Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-09 / 107. szám
1981. MÁJUS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IFHmlegyzet 1 A szakmunkásképzőben Mindentudó tanulókísérleti eszköz Ezermester elektrotechnikai tanulókísérleti eszközt mutattak be tegnap a jászberényi 606-os számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Az elmés szerkezetet Szabó Antal az intézet tanára konstruálta és a kísérleti példányt a hűtőgépgyár segítségével készítette el. A készülék — amely házilag is előállítható — az iskolai oktatás során 35 kísérlet elvégzésére alkalmas, egyszerű eszközökkel biztosítja az alapismeretek sokoldalú elsajátítását a villamosipari pályára készülő fiatalok számára. Alkalmazásával megismerhetik a villamosság alaptörvényeit, alkalmas elektrokémiai vizsgálatokra, A BESZÉDBEN gyakran találkozunk a következő kifejezésekkel : hangsúlyozom (sőt: kihangsúlyozom), szeretném kiemelni, aláhúzni. Ezek olyan körülírt, képes kifejezések, amelyekkel mondanivalónknak nagyobb jelentőséget, nyomatékot, „hangsúlyt” kívánunk adni. A hangzás beszéd egyik legjellemzőbb és leggyakoribb hibázása a helytelen hang- súlyozásból ered. Hibákat követ el nemcsak az utca embere, hanem a bemondó, az előadó, a szónok is. Hibáik, rossz hangsúlyozásuk számtalan modorosság eredője lehet. Mi is a hangsúly? Hogyan (és mit) kell hangsúlyozni? A hangsúly vagy nyomaték a hangképzésben részt vevő izmok fokozott tevékenysége, amely főként a hangerő növekedésében nyilvánul meg. A hangsúly mindig viszonylagos: a hangsúlyos szótagot a többihez képest nagyobb energiával, erővel képezzük, ejtjük. A hangsúly jellemző egy- egy nyelvre vagy nyelvcsaládra. A kötött (állandó) szóhangsúly például a finnugor nyelvek sajátossága. (Az oroszban, lengyelben, olaszban, franciában s_tb. más-más szótagon helyezkedik el a hangsúly.) Anyanyelvűnkben az első szótagra eső nyomaték szerepe a szóegység biztosítása. Nem is a szóhangsúllyal van a baj, legtöbbször a beszédünkben. A hibázás abból, adódik, hogy sokan nem tudják, hogy a szerkezeteknek és legmagasabb szinten a mondatnak is van hangsúlya. A mondathangsúly, amely a mondatdallam csúcsa, tükrözi a mondatba foglalt szavak és szerkezetek hangsúly- viszonyait, valamint a szergalvanizálásra, váltóáram előállítására különböző elektromos mérésekre. Az országos fizikaieszköz-kiállításon már két ízben kitüntetést szerzett kísérleti eszközből három megye jelenlévő oktatói 260-ra jelentettek be igényt. Különösen méltányolták a készülék egyszerűségét^ amely a tanulók számára lehetővé teszi a tananyag elmélyült gyakorlati elsajátítását. Nem kevésbé érdeme, hogy lényegesen olcsóbb, mint a hasonló kísérleti eszközök. A szaktanárok véleménye szerint a készülék az általános iskolai tanulók gyakorlati oktatására is alkalmas. kezetek határait. Fontos: nyelvünkben rendszerint a mondat értelmétől függ, hogy melyik szón vagy szavakon van a nyomaték. De a közlő dönti el, hogy a hangsúllyal a közlés mely részét vagy részeit tartja fontosnak, lényegesnek, a közlés csúcsának. Ebben a döntésben hallgatója tudását is figyelembe veszi. A gólt Nyilasi rúgta, (és nem más) A gólt Nyilasi rúgta, (és nem fejelte) Természetes, hogy a közlésben a szituációtól függően más mondatrészre is áthelyezhetjük a mondathangsúlyt: Mikor jöttök el hozzák? és Mikor jöttök el hozzánk? (és nemmáshoz.) Hibaforrás az is. hogy sokan a hétköznapi értelmezésben a hanglejtést, a hang- magasságot, a tempót is a hangsúlyozás körébe vonják (például: „rosszul hangsúlyozta a kérdést” stb.). S végül a legnagyobb hibát azok követik el, akik minden szót hangsúlyoznak (több hangsúlyt helyeznek el a mondatban), s így voltaképpen nem szakaszokban, nem is mondatokban, hanem csak szavakban beszélnek. (Pl. El kell mondanom, ami történt nálunk.) BESZÉDÜNKBEN tehát a fontosat, a lényegeset, csak az új információt hangsúlyozzuk. Legyen erőteljes- a mondathangsúlyunk, éljünk a hangos beszéd birtokunkban levő eszközével, a hangsúllyal helyesen, indokoltan, informatívan. Ez megköny- nyíti a hallgatónk számára mondanivalónk gyors felfogását, a pontos eligazodást, az egyértelmű reagálást. Horgosi Ödön főiskolai docens Piedone Egyiptomban Rizzo felügyelő — avagy népszerű nevén Piedone — a dupla makarónik és a tripla pofonok embere. Piedone itt, Piedone ott, Piedone mindenütt. S viselkedését igazán nem nevezhetjük választékosnak. Hatalmas pofonok ténykedése mérföldkövei. A filmsorozatok mércéje: mikor unja meg a közönség az egy kaptafára gyártott, azonos szereplőkkel játszatott epizódok egymásutánját. A legújabb Piedone-kaland után azt kell megállapítanunk, hogy a népszerű nápolyi rendőrfelügyelő — nemhiába becézik Piedoné- nek, Nagylábúnak — jól tartja magát. Ezért a nagyszerű Búd Spencert — Piedone — s Stenót, a rendezőt illet minden dicséret. Gondoljuk csak végig: mennyi ötletre van szükség, milyen tehetség kell ahhoz, hogy a tengernyi banalitást élvezhetőén tálalják! Mert Piedone történeteiben csak a bűn tárgya s a helyszín változik. A lényeg mindig ugyanaz: a bűnözők el akarják pusztítani Piedonét, ő meg kiveri belőlük az igazságot. De úgy hisszük, Piedone sikerének titka éppen a megszokásban van. Előre tudjuk a történet végét, nem is túlságosan érdekel bennünket a végkifejlet — éppen azért, mert a film megnézése nélkül is biztosra vesszük: Piedone győz — inkább amolyan szellemi rágógumi számunkra ez a film is. Eleve a „megbocsátás” igényével ülünk a vászon elé, várjuk a felügyelő robusztus alakját. De lehet hogy már-már elsatnyuló nevetőizmaink használatának vágya visz bennünket Piedonét nézni. Még valószínűbb, hogy a mai fabula, a Vnodern mese igénylése váltatja meg jegyünket erre a „szóra sem érdemes” — de milliók által látott, élvezett filmre. De még van egy halvány — jobb ha előre bevalljuk — rosszmájú sejtésünk: nem csodálkoznánk, ha egy vagy több nagy, idegenforgalommal foglalkozó cég is „inspirálta” volna a legújabb Piedone elkészítését. A színes, igazán látványos olasz filmvígjáték legfőbb főszereplője ugyanis a szépséges Egyiptom — a fáraók földje, a Nílus völgye. De igazán nem rosszalló szándékkal jeleztük az új Piedone idegenforgalmi szándékára vonatkozó sejtésünket. Eggyel több ok, hogy megnézzük a filmét. Nem is baj, ha csak a Nílus völgye szépségére figyelünk, amelyet Luigi Kuveiller kamerája tár elénk, s kevésbé Piedone pofonjaira, hiszen ezeket már úgyis ismerjük, szerencsére csak mozivászonról. — ti — Hangsúlyozom, aláhúzom Rézcsengő és kolomp Pontosan száz van belőle Házi múzeum Jászberényben — Nézze, ez nincs több kétdecisnél, az ott mejg nyolcliteres. Igen, litert mondtam, öreg juhászoktól tanultam, hogy így mérik a kolompokat- Édesapám erdész volt, és gyerekkoromban, ha kimentem az erdőbe, mindenhol megálltam, ahol a nyájat terelő juhász- szál. vagy csordáját őrző kondással találkoztam. Melléjük telepedtem és hallgattam az izgalmas történeteket. Igaz vagy kitalált történetek voltak, már nem tudom, de emlékszem, hogy mindilg szó volt bennük a kolompról vagy a rézcsengőről. Talán akkor határoztam el: egyszer majd összegyűjtöm ezeket a csodálatos zeneszerszámokat. Jászberényben Uzelmann Imre nyugdíjas, Zoltán utcai lakásán mutatja be ezzel a bevezetővel a ritka gyűjteményt, több mint félszáz régi kolompot és ugyanannyi rézcsengőt őrző házi múzeumát. Az első kolompot ajándékba kapta- Az egyik tanyán, ahol gépfűrésszel bérmunkában darabolta fel a télire való fát, megcsodálta az eresz alatt csüngő régi rézcsengőt. Gyerekkori emlékeket idézett fel a csilingelő hang, a házigazda felajánlotta: ha tetszik, vigye magával. Így kezdődött, azután jött az ajándékba kapott kolomp. a oiásodik, majd a harmadik csengő. Ezek ébresztették fel gyűjtőszenvedélyét. Attól kezdve, ha leállt a gépfűrész motorja, poros padlásokon, lomtárnak használt fészerekben kutatott fáradhatatlan kitartással nélgi kolompokat, rézcsengőket keresve. A házi múzeum az évek során különböző méretű rézcsengőkkel, öblös hangú ko- lomppkkai gyarapodott- Érdekes példánya a gyűjteménynek az a két és fél kilós, különleges ötvözetű csengő, amelyet körös-körül domború Kossuth-címerek díszítenek. Méretét tekintve néhány csengő kisebb rézharangnak is beillik, a nyolc- literes kolompot pedig túlzás nélkül üstnek is lehet nevezni. — Lassan 20 éve, hogy gyűjtöm ezeket a régi tárgyakat, néhány közülük még élő vagy már elhunyt kedves ismerősöm emlékét idézi fel. öreg lakatos komámtól kaptam például ezt a csupa vasból készült, hortobágyi gé- meskút kicsinyített mását, kedves ismerős lepett meg a sokáig kolompárak vélt, 1860-ban Bécsbem készült fém vadászpohárral. A „legsúlyosabb” szerzemények között őrzöm azt a lóbéklyót, amit 1867-ben egy jászapáti kovácsmester készített vasból és olyan furfangos zárszerkezettel, amelyik túltesz egy mostani wertheim záron. — Látja, sok minden ösz- szegyűlt 20 év alatt, de gyűjteményem Igerince mégis csak a rézcsengő meg a kolomp- összesen száz, nem nagy szám, de mindegyik eredeti darab. Különböző vásárokon mostanában is kínálnak sorozatban készült, préselt és hegesztett kolompokat, én nem kérek belőlük. Az én kolompjaimat annak idején kalapálták, kovács tűznél hajlították, azután ráégették azt a rézszalagot, amely örökre egybe forrasztotta a vastag fémet, és megadta neki azt a különleges, mindegyik kolompnál más-más hanlgot, amit a juhász, a kondás, de még az elbitangolt jószág is kilométerről felismert. I. A. Fiatal magyar költők 1969 — 1978 Játsszunk el egy pillanatig a gondolattal, hogy — mondjuk 2020-ban, hogy ne mondjunk túl távoli időpontot — a filosz természetű magyartanár vagy bölcsészhallgató arra lesz kíváncsi, hogy kik „számítottak”, azaz kiket tartott fontosnak a kortárs kritika 1980-ban. Mit tesz, tehet majd a majdani kolléga? Előveszi ezt az Akadémiai Kiadó rangjával is fémjelzett kötetet. Teszi ezt azért, mert ezzel valóban időt takarít meg — nem kell átnyálaznia több mázsá- nyi folyóiratot —, s mert jószerével nem is talál más forrásmunkát, amely így, alfabetikus rendbe szedve bemutat harmincegy itthoni, s egy tucatnyi szomszédos országban élő „fiatal” magyar költőt. , A recenzensnek nem tiszte a jóslás, ezért csak óvatosan kockáztatja meg a kijelentést: ez a kötet alighanem csalódást fog okozni. Először azon fog megütközni, hogy ezek a fiataloknak mondott lírikusok bizony közelebb vannak a' negyvenhez, mint a harminchoz. tehát túl a dantei „emberélet útjának felén", ugyanakkor úgy tárgyaltatnak, mint akik kezdők a pályán és éppen csak kapisgálják, hogy mit akarnak, mi dolguk a világban. . A másik meghökkenést éppen a minősítés szempontjai fogják okozni, hiszen a maguk nemében okos, magvas, sőt alapos dolgozatokból éppen az nem derül ki. hogy a mintegy ötven költőből ki a jelentős alkotó. Nem azért, mert ezek az írástudók süketek, nem fogékonyak az esztétikai értékekre és szempontokra, hanem mert — hacsak tehetik — kínosan kerülik ezeket szembesíteni magukkal a művekkel. Így alakul ki — szándékuk ellenére! — az a kép, hogy a fiatal költő azért jött a világra, hogy hibákat kövessen el. A sablon körülbelül így alakul: az ifjú versíró forradalmi lendülettel robban be a hatvanas-hetvenes évek magyar irodalmába, ám később, miután egyre nagyobb gyakorlatra tesz szert magában a szakmában, egyre többet lát meg a valóságból, ez a forradalmi lendület lelassul és szkepszisbe, tétovaság- ba. már-már léha cinizmusba és fekete pesszimizmusba fordul át, azaz átesnek a ló túlsó oldalára. Ez azonban már nem tetszik a kötet szerzőinek, s ezt a fordulatot, ha nem is feltétlen eltévelyedésnek, mindenesetre a főiránytól való kacér elkószá- lásnak minősítik, s egy-egy sommás értékelő mondattal a helyes útra való visszatérésre szólítják fel a fiatal költőt. Állj! — szól közbe az olvasó, aki eddig türelemmel követte a gondolatmenetünket —, ezek a dolgozatok ném a kései utókornak készültek (legfeljebb a szerzőkben lappang ilyen titkos remény is), hanem igenis a kortársaknak, hogy el tudjanak igazodni a félelmetesen elburjánzó verstermésben. Ebből a tanulmánykötetből azt a következtetést vonhatja le a felületes, ám elméletet alkotni nem rest olvasó, hogy a tárgyalt korszak költőinek a tudata enyhén szólva is téves, csak megszorításokkal fogadható el egy idealizált igazságkép tükröződéseként. Végül is mennyit ér hát ez a tanulmánykötet? A válaszunk cáfolni látszik a fentebb mondottakat, mert nem kis dologra vállalkozott Borbély Sándor, Göröm- bey András, Mezey Katalin, Rózsa Endre, Szakolczay Lajos, Tarján Tamás, Szentmi- hályi Szabó Péter és Vasy Géza. Merítőkanalakkal kiemeltek négytucatnyi költőt, hogy elemezzék és minősítsék őket. Ezek a szempontok nem jobbak, nem is rosz- szabbak, mint a napi kritikáé. Erényeik, hibáik is azonosak. De ezek taglalása már másik dolgozatot eredményezne. Használati utasításként csupán annyit, hogy a tanulmánykötet elolvasása után se hagyjuk abba a versekét, mert erre is áll a tétel, hogy „az élet fája mindig zöldebb ...” (Akadémiai Könyvkiadó, 1980.) H. S.
