Honvédő Háború hőseinek emlékéhez méltóan dolgoznak a szovjet haza felvirágzásáért, védel­miéért. Az ünnepség végén a kato­nai alakulat díszmenetben vonult el a vendégek előtt. Az alakulat élén menetelőka­tonák a Nagy Honvédő Há­ború harcosainak öltözékét viselték: rohamsisakban, sá- torlapköpenyben vonultak el. A megnyitó után Leonyid Brezsnyev és az’ ünnepség vendégei megtekintették a múzeumot. BEJRUT Egyre élénkebb a diplo­máciai mozgás a libanoni válság megoldása érdekében. Ennek részeként váratlanul Tripoliba érkezett Khaddam szíriai külügyminiszter, és megbeszélést folytatott Mo- ammer El-Kadhafival, a lí­biai forradalom vezetőjével. ÜJ-DELHI Indit'a Gandhi miniszter­elnök kormánya tegnap a parlamentben elsöprő — 275:90 arányú — győzelmet aratott az ellene most első íz­ben benyújtott bizalmatlan- sági indítvány feletti szava­zásban. JOHANNESBURG Lapjelentések szerint az elmúlt napokban a dél-afri­kai rendőrség több száz, a munkanélküliség sújtotta vi­dékekről származó színesbő­rűt tartóztatott le amiatt, hogy megfelelő engedély nél­kül munkát vállaltak Jo­hannesburg egyik keleti elő­városában. A hatóságok kü­lön engedélyhez kötik a „fehér zónákban” való mun­kavállalást. RÖMA Alexander Haig, amerikai külügyminiszter a hét elején azt javasolta az olasz kor­mánynak. hogy ne fogadja hi­vatalos látogatáson Olaszor­szágban Moaimer Él-Kadha- fit, a líbiai foradalom veze­tőjét — közölte tegnapi szá­mában a La Republica cí­mű olasz lap. AMSZTERDAM . Andreas van Agt, holland kormányfő közölte, hogy el halasztják a negyvennyolc amerikai cirkálórakéta hol­landiai telepítésére vonatko­zó döntést, „ha a körülmé­nyek még nem értek meg a határozat meghozatalára”. A holland kormánynak ígérete szerint decemberben kellene döntenie az ügyben, de a miniszterelnök szerint akkor, ra még nem érnek véget a közép-hatótávolságú rakéták korlátozásáról tartandó szov­jet—amerikai tárgyalások.

Next

/
Thumbnails
Contents